Békés Megyei Hírlap, 1999. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-16-17 / 13. szám
1999. január 19-17., szombat-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete Mi vár ránk 1999-ben? A világ nagy jósai Krisztus eljövetelét, katasztrófákat és világvégét jövendölnek 0 Ezemyolcszáznegyvennyolc Mikor fogadták el a Békés megyeiek a 12 pontot? • •t Nagykopáncs fél évszázada Egy tanyavilágból szerveződött falu fájdalmas története és elmúlása Keveseket érdekel mások nyomora A nap épp a látóhatár alá kúszott. A békéscsabai sétálóutcán csak elvétve látni gyalogost. Igaz, még csak délutánt írunk, a szombat esti nagy forgalom később kezdődik. A McDonald’s sarki épületében nagy a hangzavar. A helyiség egyik sarkában Kárpátalja árvíz sújtotta területéről érkezett gyerekcsoport bontogatja a tálcára tett papírcsomagokat. Sokan életükben most esznek először hamburgert. Öröm nézni, milyen vidáman majszolják. Megvárom, míg kezdeti éhségüket elverik, majd egy nyúlánk kislányhoz lépek. Sokan életükben most ettek először hamburgert — Hogyan telnek napjaid Békéscsabán?— kérdezem all éves Alexandrát, aki a többséggel ellentétben érti nyelvünket. — Egy kertes házban élő családnál lakunk Natasával, akivel a buszon kötöttem barátságot. Munkácsról jöttünk. Délelőtt fogócskázunk, bújócskázunk és kifestőt színezünk. Délután, amikor Lilla hazajön az iskolából, sétálunk vagy utazgatunk. Már meglátogattunk néhány környező települést. Vasárnap Budapestre megyünk. Alig várom. Még soha nem láttam fővárost, a mienket sem. — Meddig maradtok? — A jövő hét végéig. Csak két hétre jöttünk. — Nem akarom, hogy hazamenjenek — hívja fel magára a figyelmet Lilla, egy pöttöm, szőke kislány — olyan jó, hogy most nekem is vannak testvéreim, tudok kivel játszani. Édesanyjától megtudom, hogy első osztályos lánya teljesen kivirult, amióta megnőtt a család létszáma. — Nem lehet több gyerekem — mondja —, pedig tudom, hogy Lilla nagyon szeretne egy testvért. Hihetetlen, hogy milyen jól megértik egymást, mennyire összeszoktak. —Hogyan oldja meg a gyerekek felügyeletét? — Főnővérként dolgozok egy idősotthonban. Jelenleg tanulmányi szabadságomat töltöm, mivel munka mel- lett.az egészségügyi főiskolán tanulok. A csütörtöki szigorlatomtól féltem is egy'kicsit, de ki tud ellenállni, amikor hozzászaladnak vagy az ölébe telepszenek a gyerekek. — Miért vállalta őket, hisz a tanuláshoz, felkészüléshez nyugalomra lenne szüksége? — Marosvásárhely mellől települtünk át a férjemmel. Saját bőrünkön tapasztaltuk, milyen nehéz a semmiből valamit elérni, és milyen nagy kincs az önzetlen szeretet. Most kihasználtuk a lehetőséget, hogy segíthetünk. A szomszéd asztal alól egy hét év körüli fiúcska mászik ki. Diadalmasan mutatja a megtalált sült krumplit két társának. A háttérből középkorú hölgy figyeli az eseményeket. — Hogyan értik meg egymást, hiszen a gyerekek nem beszélnek magyarul — kérdezem Marik Andrásnét, 3 fiú vendéglátóját. — Kézzel-lábbal magyarázunk. Nekünk sajnos nincs gyerekünk, de most — bár rövid időre -*•- anya szerepet kaptam. A fiúk nágyorf elevenek, igazi lurkók. Nagy a mozgásigényük. Edzettek, nem számít, hogy esik vagy fúj, kint fociznak a sárban, alig ismerem fel őket egy-egy meccs után. A héten én jöttem szabadságra a varrodából, a jövő héten felvált a férjem, mindketten kivesszük részünket a bújócskából és az indiánosdiból. Bámulatos, hogy milyen összetartás jellemzi a gyerekeket, pedig nem is testvérek. Ha összevesznek, hamar felismerik hibájukat, bocsánatot kémek. Mindennek örülnek. Az ADRA Alapítványtól kaptak ruhát, magukhoz ölelték a pulóvereket, és pu- szilgatták. — Milyen programot terveznek vasárnapra? — Egy békéscsabai, gyerekét egyedül nevelő anyuka hívta meg a fiúkat. Hatalmas üdvrivalgás szakítja meg beszélgetésünket. Mindenki a fiatal felszolgáló lányt ugrálja körbe, aki a cég ajándékát, egy csokitortát oszt szét a nebulóknak. Közben egy nyugdíjas asszony mellé telepszek, akinél egy ukránul beszélő testvérpár vendégeskedik. —Jó étvágyúak a gyerekek? — A tízéves kisfiú együltében elfogyasztott 6 szelet ribizlitortát, de vacsoránál a 30 deka párizsi is pillanatok alatt elfogy — meséli tapasztalatait Szilasi Pálné. — Náluk csak ritkán kerül ilyesmi az asztalra, és akkor is csak mértékkel ehetnek. Tegnap gyümölcs- levest készítettem, s ugyancsak rácsodálkoztak. Kiderült, náluk csak bab, lencse, káposzta és krumpli kerül az asztalra. — Önök is csak mutogatva kommunikálnak? —'. Hoztunk a könyvtárból szótárakat. A férjem tót, és a szláv nyelvek hasonlóak. De iskolai orosz tudásunkat is latba vetjük, igaz az orosz és az ukrán nyelv különböző. Ha végképp nem