Békés Megyei Hírlap, 1999. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-02-03 / 1. szám
Visszanézni érdemes? 1999. január 3. Közéből 'v/ < ♦ Csabai lány filmekben Harmadik oldal ' Gáspár Sándor és Eperjes Károly a Gyulai Várszínház vendége volt - de úgy tűnik, Gedeon József igazgató nem terhelte őket vacsorameghívássai... Üres kézzel jöttél?! - olvassuk ki a két szék között helyet kereső dr. Kurucz Ferenc rendőr (azóta) ezredes test- Ebben leli örömét? (A felvétel Végh László országgyű- beszédéből lési képviselő egyik kampánygyűlésén készült) Az első kocka a Jancsó Miklós, a másik kettő a Grunwalsky Ferenc filmjében játszó Vasvári Emesét láttatja — Mi az? — A probléma: hogyan lehet ma élni és meghalni Pesten. Óriási szerencsének érzem, hogy két olyan emberrel filmezhettem először, akiktől irányt kaptam, hogyan kell gondolkodnom a kamera és önmagam viszonyában. Van színjáték meg színmunka. Itt az első érvényesült. Meggyőződésem, hogy érvényes alkotást csak szabad emberek hozhatnak létre. Mindenki szabadra nyithatta a fantáziáját, melyet Jancsó terelt egy cél felé. A filmet várhatóan január végén mutatják be. — Grunwalsky filmjének címe ismerős lehet a mozilátogatóknak. — Tíz éve csinált már ilyen címmel filmet, erre utal a „kettes”. A főhős akkor tíz évre börtönbe vonult, s most kijött. Nem bosszút áll, ítélkezik. Októberben kezdtük a forgatást, s most, december közepén fejeztük be. Hazudós, falusi alkoholistát játszom benne, aki folyton a környzetét hibáztatja saját emberi nyomora miatt. Anyját, apját megöleti a pénzért, aztán persze átvágják. Jancsó filmjében... Na ezt nehéz konkrét jelzőkbe zárni, éij úgy fogalmaztam: a lenőtt hajú nő. A nő nagybetűkkel. Vasvári Emese körül mindkét színes filmben hullanak az emberek, mint a legyek. Ő viszont egyikben sem hal meg. Kivetítve: élhet tovább vidáman. S alighanem nagy-magy adag önbizalommal. Kiss A. János Szilveszter egy melegbárban Évekkel ezelőtt szilveszterkor Budapestre utaztam, hogy barátnőmmel „csússzunk át” az új évbe. Nem foglaltunk sehol helyet, nem vettünk előre belépőt, valami bulit majd csak találunk, s „lesz, ahogy lesz” alapon elindultunk az éjszakába. A Váci utca környékén kóboroltunk, és akárhol érdeklődtünk a szilveszteri jegyek után, vagy már minden hely foglalt volt, vagy nem a mi pénztárcánkhoz méretezték az árat. Kicsit szomorkodva ballagtunk 1 kori Felszabadulás téren. Utolsó kísérletként ztük meg az üvegfalú bárajtóból kifelé bambu- io . ndezőembert. Nagyon kedvező belépti díjat mondott, melyben még egy üveg éjféli pezsgő ára is benne foglaltatott. Boldogan kacsintottunk össze barátnőmmel, mégiscsak összejön a buli. Lelkesedésünk és jókedvünk csak fokozódott, amikor a csinos kis bárba belépve vonzóbbnál vonzóbb, jól öltözött, jó illatú úriembereket láttunk csevegésbe mélyülni az asztaloknál. Itt aztán hódítunk ma éjjel! — gondoltuk mindketten. Színpadias mozdulattal és a tizenévesek örök röhögcsélésével ültünk le az asztalunkhoz, és kikértük a hangulatfokozó első italunkat. Már jó ideje ücsörögtünk hatalmas szerencsénket ecsetelgetve, amikor barátnőm viccesen állapította meg, hogy ide biztosan csak a magányos, otthonról kilökött férfiak járnak, hiszen rajtunk kívül egyetlen nő sem volt a helyiségben. „Ugyan már, nemhogy örülnél kiváltságos helyzetünknek, különben is fiatal még az idő” — válaszoltam a harmadik koktélom mögül. Ekkor lépett be két feltűnően kicicomázott hölgy miniben, bomba lábakkal. Kicsit szomorúan állapítottam meg magamban, hogy ellentétben a mi érkezésünkkel, nagyon sok férfiszempár tapadt a két nőre, akik tűsarkú cipőjükben egyensúlyozgatva az illemhely felé vették az irányt. Ekkor már engem is hajtott a szükség, átvergődtem magam a félhomályos hátsó termen, és benyitottam a női WC-be. Döbbenetes látvány fogadott, az egyik hölgy levett parókáját fésülgette a tükör előtt, a másik valamit vízzel töltögetett félig levetkőzve, egy dudoros melltartóban a csapnál. Ennek csak egy melle van! — futott át az agyamon. Észrevétlenül próbáltam be- slisszolni a fülkébe, de a párbeszédet nem lehetett nem meghallani: — Anyukám, az valami pokoli volt, amikor nekem a katonaságnál le kellett vetkőznöm! Ekkor már halványan derengett: nem biztos, hogy mi a legideálisabb helyet választottuk ki szilveszterre... Rohantam vissza barátnőmhöz, aki reszketeg hangon közölte: a mellettünk ülő férfi az előbb beletúrt a másik FÉRFI hajába, majd gyengéden megcsókolta! Mindegy, hidegvér, a pezsgőt csak megvárjuk! Akármit is gondolnak a kedves olvasók, életem egyik legkülönösebb és legkedvesebb szilveszterét töltöttük ott, az Egyetem Presszóban, akkor éjjel, Budapesten. Megismertük Pistát és Endrét, a két lányruhába bújtatott, alig 20 éves homoszexuális fiatalembert, egy kettős életet élő vasutast, akinek gyanútlan felesége mit sem sejt férje valódi énjéről, Bénit, a közismert és kissé „ elázott” filmrendezőt, és még sok nagyon-nagyon kedves embert. Olykor-olykor még felkaptam a fejem, ha a táncoló szakállas úriember felém forduló partnere is bajuszt viselt, de a sokféle érdekes beszélgetés lassacskán feledtette velünk, hogy éppen egy melegbárban ünnepeljük az új esztendőt. Talán akkor döbbentem rá, hogy az olyan sokat rosszindulatúan használt „buzi” kifejezés mennyire durva, hiszen ezek az emberek is éppen olyanok — szexuális másságukat leszámítva —, mint bármelyikünk. Sőt, a mi másságunkat ők sokkal inkább elfogadták akkor este, mint a társadalom (általában) az övékét. B. Párkányi Adrienn
