Békés Megyei Hírlap, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-24-27 / 301. szám
1 998l drwhcr 21—27-, <*ütörték-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete m i __ i r ~ 1 > ■ L w Ólomkatonák gyűjtője... Ki hinné, hogy az ólomkatonáknak múltjuk is van? Történetük nem a gyermekkorunk karácsonyain 1 (J kapott ólomkatonákkal kezdődik. ^ Hogy tetszik lenni... Szentirmay Éva színművésznő neve három és fél évtizeden át összeforrt y 1 a Jókai Színházzal. ^ Politikáról, szerétéiről... Csehák Judit lenyűgöző egyéniség. ízig-vérig nő. Most is szép, pedig elmúlt O PZ húsz, bizony negyven is. ^ ^ Gondoltak rá az angyalok A most 44 éves lelkipásztort a mező- hegyesi plébánián kerestük fel az adventi időszakban. A közelgő karácsony alkalmából megkértük, tekintse át életútját. Magától értetődő természetességgel először a családjáról beszélt. — Hála Istennek, nagyon harmonikus családban születtem. A szüleim nehéz, de annál nemesebb életet éltek. Tulajdonképpen polgári környezetet teremtettek maguknak és három gyermeküknek. Rengeteget foglalkoztak velünk, nagy hangsúlyt fektettek az igazi értékek átadására. Ebbe beletartozott a vallásos életforma is. Főleg ilyenkor, advent idején idé- ződik fel bennem, hogy estébe hajló délutánonként ott ültünk a félhomályos szobában, és nagyon sokat énekeltünk. Hozzáteszem: nem csak egyházi, vallásos, karácsonyi énekeket, hanem magyar népdalokat is. — Ma ez természetes. De az ön gyermekkorában mások voltak a körülmények. — Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján a hivatalos politika sokat kárhoztatta azokat a szülőket, akik úgymond „kettős nevelésben” részesítették a gyermekeiket. Bennem ez a kettősség semmiféle törést nem okozott. Talán azért nem, mert a szüleim sohasem bla- málták előttem sem a pedagógusokat, sem a hivatalos pedagógiai elveket. „Igen, ők úgy gondolják, de nekünk vannak más szempontjaink, más értékeink” — mondogatták. A karácsony is ezek közé az értékek közé tartozott. A karácsonyfát és a szegényes kis ajándékokat a Jézuska hozta az angyalok segítségével. Emlékszem, egyszer, szentestén fölébredtem. Az ajtó alatt egy kis fény szűrődött át a másik szobából: szüleim éppen a fát díszítették. Odatipegtem, megnyitottam az ajtót, s ott állt előttem a pompázatos, de még csak félig földíszített fa. Szüleim egy hirtelen ötlettől vezéreltetve, szétterítették a földön a kezükben lévő szaloncukrot. Magát a mozdulatot én természetesen nem láttam. Ott álltam megbabonázva, szemben a fával, guruló-kopogó szaloncukrok között. „Az angyalkáknak sürgősen el kellett menniük valahová, csak annyi idejük volt, hogy kiborítsák a cukorkát. Azt kérték, hogy a te segítségeddel díszítsük fel a karácsonyfát” — mondták, s én rettentően boldog voltam, hogy rám is gondoltak az angyalok. Meg kell mondanom, felnőttként már nem ezt jelenti számomra a karácsony. Miért? Először azért, mert bármennyire is sokan vesznek körül bennünket, papokat, karácsonykor mégiscsak egyedül vagyunk. Másodszor pedig azért, mert a karácsonyi ünnepkörben fokozottabb a bennünket érő stressz. Ilyenkor a megszokott munkának a többszörösét kell elvégeznünk. Próbálunk másoknak lelki értékeket nyújtani, próbáljuk az ünnepet szebbé, nemesebbé varázsolni. — Azt hiszem, mindazok átélnek hasonló stresszhelyzeteket, akik kisebb vagy nagyobb közönséghez szólnak. Egyéb okok is kiválthatják a stresszt? — Sajnos igen. Az éjféli miséknek számunkra, keresztények számára a legbensőségesebbeknek kellene