Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-27 / 278. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1998. november 27., péntek Országos körözés November 18-án elment otthonról, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik Gyöngyösi Erika 20 éves cigándi (Borsod-Abaúj-Zemplém megye) lakos. Személyleírása: 170 centiméter magas, vékony testalkatú, 52 kilogramm. Valiig érő, egyenes, szőke hajú, kék szemű. Eltűnésekor bordó, kapucnis kabátot, fekete, nyári ruhát és csizmát viselt. Kérjük, aki látta az eltűnt személyt, vagy tud valamit jelenlegi tartózkodási helyéről, értesítse a legközelebbi rendőrkapitányságot. Árokban landolt, (i) November 12-én éjjel a szeghalmi mentőállomás értesítette a helyi rendőrkapitányságot, hogy Szeghalom és Füzesgyarmat között közlekedési baleset történt, amely során egy személy megsérült. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy a gépkocsival haladó csabai lakos letért a bal oldali útpadkára, a felázott talajon az autó megcsúszott és felborult. A rendőrség ezúton is kéri a gépjárművezetőket, hogy a hasonló esetek elkerülése végett nagyobb figyelemmel, óvatosabban közlekedjenek! Körös-vidéki Zsaru Csuklyás bűnözők Szeghalmon A rendőrök elől nagy sebességgel elhajtottak Csuklyás fejű, letakart rendszámú autóval közlekedő, proli bűnözőkről beszélnek egyes szeghalmi körökben. Az ominózus és titokzatos idegenek a helybéliek állítása szerint egy szeghalmi sportruházati kereskedést „rámoltak ki” hétfőre virradóan. A sokakban felháborodást kiváltó bűnesettel kapcsolatban dr. Berke Imre rendőr alezredestől, a Szeghalmi Rendőrkapitányság vezetőjétől kértünk tájékoztatást. — November 23-án hajnali 1 óra 02 perckor lakossági bejelentés érkezett kapitányságunkra, hogy Szeghalmon, a Tildy utcán található egyik butikba ismeretlen személyek kirakatbetörés módszerével behatoltak. A bejelentő azt is elmondta: a betörők a butikban található árut egy kivilágítatlan, sötét színű autóba pakolják. Az ügyeletes azonnal értesítette a szolgálatot teljesítrő járőröket, akik három percen belül a helyszínre érkeztek. A tettesek azonban villámgyorsan befejezték a rakodást, és kivilágítatlanul, nagy sebességgel elhajtottak (a vezető végig a járó motorú autóban ült) Füzesgyarmat irányába — tudtuk meg a kapitányság vezetőjétől. Dr. Berke Imre elmondta azt is: a tulajdonos összesítése szerint 850 ezer forintnyi árut vittek el a tolvajok. A bűneset során már több személyt (hisz a cselekményt mintegy tizenöten látták a tömblakásokból, ablakon keresztül) meghallgatott a rendőrség. Ám sajnos, nehezíti a tettesek felkutatását az a tény, hogy a tanúk gyakran ellentmondásba kerülnek egymással. M. B. Menj és rúgd szét a fejét! M. Károly november 8-án este, egy kiadós hörpintgetés és biliárdozás után kifordult a sarkadi Amanda presszó ajtaján, hazafelé vette az irányt. A Sas és Sallai utca kereszteződésében — mintha csak a földből nőtt volna ki — ott állt hirtelen két fiatalember a dülöngélő férfi előtt. — Adjál nekem cigarettát! — szólalt meg az egyik kerítő. — Nem dohány zom — hebegte a választ M. — Akkor adjál pénzt cigire! Jóformán ki sem nyithatta a száját a későbbi sértett, mert máris kapott egy horgot a bal szemére, amitől siklórepüléssel landolt az árok fenekén. A megrémült ember kidobta a brifkót az árokból, mondván, hogy „ott a pénz, csak engem hagyjatok békén”. Majd hozzátette: azért megjegyzem az arcotokat. — Azt merészeld meg, lerúgom az arcodat — válaszolt a barna hajú fiatalember, aki korábban elfektette M. Károlyt. — Menj és rúgd szét a fejét! — biztatta társát a tétlenkedő, majd a pénztárcában talált 700 forinttal távoztak. A gyors rendőri intézkedésnek meglett az eredménye. November 10-én őrizetbe vették az ügy gyanúsítottjait, a büntetett előéletű N. Sándort és J. Sándort. Both Imre Elfogták a piacon A Gyulai Rendőrkapitányság november 22-én, a város területén a határőrség, az ANTSZ munkatársaival közbiztonsági akciót hajtott végre. A gyulai piacon elfogták azt a férfit, L. J.-t, akit a kapitányság csalás alapos gyanúja miatt körözött. Az ANTSZ munkatársaival a vendéglátó- és a szórakozóhelyeket ellenőrizték. Az ANTSZ három szabálysértési feljelentést tett és hat esetben szabott ki helyszíni bírságot. —ö— Rendőrségi felhívás A Békéscsabai Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat ismeretlen tettes ellen, aki 1998. október 22-ére virradóra betört a Békéscsaba, Berényi út 136/1. szám alatt található Frühwald Kft. iroda- helyiségébe, és onnan számítógépeket, nyomtatót, valamint készpénzt tulajdonított el. A lopással okozott kár 1 506 680 forint. A Frühwald Kft.-hez történt betöréssel kapcsolatban a kft. 200 000 forint jutalmat ajánl fel a nyomravezetőnek, nevének és címének titokban tartása mellett. Aki az eltűnt tárgyakkal kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a 107-es segélykérő számot, illetve a Békéscsabai Rendőr- kapitányság bűnügyi osztályát (telefon: 444-833, 24-41-es mellék). Zencsoport A Békési Úti Közösségi Ház zencsoportot szervez. Várják mindazok jelentkezését, akik zazent szeretnének gyakorolni. A foglalkozások ingyenesek, érdeklődni a 06-30-9556-957- es telefonszámon lehet. (fm) Megmentették A vésztői temetőgondnok ébersége mentette meg a minap N. S.-né helyi lakos életét. A hölgyet a gondnok a temető irodájának mellékhelyiségében még időben megtalálta november 13-án a kora esti órákban. N. S.- néhez a kiérkező rendőrök orvost hívtak, aki a nőt a gyulai kórházba utalta. (i) Eredményesen szerepeltek Tegnapi lapszámunkban „Pályázati eredmények” címmel közöltük az idei dél-alföldi regionális idegenforgalmi pályázaton eredménnyel szereplő Békés megyei szervezetek és intézmények neveit és azt, hogy mire, mennyi pénzt nyertek. Néhány szervezet azonban kimaradt a felsorolásból, ezeket pótoljuk most. Az említettek mellett egymillió forintot nyert még az épületük korszerűsítésére a gyulai Tanyamúzeum Alapítvány, 840 ezret rehabilitációs tanulmányterv elkészítéséhez Szeghalom város ön- kormányzata, egymillió 400 ezret szakmai tanulmányútra a békéscsabai székhelyű Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, s végül 300 ezret a Körös-Kupa Kajak-kenu verseny lebonyolítására a szarvasi Kajak-kenu Klub. így összesen az országosan szétosztott 20 millió forintból — a tegnap közölt nyertesekkel együtt — 8 millió 540 ezret Békés megye hozott el. (m) Halott az út mentén Halott férfit találtak Okány és Kisnyék között a közút mellett kedden — beszélték szerdán egyes jólértesült sárréti körökben. Az igencsak rendhagyó és sajnálatos eset részleteiről dr. Berke Imre rendőr alezredest, a Szeghalmi Rendőrkapitányság vezetőjét kérdeztük. — November 24-én 6 óra 30 perckor a Sarkadi Közútkezelő Közhasznú Társaság munkatársa bejelentést tett kapitányságunkon, hogy Okány és Kisnyék között egy férfi holttestet találtak. A szerencsétlenül járt ember közterületen, az út mentén feküdt közvetlenül kerékpárja mellett — kezdte a tájékoztatást az alezredes. A rendőrség megtette az ilyenkor szükséges intézkedéseket. Kiderült: az elhunyt személy K. S. okányi lakos. Az eljárás során bizonyossá vált, hogy a férfi nem lett sem bűncselekmény, sem közlekedési baleset áldozata. Az okányi férfival tüdőembólia végzett. m: b. Megkérdeztük olvasóinkat Ajándékozna-e Hírlap-előfizetést szeretteinek? Csicsely János, 44 éves békéscsabai vállalkozó: — Elképzelhető, bár amíg nem tették fel a kérdést, eszembe sem jutott ez a lehetőség. Elég közel vannak már a karácsonyi ünnepek, erősen gondolkozom rajta, kinek mit vásároljak, ugyanis vásárolnom még semmit sem sikerült szeretteimnek. Az újságelőfizetés jó ötletnek tűnik, lehet hogy élni is fogok a lehetőséggel, mert akad olyan a családban, aki sokat olvasgat. Végül is ha már semmit újat nem tud kitalálni az ember, ez is jó megoldásnak tűnik. Ravasz