Békés Megyei Hírlap, 1999. március (54. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-22 / 67. szám

1999. március 22., hétfő

VILÁGTÜKÖR

A NATO tanácskozik és egyelőre kivár

Javier Solana bármikor kiadhatja a tűzparancsot Belgrád ellen

Javier Solana NATO-főtitkár - aki változatlanul rendelkezik a szervezet fölhatalmazásával ahhoz, hogy bármikor kiadja a tűzparancsot - a hét végén ismét figyelmeztette a szerbeket, hogy a légicsapások bármely percben bekövetkezhetnek, hacsak a vezetőik nem hátrálnak meg Koszovó ügyében.

A kilátásba helyezett NATO- akcióval szembeni orosz ellenállásról a főtitkár azt mondta: „Ők a diplomáciai megoldást részesítik előnyben, ahogy magam is. Meg kell azonban érteniük, ha az erő alkalmazása marad az egyetlen lehetőség, akkor kénytelenek leszünk ahhoz folyamodni.”

A légicsapások megindításának időpontjáról kezdtek tárgyalást vasárnap a NATO tizenkilenc tagországának állandó nagykövetei Brüsszelben. A helyzetet súlyosbítja, hogy a hét végén Koszovóban rosszabbodott a helyzet, és katonai szakértők szerint Szlobo- dan Milosevics hadserege arra készül, hogy átfogó támadást indítson az albánok ellen. A szövetség beavatkozásának közelségét sejteti, hogy kivonták a tartományból a nemzetközi ellenőröket, és a legtöbb tagország kiürítette belgrádi nagykövetségét. Négyszázharminc NATO-repülőgép vár a válságövezet szomszédságában az esetleges bevetésre.

Robin Cook brit külügyminiszter vasárnap nagyon aggasztónak nevezte, hogy a legutóbbi 24 órában Koszovóban kiterjedtek az összecsapások, és újólag figyelmeztette a jugoszláv elnököt arra, hogy a Nyugatnak nem marad más választása, mint a katonai fellépés, ha Belgrád kiterjeszti a hadműveleteket és akadályozza a béke megteremtését a dél-szerbiai tartományban.

Koszovóban vasárnap reggel kiújultak az összecsapások a szerb belbiztonsági erők és a szakadár albán fegyveresek

között. A harcok főként a tartomány középső részén folynak, de újabb észak-koszovói incidensek miatt ismét járhatatlanná vált a Pristinából északra vezető legfontosabb út is. A szemben álló felek egymásra hárították a felelősséget a legújabb összetűzésekért.

A párizsi konferencián részt vett albán küldöttség a koszovói helyzet miatt lemondta a hét végére Washingtonba tervezett látogatását, és úgy döntött, hogy Párizsból egyenesen hazatér. Szerbiában elrendelték a tartalékosok behívását, és felfüggesztették a sorállományú katonák szolgálat végi leszerelését.

Rózsabál

Jótékony célokra fordították a szombaton Monte-Carlóban megrendezett hagyományos Rózsabál bevételét. A 34 éves Stephanie hercegnő nagy örömet szerzett édesapjának, az uralkodó Rainier hercegnek azzal, hogy ígéretéhez híven hazautazott legújabb lakóhelyéről, a franciaországi síparadicsomból, Auranból, s részt vett az eseményen. Igaz, a bál után kisvártatva ismét kocsiba ült, hogy visszatérjen gyermekeihez és barátaihoz. Boldognak látszott Caroline is, aki a közelmúltban ment féijhez Ágost Ernő hannoveri herceghez. Apja és az alattvalók bánatára a trónörökös, Albert még őrzi függetlenségét - a rossz nyelvek szerint azért, mert a nők helyett inkább a saját neméhez vonzódik... (gy.)

Hannoveri Ágost Ernő herceg, Caroline, Albert és Stephanie

FOTÓ: FEB/REUTERS

A román lej árfolyamesése

A körülményekhez képest jól van a vámparancsnok

A Lökösházi Vámhivatal két szolgálati helyén összesen 22 ezer utas lépte át az államhatárt az elmúlt héten. Először fordult elő, hogy a battonyai átkelőhelyet kevesebben vették igénybe, mint a lökösházit.

Battonyán a vámosok egy 10 millió forintot érő lopott személyautó külföldre vitelét akadályozták meg. Az 1998. május 5-én üzembe helyezett Mercedes 210 típusú gépjárművet egy olasz állampolgár kísérelte meg kivinni Romániába. Öt román állampolgárságú piacozótól 115 ezer forint értékben foglaltak le különböző áruféleségeket, és 15 ezer forint pénzbírságot is kiszabtak rájuk. Battonyán és Lökösházán összesen 60 ezer forint értékű cigaretta, ezen felül Lökösházán még 180 ezer Ft értékű CD-lemez is a vámraktárakba került; ezeknek az áruknak a tulajdonosait nem sikerült azonosítani.

Az autósok szerdától naponta csak egyszer tehetik meg az oda-vissza utat Romániába anélkül, hogy vámot fizetnének a tankban lévő üzemanyag után. Mint lapunkban korábban megírtuk, az üzemanyagcsempészek korábban általában napi négy fordulót teljesítettek. A korlátozással nem csak a Magyarországra behozott üzemanyag, hanem a Romániába kivitt magyar forint is a negyedére csökkent. Részben a forinthiánynak tudható be, hogy Arad megyében csütörtökön reggel még 60 lejt adtak a forintért, délben 120-at, délután 2 órakor pedig már 140-et! A csütörtöki árrobbanás óta alacsonyabb szinten hullámzik a forint feketepiaci árfolyama: 70 és 100 lejt ígérnek érte a pénzváltók. A lakosságtól származó információk szerint azonban bankcsőd is állhat a dolog mögött. Egyesek szerint a bankoknak most kellene kifizetniük a rendkívül magas betéti kamatokat, ám erre nincs elegendő forrásuk.

Az elmúlt hét vámkrónikájához tartozik, hogy a szerdáról csütörtökre virradó éjszakán két fiatal férfi vasrudakkal súlyosan bántalmazta lakásának lépcsőházában a szolgálati helyéről visszatérő nagylaki vámparancsnokot. Wentzel Ágoston alezredes a körülményekhez képest jól van, a Békés Megyei Hírlap munkatársa rádiótelefonon beszélt vele, s gyógyulást kívánt neki.

(gh)

Hírek röviden

Áder az ázsiai kapcsolatról

Áder János, az Országgyűlés elnöke indiai és japán tárgyaló- partnereit arról biztosította, hogy Magyarország euro- atlanti törekvései mellett is változatlanul kiemelt figyelmet szentel a két ázsiai országnak. A házelnök hazaérkezett Budapestre.

Nem kell a magyar bank

A Magyar Nemzeti Bank nem talál vevőt ausztriai bankjára. A Central Wechsel und Creditbank ÁG azért nem kelt el, mert az érdeklődők túlságosan magasnak tartják az egymilliárd schillinges vételárat, valamint a közel négymilliárd schillinges behajthatatlan követelést.

volt, a fiam 12, amikor elindultunk. Csak a ruhánk volt meg 5 amerikai dollár. Uj-Zélandra akartunk jönni, elegünk volt Európából, a sok gyötrelemből. ’57 januárjában szöktünk át a megfagyott Dunán, Jugoszlávián át menekültünk Mohácsról, fehér lepedőkkel, csuklyákkal, hogy a hóban ne fogjanak el a határőrök — meséli Ápáthyné.

Mit tudtak úticéljukról? Nem sokat, ismerték Cook utazásait, és remélték, hogy a maorik nem túl veszélyesek. Zoltán kertésznek szerződött, éjszakánként takarítást vállalt, Szonja gyárban varrt. Hat év kellett, mire egy egyszerű lakásra futotta.

Szentirmay Pál számára is 42 évvel ezelőtt vált otthon tűrhetetlenné a helyzet. Részt vett a forradalomban, a Váci Püspöki Palota környékén nagy volt a forgás, odahozták először Mind- szenty kardinálist is, miután kiszabadították házifogságából.

— De volt egy másik titok is: én beleszerettem egy szép lányba, s mivel papok rendszerint nem tudják ezeket a dolgokat nagyon összeegyeztetni, elhatároztam, hogy ha kijön velem, akkor megcserélem az életem sorát és feleségül veszem, és új életet

kezdünk. Ha nem jön, úgy akarja az Isten. Ha elkapnak a határon, akkor megintcsak úgy akarta az Isten. Kijött velem — idézte fel a régi történetet a wellingtoni tiszteletbeli főkonzul.

Kemény munka és nyelvtanulás után Pali könyvtárosi vizsgát tett, a Nemzeti Könyvtárban dolgozott, majd önálló könyvtárat és egyesületet alapított, oktatott. Kinevezték az ország legnagyobb könyvtárhálózatának élére, visszament a Nemzeti Könyvtárba, ahonnan helyettes nemzeti könyvtárosként vonult nyugdíjba. A konzulátusi munka egész napját, olykor még éjszakáit is kitölti, de örömmel vállalja, mert „valamit vissza tud adni Magyarországnak”.

Bye, bye, Wellington! Eljött a fájdalmas búcsú pillanata. Nem kisebb út várt ránk, mint Auckland—Sydney—B ang- kok—Budapest: nyolc fel- és leszállás, 25 óra csak repülőn, ami gyorsabban száll hazafelé! A két hét alatt ránk zúduló látvány- és élménytömegből csak ízelítőt adhattam hatrészes sorozatomban, de remélem, nem bánták meg, hogy velem utaztak!

(Vége.)

Niedzielsky Katalin

Ausztrália és Új-Zéland: a napfény, a szabadság és a mosoly hazája 6.

Négy évszak — naponta

Kéthetes és hat helyszínt érintő utazásunk során a Föld éppen Európával ellentétes oldalára, Magyarországhoz képest legtávolabb eső végére látogattunk el. Huszonkét fel- és leszállással csak repülőgépen ötvenegy órát töltöttünk. Most Auckland és Wellington belvárosában sétálunk, illetve bepillantunk kicsit a bőröndpakolás örömeibe és az új-zélandi történelem őslakókkal foglalkozó fejezetébe. Természetesen sorozatunk befejező részéből sem hiányozhatnak a világ másik végén élő magyarok.

