Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-27 / 278. szám

1998. november 27., péntek I ___________________________-------------- HAZAI TÜKÖR Ö nmérsékletet kérek! Erkölcsi aggályait osztotta meg képviselőtársaival Fehér Béláné a tegnapi testületi ülé­sen. Az orosházi képviselő úgy ítélte meg, hogy a közel 36 ezer forintos tiszteletdíj, ami a testületi tagok alapdí­jaként került javaslat formá­jában napirendre, túl magas az ennél kisebb jövedelmű, több műszakban is dolgozó közalkalmazottak béréhez képest. Németh Béla képviselő önmér­sékletre kérte a szavazókat. Az előterjesztés a tiszteletdíjak megállapításánál a polgármes­Ügyfélszolgálat A Békés Megyei Vízművek Vállalat január 1-jétől ügyfél- szolgálatot nyit Sarkadon a téesz Kürt utcai épületében. A sarkadiaknak ügyes, bajos dolgaikkal nem kell Gyulára vagy Békéscsabára látogatniuk, helyben minden megoldható lesz — jelentette be dr. Halász Tibor városi képviselő, a Víz­művek igazgatótanácsi tagja. Az igazi érdekeltség az ügy­félszolgálat Sarkadra telepítése, de örülünk, hogy az integrált Megbüntetik A Pénzügyminisztérium és az Országgyűlés több bizottsága támogatja Csúcs László (FKGP), Mádi László (Fi­desz) és Font Sándor (MDF) módosító indítványát, amely szerint a Politikatörténeti Alapítvány korábbi 50 millió forintos támogatását jövőre a Magyarok Világszövetsége kapná, az 1956-os Intézet Közalapítvány 73 millió fo­rintos támogatását pedig 6 millióra csökkentenék. A javaslatot dr. Földes György, a Politikatörténeti Intézet igaz­gatója halálos csapásnak minő­sítette. Szerinte politikai indíték lehet az egyébként érthetetlen javaslat mögött.- Nem ismerek jobboldali vagy baloldali tudományt. Ha a parlament elfogadja ezt az in­dítványt, a kulturális örökség része kerülhet veszélybe - nyi­latkozta lapunknak. Az intézet magánjellegű tu­dományos műhelyként műkö­dik. így sem az egyetemi, sem az akadémiai finanszírozási rendszernek nem része. Ered­ményességüket tükrözi az a 37 társadalomtudományi mű, ami az elmúlt két évben kikerült a kezükből. Könyvtáruk 125 ezer kötetes, újsággyűjteményük egyedülálló az országban.- Az intézménynek most tér illetményét vette alapul. Ér­kezett egy módosító indítvány is, ami további emelést javasolt. Ezt a képviselők közül 15-en megszavazták. így egy orosházi képviselő a polgármesteri illet­mény 20%-át, a bizottsági tag a képviselői alapdíjának 20 szá­zalékkal növelt összegét — ha több bizottságnak is tagja, ak­kor alapdíjának 30 százalékkal növelt összegét —, a bizottsági elnök az alapdíjának 40 száza­lékkal növelt összegét kapja. A bizottság nem képviselő tagjának tiszteletdíja az alapdíj 40 százaléka. Cs. I. a Vízműveknél rendszer kihelyezett pontjaként városunkban lesz ügyfélszolgá­lat — fogalmazott a problémá­val kapcsolatosan Tóth Imre polgármester, országgyűlési képviselő. A testület megválasztotta a bizottságok tagjait, elfogadták az 1999. év első félévi munka­tervet. Szó esett az önkormány­zat munkahelyteremtés érdeké­ben tett lépéseiről, a városatyák döntöttek két közterület elneve­zéséről is. — Both — a kutatókat? mégis a megszűnéssel kell szembenéznie, de nem adjuk fel könnyen - mondta az igazgató. Az alapítványukhoz kötődik a Múltunk című politikatörténeti folyóirat is, valamint közel 50 politikasemleges ösztöndíj. Az 1956-os intézet 1990-ben alakult társadalmi szervezet­ként a magyar forradalom tör­ténetének feltárására, doku­mentumainak felkutatására és összegyűjtésére, valamint az 1956-ról szóló könyvek kiadá­sára. A közalapítvány 1995-ben jött létre. Ennek élén független társadalmi kuratórium áll, amelynek elnöke Kende Péter, az MTA külső tagja. Az 1956-os intézet a külön­böző állami és alapítványi tá­mogatások segítségével eddig közel ötven kötetet adott ki, 1998-tól saját internetes hon­lappal rendelkezik, amelyen el­érhető az 1956-ról szóló digitá­lis tananyag. Rövidesen CD- ROM-ot is megjelentetnek „1956 Enciklopédiája” címmel. A fentieket Germuska Pál, az intézet tudományos titkára mondta el szerkesztőségünk­nek, majd hozzátette: még nem volt idejük gondolkodni azon, mit tegyenek, ha jövőre csak hatmillió forint állami támoga­tást kapnak, de egy biztos: a magukra vállalt munkát foly­tatják. sts-tj Döntött a kormány az egyetemi integráció elveiről Másfél milliárd az árvízkárokra Megszüntetik a felsőoktatási hálózat túlzott széttagoltságát, másfél milliárd forintot fordítanak az árvízkárok helyreállí­tására és nem korlátozzák januártól az őstermelők árusítási jogait - a többi között ezekről döntött tegnap a kormány.- A kormányzat tervei szerint a felsőoktatási intézmények integrációját követően a jelen­legi 89-ről 23-ra csökken az egyetemek és főiskolák száma- közölte Pokorni Zoltán okta­tási miniszter tegnap, a kabi­net ülését követően. Elmondta: a kormány elfo­gadta a szaktárca előterjeszté­sét a felsőoktatási integráció, az ésszerű intézmény-össze­vonás elveiről. Ezek lényege - a főváros kivételével - az „egy város - egy intézmény” el­érése, de képzési helyet nem kívánnak megszüntetni. A tárca február 28-ig terjeszti a parlament elé a integrációról szóló tervezetet. A kormány több mint más­fél milliárd forintot szán az árvízkárok enyhítésére - erről Borókai Gábor kormányszó­vivő beszélt a sajtótájékozta­tón. Elmondta, hogy az ösz- szegből többek között 1,1 mil­liárd forintot a közlekedési, hírközlési és vízügyi tárca, 250 millió forintot a Honvé­delmi Minisztérium, 218 mil­lió forintot a Belügyminiszté­rium használhat fel. A kor­mány a MÁV Rt. ez évi mo­dernizációs keretéből csopor­tosítja át a szükséges összeget, amelyet a várható áfa-bevétel- többletből fizetnek majd visz- sza az államvasutaknak. Hazánkban nagy hagyomá­nya van a szabadpiaci felhoza­talnak, a háztájiban megter­melt, illetve készített füstölt hús, szalonna, tojás, méz, vá­gott baromfi, tejtermékek áru­sításának. Egy jogszabály ja­nuár 1-jétől ezt a gyakorlatot megszüntette volna, a kor­mány azonban - konzultálva szakértőkkel - az őstermelők érdekében a hatályba lépés idejét egy évvel elhalasztotta. (deregán) Segítséget várnak az áldozatok Az első iroda Cegléden nyitja meg kapuit december közepén December közepétől bárki, aki bűncselekmény vagy baleset áldozata lett, segítségért fordulhat az elsőként Cegléden megnyílt Áldozatvédelmi Irodához. A Belügyminisztérium által kezdeményezett szolgáltatás a sértetteknek kíván jogi és anyagi segítséget nyújtani. Az áldozatvédelemről szerve­zett kétnapos nemzetközi kon­ferenciát záró sajtótájékozta­tón dr. Felkai László belügyi közigazgatási államtitkár azt is elmondta, hogy miután mind ez ideig nem született meg az áldozatvédelmi tör­vény, és nincs áldozatokat se­gítő alap sem, a tárcának cse­kély a lehetősége a balesetek és bűncselekmények áldoza­tainak megsegítésére. Magyarországon csakúgy, mint a többi közép- és kelet­európai országban e téren az emberi jogok érvényesülése messze elmarad a fejlett jog­állami elvárásoktól, ezért is je­lentett sokat ez a tanácskozás, amelyre tíz közép- és kelet­európai állam szakértője fo­gadta el a magyar szervezők meghívását. Számítások sze­rint egy-egy áldozatvédő iroda éves költségvetésére 3-4 mil­lió forintot kell biztosítani ah­hoz, hogy feladatát minimális szinten képes legyen ellátni. Szakértők szerint minden me­gyében szükség volna egy ilyen szervezetre. Felállítá­sukhoz az áldozatvédelmi tör­vénynek kellene megszület­nie, amelyre a BM államtitká­rának reményei szerint legko­rábban jövőre nyílik esély. A törvény tartalmából derülhet fény arra, hogy az állam mek­kora terhet képes átvállalni az áldozatok kárából. A konferencián elhangzott az is, hogy a szenvedő alanyok a jövőben legalább olyan mér­tékű jogi védelmet kell, hogy élvezzenek, mint azok, akik e károkat és sérelmeket elkö­vették. - horváth ­Kiállítás a könyvtárban. A cigány folklórt és irodalmat bemutató könyvkiállítás nyűt tegnap az Országos Idegennyelvű Könyvtárban. A félezernyi kiadvány zöme cigányul vagy két nyelven is - cigányul és magyarul - olvasható. fotó: feb/diósi imre Nem a nepotizmusra. Orbán Viktor miniszterelnök levelet intéz a tárcákhoz, amelyben azt kéri: tájékoztassák őt akkor, ha egy állami tulajdonú vállalat vagy állami intézmény vezető tisztségébe olyan személy a ki­nevezendő jelölt, akit rokoni szálak fűznek kormánypárti vagy ellenzéki politikushoz. A kormány ugyanis nem szeretné gyakorlattá tenni ezeket a kine­vezéseket - hangzott el a teg­napi kormányülés után. Árvízhelyzet. Az apadás elle­nére a III. fokú készültség még érvényben van a folyó középső szakaszán - közölte a Közép- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgató­ság. A védekezésben és a meg­figyelésben több mint ezren vesznek részt. Eddig csaknem 70 ezer homokzsákot, 8 ezer négyzetméter fóliát és 1600 da­rab rőzsekévét használtak fel. Nyílik az olló. A közszféra pozíciói jövőre tovább romla­nak - jelentette ki csütörtökön Kósáné Kovács Magda. Az Or­szággyűlés emberi jogi bizott­ságának szocialista párti elnöke szerint 1999-ben tovább nyílik a reálszféra dolgozói és a köz- alkalmazottak közötti bérolló. Januártól fizetni kell. Az év első munkanapján megkez­dődik a matricás és a kapus rendszer szerinti díjszedés az M3-as autópályán. Manninger Jenő, közlekedési államtitkár elmondta azt is, hogy amikor az M7-esen is bevezetik a fizető- rendszert, a 20 ezer forintos matrica itt is érvényes lesz, csakúgy, mint az Ml-es autó­pályán - ha az állam megvásá­rolja a tulajdonjogot a pályát üzemeltető társaságtól. Kalapozás. A 760 százalékon lejegyzett, 152 milliárd forint értékű Postabank-tőkeemelés­ből 25 milliárd forintot tud biz­tosítani az ÁPV Rt., közölte tegnap Gansperger Gyula el­nök-vezérigazgató. Szabvány szerint. A magyar állami felsőoktatási intézmé­nyek közül elsőként a Janus Pannonius Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erő­forrás Fejlesztési Intézete kapta meg három évre az ISO 9001- es minőségbiztosítási tanúsít­ványt -jelentette be Koltai Dé­nes, az intézet igazgatója. Tocsik-per. Letöltendő sza­badságvesztést kért a Fővárosi Bíróságon tegnapi perbeszédé­ben az ügyész Tocsik Mártára, az úgynevezett Tocsik-per csa­lás bűntettével vádolt elsőrendű vádlottjára. Liszkai Péter má­sodrendű vádlottra, az ÁPV Rt. volt jogi ügyvezető igazgató­jára, a befolyással való üzérke­déssel vádolt Boldvai László országgyűlési képviselőre és Budai György vállalkozóra. Megszólal a bösi tárgyalásokat vezető új kormánybiztos Most végre nem sürget az idő Ma kezdődik Pozsonyban a hősi tárgyalások újabb fordulója azt követően, hogy a szlovák kormány ősszel ismét a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult. Célunk a közös megegyezés, s most csak technikai jellegű kérdések kerülnek terítékre - nyi­latkozta lapunknak Székely László dunai kormánybiztos, a magyar tárgyaló delegáció vezetője.- A hágai ítéletből nem követ­kezik egy alsó vízlépcső meg­építésének kötelezettsége - mondta a kormánybiztos. - A tavasszal megszakadt tárgyalá­sok után most nem ragadunk ki egy-egy problémát, mint pél­dául a vízmegosztás vagy a ha­józhatóság kérdését, noha nyil­ván erről szólnak majd a ké­sőbbi megbeszélések. Most megkíséreljük a hágai ítélet ér­telmezését, s pontosítjuk mind­két fél jogait és kötelezettségét. Erre szükség van, mert Nem­csók János és Peter Baco ko­rábbi megbeszélései sajnos ál­talánosságokba fulladtak. Székely László szerint a ko­rábbi kormánybiztos által aláírt keretmegállapodás sajnálatos módon túllépett Hágán, s gya­korlatilag feladott minden, a nemzetközi bíróság ítélete által hazánk számára biztosított kedvező pozíciót. Székely ugyanakkor rendkí­vül pozitívnak ítélte az új szlo­vák kormánnyal nemrég meg­kezdett külpolitikai tárgyalások visszhangját, s szerinte ez a tény csaknem bizonyosan ked­vezően befolyásolja a ma kez­dődő, Bőssel kapcsolatos meg­beszélések hangvételét is.-Csaknem húsz éve terheli a két ország kapcsolatát Bős-Nagymaros ügye, nem lenne tehát értelme annak, ha most kapkodnánk - fejtegette a kormánybiztos. Majd hozzá­tette: semmi sem sürgeti a tár­gyaló delegációkat, s a korábbi gyakorlattal ellentétben nem kí­vánják elsietni a következő lépé­seket. Azt szeretnék, ha a bősi kérdés körül korábban kialakult hisztéria csökkenne, elvégre a két ország kapcsolatrendszeré­ben vannak sokkal fontosabb kérdések, például az alapszerző­dés végrehajtása. Cs. J. MILLIÓS karácsonyi­Már kapható a Csók és Könny című női magazin Milliós karácsonyi ajándék! Nők vallanak önmagukról.. Igaz történetek: szerelemről, ^ bánatról, ^ boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című, most megjelent női lapban. vu. ÉVFOLYAM

Next

/
Thumbnails
Contents