értjük egymást, rajzolunk. — Mivel töltik a napokat? — Rengeteget biciklizünk és mesélünk kölcsönzött orosz könyvekből. Amikor a fiam hazaérkezik a munkából, akkor autóznak a városban, kirakatokat nézegetnek és meglátogatnak néhány autószalont. — Történnek érdekes események? — Jólesik látni, hogy sok jó szándékú ember él környezetünkben. A szomszédból libamájat, az egyik üzlet eladójától csokit kaptak a gyerekek, akik értékelnek mindent. Az egyik nap az ADRA lepte meg őket játékokkal. Amikor hazaérkeztünk, kipakoltak, és az összes plüssállatot, babát az éppen szunyókáló macskánk köré helyezték. Mivel a cicánk semmilyen érdeklődést nem mutatott, felháborodva állapította meg a 8 éves kislány, hogy hálátlan jószág, mert semminek nem tud örülni. Eszre sem vettük, hogy az idő elszaladt. A családok szedelőzködnek. Egy kisfiú a mellette ülő asszony vállára teszi a kezét, s szinte akcentus nélkül mondja: gyere haza. Borsos Gabriella A VENDÉGLÁTÓKRÓL A Munkácsról és környékéről a megyébe érkezett 29 gyerek fogadását az ADRA alapítvány szervezte. Homokiné dr. Kraszkó Mária országos kuratóriumi tag és körzeti képviselő elmondása szerint az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány a világ negyedik legnagyobb segélyszervezete. Magyarországi tagozata 1991-től működik. Célja, hogy rászorulókat segítsen, közösségeket fejlesszen, katasztrófa sújtotta területeken gyors segítséget nyújtson. Humanitárius szervezet, feladatát etnikai és vallási hovatartozás nélkül látja el. Békéscsabán körzeti központ működik. A segélyezés mellett vasárnaponként negyven személyt ingyenes ebédre hívnak a Magyar király sörözőbe. A meghívottak köre havonta változik, így több rászoruló család veheti igénybe a szolgáltatásukat. Tapasztalatuk szerint keveseket érdekel mások nyomora, bár mindig akadnak melegszívű, segítőkész emberek, de általában nem a tehetősebbek között. I . 11 'Hl " Illái! ÜIlii - ÉÉ ! Ilii Ü x » ' A MÚLTAT VÉGKÉPP ELTÖRÖLNI Na, most akkor múzeumba menjen-e a kormány vagy sem? Mivelhogy ezt üzente nekik egy múzeumlátogató. Csak úgy, szere tétből, amiért kinézték maguknak a Parlamenttel szembeni Néprajzi Múzeumot. Az üzenetíró nem maradt egyedül, mert hamarosan az egész sajtó csőre töltött és tüzelt — a kormányra. Amely több, mint kétszáz napos országlása után most először meghátrált. Kár, pedig kivételesen igazuk volt. A Nemzetivel és a metróval kapcsolatos rossz döntések után jó ötlettel álltak elő, amikor szemet vetettek a Néprajzi Múzeumra. Lépésüket a múlt igazolja. A Parlament — mint köztudott — az alsó- és felsőháznak épült. A honatyáknak. (Meg -anyáknak). A kormányzó, a miniszterelnöki hivatal az idő tájt a várban székelt, egészen negyvenötig. Miután a hegyen porrá bombáztak mindent, az államfő (Elnöki Tanács) és a kormány beköltözött a Parlamentbe. A „zsufitól” azóta is alig tudnak mozogni. A T. Ház egy részét (képviselőket) a Fehér Házban (volt MSZMP KB.-székház) helyezték el, a kormányhivatalokat pedig a hajdani építésügyi minisztérium épületében. Most mindenki mindenütt van. Kilencven óta nyilvánvaló: a helyzet tarthatatlan. A Néprajzi Múzeum idegen test a kormányzati negyedben. Az épület a Királyi Kúriának (Legfelsőbb Bíróság) épült, aztán 1947-ben a Magyar Nemzeti Galéria költözött oda, végül a Néprajzi Múzeum vette birtokba, 1976-ban. Az elegáns neoreneszánsz palotában, a színes üvegablakok és Lotz-freskók alatt, a díszes termekben és a fejedelmi pompával kialakított lépcsőházban különös képet mutatnak a subák, szűrök, bő gatyák, köcsögök és szőttesek. Akárhogy is, tévedésből került a kúria épületébe a múzeum. A maradásra az ott eltöltött huszonhárom esztendő kevés indok. A múltat — jól ismert mondattal élve — ideje lenne végképp eltörölni. Hogy van-e rá pénz vagy sem, azon persze lehet vitatkozni. Meg azon is, hogy mennyi idő alatt költözzön a múzeum, a hivatal. De hogy a köztársasági elnöki hivatalnak és a kormánynak mennie kell a Parlamentből — s utóbbinak célszerűen épp a szemben álló épületbe —, aligha. Azért a tanulságról se feledkezzünk meg! Ha valaki mindig nagyot mond, és ellentmondást nem tűrően nyilatkozik, a végén már a jó lépéseivel sem értenek egyet. Miként most a kormány múzeumba menetelével. Mintha az ellenzék és a sajtó nem lenne hozzászokva ahhoz, hogy a kormány jót is léphet. Arpási Zoltán Mintha az ellenzék és a sajtó nem lenne hozzá szokva ahhoz, hogy a kormány jót is léphet Mezőhegyes, 1913(?). Egy ritka szép képeslap a lovardáról. A mező- hegyesi Auspitz Lajos kiadása. Akik .ismerik a várost, most összevethetik, mit változott közel száz év alatt a mezőhegyes! lótenyésztés egyik fontos épülete. Nem sokat /
