Békés Megyei Hírlap, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-29-30 / 123. szám
NAGY Nagy Béla medgyesegyházi polgár- mesternek nem kell félnie, hogy pocakot ereszt — a minden idejét lekötő teendők mellett alig jut ideje az ebédelésre.... Elmondása szerint az étkezés nem is központi kérdés számára. Inkább „kötelező” szükségszerűség. — Ma már fel sem tűnik, ha kimarad egy-egy étkezés, mert igazából csak a vasárnapi ebédet fogyasztom el rendszerességgel — mondta Nagy Béla. — Ebből is a levesben főtt húst kedvelem leginkább. A reggeliről húsz éve leszoktam, talán a katonaságnál fordult elő utoljára. Tudom, ez az életforma egészségtelen, ám nálam a fő étkezés estére, vagy az éjszaka valamely időszakára esik. Talán éppen ennek a rendszertelenségnek köszönhető, hogy a polgármester nem válogatós, és ahogy mondta: „rettenetes” kedvence sincs. Az egyszerű, könnyen elkészíthető, és minden ceremónia nélkül elfogyasztható étkeket szereti igazán. Egyéniségéhez közelebb áll egy zsíroskenyér-party, mint a tizenkét fogásos, udvarias pózokkal fűszerezett protokollebéd. — Egyik kedvenc szokásom, amikor hajnalban hazaérek, hogy érdekes egyveleget készítek abból, amit a hűtőben találok. Nincs olyan hűtő, ami az én igényeimet ne tudná kielégíteni. Általában rálelek egy-két tojásra, virslire, halkonzervre, előfőzött rizsre vagy sok-sok zöldségfélére. Feldarabolom, összekeverem, megszóróm sajttal és a mikrohullámú sütőben azonnal készre sül. Ellenben, ha lehetőség adódik étterembe menni, ott éppenséggel a különlegességeket választom. Külföldön járva például soha nem mulasztom el megkóstolni a helyi sajtféleségeket. Mint említette, főzni csak baráti összejöveteleken szokott, ahol az illatozó bográcsos, és a tűz melletti hangulat adja a társasági együttlétek sava-borsát. Saját bevallása szerint a pörköltfélék és a halászlé praktikáit egyszerűen „elleste” a profiktól, így nem gond az elkészítésük. Végül egy szintén egyszerű, puritán receptajánlat Nagy Béla ízlése szerint, ami nem más, mint vékony karikákra vágott vöröshagyma panírozva és rántva. H. M. 1999. május 30. Vasárnapi rejtvény a«»K M/ftUMKt MS’ réw HA bubiéi klAA mmT~ Gyerekeinek A rejtvény megfejtői között a Thermál Autósiskola által felajánlott 5 darab 3000 forint értékű, a tanfolyamokhoz bárki által felhasználható, utalványt sorsolunk ki, melyet elküldünk. Beküldendő: a satírozott sor megfejtése. Beküldési határidő: 1999. május 27. (Címünk: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.). A levelezőlapra írják rá: Vasárnapi rejtvény! A múlt vasárnapi rejtvény megfejtése: Spártai. Nyertesek: Baráth Jánosné, Békéscsaba, Szabó Zoltán, Csárdaszállás, Szabó Zsuzsanna, Békés, Varró Géza, Eger, Vetési Jánosné, Vésztő. Boszorkányos varázslat Bibircsókos Állóméra, az egérboszorkány ezen a májusi reggelen is elindult, hogy gyógynövénykészletét feltöltse. Az indulás előtt elfelejtette a tegnapi varázslás nyomait eltüntetni. A képen így öt furcsaságot találtok. Megfejtésként ezt küldjétek be! A helyes megfejtést beküldők között 5 darab hírlapos tollat sorsolunk ki, melyet postán elküldünk. Beküldési határidő: 1999. (Ötlet, rajz - Berényi Nagy Péter) május 27. Címünk: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írjátok rá, hány évesek vagytok és mottóként: Vasárnapi rejtvény! A múlt vasárnapi rejtvény megfejtése: Szervác, Pongrác, Bonifác. Nyertesek: Bohus Balázs, Telekgerendás, Kormányos Gyöngyike, Pusztaföldvár, Molnár István, Békés, Nyári Mónika, Békéscsaba, Rácz Bernadett, Mezőberény. Kedvtelés 1 hetedik oldal nDncrxmo IKREK (V. 21—VI. 21.), 06-90-230-353. Valaki bizalmas titkot árul el Önnek, ami a saját múltjának megértésében is segít. Szenvedélyesen vonzódik szerelméhez, aki feledhetetlen percekkel ajándékozza meg. Érdemes vigyázni egészségére. RÁK (VI. 22—VII. 22.), 06-90-230-354. Nem számít, hogy vasárnap van, a sikeres Rák nem pihen, csak amennyit feltétlenül szükséges. Állandóan nyitott szemmel jár. A telihold zavarja az éjszakai pihenését. OROSZLÁN (VII. 23- VIII. 23.), 06-90-230- 355. Azon töpreng, hogyan juthatna több pénzhez. A karrierjére összpontosít, minden lehetőséget szeretne a lehető legteljesebben kihasználni. Talán ma azt is elhatározza, hogy nyugalma érdekében rendezi a tartozásait. SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.), 06-90-230-356. Az álmodozás igen hatékony módszer. Közben könnyen megszállja az ihlet még hétköznapi problémákkal kapcsolatban is. Mindezek mellett mozogjon eleget, hogy kiadja magából a hét közn ben felgyülemlett feszültséget. 5* MLKLLG UA. Z4—Ä. 23.), 06-90-230-357. A mai csillagállásból sok minden kiolvasa ka lant ható. A jelek ellentmondásosak. Előrevetítik a Mérleg fizikai és szellemi kimerülését. Legalább ma pihenjen. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.), 06-90-230-358. A sokadik ígéret után is hisz a partnerének. Ha a szemébe néz, csak a szépséget látja, a csalárdságot nem. Küzdje le ezt a sajátságos vakságot, és szerezzen bizonyítékokat a valóságról. 1« NYILAS (XI. 23—XII. 21.), 06-90-230-359. Senki nem zavarja ma a nyugalmát. Tegyen egy kiadós sétát az erdőben vagy a mezőn, talán még nem zavarják ebben a szúnyogok. BAK (XII. 22-1. 20.), 06-90-230-360. Ellentmondásos helyzetet teremt a telihold. Kövesse intuícióit, megérzéseit — a belső hang nem téved. Ha bizalmas beszélgetést folytat partnerével, helyes mederbe terelhetik közös elképzeléseiket. VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.), 06-90-230-361. Erős késztetést érez arra, hogy az élet fő sodrásába kerüljön, hogy társaságba menjen. Természetesen a vidámság és a romantika sem marad el. Ámor nyila nem téveszt, amikor az Ön szívét veszi célba. HALAK (II. 21—III. 20.), 06-90-230-362. A teliholdtól egész nap nyugtalan, nem találja helyét, nem halad egyről a kettőre. Ezért jobb, ha megadja magát, és sodródik az eseményekkel. Semmit ne erőltessen, kapcsolódjon ki, és barátaival keresse a közös szórakozást, KOS (III. 21—IV. 20.), 06-90-230-351. Valaki nagy vonzerővel hat Önre. Ha képes élvezni zelmileg belekeveredne, akkor ne álljon ellen, de ha nem, akkor legyen erős és menjen el mellette. Nem árt egy kis önzés. BIKA (IV. 21—V. 20.), 06-90-230-352. Kerülje a feszültségeket! Őrizze teste-lelke nyugalmát ebben a mozgalmas időszakban, s főleg ma, telihold idején. Figyelmességével nagy örömöt szerez kedvesének. Csillaga szerelmi boldogságot jelez. o MTV 1: 16.05 ízes életek 16.50 Úton 17.15 Helló, világ! 18.00 Gyermeknapi kívánság- műsor 19.00 A Hét 20.00 Show-bálvány 1-2.21.40 1989 — hónapról hónapra 22.25 Mustra RTLK: 16.25 A kincses sziget 18.45 Híradó 19.05 Akták 19.30 Vasárnapi kiadás 20.00 Úton hazafelé 2. 21.30 Igaz történetek: Mások gyermeke 23.00 Híradó 23.15 Országház 23.30 Szeszélyes természet (ism.) tv2: 15.30 JAG 17.30 Xena 18.30 Napló. Közben: Tények 19.30 Szerencsekerék 20.00 Álompár 21.45 Y-akták: Öngyulladás 22.15 Gól! Gól! Gól! 23.25 Jótékonysági gálakoncert az árvízkárosultak megsegítésére 1.10 Vers éjfél után DUNA TV: 17.00 Talpalatnyi zöld 17.30 Mesefilmek 18.00 Heti hírmondó 18.50 Híradó MTV2: 16.00 Gyermeklánc 16.30 Delta 2000 17.00 Ritmikus torna Eb 18.30 Szívtipró gimi 19.15 Kérem a következőt! 19.30 Gyermekmentők 20.00 TS - Gyorsasági motorkerékpáros Eb-futam 21.45 Az én zeném MSAT: 16.30 Fecsegő tipegők 17.00 Hódító hódok 17.30 Allen Strange utazása 18.00 Kenan és Kel 18.30 Clarissa 19.00 Bulivonal 19.30 Hír-M 20.00 Bűnös város (ism.) 21.50 Félszemű Jack (amerikai film) 23.50 Hír- M (ism.) 0.20 Bulivonal (ism.) TV3: 16.40 Melrose Place 18.30 Hír3 19.00 Roseanne 19.30 MASH 20.00 Waikiki páros 20.55 Végtelen határok 21.50 Alkonyzóna 22.20 Eleven (ism.) 23.00 Jövőnéző (ism.) HBO: 15.35 Geronimo (amerikai film) 17.30 Vakláp- ma (amerikai film) 19.10 Melrose Place 20.00 Jöttünk, láttunk, visszamennénk (francia film) 21.45 Pénzvonat (amerikai film) 23.35 Solo, a tökéletes fegyver 1.10 Hasznos holmik 3.10 Operation Delta Force (amerikai film) SPEKTRUM TV: 15.50 A MIG-sztori 17.05 A Tarzan- mítosz 18.00 Erkölcstelenség? 18.30 Egy város természetrajza 19.00 A tündérmesék filozófusa 19.30 Lóból is megárt... 20.00 A bükkerdő banditái 21.00 Nagy pénz - Nagy foci 22.00 Régmúlt a jelenben 22.30 Kalandra fel! 23.00 Kapcsolj be! iiiill íllll!!lll H ill! I Ilii (Folytatás az első oldalról) Pálfi Endre, a második díjas például zenekarban játszik. Többször megkérdezte tőlem: „Figyelj, ciki, ha én nem vagyok lámpalázas? Könnyű volt azokkal is, akik nemcsak felfogták, mire vállalkoztak, hanem kitartóan és kö vetkezete- sen végig is kínlód- ták a felkészüléseket és a próbákat. Az sem utolsó persze, ha valakinek megfelelő az ütemérzéke. S ha mindemellett még egy kis csapat szellem is szurul be lé, az a felkészítő számára kánaánt jelent... — Nagyon érdekes tapasztalatom van az eszményi férfival kapcsolatban — folytatja —, s ez most tovább erősödött bennem. Az emberek nem a szépfiúkat tartják szépnek. Itt van példának Kovács Gyula, az idei első helyezett. A fotói alapján nem igazán tűnt fel az embereknek. Nem így a színpadon! Ott olyan megmagyarázhatatlan kisugárzása volt, hogy kétség sem férhetett a győzelméhez. Azóta is sokat gondolkodtam, konkrétan mi az oka, hogy csupán a megjelenésével tömegeket varázsol el... de csak annyit érzek, hogy nem akart több lenni, mint amennyi... M. M. (A címoldali képen Such Alex, az ittenin Kovács Gyula, a győztes látható.) ÉKÉS MEGYFJ HÍRLAP Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Kiss A. János. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszám: (66) 450-450. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Petőfi Nyomdájában, Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Nyomdaigazgató: Fábián Endre. ISSN 1419-0184. Terjeszti: a Népújság Kft., a „DÉLI-HÍRKER” Kiadói Lapterjesztő és Kereskedelmi Kft., valamint a „DÉLHÍR" Rt.