Békés Megyei Hírlap, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-24-27 / 301. szám
«IcfeRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP ________________________________________| KARÁCSONY |____________________Í99S‘ december 24-27., csütörtök-vasárnap ^ „ Leírhatatlan öröm egy saját hadsereg felállítása” Homoki Gyula, az ólomkatonák szenvedélyes gyűjtője a békés háborúzás hasznáról Ki hinné, hogy az ólomkatonáknak is múltjuk van? Márpedig — bármennyire is keserű elhinni — történetük nem a gyermekkorunk karácsonyain kapott ólomkatonákkal kezdődik. Az elsőt Andreas Hilpert műhelyében öntötték Németországban, s a játék a 17. században indult el hódító útjára. Kezdetben lapos figurákat készítettek, a plasztikusak csak később terjedtek el, de Németországban ma is inkább az előbbieket kedvelik. A hobbinak Nyugat-Európában külön ipara fejlődött ki, az ólomkatonákkal vívott valós (megtörtént) vagy képzelt ütközeteknek pedig nemzetközileg elfogadott szabályrendszere alakult ki. Magyarországon néhány százan gyűjtenek ólomkatonát, közülük mintegy 10-15-en foglalkoznak terepasztal-építéssel, és vezetnek ütközeteket stratégiai játék keretében. Egyikük a Szikszón élő, 36 éves Homoki Gyula, akinek az 1849. április 6-ai isaszegi ütközetről készített terepasztala most, járja” az országot. A modellezővel legutóbbi, ceglédi kiállításán találkoztunk. :— Honnan ez a ,,harciasság", az ólomkatonák szeretete? — Katonáskodó, játék katonákkal játszó gyerek voltam. Kaptam műanyagból öntött figurákat, de készítettem katonákat magam is fából, gyurmából, papírból. Minden vágyam egy színes hadsereg volt. Tizenhárom-tipéldául a csákótól vagy sisaktól — függően változik. — Az első ólomkatonáktól az isaszegi csatát bemutató terepasztalig hosszú út telt el. Honnan jött az ötlet? — Még 1990-ben a Hadtörténeti Múzeumban rendezett nemzetközi modellkiállításon láttam egy terepaszKatonák a tűzvonalban zenöt éves koromban aztán megajándékoztak egy igazi, színes ólomból öntött darabbal. Attól kezdve tudatosan kerestem az ólomkatonákat, s egészen rövid idő alatt össze is gyűjtöttem 20- 30 darabot. — Ma már nemcsak gyűjti, hanem készíti is őket... — A nyers figurákat Olaszországból és Angliából vásárolom. Az olasz bábuk például a napóleoni háborúk éveit idézik, ezért át kell alakítani őket attól függően, melyik korban „vonulnak hadba”. Hőre keményedő gyurmából az adott időszakra jellemző felszerelést, ruhát, fegyvert kapnak, kiégetés után öntőformát készítek róluk, majd kiöntöm, csiszolom, végül festem valamennyit. Szakkönyvből dolgozom, nem szabad tévedni, a 48-as felszerelések, katonák esetében például az etalon Somogyi Győzőnek a szabadságharc katonáit bemutató rajzos albuma. — Milyen méretű figurákkal dolgozik? — Általában 25 milliméteresekkel. A méret alatt a szemmagasságot értjük, ez az általánosan elfogadott, úgynevezett nürnbergi szabvány. A szem- magasság biztos pont, nem úgy a test- magasság, amely a felszereléstől — talt a lipcsei csatáról. Nos, akkor határoztam el, hogy én is terepasztalra viszek egy ismert magyarországi ütközetet. Miskolcon stratégiai játékklubot vezetek, többen hódolunk ott ennek a szenvedélynek. Először egy Napóleon-korabeli magyar vonatkozású csatát vittünk fel a terepasztalra, majd az 1848—49-es forradalom és szabadságharc másfélszáz éves fordulójára készülve döntöttünk úgy, hogy elkészítjük az isaszegi ütközet makettjét. Társaimmal, Balogh Andorral, Báthori Gáborral, Bodacz Károllyal, Durda Szilviával, Hartman Lászlóval, Hocza Istvánnal és a Bandérium Kft.-vel úgy határoztunk, mi nem koszorúzni megyünk meg zászlót lengetni, hanem egy ilyen terepasztallal emlékezünk a dicső napokra. — Hogyan készültek a feladatra? — Tanulmányoztuk a csata leírását, majd elmentünk Isaszegre. Egy napot töltöttünk ott, terepszemlét tartottunk, megnéztük az egyébként igen gazdag falumúzeumot és sok ötletet gyűjtöttünk össze. Most országos körúton, városról városra vándorol az anyag, különösen iskolásoknak nyújt sokat. Szemléletesen mutatja mi és hogyan történt 150 évvel ezelőtt Isaszegen, milyen ruhában és fegyverrel harcolHarcba induló magyar egység az isaszegi vízimalom tövében FOTÓK: LEHOCZKY PÉTER tak a magyarok és az osztrákok 1848—49-ben. — Hány katonát vonultatott fel az isaszegi dombságon? — Kétezret. — Itt van Damjanich a vörös- sipkásaival, meg Görgey és Klapka is? — Igen, valamennyien, a magyarok és az osztrákok is pontosan úgy és azon a helyen, ahol százötven éve összecsaptak. — Említette, hogy Miskolcon stratégiai játékklubot vezet. Mivel foglalkoznak ott? Rendszeresen összejönnek, megcsodálják és megdicsérik egymás új szerzeményeit, ólomkatonáit? — Nem, időről időre lejátszunk valós vagy képzelt ütközeteket. Mindegyikünknek, akik a stratégiai játékklubban együtt vagyunk, saját hadserege van. A játék teljes komolysággal, szigorú, nemzetközileg meghatározott és elfogadott szabályok szerint zajlik. Bár a terepasztalon a csaták „vérre” mennek, de a katonák tűzereje, célzóképessége, menetteljesítménye, akaratereje, sebezhetősége, a fegyverek lőtávolsága, találati pontossága, az egységek pszichológiai terhelhetősége tekintetében pontosan betartjuk a játékszabályokat. Volt úgy, hogy másfél napot töltöttünk pihenő nélkül a terepasztal mellett. — Már bocsánat, de a környezete nem tartja bohóckodásnak ezt a háborúsdit? — Aki ilyet mond, az nincs tisztában azzal, mi mindent kell tudni egy harc szakszerű levezetéséhez. Egy valós, tehát megtörtént csata lejátszását például több hetes, gyakran több hónapos felkészülés, tanulmány előzi meg. Eközben megismerkedünk az adott korral, annak haditechnikai szokásaival, fegyvereivel és a kiválasztott csata minden részletével. Mindennek korhűnek kell lennie. Különben mindenkinek van valamilyen bogara. Engem ezek az ólomkatonák tesznek boldoggá. — Most mi a divat? Isaszeg, negyvennyolc? — Eddig a napóleoni háborúk, tavaly a középkor, most pedig Spielberg „Mindenkinek van bogara. Engem az ólomkatonák tesznek boldoggá” filmje, a Ryan közlegény megmentése után a II. világháború dívik a klubban. Ahogy elnézem, önnek kemény, munkás keze van. Azt gondolom, a pár centis ólomkatonák öntéséhez, csiszolásához, festéséhez finom kezek kellenek. Tévednék? — Nézze, én bányász vagyok, ezt tükrözi a kezem. Lyukóbányán dolgozom, frontfejtésen. Fontos a finom kéz, de ennél még fontosabb, hogy az ember szeresse, amit csinál. Én pedig szeretem, s ezért már nem tudom elrontani. — Mondja, bányászként hogy van türelme ehhez a pepecselő hobbihoz? — Nekem ez már nem hobbim, hanem szenvedélyem. így nem a festéshez kell türelem, hanem ahhoz, hogy kivárjam, végre leülhessek a katonáimhoz. Leírhatatlan öröm egy saját hadsereg felállítása. — A családja hogyan viseli el a katonáit? A felesége még egyszer sem akarta kidobni a harcosaivaj együtt? — Nem, a feleségem kifejezetten jól viseli, hisz otthon ülő munka az ólomkatona-öntés. Jobb helyen nem is lehetnék, mint a konyhából leválasztott, kétszer két méteres műhelyemben. A feleségem még segít is, az isaszegi terepasztal építésének három hónapja alatt például a házimunkák — takarítás, porszívózás, portörlés — alól is felmentést kaptam. All éves fiamat pedig „megfertőzte” a szenvedélyem, különösen festeni szereti a kiöntött és megcsiszolt katonákat. Bár egyre inkább elvarázsolja őt is a tévében látott sok űrmicsoda. Lehet, hogy ő már csak űrháborúzni fog a klubban. — Költséges szenvedély a múlt ólomba öntése? — Egy Angliából vagy Olaszországból beszerzett 25 milliméteres nyers ólomkatona 2-300, az 56 milliméteres 1600-1800 forint, de ezeket még át kell alakítani, „felöltöztetni”, megfesteni. Egy napóleoni háborús szakkönyv 8-10 ezer forint, márpedig hiteltelen öltözetű és felszereltségű hadsereg nem jelenhet meg a harctéren. — További tervei, a következő terepasztal? — Az államalapítás ezredik évfordulójára, 2000-re történelmünk legfontosabb eseményeit bemutató terepasztalt szeretnék összeállítani. Árpási Zoltán Miklós huszár Osztrák gyalogos Figurák az ólomkatona-kiállításról Honvéd, köpenyben Székely határőr I. Ferenc József császár