Mivel itthon javában tombolt a tél, bizony különös érzés volt a távoli nyárba indulni. A lényeg, hogy kétféle öltözetből legyen elég: elegáns a hivatalos programokhoz és kényelmes, sportos az utazásokhoz, kirándulásokhoz. A helyzetet tovább bonyolítja, ha az ember nő, és ruhákon kívül még kell a fél fürdőszoba. (Nem is szólva útikönyvekről, magnóról, fényképezőgépről...)

Ausztrália gyéren lakott belsejében („halott közép”) és a Nagy-Vízválasztó-hegységben is jellemző a szárazság; évek múlnak el eső nélkül, máskor meg óriási felhőszakadások okoznak áradásokat. A délkeleti rész, ahol a három nagyvárosban jártunk, elég csapadékos, mérsékelt éghajlatú. Január és február a két legmelegebb nyári hónap, éjjel 20, nappal 26 fok az átlaghőmérséklet, de adódhatnak hirtelen és szélsőséges változások. Új-Zéland mérsékelt óceáni éghajlatára a bőséges csapadék jellemző, a tél enyhe, a nyár nem túl forró, februárban éjszakánként 16, napközben 26 fokot mérnek, de különösen Wellingtonban gyakran hurrikánerejű szél fordít az átlagokon meg az esernyőkön. A legenda szerint a wellingtoniakat arról lehet megismerni bárhol a világban, hogy az utca sarkához érve egyik kezükkel a kabátjukat, másikkal a kalapjukat fogják meg, nehogy elvigye a szél.

Egyik kedves vendéglátónk kérdésemre, hogy hány évszak jellemző' Uj-Zélandra, így válaszolt: négy, de naponta.

Az aucklandi partvonalat vulkánok és kráterek alakították ezer évvel ezelőtt, az első partra- szállók még láthatták a természet tűzijátékát. Zegzugos, csipkés földsávra települt a város, körbe csupa kikötő, és minden félelmetes méretű: a dokkok, a daruk, az óceánjárók. Az egymilliós metropolis Új-Zéland leggyorsabban fejlődő városa, ahol sokféle nemzetiség békében és jól él. Szállodánk szerencsére a belváros szívében, a legforgalmasabb Queen Street közelében volt, ennek ellenére nézelődésre csak egy szűk órát tudtunk szakítani. Széles, rendezett utcák, elegáns középületek, irodaházak, bankok, üzletek, éttermek, hivatalok és sok-sok park, liget. A kertes, a hálószobaövezet távolabb, a még zöldebb környezetben bújik meg.

Wellington, Új-Zéland fővárosa a két nagy sziget közti Cook- szoros északi partján épült. Ma is gyakoriak itt a földrengések, ezért, a régi épületeket korszerűsítik, az újak rengésbiztosak. (Már a kisiskolásoknak tanítják, vészhelyzetben mi a teendő.) A repülőtérrel érkező idegent lenyűgözi a látvány: festői parton a város, mögötte hegykoszorú. Előtérben pazar üvegpaloták, elegáns üzletházak, a hegytetőn és mögötte, a völgyekben kertvároAucklandből látogattunk el Rotorua geotermikus parkjába, a működő gejzírek birodalmába (A szerző felvétele)

sok, lakóövezet. Építészeti remekeit tekintve világváros, ám az utcák szokatlanul kihaltak, csöndesek, délutántól és főleg este mindenki a maga életét éli — otthon, a vízen vagy a sportpályákon. Az éttermeket, diszkókat tömörítő negyedeket kivéve semmi mozgás a belvárosban. A meredek, lejtős utcákon izgalmas a közlekedés, minél magasabbra kanyar- gunk, annál szebb a kilátás. Északra az államigazgatás épületei, köztük a déli félteke legnagyobb faépülete. Az öreg parlamenttől délre az új országház, a város jelképe, formája miatt „Méhkas”-nak keresztelték.

A ma 350 000 lakosú város helyén — ahogyan Új-Zéland annyi más területén — a múlt század elején még maori törzsek éltek, a polinéziai szigetekről legelsőként idevetődő kenusok leszármazottai. A földjeiktől a gyarmatosítók által megfosztott őslakókat később háborúk és betegségek pusztították, majdnem kihaltak. Ma a lakosság 15 százaléka maori, teljes jogú állampolgár.

Az első világháború előtt néhány magyar család települt a Déli-szigetre, de jelentősebb számban csak a második világháború után érkeztek magyar bevándorlók. Az új-zélandi kormány 1956 és ’58 között 1117 menekültet fogadott be, jelenleg kétezerre tehető a magyarok száma.

Apáthy Zoltánná, azaz Apáthy Szonja Marosvásárhelyen született, de Budapesten nőtt föl. A férje négy évig volt orosz hadifogságban, és amikor az ’56-os forradalmat leverték, attól féltek, újból elviszik.

— A lányom, Anikó ötéves