Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-27 / 278. szám
1998. november 27., péntek KULTÚRA Emlékezés Gulyás Györgyre Öt éve búcsúztunk el tőle. Szíve már nem harcol az idővel. Hangja, nevetése bennünk él. Mindig hozzáképzeljük az élő embert. Meg tudunk-e nyugodni? Nincs az a tanítás, amely a halál kapujában megnyugvást lopna a szívekbe. Nagy hóesésben indult meg Tarhoson az élet. 1947. február 15-én az énekiskola kórusa már a Gergelyjárást énekelte. A debreceni temetőben is esett a hó. Kéken szikrázott a behavazott táj. Gyantás illatot leheltek a fenyők... „Friss lángű” fiatalemberként ismertem meg a néhány hónapos iskolában. A vele kialakult kapcsolatom több mint negyven éven át az én életemben döntő fontosságú volt. Tusakodó, a múlt ablakán is mindig jövőt kémlelő személyisége nem lehetett közömbös senkinek. Barátai voltak és ellenségei. Szeretet és gyűlölet vette körül. De a szeretet, amely körülvette, kiállta az időt. Szokták mondani, hogy az méri az embert, amit tett és amit egyesek állítanak róla. Gulyás György személyiségének karakterét a közérdekiség határozta meg. „Munkálni, hatni, küzdeni...” — mondhatnánk, és a megteremtett, létrehozott alkotások csak sűrítve sorolhatók. Mint ahogy az ember leltárt készít. Széchenyi-formátumú embernek érzem. Más korban, más családi indíttatással és más feladatokkal született. De a nemzeti életfa ugyanazon törzséről fakadtak mind a ketten. A haza földjére és Európára tekintettek. „Életünk tevékenységei helytől és időtől függően nem mindig voltak azonosak, de végül is nagyon összefüggenek egymással: egyik előfeltétele a másiknak” — olvasom 1987-ből, és óhatatlanul Bélme- gyerre gondolok és Békésre, Tarhosra, majd Debrecenre. A színhely mindenképpen a vidék. Ez hosszú alkotópályájának az ars poeticája volt. Büszke volt arra a három iskolára, amelyet ő építtetett; a bélmegyeri egy tantermes népiskolát „egyszobás” tanítói lakással 1937-ben, a Tarhosi Zenepavilont az ország egyik legjobb akusztikájú hangversenytermével 1953-ban és a Debreceni Zeneművészeti Főiskolát 1974-ben. A zenepavilonról el kell mondanom — ezt kevesen tudják —, hogy az eredeti tervek pavilon- rendszer-elgondolással készültek. A zenei épület után sor került volna az irodalmi, természet- tudományi és testnevelési pavilon megépítésére. Ha jó tempóban, jó egymásutánban mindez megvalósul, Tarhoson ma zenei iskolaváros lenne. Békés is magáénak érezheti Gulyás György lelkületét. Itt született meg 1938 és 1941 között az országos hírt elért „Éneklő Ifjúság-mozgalom”, az énekiskola gondolata és 1976-ban a Békés- tarhosi Zenei Napok. Ez utóbbi azzal a céllal, hogy a zenepavilont hosszú kényszerű szünet után ismét bekapcsolja az ország zenei vérkeringésébe, és hogy a Körös-vidék népéhez is elhozza a szívet nemesítő muzsikát. Szinkront teremtsen a modem európai zene és a magyar kórusművészet között. Munkásságának fontos területe a kórus volt. Még tanyai tanító korában ezertagú énekkart szervezett népiskolás gyerekekből. