Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-22 / 93. szám
1999. április 22., csütörtök SPORT Esélyesek az ezüstéremre Befejeződött az NB Il-es férfi kosárlabda-bajnokság alapszakasza a Maros csoportban. A Békési Áfész együttese 17 győzelmet aratott, 3 vereséget szenvedett, 1603 pontot ért el, s az osztályban a legkevesebb kosarat kapta, az ellenfelek mindössze 1343 pontot értek el ellenük. Végül is 37 pontot gyűjtve a második helyen zárták az idényt. Ezután a rájátszás következik, ahol az NB Il-es bajnokság Tisza csoportjának első négy helyezett együttesével mérkőznek meg oda-vissza alapon, s végül az első és második helyezett továbbjut és az Északi csoport első két helyezettjével körmérkőzést játszik, ahonnan az első két helyezett osztályo- zón dönti el az NB I-be jutást. A békésiek trénere, Fazekas László kérdéseinkre a következő válaszokat adta. — A rajt előtti tervekből mi valósult meg? — Két éve dolgozom a csapattal. Az első év tapogatózással, ismerkedéssel telt el. Megtapasztalva az erőviszonyokat, a mostani bajnoki rajt előtt bátrabban terveztünk, s a második hely megszerzését tűztük ki a csapat elé. Csoportunkban a Kecskemét kiemelkedett a mezőnyből, ott minden rendben van, az anyagi és a tárgyi feltételek maximálisan biztosítottak, simán nyerték a bajnokságot. Esélyeink, ter- vezgetésünk reális volt, mindössze három vereséget szenvedtünk, igaz, hogy közben becsúszott egy fájó, egypontos hazai vereség a Szentestől. Menet közben azonban két meghatározó játékosunkat elvitte az NB I-es Hódmezővásárhely, ez nagy érvágás volt. Összességében elégedett voltam a csapat egész évadban nyújtott teljesítményével. —Milyen tervekkel vágnak neki a rájátszásnak? — Jómagam tuti befutónak tartom a kecskeméti együttest. A második hely megszerzéséért viszont óriási harc várható. Négy csapatnak van esélye az ezüstérem megszerzésére. Ezek a Debreceni Biogal, Debreceni EAC, Közgáz és a Békés. A rájátszásban 6:2-es győzelmi arány jelentheti az ezüstérmet, a feljutó helyet. Nyitó mérkőzésünket Békésen játsszuk az egriek ellen, s bízom a jó rajtban. Óriási lehetőség van a csapat előtt, s ezzel feltétlen élni kell. Békés megye fekete folt a kosárlabda palettáján, s új szín lenne, ha feljutnánk. Sűrű a program, mert egy hónap alatt nyolc tétmérkőzést kell játszanunk, ez idegileg és fizikailag is nagyon igénybe veszi a gárdát. Jó lenne sérülés nélkül megúszni ezt az egy hónapot. — Milyenek Békésen a működési feltételek? Kik állnak a csapat mögött? — Nem panaszkodom, nagyon megbecsülünk minden fillért. Fő támogatónk az önkormányzat, áfész és több, mint húsz egyéni vállalkozó, aki valamikor kosárlabdázott vagy egyéb úton kötődik a sportághoz. Minden vágyunk teljesülne, ha sikerülne bekerülni a városi sportcsarnokba, nézőszámunk és bevételünk nőne, s ennek a sportág sem látná kárát. (hankó) Gyepes-ezüst Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a KSI Kupa összetett kerékpárosversenyt, amelyen rajthoz állt az ifjúságiak népes mezőnyében Gyepes Zsolt, a Gyulai R-Sport bringása is. Az első szakaszon, a 60 kilométeres körpályás mezőnyversenyben a harmadik helyen végzett a gyulaiak fiatalja, a második szakaszban, az 50 kilométeres kritériumversenyben pedig negyedik. A harmadik szakasz 120 kilométer hosszú volt, s itt a mezőny versenyben az élen kötött ki. így az összetettben a pontszerzések és jóváírások után az ezüstérmes helyre került. A siker különösen értékes, ha azt is figyelembe vesszük, hogy kíméletlen időjárási viszonyok között teljesítették a távokat a versenyzők. Gyepes sikereit nagyrészt annak az együttműködésnek köszönheti, amely egy ideje kialakult Botos Gábor edzővel, aki felkészíti a fiatal versenyzőt a nagy megmérettetésekre. Kolesz-kupa A kilencéves hagyománnyal rendelkező Békés megyei kollégiumi kupa sportversenyek ebben az évben 8 sportágban, hét helyszínen zajlottak. A megye 18 középiskolai kollégiumából 224 leány és 359 fiú versenyzett. A pontverseny éllovasai: 1. Munkácsy Mihály Középiskolai Kollégium, Gyula, 2. Németh L. Kollégium, Békés, 3. A Vasút a Gyermekekért Alapítvány kollégiuma, Békéscsaba. Kétszáznyolcvannégyen a küzdőtéren Gyulán Gyulán régen nem volt a küzdősport szerelmeseinek ilyen tartalmas hétvégéje. A pénteki Vár Kupa után szombaton a sportcsarnokban került megrendezésre a Gorilla Kupa kick-box karateverseny, amelyen 17 klub 284 indulója vett részt. Az általános és középiskolás megyei diákolimpia számított a fő versenynek, de mellette a kezdők minden korosztály számára kiírt Fehér Kupája és a meghívásos felnőtt light-contact verseny is vonzotta az érdeklődőket. Jót tett a diákolimpiának, hogy itt nem volt övfokozat-megkötés, így nem egy fekete öves mester küzdelmét is láthatták a résztvevők, ami a színvonalat megemelte. A Gorilla Vagyonvédelmi Bt. támogatta a rendezvényt. Tokaji István, a bt. vezetője elmondta, hogy nagy versenyt szeretett volna rendezni, ez sikerült is. Négy küzdőtér működött folyamatosan, majd három, így este nyolc óráig tartottak a küzdelmek. A jó hangulatú viadal sokat kivett a bírókból is, akik nem pihentek a nap folyamán. A főszponzor elmondta, hogy személyes okokból támogatja a rendezvényt, hiszen annak idején ő is művelte a küzdősportot egy ideig. Látta, hogy a Gyulai Kick-box Klub rászorul a segítségre, így szívesebben támogatja a gyerekek sportját. Viszont nem gondolta, hogy ilyen sokan indulnak, így kellemesen csalódott. A Békés megyei kick-box diákolimpia győztesei. Általános iskolás leányok. 30 kg: Kovács Nóra (Gyula, 1-es isk.). 35 kg: Palotás Hajnalka (Bcs. Szabó Pál téri isk.). 45 kg: Kovács Mariann (Bcs. 3-as isk.). 50 kg: Dávid Nóra (Bcs. Madách). 55 kg: Tauzer Ágnes (Köröstarcsa). +60 kg: Gaodi Rozália (Kétegyháza). Fiúk. 25 kg: Kovács János (Gyula, 1-es isk.). 30 kg: Nagy László (Bcs. Szabó Pál téri isk.). 35 kg: Dobra Péter (Újkígyós). 40 kg: Korcsog László (Újkígyós). 45 kg: Borbíró József (Dévaványa). 50 kg: Simon Norbert (Bcs. Madách). 55 kg: Prekop Gábor (Bcs. Belvárosi). 60 kg: Talpa László (Füzesgyarmat). +60 kg: Jakab János (Bcs. Belvárosi). Középiskolások. Leányok. 50 kg: Határ Hajnalka (Bcs. Tevan). 60 kg: Dékány Magdolna (Bcs. Tevan). Fiúk. 50 kg: Tamás Krisztián (Bcs. Rózsa). 55 kg: Kovács János (Bcs. Trefort). 65 kg: Szilágyi József (Dévaványa). 70 kg: Dohányos András (Bcs. Kemény). +80 kg: Nemes Csaba (Bcs. Gépészeti). Legtechnikásabb általános iskolás versenyző: Dávid Nóra és Dobra Péter. Legtechnikásabb középiskolások: Dékány Magdolna és Kovács János. A meghívásos felnőtt férfi light- contact verseny győztesei. 63 kg: Szabó Attila (Bcs. LTP SE). 69 kg: Haba Gábor (Bcs. LTP SE). 