Békés Megyei Hírlap, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-26 / 48. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1999. február 26., péntek Meleg helyett elegük lett a tűzifából A ház életveszélyes. Az egyetlen helyiségben, ahol élnek, egy faoszlop tartja a gerendát, a lakás hátsó fala félig leomlott, a kemence mellett rongyokkal betömött rés, hogy ne szökjön ki a kevéske meleg. A szoba berendezése két ágy, amelyen a csupasz takaró alatt lepedőre sem futja. Kopott szekrény, asztal és tűzhely egészíti ki a szegényes életforma tartozékait. A kép Varga Istvánék gábortelepi lakásában fogadott, amikor — hívásukra — felkerestük őket. Az ok az embertelen körülmény, ami miatt segélyt kértek az önkormányzattól, ahol — szerintük — ellenük fordították a csatabárdot. Munkatársunk az érintetteket meghallgatva igyekezett feltárni az ügy részleteit, ám egyelőre nem tudni, hogy az ügy miként juthatna el a végleges megoldáshoz. Telekgerendásról Gábortelep- re költözésükkor Vargáék vettek egy lakást, ami egy hónap múlva összedőlt. A faluszéli kis házat — mondták — a rendben tartásáért kapták a tulajdonostól. Az épületen sok az OTP-hitel, amit senki sem fizet. A szomszédok a beköltözést is ellenszenvvel figyelték, majd a haragos viszony nőtt, és máig tart. — A hivatalban elítélnek bennünket, de a faluban is lecigá- nyoznak, lekiabálnak az emberek. Nem tettünk senkinek rosszat. A féijemnek a nehéz fizikai munkára ráment az egészsége. Tíz éve leszázalékolt. Mindketten idegbetegek vagyunk, sok gyógyszert, állandó injekciós kezelést kapunk — mutatta a recepteket a feleség. — A csanád- apácai polgármestertől kapott engedély alapján nyáron az apácai szeméttelepet őrizzük, és a gyűjtött ruhákat, eszközöket értékesítjük. Ősszel a szeméttelepen talált léceket hazahoztuk, mire a faluban ránk fogták, hogy kivágjuk és lopjuk a fát. A híresztelés miatt a februári tüzelőosztáskor nem adtak tűzifát. Amikor bementem kérni, a gyámügyis lekiabált és megfogott, hogy kidobjon az ajtón — háborgott Vargáné. Miközben lapunkat felhívták, az események tovább gyűrűztek. A látogatáskor kiderült: Vargáék 11 éves lánya is állandó ellátást igénylő beteg. A csecsemőkori agyhártyagyulladás miatt egyik fülére nem hall, másrészt előrehaladott lúdtalpbetegsége kezeléséért sokszor kell orvoshoz utazni. A család 22 ezer forint rokkantnyugdíjból él, kölcsönbe vásárol, és az újabb kölcsönökből fizeti az elmaradásokat. A gyereknek egy cipője van, mert többre nincs pénz. Az önkormányzat ad ugyan napközitérítést, de a fennmaradó részt sem tudják pótolni. Jelenleg 6000 forintnyi lemaradásuk van. Tavaly a villany- számlával akadt gond, amelyre „titokban” a jelenlegi polgármestertől kaptak 10 ezer forint kölcsönt. Most ezt is rájuk kiabálták a faluban, de az elmúlt héten megadták a tartozást. A félj elismerte: korábban valóban italozó életmódot folytatott, és a hatóságokkal is volt összetűzése. A család élete mára rendeződött — mondták —, de nyugtuk azonban nincs, a gyereket bántják az iskolában, őket pedig kiközösítik. — Nem kívánok sokat, csak emberi hangot és megértést — mondta a feleség. — Húsz éve vagyunk házasok, mindketten nagy családból származunk. Tudjuk, mi a nélkülözés. A hidegben jól jött volna egy marék fa, és szégyellje magát az ön- kormányzat, hogy nem segít. A medgyesbodzási községházán nem érte meglepetés az ügyintézőket és Varga Gábor polgár- mestert, amikor a család dolgairól érdeklődtünk. — A hivatal mindig igyekezett segíteni. A család gyógyszer- és rendszeres gyermekvédelmi támogatást kap, melynek egy részét a napközis ellátásra fordítják. Sok rászoruló ember él a településen, ezért senkivel sem tehetünk kivételt. Var- gáékra ugyanaz a szabály vonatkozik, mint bárki másra. Sajnálatos