Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-23 / 94. szám
a T“ Akit a múzsa avatott pappá József Attila 1920-ban költözött Makóra, ahol a gimnáziumi önképzőkörben mutathatta be első verseit (6. oldal) A tejből is megárt a sok? A Tej Terméktanács a piaci zavarok mérséklésére még tavaly intervenciós alapot hozott létre. (7. oldal) Puki: a gyerekek kedvence Pukival tömött zsákok tornyosulnak Óré Tamásné és családja egyetlen gépből álló üzemében. (14. oldal) 1999. ÁPRILIS 23., PÉNTEK ÁRA: 44 FORINT LIV. ÉVFOLYAM 94. SZÁM GLASS KFT. / . PORCELÁN TÁNYÉROK, ROZSDAMENTES EVŐESZKÖZÖK. Llpták A. u. 7. Telefax: (66) 325-482. Szorgoskodó fiatalok, (u) A békéscsabai McDonald’s étterem tegnap, a Föld napján a város gyermekeinek bevonásával hulladékgyűjtő akciót szervezett. A gyerekek a szemetet a gyorsétkezőtől kapott kesztyűvel fogták meg, s helyezték zsákokba. A program végén a fiatalok és a multinacionális cég dolgozói közösen elültettek egy fát, s az apróságokat a McDonald’s fagyival és narancslével jutalmazta. Felvételünkön a 2-es számú általános iskola 6/c osztályosai fotó: lehoczky Péter Ezreket érintő milliókról Vizsgálják a belvizes kérelmek jogosságát A megyei területfejlesztési tanács 21 település támogatásával a rendelkezésére álló 54 millió forintos vis maior keretét teljes egészében felhasználta az önkormányzatok belvízvédekezési kérelmeinek teljesítésére. Hasonló célból összesen 122 millió forintra nyújtott be a tanács támogatási igényt a Belügyminisztériumhoz. Domokos László, a megyei közgyűlés, valamint a terület- fejlesztési tanács elnöke tegnap kérdésünkre elmondta: több esetben is előleget biztosítottak a belvíz által leginkább sújtott, arányaiban kisebb költségvetéssel gazdálkodó önkormányzatoknak. Éppen azért, mert olyan döntést hoztak: anyagiak híján egyetlen szivattyú sem állhat le. Az elnök szólt arról is: 50— 80 százalékban 21 települést tudott vis maior keretéből támogatni a területfejlesztési tanács. Ezeknek a pénzeknek már meg kellett érkezniük az érintett önkormányzatok számlájára. Tizennégy településnek — ahol arányaiban jelentősen kisebbek voltak a belvízvédekezés költségei — egyáltalán nem futotta a keretből. A kormány azonban várhatóan a jövő héten tárgyal ezen igények teljesítésének mértékéről is. Nehezíti a helyzetet, illetve a pénzekről való döntéshozatalt, hogy néhány önkormányzat később nyújtotta be belvízvédekezési költségekre vonatkozó kérelmét, és ezek jogosságát vizsgálni kell. Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok helyreállításának költségei megyénkben megközelítik a 400 millió forintot, de a legtöbb önkormányzattól eddig csak jelzés, és nem szakértő általi értékbecslés, tételes kimutatás futott be. Hasonlóan a lakhatatlanná vált lakossági ingatlanokhoz. Mindenesetre a polgárok belvízkárainak enyhítésére a megyei önkormányzat egy számlát nyitott márciusban, és erre eddig 7 millió forint folyt be. Ennek elosztása az adott települések polgár- mestereivel való egyeztetés és közös megállapodás után történhet. A megyei közgyűlés elnökét egy másik aktuális témáról, a békéscsabai Jókai Színház igazgatói pályázatáról is kérdeztük. Elmondta: a pályázatok beadási határideje április 26. Ezt követően 30 napon belül a megyei önkormányzat művelődési és oktatási bizottsága elbírálja, véleményezi a beadott pályázatokat. Döntés a májusi megyegyűlésen várható. Nyemcsok László Félmilliárdos hitel Békéscsabán Nem az iskola és az óvoda megszüntetésére, igen egy bölcsődére Zárt ülésen 550 millió forintnyi hitel felvételéről döntött Békéscsaba képviselő-testülete tegnapi közgyűlésén. A megyeszékhelynek a rendszerváltás óta nem kellett még ekkora hiteltömeget felvennie. Utoljára 1994-ben folyamodott hitelhez a város, akkor 80 millió forintot — mely az idén járt le — a piac közműberuházásaira, illetve 217 millió forintot — hároméves futamidővel — a hulladékkezelő létrehozására vettek fel. A mostani félmüliárd nem konkrét beruházásokra, hanem általános fejlesztésekre, azaz a költségvetési hiány fedezetéül szolgál. A Déli Autópálya nyomvonala nincs a koncepciókban A tervezés lendületében a térség HÍREK Közgyűlés, (f) Ma Mezőhegyesen tartja soros közgyűlését a Vasutas Települések Szövetsége. Hazánkban jelenleg 800 település rendelkezik vasútállomással, és közülük száz tagja a szervezetnek. Mint az elnöki tisztet betöltő vésztői polgármestertől, Kaszai Jánostól megtudtuk, a tavalyi gazdálkodásról szóló beszámoló mellett szó lesz a ciklusprogramról, a regionális egyeztető fórumok működéséről, a MÁV Rt. idei fejlesztési terveiről és módosítják az alapszabályt is. Jótékonysági est. (w) A Sarkadi 2. Számú Általános Iskola tornatermében ma este hat órától jótékonysági műsoros estet rendeznek. A bálon külföldi gyermekcsoportokat is vendégül látnak, a diákok a erdélyi Nagyszalontáról, Barótról, a moldvai Vasluiból, valamint a moldáviai Ialoveniből érkeznek. Programbemutató, (s) Hétfőn délelőtt 10 órakor a Gyula Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának nagytermében az országban egyedülálló számítógépes program- bemutatót tartanak az új rendszer fejlesztői, a Geo Comp Kft. Központi Fizikai Kutatóintézet és a gyulai székhelyű Hiszi- Map Térképkiadó és Kereskedelmi Kft. A program a rendőrök, tűzoltók, mentők szolgálati tevékenységét segíti beavatkozási tervek készítésénél. LEGKISEBB HÉTVÉGI ÁRAK BÉKÉSCSABÁN 1999. április 23—25-éig érvényes! CSIRKE ALSÓ COMB, CSALÁDI CSOMAGOS 349 Ft/kg. LICO mosópor 10 kg 19990. EJJ3S3 Békéscsaba, Corvin u. 39. Nyitva tartás: s hétfőtől péntekig I 7—20, szombaton 7—18, vasárnap 8—15 óráig. A hitelfelvétel mellett az (1. számú) Áchim L. András Általános Iskola kérdése is napirendre került. Mielőtt vita alakulhatott volna ki a kérdésben, napirend előtt dr. Ferenczi Attila, a Fidesz frakcióvezetője módosító indítványként javasolta: függesszék fel az iskola megszüntetésére vonatkozó határozatot mindaddig, míg megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy az iskola a Körös Főiskola gyakorló iskolájaként működjön tovább. Ferenczi felhívta a képviselők figyelmét, hogy Végh László országgyűlési képviselő ez ügyben biztató tárgyalásokat folytatott Pokomi Zoltán oktatási miniszterrel. Javasolta, a város kezdeményezzen tárgyalásokat a főiskolával és a minisztériummal, és annak függvényében döntsön májusban az iskola sorsáról. Ezek után némi értetlenséget okozott a fiataldemokraták körében Pap János bejelentése, miszerint már többször is tárgyalt a főiskola megbízott főigazgatójával, aki nem látott esélyt arra, hogy az iskolát gyakorló iskolaként vegyék át. A közgyűlés végül Velkey Gábor SZDSZ-es képviselő indítványát fogadta el egyhangúlag. A testület visszavonta az 1-es iskola megszüntetésére vonatkozó határozatát. Az intézmény indíthat első osztályokat. Az önkormányzat tárgyalásokat