Békés Megyei Hírlap, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-17-18 / 165. szám
A Békés Megyei Hírlap Melléklete Juhász Gyula Annája Egy semmi, de mégsem vállalt csók története 7 Szántó Andrea útja A német házinéni faxon „beszélget” az operaénekessel Az orosházi csendőrség „Cicáztak a kakastollak, villogtak a szuronyok” A MAGÁNNYOMOZÓ NYÍLTAN DOLGOZIK Ilyesmit vall magáról Kálmán István magánnyomozó is Békésről. A két világháború között komoly szakmai sikereket elérve működtek a korabeli Magyarországon magánnyomozó irodák. A szocializmusnak — mint annyi más szakmára —, nem volt szüksége rájuk. Négy éve rendelet teszi lehetővé, és szabályozza újbóli működésüket. A magamfajta újságíró, akinek szerencsére nem sok dolga volt még a rendőrséggel, néhány detektívregény, és tévéfilmsorozat emlékezetes pillanatainak felidézésével érkezett a találkozóra. Aztán két üveg ásványvíz között gyorsan kiderült, hogy egészen másról van szó. Legalábbis nálunk, Békésben. Egyelőre még. Kálmán István szakértelmének bizonyításához elegendőnek látszik a hevenyészett önéletrajz felvázolása. Az 1940-es születésű magánnyomozó 1962-ben került a rendőrségre. Szolnokon, a rendőrkapitányságon lett nyomozó, majd 1969-ben alosztályvezetőhelyettes. Két év múlva már vizsgálati, 1975-től pedig életvédelmi alosztály- vezető. 1978-tól 1980-ig Jászberényben kapitányságvezető. Ezután 1986- ig, a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság titkárságvezetője, majd átkerül a Békés megyei főkapitányságra. 1992-ben vonul nyugállományba, alezredesi rendfokozattal, mint gazdaság- védelmi osztályvezető-helyettes. Ám nem sokáig ül tétlenül. — A feleségem virágüzletében kezdtem el dolgozni beszerzőként — emlékezik az első nyugdíjas évekre. Soha nem voltam irodai típus, világéletemben szerettem nyüzsögni. Szívesen hoztam vittem a virágokat, de hamarosan hiányérzetem lett. Szívesen csináltam volna mást is, hiszen a virágokat reggel letudtam. Rájöttem, hogy semmihez nem értek, kivéve a rendőri munkát. 1995 november l-ével lépett hatályba az a rendelet, mely engedélyezte, a magánnyomozói tevékenység folytatását. Nekem a békési rendőrkapitányság állította ki az engedélyemet. — Kik keresik a szolgálatait? — Általában azok a sértettek, akiknek ügyében a rendőrség ismeretlen tettes után nyomozott, és megszüntette a nyomozást, ám a sértett nem elégedett a határozattal. Általában ilyen emberek keresnek meg, s bíznak meg azzal, hogy kutassak fel még bizonyítékokat. — Ez a veszett fejsze nyele utáni kapkodásnak tűnik. Csak ilyen ügyeket vállal? — Igen. Amíg folyik a rendőrségi vizsgálat, addig én nem avatkozom be. Csak ha már befejezték az eljárást. A rendőrségi ügyekről tudnivaló, hogy szigorúan határidőhöz vannak kötve, a nyomozóknak ehhez tartaniuk kell magukat. A másik, hogy a nyomozók rendkívül leterheltek, több ügyön is dolgoznak egyszerre. Ezzel szemben én nem kötöm magam határidőhöz. A megbízási szerződésben nem is vállalok ilyet. — Ha elkezd dolgozni egy ügyön, meddig mehet el? — Nincsenek kiváltságos jogaim. Annyi jogom van, mint más állampolgárnak. — Meglepett, amikor hallottam, hogy pénzbehajtással is foglalkozik. — Igen, de csak humán pénzbehajtással. — Az milyen, van nem humán pénz- behajtás is? — Nyomatékosan felkérem, természetesen erőszak nélkül, hogy lássa be, hibát követett el, rendezze a tartozását. Ez a próbálkozás a kisebb ösz- szegeknél, az egy-két milliós ügyeknél néha bejön. Ami elképeszt, az emberek hiszékenysége, minden gyanakvás nélkül, vadidegeneknek adnak hatalmas összegeket. De gyakran találkozom a „ másik” oldal ravaszságával is: papíron egy fillérje sincs az ipsének, hogy ne lehessen rajta mit behajtani, még a karóráját is a gyerekére íratta... Sokszor megkérnek céginformáció beszerzésére is. Gyakori helyzet, egy cég szerződést akar kötni egy másikkal, de előtte, természetes kíváncsiság, informálódni akar róla. Akkor én teljesen legálisan adatokat gyűjtök róla. —Az Ön esetében jelent az valamit, hogy inkognito? — Általában teljesen nyíltan dolgozom, de van, hogy alkalmazni kell. Egy gyermek-elhelyezési ügyben a férj kérte a segítségemet. A gyerekek az anyához kerültek, aki amellett, hogy ivott, még erkölcstelen életmódot is folytatott. Hogy a férj mindezt a bíróság előtt bizonyítsa, szükség volt az én titokban