lenniük. Az utóbbi időkben olyanok is eljönnek, akik valami látványra, különlegességre számítanak. Szerencsére nálunk, Mezőhegyesen ez még nem jellemző. Bajnai István mezőhegyesi esperesplébános megnyitotta a Szent György plébánia- templom ajtaját a művészetek és a művészetpártoló közönség előtt — adtuk hírül többször is lapunkban. Aztán kézhez kaptuk „A tótkomlósi katolikus egyházközség és templom története” című második könyvét, majd az általa szerkesztett katolikus híradókat... Gyulán és Békéscsabán viszont találkoztam olyan zavarkeltésekkel, amelyeket rendkívül nehéz volt nyugalommal és békével elviselni. Sokan a viselkedés elemi szabályaival sincsenek tisztában: ki-bejárkálnak, csapkodják az ajtókat, beszélgetnek, s ezzel tönkreteszik a legszentebb dolgokat is. Ennek ellenére azt mondom: örülünk, ha olyanok is eljönnek, akik máskor nem szoktak. Csak hát kereszténynek lenni többet jelent évi egyszeri epizódnál... — Többet is, és mást is. De magának a „templom” -nak is lehetnek jelentésárnyalatai. A mezőhegyesi Szent György plébániatemplomra például egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy temploma a művészeteknek is. — Az esztétikum iránti vonzalom a harmonikus családi légkör, az énekek és a népdalok hatására alakult ki bennem. Már kisgyermek koromban rajongtam az irodalomért és a képzőművészetekért; viszonylag ügyesen rajzoltam, de igazából elméleti szinten, intellektuálisan érdekeltek a művészetek, illetve a műalkotások. Ezt felismerve, szüleim elsősorban könyveket, albumokat ajándékoztak nekem. Például a 16. születésnapomra egy művészeti kislexikonnal leptek meg. Ez volt az az időszak, amikor szinte a teljes Passuth László- sorozatot elolvastam a nagy reneszánsz és kora barokk festőkről, szobrászokról; 1973- ban a makói gimnáziumból művészettörténet szakra jelentkeztem, s fel is vettek az Eötvös Loránd Tudományegyetemre bölcsész hallgatónak. — Mégsem művészettörténész lett önből. — Nem. Pedig arra, hogy pap legyek semmiféle külső késztetést nem kaptam, még a szüleimtől sem. Igaz, hogy nem is ellenezték a döntésemet. Csupán arra kértek, hogy nagyon gondoljam meg. Később, amikor már itt szolgáltam Mezőhegyesen, följártam Pestre, folytattam is tanulmányokat, de nem vizsgázhattam. Ennek ellenére igyekeztem, és igyekszem képezni magamat. Bajnai István Karácsonykor Betlehemnek égboltjára „Dicsőség a Magasságban! Csillag kúszott éjszakára, Jókor jöttél e világra!” Ámultak a kis angyalok, Nyomban elnémult az ajkuk. Mire eljön fényes reggel, talpra ugranak a bölcsek. Fény szűrődött kunyhócskából, Hosszú útról jöttek eddig, Pásztoroknak barlangjából, Maradnak még egy ideig. Jászolban az Isten Fia, Szűz Mária kis Jézusa. Közben előkerül zsákjuk, Kikotorják ajándékuk: Aludj, aludj, én Kisdedem, Arany, szagos tömjén, mirha, Messzi még a fényes reggel — Legyen áldott az Ég Ura! Énekli kisfiának, Egész világ nagy Urának. Hová lett a karácsonyfa? Most öltözik díszpompába. Hallják ezt a bősz pásztorok, Jó gyerekek szobájába, Megtelik a barlangsarok, Jézus szívük kamrájába. Bégetnek a kisbárányok, Szelídülnek haragosok. Kint eközben hópelyhecskék, Vattacukorral befedték: Addigra már kis Jézuska Agat, bokrot, utak mentét Békén szunnyad a jászolban, Hópaplannal terítgették. Csendre inti kurjantókat Szent Józsefnek bunkós botja. Téli hideg templomokban, S benn a meleg szobácskákban Fönn az égben az angyalok Minden gyerek ezt énekli, Ámultukból fölocsúdnak, Tiszta szívvel megünnepli: Próbálgatják hangszerüket, Készítik a koncertjüket. „Karácsonynak éjszakáján, Jézus születése napján, Zene-bona, harsonaszó, Örüljetek, örvendjetek, Belevegyül egy kakasszó: a kis Jézus megszületett!” „Kereszténynek lenni többet jelent évi egyszeri epizódnál” fotó: such tamás —És szervezi a kiállításokat, tárlatokat. — A műemlékekben gazdag Mezőhegyesnek egyik legszebb épülete a mi templomunk. Klasszicista vonalak, hatalmas világos falfelületek! Amikor idekerültem a nyolcvanas évek elején, rögtön megfordult a fejemben: micsoda nagyszerű kiállításokat lehetne itt rendezni! Az első kiállításra, a Kass Jánoséra csak 1996-ban került sor. Óvatosságból, elővigyázatosságból azt még a művelődési központban nyitottuk meg. Utána viszont valóban kitártam az ajtót Szántó Piroska, Macskássy Izolda, Szász Endre, Csáki-Maronyák József, Mihály Gábor, Somogyi Gábor, Patay László és R. Törley Mária művei előtt. — Óriási siker volt valamennyi kiállítás. De mi lett a másik gyermekkori álommal, a szépirodalommal? — Kisgyermekként én is próbáltam rímeket farigcsálni. Később a testvéreim gyermekeinek születésnapjára, névnapjára írtam egy-egy rájuk jellemző, kedves, szívből jövő rigmust. Gyulán az ünnepi alkalmakhoz illő, aktualizált verseket költöttem szintén gyermekeknek. Ezt a szokásomat a mai napig megőriztem. Aztán írtam mást is, többek között interjúkat készítettem a művészekkel. Ezekből, a gyermekversekből, valamint az egyéb apróbb írásaimból egy kis gyűjteményt állítottam össze, várhatóan január közepén jelenik meg Pávatollak címmel. A címlapot Szántó Piroska pávát ábrázoló grafikája díszíti. De foglalkozom helytörténettel is. Már megjelent a mezőhegyesi és a tótkomlósi katolikus egyházközség és templom története. Hadd említsem meg, hogy a tótkomlósi templom 60 évvel ezelőtti felszentelésén, 1938 szeptemberében — még gyulai plébánosként — részt vett báró Apor Vilmos, sőt, az első misét is ő celebrálta. Az eseménynek R. Törley Mária szobrászművész bronzreliefjével állítottunk emléket. Az írás mellett sokat olvasok a mai napig. És hát szerkesztek egy kéthavonta megjelenő lapot is Katolikus tájékoztató címen részben a gyermekeknek, részben pedig a felnőtteknek, köztük azoknak, akik tartják, de nem gyakorolják napi szinten a vallásukat. Meggyőződésem, hogy a kommunikációnak erre a formájára egyaránt szüksége van az egyháznak is, és a híveknek is. —Ha már a kommunikációt említette, hadd jegyezzem meg, hogy nyelvi szempontból is élményszámba megy önt hallgatni: kifogástalan mondatok, hibátlan artikuláció. Tanulta, vagy ez is családi örökség? — Zavarba hoz, de mindenekelőtt köszönöm. Temészetesen tanultam is, hiszen a teológián volt olyan tantárgyunk, hogy retorika. Ne tűnjék dicsekvésnek, felidézném ezzel kapcsolatban egy fiatalkori emlékemet. Gyulán történt, 1978- ban vagy ’79-ben. Bemutattam a nyolc órai misét, majd elkezdtem átöltözni a sekrestyében. Bekopogott egy úr, be is mutatkozott, de valahogy a neve nem ragadt meg az emlékezetemben. Nagyjából ugyanazokat a dicsérő szavakat mondta, mint ön az imént. Meglepődtem, mert az emberek általában fukarkodni szoktak a dicsérettel. Pedig egy kis sikerélmény néha nekünk sem árt. Nagyon jól estek a szavai, s elnézést kérve visszakérdeztem a nevére. „Fischer Sándor vagyok!” — mondta szerényen, s nekem szinte földbe gyökerezett a lábam. A Színház és Film- művészeti Főiskola beszédművészet-ta- nára tisztelt meg a jelenlétével és az elismerő véleményével. Ráadásul a teológián az ő könyvéből tanultam! Ménesi György