a család életformája, de a ház sem az övéké, amiben laknak. Ennek tisztázása is érdekük lenne. Emberségből valóban anyagi segítséget nyújtottam korábban egy kezességet váüaló ismerőssel a családnak, amit lehet, hogy nagy erőfeszítés árán, de becsülettel megadtak. A dolgot lezártnak tekintem — mondta a polgármester. Úgy tűnt, lecsillapodnak a kedélyek, de szerdán ismét „összecsapott” a család és az ön- kormányzat. Ezúttal a kislány ortopédiai talpbetétjéhez kért az anyuka pénzt, amit a pénztáros megtagadott. Állítólag a vita hevében elhangzott, hogy a gyereknek nem ad enni, illetve menjen dolgozni, vagy költözzön vissza az anyai családjához. Ekkor ismét lapunkat hívták segítségül. Vargáék sérelmezték a hivatali dolgozók hozzáállását, főként a bántó kijelentéseket. Elmondták, a déligyümölcstől kezdve mindent megkap a kislány. Közben kiderült: az anyuka gyermeket vár. Férjével együtt úgy gondolják, joguk van maguknak dönteni az életükről, a gyermekvállalásról, és ne akarja senki szétszakítani a családot. Az események tovább bonyolódtak, amelybe — nem tudni, milyen okból — a szomszédos barátnő neve is belekeveredett. Vargáék úgy ítélték meg, hogy a bajok kialakulásában a rokonokkal, sógorékkal való kedvezőtlen viszony is, valamint a rossz élet- körülményeik játszanak közre. Végezetül a hivatal pénztárosa a polgármester szavait ismételve biztosított, hogy az önkormányzattól minden lehetségest megkapott a család. Kaptak fát, sőt kéthavi részletre további mennyiséget vásároltak. A találomra megkérdezett lakosok vegyes érzelmekkel nyilatkoztak a család életéről és a napokban „felkavart” helyzetről. Vargáék azzal zárták: ha kell, Budapestig is elutaznak, de igazukat nem adják fel. # * * Munkatársunk a témában valamennyi érdekelt véleményét meghallgatta, így az üggyel a továbbiakban nem kívánunk foglalkozni. Halasi Mária Megemlékezés, (u) Irányi Dániel bronzszobrát (a békési származású szobrászművész, Veress Kálmán alkotását) koszo- rúzta meg szerdán délután Békésen a város önkormányzata, valamint városvédő és -szépítő egyesülete. A márciusi ifjak egyike s a Kossuth-párt titkáraként dolgozó Irányi 1872-től 1893-ig Békés országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett az akkori parlamentben. A megemlékezésen az 1-es számú általános iskola énekkara és diákjai is szerepeltek FOTÓ: SUCH TAMÁS Ismerkedés továbbtanulóknak az egyetemmel A szegedi József Attila Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának oktatója, dr. Varga Péter tanársegéd tartott továbbtanulni készülő diákoknak előadást Békésen. A Farkas Gyula Mezőgazdasági Szakképző Intézet és Gimnázium érdeklődő tanulói tájékoztatást kaptak az egyetem belső életéről, a jogfajtákról, a vizsgatantárgyakról, a jogi karra történő felvételi eljárás tudnivalóiról. Az előadó hangsúlyozta, hogy a sikeres felvételihez a középiskolás tananyagon kívül szükség van az átlagosnál elmélyültebb tudásanyagra, a napi politikai változások figyelemmel kísérésére. A tájékoztató a pályakezdő jogászok elhelyezkedési, szakosodási lehetőségeinek ismertetésével, a hallgatói kérdések megválaszolásával fejeződött be. Autónyertes patikusok A Hungaropharma partnertalálkozója a Fiúméban Lantosi István adja át a gépkocsi kulcsait a nyertes férjének, Pálfy Tibornak fotó: lehoczky Péter A magánosítás igencsak megmozgatta, mondhatni rendítette a gyógyszertári forgalmazók, a gyógyszertárak, a patikusok világát. A Békés Megyei Gyógyszertári Központból Sanopharma lett, amelynek bizonyos mennyiségű részvényeit különböző ön- kormányzati és szakmai viták után megvásárolt a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Részvénytársaság. Békéscsabai kereskedőháza és raktára 1998. május 4-én nyitotta meg kapuit. Vezetője dr. Törőcsik