Károly, 45 éves békéscsabai lakos, a Group 4 megyei igazgatója: — Egészen más jellegű ajándékokban gondolkodok, amit persze az anyagi lehetőségek is erősen behatárolnak. Furcsának találom az ötletet, hogy újságelőfizetéssel lepjem meg hozzátartozóimat karácsonyra, bár elképzelhető, hogy aki már végképp nem tud milyen ajándékot kitalálni, annak ez a lehetőség kapóra jön. Én jobban szeretem a kézzel fogható, tárgyi meglepetéseket, a bankkártya vagy újságelőfizetés nem az igazi ajándék. Sass Ervinné, 63 éves békéscsabai nevelőtanár: — Az én esetemben ez a lehetőség szóba sem jöhet, mert emeletes panelházban lakom, és a postaládából szinte mindig kilopják az újságot. Ezért már régóta nem fizetek elő semmire, inkább naponta megveszem a pavilonokban. A lopkodás akkor kezdődött, amikor előfizettünk az IPM magazinra és azóta is tart. Sajnos az unokáimnál is ez a helyzet, sokszor még a levelek is eltűnnek. Ötletnek azért nem rossz, csak a fentiek ismeretében nem lenne sok értelme. Aradi Istvánná, 62 éves békéscsabai nyugdíjas: — Ha módomban állna, ajándékoznék karácsonyra újságelőfizetést, mert lenne kinek, csak nincs miből, mert nagyon kevés a nyugdíjam. Most is, hogy bejöttem a városközpontba, azon gondolkodom, hogy mit vegyek a kilenc unokámnak a kevéske nyugdíjamból. Szinte már lelkiismeret- furdalásom van, amiért a gyerekeimnek nem tudok karácsonyi ajándékot venni, de biztos megértik a helyzetemet. Ők kapnak a páijaiktól, de az unokáknak muszáj vennem. —Frankó— FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Sportcentrumot álmodtak Ha valóra válik Máté Pál polgármester álma, akkor hamarosan sportcentrummal bővülhet Körösnagyharsány. A tevékeny községvezető a jobb kihasználtság érdekében a helyi művelődési házat szeretné átalakítani. Máté Pál elmondta: a jövő évi fejlesztések között tervezi a jelenlegi kultúrház több célú hasznosításra történő átalakítását. Az óhaj megfogalmazásakor abból a szemléletből indult ki, hogy manapság a nagyobb épületek szinte mindenütt mindig az adott pillanatnyi igények alapján tudnak helyt adni sport, kulturális vagy kiállítási rendezvényeknek. Ha a harsányi művelődési házat sikerülne a polgármester elképzelése szerint átalakítani, akkor az megoldaná a helyi általános iskola tornaterem-igényét és a harsányi fiatalok sportolási gondjait is. A nagyterem lenne a tornaterem, a volt könyvtárhelyiséget pedig testépítő, erősítő szalonként működtetnék. Továbbá öltözőt, zuhanyzót is kialakítanának. Az épület mögötti részen pedig salakos kispályát szeretnének, ahol teniszezésre, kosárlabdázásra, röplabdázásra nyílna lehetőség. (S ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy a nagypályás labdarúgópálya már készülőben van, valóban komoly sportolási feltételeket kínálhatna a község lakóinak.) Persze Körösnagyharsány egyedül nem lenne képes ezeknek az álmoknak a megvalósítására, a kivitelezéshez pályázati támogatásokból remélnek jelentős összegeket. Magyari Barna MÁRKÁK KINCSESTÁRA Máríaj & SCPT-J' Portót Megnyitottuk diszkontáruházunkat a Lencsési-ltp.-i piactéren! «*• Figyelje akcióinkat! »»*■ Jó parkolási lehetőség. * Márkás, friss áruk * Enni-kék étkezési széles választéka. jegyek beválthatók. •» Olcsó ár. * Hosszú nyitva tartás. NE FELEDJE: KÍMÉLJE PÉNZTÁRCÁJÁT ÉS NE SZALASSZA EL A LEHETŐSÉGET! Békéscsaba, Lencsési-lakótelepi piactér. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 6—19 óráig, szombaton 6—12 óráig, vasárnao 6—12 nincs elég pénze mezőgazdasági GÉPEK VÁSÁRLÁSÁRA, A kölcsönzési díj költségként azonnal elszámolható! CSABAAGRO Kft., 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 103. A vasúti híd külső lábánál. Tel.: (66) 453-543. TV ÚJSÁG A legújabb műsorlap! három héten át másfél 38forint!^ millió forint ** y nyereménnyel! Rejtvényekkel, viccekkel, receptekkel,rengeteg olvasnivalóval! Kétszer is nyer, ha megveszi! MÁR SZOMBATON KÉRJE AZ ÚJSÁGÁRUSTÓL! (16411)