Békés Megyei Hírlap, 1999. március (54. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-04 / 53. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1999. március 4., csütörtök Körös-vidéki Zsaru Kimagyarázta, (gh) Két hamis magyar beléptető- bélyegző-lenyomatot találtak egy hazafelé tartó román férfi útlevelében a határőrök március 1-jén Nagylakon. A férfi váltig állította: semmit sem tud a hamisításról, fogalma sincs arról, hogy ki és mikor üthette be ezeket a pecséteket az útiokmányba. Az autóbuszon utazó román végülis elhagyhatta Magyar- országot, nem indítottak eljárást ellene. Átarcoskodtak. (b) A 75 éves kunágotai K. A.-hoz a közelmúltban két álarcos ismeretlen látogatott. A „vendégek” egyike — miután betörték az ablakot — lefogta és bicskával megfenyegette az idős asszonyt, társa átkutatta a lakást, majd az ott talált 30 ezer forint készpénzzel elmenekültek. Telezőid. (1) A mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium környezetvédő szakköre „Telezöld” címmel tavaly rendszeresen készített városvédő és természetvédelmi témájú filmet, ami a helyi televízióban is látható volt. A munkájukhoz szükséges videokamerát azonban ellopták, melynek pótlására az önkormányzattól kértek segítséget. A februári testületi ülésen kiderült, hogy korábbról az önkormányzat rendelkezik egy videó- felvevővel, amelyet — ha alkalmas a műsor készítésére — egyeztetéssel a diákok rendelkezésére bocsátanak. Új kamera vásárlását a képviselők nem támogatták. A nagykamarási óvodások is pályáztak Közlekedésbiztonság gyermekszemmel Néhányan a pályázók közül (balról jobbra): Simon Gábor, Bollók Kitti, Varga Erzsébet (a 3. helyezett), Hemző József né (az éppen hiányzó 2. helyezett Mészáros Renáta helyett) és Gyarmati Márk (az 1. helyezett) fotó: kovács Erzsébet Az Országos Balesetmegelőző Bizottság, a Fékút Alapítvány és a Békés Megyei Pedagógiai Intézet a közelmúltban „Közlekedésbiztonság gyermekszemmel” címmel felmenő rendszerű gyermekrajz pályázatot hirdetett, amelyhez a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság Városi Balesetmegelőző Bizottsága (VBB) is csatlakozott. A körzetbe továbbított felhívásokra Varga Péter rendőrzászlós, VBB titkár elmondása szerint 6 iskola és 10 óvoda nevezett, ahol a helyi bemutatók a napokban zajlottak. A legjobb pályaművek március 8-ától a kaszaperi művelődési házban kerülnek bemutatásra, majd innen korcsoportonként 3—3 rajzot továbbítanak a megyei zsűri elé. A helyi rajzkiállítások közül legutóbb a nagykamarási óvódások megnyitóján vettünk részt, ahol — mint láthattuk — Gulyás Aladárné és Hemző Józsefné óvónők irányításával sok-sok érdekes pályamű készült. A megnyitón a VBB titkár mellett Szabó Istvánná, az általános iskolák közlekedési szak- referense is méltatta a gyerekek munkáját, akik nagy lelkesedéssel és sok ötletes rajzzal készültek a megmérettetésre. Végül a könyvtárban bemutatott, zömében vegyes technikájú munkákból a független zsűri értékelése alapján I. helyezett Gyarmati Márk, II. Mészáros Renáta, III. Varga Erzsiké lett. H. M. Megkérdeztük olvasóinkat A Büntető Törvénykönyv szigorításáról Csótya Bernadett, 20 éves, békéscsabai tanuló: — Egyetértek vele, ső,t hamarabb kellett volna. Egyes esetekben — mondjuk többszörös gyilkosokkal, visszaesőkkel szemben — a halálbüntetés alkalmazását is támogatnám. Termésetesen nem mászkálhat mindenki fegyverrel az utcán. Aki ilyet tart magánál, vállalja a kockázatot, hogy súlyosabb büntetésben részesül, mint eddig. Talán lesz visszatartó ereje a büntetések szigorításának, de ha nem nőne tovább a bűncselekmények száma, már az is nagy eredmény lenne. Balogh László, 63 éves, békéscsabai nyugdíjas: — Korábban is bevezethették volna már ezeket a szigorításokat. A közbiztonság egyre csak romlik, éjszaka már nem is merek kilépni az utcára. Két éve a Kossuth téren egy szál cigarettáért akartak megverni, mert nem adtam első szóra. Sötétben a bűnözők is bátrabbak, főleg hétvégén kell vigyázni. Késő este nem ajánlatos odakinn tekeregni. Nem hiszem, hogy a szigorítások azonnal eredményre vezetnének, de hosszú távon mindenképpen sokat jelentenek. Szabó Gábor, 41 éves, tót- komlósi üzletkötő: — Ideje volt már. Mindenképpen romlott a közbiztonság az utóbbi években, és ehhez a halálbüntetés eltörlése is hozzájárult. A kábítószer bármilyen kicsi adagban és bárkinél van, veszélyes. Szigorúan meg kell büntetni, aki ezzel kereskedik. Elég nevetségesnek találom, hogy áprilisig be lehet szolgáltatni az engedély nélkül tartott lőfegyvereket és robbanóanyagokat, bár lehet, hogy lesz egy-két ember, aki megteszi. Palkovics László, 42 éves, békéscsabai gépkocsi- vezető: — Nem mindig azokat a törvényeket szigorítják, amellyeket kellene. Például a szervezett bűnözés és a fegyveres bűncselekmények ellen sokkal komolyabban kéne fellépni. Felháborít, mikor védekezésre képtelen nyugdíjasokat rabolnak ki, és gyakran halálos sérüléseket okoznak pár száz forintért. A kábítószert pedig vagy engedélyezni kellene vagy betiltani teljesen, mert ez az engedélyezett mennyiség csak félmegoldás, aki akaija, úgyis megtalálja a kiskapukat. F. M. FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Ötesztendős a hírlapterjesztési hálózatunk Naponta húsz kilométert biciklizik Amikor vékony az újság, az előfizetők szóvá teszik. FOTÓ: SZEKERES ANDRÁS Sorozatunkban az öt éve hozzánk szegődött kézbesítőinket mutatjuk be, így (is) megköszönve hűségüket, munkájukat. — A légyottból szerelem lett — kezdi a beszélgetést Bérezi Gábor, a Békés Megyei Hírlap kamuti kézbesítője. Immáron ötödik éve — az első perctől, ahogy saját terjesztésre tért át kiadónk — minden hajnalban egyedül kézbesíti előfizetőinknek lapunkat. — Abban az évben lettem nyugdíjas, s úgy gondoltam: egy-két évig, amolyan „levezetőfutásként” csinálom — folytatja. Napjainkban 222 kamuti előfizetője van lapunknak, amikor áttértünk a saját terjesztésre, akkor 178-an járatták a ,J3ékés- megyeit”. Kézbesítőnk minden utcában jár, a falu valamennyi lakóját ismeri, mint ahogyan a helybeliek többsége is ismeri Bérezi Gábort. — Naponta közel 20 kilométert biciklizek le. Az utca egyik oldalán megyek, a másikon jövök. Reggel négykor kelek, úgy ébredek, hogy már vekker sem kell. S amíg kifő a kávé, átfutom az újságot, majd bekapok néhány falatot, s utána indulás... A korán kelők és munkába igyekvők nem egyszer megkérdezik: ,,Mit ír az újság?” Erre én már sorolom is a témákat, no és a Kamuttal foglakozó cikkeket — folytaja, majd megtudom: ‘65-től előfizetője, s jó másfél évtizede tudósítója is volt lapunknak. — Tudod, a faluban nagyon várják az újságot, kíváncsiak az emberek, hogy mi is történt a megyében. Amikor „vékony” az újság, vagy sok benne a hirdetés, azt szóvá teszik. Kamuton az előfizetők többsége a nyugdíjas és a fiatal korosztályból tevődik össze, nekik van idejük az olvasásra. A középkorúak közül keveseb az előfizető. — Hogy alakul napod további része? — Általában hét órára végzek, utána itthon az állatok körüli tennivalók várnak rám, s miután a jószágokat rendbe tettem, én is megreggelizem, s közben szinte az első betűtől az utolsóig kiolvasom az újságot. Ha nincs más munkám, akkor délelőtt, vagy ebéd után egy órácskát szunyókálok, majd teszem a dolgomat a ház körül. Este a tévéműsor után mindent elkészítek, hogy reggel ne kelljen semmivel bajlódnom, s hajnalban minden kezdődik élőről. — szekeres — További információért hívja a 06 80 450-450-es zöld számot! http://www.westel.hu WESTEL IRODA: BÉKÉSCSABA. 5600 MEDNYÁNSZKY U. 8., (06 66) 447-014. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 384-000 WESTEL FORGALMAZÓK: BÉKÉSCSABA, B&T IRODATECHNIKA BT, 5600 PETŐFI S. U 2 . TEL.: (06 66) 442-614. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 486-999 • GYOMAENDRŐD, GYOMAI JÓZSEF, 5500 FŐ U. 149, TEL.: (06 66) 386-457. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 486-333 • MEZŐHEGYES, PUSZTA HÍRADÁSTECHNIKAI BOLT. 5820 ZALA GYÖRGY LTP. 7. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 470-880 • OROSHÁZA, PHARMADENT KFT, 5900 VÖRÖSMARTY U. 2.. TEL : (06 68) 312-935, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 304-018 • SZARVAS, B&T IRODATECHNIKA BT, 5540 KOSSUTH TÉR 1, TEL.: (06 66) 312-426, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 479-999* SZENTES, ELEKTROFIL KFT, 6600 JÓZSEF A. U. 6/B. TEL.: (06 63) 311-730, RÁDIÓTELEFON (06 60) 337-092 • GYULA, DEBA-PRINT KFT, 5700 BÉKE SUGÁRÚT 4..TEL: (06 66) 362-337. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 381 -400 Vásároltam egy 0660-as telefont, mert most mindössze nettó 7900 forinttól elvihető! Sőt, a 0660 Otthon kedvezmény révén mostantól 20%-kal kedvezőbb tarifával hívhatom az általam megadott vezetékes körzetszámot. Mi több, ezt az új szolgáltatást három » hónapig ingyen vehetem igénybe! Ráadásul az új mobiltelefonommal 1999-ben is a legkedvezőbb percdíjakkal beszélhetek. Csak azt sajnálom, hogy nem az Interneten rendeltem meg, mert akkor még 10%-kal olcsóbb lett volna...