kezdeményez a Körös Főiskolával, az oktatási minisztériummal és a római katolikus egyházzal az iskola esetleges átadásáról, valamint megvizsgálják az alapítványi formában történő működés lehetőségét. (Folytatás a 3. oldalon) A területrendezési terv a társadalmi, gazdaságpolitikai célok térbeli megoldását tartalmazza. Békés megyében e tervnek hangsúlyos helyen kell tartalmaznia azokat a szabályokat, amelyek az értékes termőterületek hasznosítására vonatkoznak, és hasonlóképpen a prioritások sorában foglal helyet a közlekedés fejlesztése. Mindezekről Paksy Gábor, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. vezérigazgatója szólt tegnap a megyeházán, amikor Domokos Lászlóval, a megyegyűlés elnökével aláírták a kétéves keretmegállapodást, valamint az idei tervezési szerződést. Domokos László kiemelte, a területi tervezésen belül a fejlesztés célja a társadalom és a gazdaság térbeli viszonyainak Már legalább 30 ezer „Nikis- kép” járja az országot- világot. A tavaly január 14-én nyomtalanul eltűnt hétéves gyulai kislányról, Szathmáry Nikolettről, fényképével és adatokkal öntapadós címkéket készítettek nyomdászok. A márciusban íródott cikkünk nyomán sokan keresték meg a kislány édesanyját levélben, telefonon vagy szemé- - lyesen, s kértek a magánszemélyek, a cégek címkéket. Tegnap a városházán Gyula polgármestere, Danes László fogadta Szathmáry Sándornét, aki a városvezető segítségét kérte a kislányát ábrázoló öntapadós levélcímkék továbbításában. — Elég nagy levélforgalmunk van, tudunk segíteni — nyugtázta a polgármester a kémegváltoztatása, a rendezésé pedig a fenntartható környezet és a fejlesztési tér összehangolása. Ezek egymásra kölcsönösen ható, folyamatos tevékenységek. Az ünnepélyes aláírás után lapunk kérdésére a VÁTI vezér- igazgatója kifejtette, jelenleg is tart az országos területrendezési terv koncepciójának előkészítése. A terv összeállítását együtt végzik az ágazati minisztériumokkal, így az országos nagy infrastrukturális rendszer elhelyezkedését a KHVM-mel. A vita mostani állása szerint a Déli Autópálya nyomvonala nem szerepel a tervben. Domokos László hozzátette, az úthálózat fejlesztése komoly feladat, magában foglalja a 44-es főút rehabilitációját a tiszaugi híddal együtt, s emellett folytatódik az országhatártól Orosházáig (Folytatás a 3. oldalon) rést. Nemrégiben a család által felkért nyomozók jártak Gyulán, a város akkor is segített, szállást és benzinköltséget biztosított számukra. Danes László emlékeztetett, a képviselő-testület nem vonta vissza a nyomravezetőnek az eltűnéskor megajánlott félmillió forintot sem. — Szeretném, ha ki kellene fizetnünk, ezt a pénzt adnám ki a legszívesebben. Számomra megfoghatatlan, hogy fényes nappal, forgalmas szakaszon nem veszünk észre semmit... — mondta a keresésben kitartást kívánva a polgármester. — Nagyon szépen köszönöm — válaszolta csendesen Nikolett édesanyja, aki nem adja fel sohasem, hogy lányát megtalálja, hogy hazatér. Gyula önkormányzata, intéz- (Folytatás a 3. oldalon) Xy\ ' 00 Békéscsal Békéscsaba, illésházi u. 5. léé u<> 1. £4BR Divat. ■ «Szabadság út 12. " 9600 Békéscsaba, Untverzál Áruház, * konfafccióosztáty BALLAGÁSRA LEGYEN CSINOS ÉS ELEGÁNS! Kosztümök, blézerek, komplék, szoknyák, nadrágok, blúzok. MINŐSÉG ELEGANCIA MÁRKA Tegye emlékezetessé gyermeke, rokona ballagását! Eljárásindítás harmadszorra Másfél millió forint várja a nyomravezetőt