74 kg: Zsjak Zoltán (Kondoros). 84 kg: Szabó István (Gyula). Legtechnikásabb versenyző: Haba Gábor. Kezdők Fehér Kupájának győztesei. Fiúk. Gyermek kcs. 25 kg: Mátó Zsolt (Újkígyós). 30 kg: Szabó László (Bcs. LTP SE). 35 kg: Domokos Imre (Magyarbánhegyes). 40 kg: Sztán István (Dragon). 45 kg: Mrázik János (Bcs. LTP SE). 50 kg: Somogyi Miklós (Bcs. LTP SE). 55 kg: Csentős Gábor (Dévaványa). 60 kg: Báthory Zoltán (Füzesgyarmat). +60 kg: Kádár János (Mezőberény). Leányok. 30 kg: Kiss Gabriella (Bcs. LTP SE). 35 kg: Földesi Anita (Dévaványa). 40 kg: Makán Mariann (Tótkomlós). 50 kg: Sipos Erika (Bcs. LTP SE). +60 kg: Pilinszki Mónika (Újkígyós). Serdülők. Fiúk. 45 kg: Kotroczó László (Mezőhegyes). 55 kg: Gajdács Tamás (Bcs. LTP SE). 60 kg: Massamba Gruce (Bcs. LTP SE). 64 kg: Orosz Norbert (Bcs. LTP SE). 70 kg: Lóré Tihamér (Dragon). 80 kg: Lakusnyik Péter (Mezőhegyes). Leányok. 50 kg: Kotroczó Zsuzsa (Mezőhegyes). 55 kg: Szabó Edina (Bcs. LTP SE). Felnőttek. Férfiak. 60 kg: Ordasi László (Gyula). 80 kg: Fazekas Lajos (Gyula). Nők. 55 kg: Farkas Erzsébet (Magyarbánhegyes). 60 kg: Nagy Katalin (Bcs. LTP SE). A legeredményesebb gyulai versenyző, egyben a Hunor különdíjasa Kovács János lett. A rendezvény főtámogatója a Gorilla Vagyonvédelmi Bt. További támogatók: Vagyonvill Kft., polgármesteri hivatal, Gyula, Hunor vadászbolt, Békéscsaba, Békés Megyei Diáksport Tanács, Lady Moletty üzletház. Kempf és Társa gázautószerviz, Hamburgerbár, Mészár festékbolt, Balázs József számítógépes grafikus, dr. Nagy Erzsébet, Top FM Rádió, Gyitye Zoltán szitanyomó, Gyula TV, Köröskábel Kft., közüzemi kft. A Pick Szeged Szarvason A férfi kézilabda NB I 1998— 99-es évi bajnokságának bronzérmese, a Pick Szeged csapata április 22-én, csütörtökön 16.30 órakor Szarvason vendégszerepei. A helyi csarnokban a megyei bajnokságban szereplő Körös-parti együttessel vív bemutatómérkőzést a szegedi gárda. Megyei karatesorrend A Secret-Őr Kupa megyei karate csapatbajnokság állása a negyedik forduló, a gyermek fiú light-contact megyei bajnokság után: 1. Békéscsabai Lakótelepi SE Kick-box 119, 2. Mezőberényi SDSE 54, 3. Tótkomlósi ITF TKD 39,4. Mezőhegyesi Platán TKD 31, 5. Füzesgyarmati Kick-box 26, 6. Dévaványai Kick-box 23, Újkígyósi Kick-box Klub 23, 8. Dragon ITF TKD 20, 9. Gyulai Kick-box 15, 10. Chon-ji VTF TKD, Békéscsabai Lakótelepi SE ITF TKD, Kondorosi Kick-box 14, 13. Okányi Kick-box 11, 14. Békéscsabai 2-es iskola DSE 3 ponttal. Minimum most jóval többet ér! I Előfizetés + Panasonic G450 nettó 9 600 Ft bruttó 12 000 Ft Előfizetés + Ericsson GH 688 nettó 17 200 Ft bruttó 21 500 Ft Pannon GSM előfizetés nettó 4 Előfizetés + Nokia 5110 nettó 17 200 Ft bruttó 21 500 Ft Ft (bruttó I I Ft)! Az ajánlatban szereplő készülékeket Minimum tarifacsomagunkkal és Optimum tarifarendszerünkkel együtt is megvásárolhatod és csak Pannon GSM előfizetéssel együtt kaphatók. Ajánlatunk a készlet erejéig tart, és kétéves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. További készülékajánlatokkal és a részletekkel várunk területi képviseletünkön (Békéscsaba, Szabadság tér 26.) vagy a hozzád legközelebbi hivatalos viszonteladónknál! Az ajánlatban szereplő mobiltelefonok csak Pannon GSM SÍM kártyával használhatók. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. IÁiiiiU PANNON ▼▼▼▼▼ Az élvonal.