Békés Megyei Hírlap, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-29-30 / 123. szám

1999. május 30. Békési hét Hatodik oldal H ÉDESANYJA: KARADY KATALIN A Bendzsós hozzá­tartozik a batto- nyai utcaképhez: a gitározó-éneklő férfit látásból szinte mindenki is­meri. Mégsem volt könnyű megtalál­nunk. Mint kide­rült, egész nap szénát gyűjtött a határban. Sztanics Györgyöt késő este a lakásán értük utol. Még mun- kásruhában volt, felesége vi­szont már hálóköntösben. Kiül­tünk az udvarra, egy rönkfára. (Az újságíró, hogy föl ne fáz­zon, és hogy be ne piszkítsa a nadrágját, kapott egy kispárnát a feneke alá.) — így élünk, kettecskén. A nagy fiunk tanár Békéscsabán, a kisebbik meg istenhívő Babovkánénál, annál a Románi­ából jött öregasszonynál. A ki­csi lányunk Gyulán tanul, ő is nagy fej lesz biztosan. Csak nincs, aki segítsen bennünket — mondja egy mély sóhajjal Sztanics György. — A muzsika nem hoz a konyhám? — Az a baj, hogy el sem kez­dődött, és máris kettétört a pá­lyám. Visegrádon jártam zene­iskolába, de csak háromnegyed részben végezhettem, mert ha­zafelé jövet a vonaton, míg aludtam, ellopták a kincstári klarinétomat. Az igazgató azt mondta, hogy nagyon sajnálja, de meg kell válniuk tőlem. — Milyen hangszeren tanult játszani? — Többfélén. Szaxofonon, gi­táron, tangóharmonikán. — Mégis „Bendzsós"-nak hívják. — Igen, én vagyok a Ben­dzsós Gyuri... BEN-DZSÓS — is­métli dallamosan, elérzéke- nyülve. — Nagyon szeretem a népi zenét, legyen az szerb, ro­mán, magyar vagy cigány. — Maga milyen nemzetiségű? — Cigány vagyok, de nem tel­jesen. Az apám szerb volt, tam- burázott. Ötvenhatban lelőtték a határon, mert vissza akart menni Jugóba. Anyám azonosí­totta, de már ő sem él. — Hány gyermekkel maradt egyedül az édesanyja? — Van egy bátyám, egy nővé­rem, egy húgom, és volt egy öcsém, éppen iskolás lett volna, amikor elütötte az állatorvos. Ő meghalt, nekem meg 18 évesen haza kellett jönnöm Visegrád- ról. — Mihez kezdett itthon? — A téeszben dolgoztam, idő­vel vegyszeres szakmunkás let­tem. De egy pillanatig sem hagytam föl a zenével, a ’66-os táncdalfesztivál slágereit szinte kivétel nélkül tudtam. Még a té­vében és a rádióban is szerepel­tem. Nem kell ezen csodálkoz­ni, megvolt hozzá a tehetsé­gem, nagybátyáim is mind hí­res nagy zenészek voltak: Dönci bácsi, Boca Misi, Boca Jóska meg Boca Imre. Az anyu­kámat Karády Katalinnak hív­ták, olyan szépen énekelt. Fő­leg a Stéva bácsi kocsmájában, a Fényesben meg az Iparban léptem föl akkoriban, sokszor többedmagammal. Este letet­tem a munkát, s irány föl! Összetalálkoztam 5—6 ze­nésszel, s már be is indultunk, kentük, mint a félbolond. A vendégek meg fizettek, mert senkinek nem volt olyan gond­ja, hogy ide tartozás, meg oda tartozás, tele voltak a bukszák.- Mulatósabbak voltak az emberek akkoriban? — Hajaj! De mennyire. És meg tudták fizetni. Most meg nincs pénze senkinek. Éppen ma mondta a nejem, hiába vet­tem ötezer pengőért új gitárt, a részletét sem tudjuk kifizetni. Alig kell már valakinek a szép zene. Van két társam, Baba Jani meg Baba Laci, a nagyobb ün­nepeken, karácsonykor, újév­kor, húsvétkor velük járunk há­zakhoz köszönteni. Meg név­napokra, születési, házassági évfordulókra és szvecsárokra a szerbekhez. Én énekelek, mert a társaim csak a cigányt meg a magyart tudják. De én tudom a szerbet is, meg a románt is, és ez a lényeg, mindenkinek a kedvébe tudunk járni. Negye­dik sztenori hangom van, olyan mélyre viszem, meg annyira föl, mint a ménkű! Biztos, hogy jól jár, aki velünk húzatja. Örü­lök, hogy