Békés Megyei Hírlap, 1999. március (54. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-10 / 58. szám
Influenzatűnés. (d) A megyei tisztiorvosi szolgálat leállította a megyei influenzafigyelő szolgálat működését, miután a betegek száma az előző héten lecsökkent 425-re. Zebra, (fm) Tegnaptól március 11-éig tekinthető meg Békéscsabán az Achim L. András Általános Iskola tornatermében megrendezett „Zebra” I. közlekedési és gyermekrajz-kiállítás. Fogadóóra, (u) Tóth Imre országgyűlési képviselő lakossági fogadóórát tart március 12-én 13 órától Új- szalontán, 14 órától Köte- gyánban, 16 órától pedig Méhkeréken. Mindhárom településen a polgármesteri hivatalokba várják az érdeklődőket. Reggeli Mérleg, (fm) Március 16-tól minden nap két híradóval jelentkezik az MTV Szegedi Körzeti Stúdiója. A Reggeli Mérleg első kiadását a Dél-Alföld legjelentősebb eseményeivel, lapszemlével fél hétkor, a második kiadást pedig este nyolckor az MTV1 Szabadság tér című műsorában láthatják. Hirtelen halál, (c) Békésen, az úgynevezett Kecskés italboltban lett rosszul tegnap egy 51 éves férfi, aki a helyszínen életét vesztette. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. Önakasztások, (c) Orosházán két önakasztás is történt tegnap. Délelőtt egy 43 éves, délután pedig egy 72 éves férfi vetett véget ilyen módon életének. Őrizetbevételek, (c) A Békéscsabai Rendőrkapitányság egy, a Szeghalmi Rendőr- kapitányság két személyt vett őrizetbe tegnap, egyaránt lopás bűntett alapos gyanúja miatt. Hatvanezres kár. (c) Dévaványán, a Hajós utca egyik házában a radiátorra tett ruhák, valamint a függönyök kaptak lángra tegnap. A tüzet az eddigi adatok szerint a családhoz tartozó egyik gyermek „gyufapróbája” okozta. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár 60 ezer forint. „A KÉRETLENÜL ADOTT JÓ TANÁCS OLYAN, MINT A POSTALÁDÁNKBA HAJI- GÁLT SOK REKLÁM.” (Bern Williams) MEGYEI KÖRKÉP 1999. március 10., szerda Mire elég a költségvetés... Egymilliárd pluszt már nem bír el Békéscsaba — A költségvetés jelenlegi formájában vállalható, de perspektívája nincs — fogalmazott a békéscsabai közgyűlés február 24- ei ülésén Hideg András, a költségvetési és pénzügyi bizottság szocialista elnöke. A költségvetést akkor levették a napirendről, a holnapi közgyűlésen azonban ismét terítékre kerül a városi intézményhálózat működésével együtt. Hideg Andrást arról kérdeztük: miért vállalható, és miért nincs perspektívája az idei költségvetési tervezetnek? — A hangsúly a vállalhatóságon van, hiszen a költségvetés 650 milliós hitelfelvétellel számol, ami még vállalható hitel. Nincsenek „papírszámok”, a költségvetésben szereplő kiadási és bevételi tételek a valós kiadásokat és bevételeket tükrözik. Idén még meg tudtunk őrizni forrásokat kommunális és városfejlesztési feladatokra. Egy modem város fejlődéséhez ezek a feladatok hozzátartoznak. A 99-es költségvetés hitelfelvételt tartalmaz, ami a jövő terhére jelent pénzköltést. Többlet-feladatokat a város nem vállalhat és a meglévőkből is vissza kell fogni. Megszorítani csak ott lehet, ahol az önkormányzat dönthet a felhasználásról. Ez nem perspektíva. Van időnk, hogy a költségvetés szerkezetén változtassunk. Egy modem város kialakítása és fejlesztésének finanszírozása a cél. A problémát az jelenti, hogy ezt a célt, milyen módszerekkel, eszközökkel érjük el. Ebben nincs konszenzus. — Hogyan áll össze a város költségvetése? — A főösszeg — a kórház nélkül — 7,5 milliárd forint. Az oktatási intézményrendszer fenntartása 3,5 milliárd forintba kerül. Ez az összköltség vetés 47,6 százaléka. Ha változtatni akarunk a költségvetés szerkezetén, és csökkenteni akarjuk a kiadásokat, akkor a költségvetés majd felét kitevő szférához kell hozzányúlni. 1999-ben a normatíva felett egymilliárd forintot fordít a város oktatásra. Ebből 350 millió az a bérköltség, melyet ugyancsak a normatíva felett kell állnia a városnak. A tények egyértelműek. Egymilliárd forintot képtelen a város erre fordítani. A helyi adóbevétel 1,2 milliárd forint, és ennél több már nem lesz. Rengeteg kínzó feladat van — úthálózat, infrastruktúra fejlesztése, csatornázás, belvíz —, ami megoldásra vár, és joggal várják el megoldásukat a békéscsabaiak. Ha nem változtatunk, a költségvetés csak egyre lesz képes: nyögve-nyelve eltartani a város intézményrendszerét. Nincs mire várni. A cselekvés elkerülhetetlen. Kovács Attila Ha átadja, mentesül A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától tegnap kapott információk is megerősítik azt, hogy aki 1999. március 1-jé- től számított hatvan napon belül a rendőrségnek önként átadja az engedély nélkül készített, megszerzett vagy tartott robbanóanyagot, robbantószert, lőfegyvert vagy lőszert, a rendőrségnek bejelentést tesz az általa tartásra nem jogosult vagy engedéllyel nem rendelkező személynek átadott robbanóanyagról, robbantószerről, lőfegyverről vagy lőszerről, az a rendőrségnek átadott, illetőleg bejelentett robbanóanyag, robbantószer, lőfegyver vagy lőszer tekintetében mentesül a büntetőjogi felelősségrevonás alól. (c) Száz telefon a szolgálatoknak Mentálhigiénés továbbképzés a megyeszékhelyen Harmincórás mentálhigiénés továbbképzés kezdődött tegnap Békéscsabán, a Mentálhigiénés Programiroda Békés Megyei Irodájának szervezésében, a megyei gyámhivatal közreműködésével. A képzésen a megye városaiban működő gyermekjóléti szolgálatok és gyámügyi hivatalok munkatársai vesznek részt. — A továbbképzés célja, hogy a jogszabályi ismereteken túl a résztvevők képesek legyenek bizonyos egészségkárosító viselkedésminták felismerésére és megelőzésére, valamint saját lelki egészségük védelmére — mondta dr. Benkő Zsuzsanna tanszékvezető főiskolai tanár, a regionális programiroda vezetője, a képzés egyik előadója. A továbbképzés előtt jelentette be Szabóné dr. Kállai Klára, a megyei mentálhigiénés programiroda vezetője, hogy a Westel 100 mobiltelefonnal segítette a megyei gyermekjóléti szolgálatok működését, a programiroda közvetítésével. K. A. Mi az, hogy közokirat? Bíróság előtt az egykori gyulai városvezetők A címben szereplő kérdést az Orosházi Városi Bíróság nem költőinek szánta, hiszen egy feltételezhetően közokirat-hamisítási ügyben idézte meg Kissné dr. Verasztó Éva tanácsa a három vádlottat, a volt gyulai polgármestert, a volt alpolgármestert és a volt jegyzőt. Az ügy szálai 1992-re nyúlnak vissza, amikor a gyulai önkormányzat úgy határozott, az egyháznak visszaadja ingatlanait. Az Erkel gimnáziumnak viszont így költöznie kellett. Az épületvita sok éven át borzolta a városvezetés, a lakosság, az oktatási intézmény érintettjeinek idegzetét. Politikai felhangoktól sem volt mentes ez a huzavona. 1995 februárjában viszont né- hányan úgy vélték, pont kerülhet a parttalan vita végére, tető pedig a hontalan iskola fölé. Februárban igénytervet nyújtottak be a gyulaiak címzett állami támogatás elnyerésére (előtte is évekig próbálkoztak). Esélyesek voltak a 200 milliós támogatásra. 1995. április 24-én testületi döntés született arról, hogy az igényüket a gyulaiak 50 millióval „leszállítsák” a nagyobb nyerési esély érdekében. Igen ám, de a pályázatnak a beadási határideje április 14-e volt. Állítólag a gyulai anyag április 13-án, április 24-ei dátumozással eljutott az illetékesekhez. Vajon hogyan? Erre és még sok más kérdésre is kereste a választ kedden a bíróság, ahol L. Attilát és dr. L. Józsefet az ügyész kétrendbeli, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással, míg a harmadrendű vádlottat, dr. A. Andort bűnsegédként hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással vádolja. A kétrendbeliség magyarázata: a vádirat közokirat-hamisításként szól arról is, hogy az 1995. szeptember 4-én hozott testületi határozatot is „visszadátumoz- ták” április 14-ére. A vádlottak meghallgatása után a bíróság hét tanút idézett be. A tárgyalást májusban folytatják. Cs. I. VÉLEMÉNYEK Nincs haragban a világgal Láttam egy dokumentumfilmet. Lenyűgözött. Eszembe jutott, de nagyszerű lenne, ha az erőszakos, gyilkos, brutális történetek helyett minél több hasonlót mutatnának be. Olyanokat, mint a Háló című televíziós produkcióban. Hiszem, hogy százezrek gondolkodnának el, s merítenének erőt belőle, s még az is elképzelhető, hogy megváltozna az értékrendjük. A történet egy háromtagú családról szólt. Az operatőr a szereplőket először portrészerűen mutatta, deréktól felfelé. Eleinte nem is fogtam fel, mi az érdekes bennük, hiszen mindenki teszi a dolgát, mint sok millióan ebben az országban. A mama a háztartást látja el, a papa teherautón fuvarozza az árut. A fiú pedig autót szerel, szódásüveget tölt, s a szabad idejében zongorázik, gitározik és nagy szerelmének, a japán küzdősportoknak hódol. Xztán a mese közepétől minden megváltozott. A történet itt vált lenyűgözővé, amikor teljes testi valóságukban is láthattuk a családot. Az anyának — érszűkülete miatt — mindkét lábát amputálták. Mégis teljes embernek érzi magát, hiszen kerekes székével elér mindent, amihez szüksége van a háztartás ellátásában. A fiúnak — nem tudom jobban körülírni — rongylába van, s csak mankókkal tud járni, úgy, ahogy. Segít a szüleinek, s ahogyan az elején megtudtuk, keményen dolgozik. Emellett jól érzi magát a bőrében. S ez az arcán is látszik. Örökké mosolyog. Nem nyi- szog, nem panaszkodik, nem jár segélyekért és nincs sem perben, sem haragban a világgal. Pedig lehetne. Zokszó nélkül fogadja el azt, amit a sors rámért. És szereti a környezetét, az embereket, azokat is, akik őt testi hibája miatt nehezen fogadják el. A történet láttán talán még jobban becsüljük, hogy szeretteink egészségesek. Boldogok lehetünk, ha sok időt tölthetünk együtt, ha ebben az elembertelenedett világban megtaláljuk a helyünket, s próbálunk emberhez méltóan, becsülettel élni. S mindezeket az értékeket olyan emberek juttatták az eszünkbe, akikkel sorsuk nagyon mostohán bánt. Életvitelük sokunknak példaértékű lehet. Béla Vali Álom és valóság Leizzadva, zaklatottan, fáradtan riadtam fel álmomból. Egy gyorshajtás miatt rendőrökkel viaskodtam. Közönyösen közölték, hogy mennyit is kell fizetnem. S mielőtt átadtam volna nekik a helyszíni bírság összegét, felriadtam. Csak lassan nyugodtam meg, még sokáig forgolódtam ágyamban, hatással volt rám e rémálom. Rémálom?! Nem hiszem, ugyanis a kormány előterjesztése alapján a parlament napirendjére tűzte a szabálysértési törvényt, kutatják a tarifák megemeléséhek' lehetőségét, egyszerűbben kifejezve, azok szigorítását szorgalmazzák. Születőben van egy új szabálysértési kódex. Az Alkotmánybíróság határozatainak és az európai előírásoknak tesz eleget a Tisztelt Ház. Az egy év múlva életbe lépő törvény szerint a pénzbírság alsó, ezerforintos határa marad, felső határa viszont ennek a százszorosára nőhet, amit elzárásra is át lehet váltani, a határozat bíróságon megtámadható. Hazánkban évente közel 800 ezer szabálysértési határozatot hoznak meg a különböző államigazgatási és önkormányzati szervek. Elképzelhető, hogy az érintettek e számnak jelentős hányadát támadják majd meg a bíróságon, amelyek az egyébként is túlterhelt, ügyekkel lemaradott bíróságokon újabb ügyhullámhoz vezethetnek. Megmondom őszintén, a szigorodó szabálysértési bírságokat újabb sarcnak érzem, miközben megint nem a bűnüldözés kerül előtérbe. Ameddig törvényeink jószerivel a bűnözőket védik az áldozatokkal szemben, addig nem érzem, hogy bárkinek is lenne erkölcsi alapja e szigorítás megszavazására. Szerintem először a közbiztonsággal összefüggő kérdésekben kellene tisztán látni, bűnöző körökben kellene rendet rakni, s amikor nem csak jogot, hanem igazságot is szolgáltattak, utána jöhetnének az úgynevezett „savanyú cukorka” ügyek, a nyuszik. Éppen ezen gondolkodtam, miközben elaludtam. Azt álmodtam, hogy hazánkban minden bűnöző rács mögé került, s köz- és vagyonbiztonságunk szilárd, gyorshajtásomért zokszó nélkül fizettem ki a bírságot. A baj csak, hogy mindez álom... Szekeres András Tiszta haszon - biztos háttér! Pannon GSM előfizetés nettó 4800 Ft, bruttó 6000 Ft Most nettó 7600 Ft, bruttó 9750 Ft beszélgetéssel! Mindehhez Panasonic G450 már nettó 4800 Ft, bruttó 6000 Ft. Ezen felül további, rendkívüli készülékajánlatokkal is várjuk Ónt, amíg a készlet tart! Területi képuiseletünk címe: Békéscsaba, Szabadság tér 26. Az ajánlatban szereplő készülékek csak Pannon GSM előfizetéssel együtt vásárolhatók meg. A fenti készülék ára Pannon GSM előfizetés nélkül értendő. További részletek az üzletekben. PANNON ttttt Az élvonal. I AAAAAAA GSM