Mária lett. — Az indításkor meghirdettünk egy akciót — mondta tegnap Békéscsabán, a Fiume Hotelben rendezett találkozón Szabó Ferenc elnök-vezérigazgató. — Az akció során különböző nyereményeket tűzött ki társaságunk célként a megfelelő feltételek teljesítése esetén — folytatta Törőcsik Mária. — Hatvanöt partnerünk teljesítette a feltételrendszert Békés és Csongrád megyéből, az ő nevük közül sorsolunk. A privatizált gyógyszertárak tulajdonosai nemcsak ettől a forgalmazótól vásároltak, mégis 57 milliárd forint árbevételt számolhatott el tavalyi eredményeként a Hungaropharma. Ki- lencvenmillió doboz gyógyszert juttattak el 356 ezer patikai rendelésre. A békéscsabai kereskedőház a nagy egészben 3 milliárd forintot forgalmazott. A jövőben törekednek a szolgáltatásaik minőségi és csomagolástechnikájuk színvonal- emelésére. Lantosi István évtizedeken át volt a nagy cég vezérigazgatója, a nyertesek nevét ő húzta ki. A tűzpiros Volkswagen Golf birtokosa a gyulai Kálvin Gyógyszertár tulajdonosa, Pálfy Tibomé lett. Egy-egy 300 ezer forint értékű utazási utalványt nyert a békéscsabai Lencsési Gyógyszertár és a Berényi úti Aranykehely Gyógyszertár tulajdonosa. Ä Hungaropharma a jövőben is értékelni kívánja a hozzá ragaszkodó üzleti partnereket. i 100 millió márkás Nokia keretmegállapodás A Nokia Telecommunications és a Pannon GSM ismét meghosszabbította a GSM-berende- zések szállítására kötött hosszú távú keretmegállapodást, így a Nokia az 1993-as, Pannon GSM-mel kötött első keretszerződés megkötése óta 1999-ben is változatlanul a Pannon GSM kizárólagos GSM-berendezés beszállítója marad. Az új, két évre kötött megállapodás szerint 1999—2000 során a Nokia közel 100 millió DM értékű GSM hálózati berendezést szállít a Pannon GSM számára. A Nokia a hálózati berendezések mellett értéknövelt szolgáltatások, integrált hálózati elemek és mobil adatátviteli hálózati elemek szállítását is vállalta. A megállapodás biztosítja az eszközök és szolgáltatások rendszerbe állítását és szükség esetén technikai segély- nyújtást, így a Pannon GSM hálózatának élvonalbeli minőségét és kapacitását. A Pannon GSM 1994. márciusa óta nyújt kereskedelmi szolgáltatást. Előfizetőinek száma az 1999. év elején meghaladta a 420 ezret. Ä cég több mint 760 alkalmazottat foglalkoztat. Jelenleg 57 ország 103 GSM-szolgáltatójával áll kereskedelmi kapcsolatban. A GSM- hálózat fejlesztésére 1998-ban körülbelül 80 millió USD-t fordított a cég, év végén 8 kapcsolóközpont és több mint 800 bázisállomás biztosította a hálózat működését. Az eddigi fejlesztések összértéke megközelíti a félmilliárd USD-t. A Nokia Magyarország egyik vezető távközlési cége. A Nokia Telecommunications mind a vezetékes, mind a vezeték nélküli hálózatok számára nyújt kész rendszereket és megoldásokat. A budapesti regionális székhelyű Nokia Mobile Phones az analóg és a digitális mobiltelefonok és kiegészítők piacának vezető szállítója. A Nokia Display Products pécsi monitorgyárából látja el a nemzetközi piacokat kiváló minőségű termékeivel. A Nokia magyarországi gyártelepén, irodáiban és a kutatási fejlesztési központjában több mint 1600 alkalmazottnak ad munkát, mellyel a Nokia a távközlési ipar egyik legnagyobb külföldi beruházója. A finnországi székhelyű Nokia széles körű kínálattal rendelkező távközlési vállalat, termékei között találhatók mobil- telefonok, mobil és vezetékes távközlési hálózatok, vezeték nélküli adatkommunikációs hálózatok, multimédiás végberendezések és PC-monitorok. Értékesítési tevékenységét 130 országban végzi, a nettó eladások értéke 1998-ban elérte a 15,7 milliárd USD-t. A NYSE tőzsdén bejegyzett Nokia (NŐK.A) alkalmazottainak száma meghaladja a 44 ezret nemzetközi szinten. (pr) «gjLßEKfe MEGYEI HÍRLAP eremeny B. Zs.