lefolytatott megfigyeléseimre. Az adatokat a bíróság elé a férj úgy tálalta, mintha az ő megfigyelései lettek volna. Még egyszer hangsúlyozom, magánnyomozóként annyira figyelhetek meg bárkit, mint minden állampolgár. — Került olyan helyzetbe, hogy fegyvert kellett használnia? — Nem. Ebben talán az is közrejátszik, hogy ha „sárosnak” látom az ügyet, nem vállalom. Távol szoktam tartani magamat a zűrös ügyektől, mint a manapság oly „divatos” olajügyek, különféle csempészések, egyebek. — Verekedésbe keveredett már? — Nem jellemző. —Milyen a kapcsolata a rendőrséggel? — Megvagyunk. Nagyon ritkán kérnek tőlünk segítséget. Szerintem a rendőrségnek jobban együtt kellene működnie velünk, hiszen a magánnyomozók rengeteg információval tudunk szolgálni. Eléggé bizalmatlanok velünk szemben. Engem egy évben kétszer is leellenőriz a rendőrség. Ellenben ha én valakit le akarok priolálni, azaz meg akarom tudni, büntetett előéletű-e az illető, a rendőrség nem segít. — Hány ügyön dolgozik egyszerre? — Három-négyen. — Mennyit kér, ha megoldott egy ügyet? __ — Általában százalékban dolgozom. Minél nagyobb az összeg, annál Kálmán István szerint a magánnyomozók sok hasznos információval látnák el a rendőrséget, de a szervezet ezt nem igényli FOTÓ: SUCH TAMÁS kisebb a százalék, s minél kisebb az összeg annál nagyobb a százalék. Például az egymilliós ügyet tíz százalékért vállalom. Az összeg felét előre kérem. Ha az ügyet nem sikerül megoldanom, eltekintek a többitől; de ez nem sűrűn fordul elő. Az ügyek fele bejön. Naponta tapasztalom, hogy nem ismert még a magánnyomozó tevékenysége nálunk. Tudja, Békés kis és csendes város. Nem sok minden történik benne. De nagyon jó munka az enyém és baráti kapcsolatban állok dr. Gaál Jánossal, aki szintén békési, és szintén magánnyomozó. Ismernek a pesti magánnyomozó kollégák is, gyakran megkeresnek, és közösen tudunk fogni — valami kicsit. Pánics Szabó Ferenc I lillfcHKN llMliilijl AZ ÁLLAMTITKÁR AUDIJA A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára kedd reggel óta gyalog jár. Reggelente felül a villamosra, felszáll a buszra, jegyet vált a metróra és bebumlizik a Kossuth téri munkahelyére. Mivelhogy a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának lakása elől keddre virradó éjszaka ellopták a szolgálati Audit. Potom tízmillió forintot kötöttek el, s mint hírlik nem először. Az első szolgálatit is onnan csapták meg. Mellesleg a politikai államtitkár esete nem egyedi, az utóbbi hónapokban négy nagy értékű hivatali autót nyúltak le a kormány tagjaitól és vezető munkatársaitól. De hagyjuk a többi kocsit, maradjunk most csak a politikai államtitkár meglovasított Audijánál. S fogalmazzuk meg azokat a kézenfekvő kérdéseket, amelyeket a hír hallatán minden logikusan gondolkodó magyar állampolgár feltesz. Miként tárolhatja bárki is éjszakánként az utcán a Hivatal négy keréken guruló tízmillióját? Ha a politikai államtitkárnak nincs zárható kertje, garázsa, miért viszi haza a nagy értékű autót? Ha lakása elől egyszer már elloptak egy kocsit, miből gondolta, hogy az Nem az a baj, hogy elloptak egy autót. eset nem ismétlődik meg? Hogyan vigyázott az állami vagyonra, ha nem okult a történtekből? Miért nem építenek be a Miniszterelnöki Hivatal nagy értékű autóiba műholdas követő rendszert, amilyen minden gazdagabb magyaréban már ott lapul? Végül: milyen a közbiztonság Magyarországon, ha már a kormánytagok autóit sem tudják megvédeni? Visszatérve a keddi napra, elképzelem, amint a politikai államtitkár — miután a villamosmegállóból besétált a Hivatalba — mosolyogva jelenti főnökének: ellopták... Szinte hallom, a góré válaszát: sebaj, pajtás, ez ilyen ország, majd kapsz másikat. (Idővel a?t is ellophatják — már tutira megy a tolvaj a pdlitikai államtitkár lakásához.) Az ember azt hinné, valahol, valakiknek — akik hivatalt viselnek — az állami vagyon van annyira fontos, mint a magán. Nem az a baj, hogy elloptak egy autót. Hanem az, hogy még egyet elloptak, ugyanonnan, ugyanattól, úgyanúgy. Mintha ugyanannak nem számítana az a tízmillió. Árpási Zoltán Szarvas, 1926. Árpád szálló. Már akkor is állt (hogyne állt volna), de szemben vele a polgármesteri hivatal még nem (már miért is állt volna), s a szálló előtt jól öltözött urak és hölgyek korzóztak, s tehetős gazdák kocsiztak. Régi szép polgári világ!