lefényképezett az új­ság, hátha megint fölkapnak bennünket... Ménesi György Citrom Vili A GYERMEKEKÉRT A Magyarország határánál tomboló háború és a menekültkérdés közepette hajlamosak vagyunk elfeledkezni a hazai „menekültekről". Azokról a gyerekekről, akik közöttünk élnek, például az egykori Fóti Gyermekvárosban. így azután a Kraft Jacobs Suchard Hungária Kft., a piacvezető magyar édesipari cég úgy döntött, 1 hogy a gyermeknap alkalmából fejenként egy kiló csokoládét adományoz a Gyermekközpont kis la­kóinak, valamint annak a kétszáz erdélyi árvának, akik Nagyváradról, Kézdivásárhelyről és Oltszem- ről látogattak Fótra a gyermeknapra. A gyermekvárost ma már a kastély egykori épít- tetőjéről, az 1948-as szabadságharc honvédtiszt­jéről Károlyi István Gyermekközpontnak nevezik. Az ott nevelkedett gyerekek életét megkönnyíteni igyekvő Alapítvány mai elnöke az alapító unokája, gróf Károlyi László, aki a rendszerváltás után Ang­liából települt haza, s a kastélyról lemondva, csak egy bérlakást kért magának egykori szülőhelyén. A KJC több mint féltonnás ajándékát a gyerme­kek mellett ő vette át ünnepélyes körülmények között Szládek Szilviától, a cég brandmenedzse- rétől. Az ajándék átadáson természetesen jelen volt „Citrom Vili” is, a gyár népszerű kabalafigurá­ja, akinek születése óta hivatása, hogy örömöt és meglepetést szerezzen nemcsak gyereknek, ha­nem felnőttnek is. Ezért különösen izgultak a fóti gyerekek, mert mint ismeretes, a KJC szeletes csokoládéiban, a Szamba, a Lottó, az Autós és a Bohóc csokiban még januárban húsz darab cit­romízűt rejtett el Citrom Vili, amelynek szerencsés megtalálói kétszázezer forintos utazást nyerhet­nek. A húsz nyereményből országosan eddig még csak nyolcnak akadt gazdája, így a további sze­rencsések között lehetnek fóti gyerekek is, hiszen ők is ebből a „Citrom Vili-szériából” kapták az ajándékokat. De ha mégsem nyernek, sem nekik, sem a többi magyar csokifogyasztónak nincs oka az elkesere­désre, hiszen tíz darab akciós csokoládé papírjának összegyűjtésével 5-10 százalékos kedvezményben részesülhetnek minden IBUSZ-úton, amely olyan or­szágokba irányul, ahol a citrom megterem. Bendzsós Gyuri felme­női is híres, nagy zené­szek voltak OKANY SZÉPÉ OKOS IS LESZ Pünkösd vasárnapján nem a pünkösdi rózsa volt az egyet­len virág Okányban. Este az első Okány Szépe vá­lasztáson a helyi höl­gyek is klvirultak. A ti­zenhét Induló közül a tizennégy éves Pálfl Nikoletta lett Okány Szépe. így egy évig ő birto­kolja a vasárnap éjjel felére helye- j zett királynői ko­ronát. — Jelenleg mivel foglalkozik? — kér­deztük Pálfi Niko­lettát. — Az Okányi Álta­lános Iskola tanulója vagyok. Most június­ban fejezem be a nyol­cadik osztályt. — Honnan jött a „sugallat”, hogy induljon az Okány Szépe versenyen? — Nem az én ötletem volt. A rendezvény szervezői — főleg Hoffmann Mihályné, az Okányi Nők Egyesületének elnöke — biztattak, hogy a versenyen „mérettes­sem meg” magam. — Gondolt arra az indu­láskor, hogy ilyen fiata­lon győztesként befutó lehet? — Amikor a szép­ségversenyre bene­veztem, egyáltalán nem gondoltam a sikerre. Nem a vég­ső győzelem vágya vezérelt. Most vi­szont nagyon bol­dog vagyok, hogy én lettem Okány Szépe. — Júniusban fe­jezi be az általános iskola nyolcadik osztályát. Hogyan képzeli el a jövőjét? — Egy biztos: ősz­től Békéscsabára, a ke­reskedelmi és vendég­látó-ipari középiskolába megyek tanulni. Ä távolab­bi jövőt pedig majd meglát­juk... M. B. FOTÓ: SUCH TAMÁS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents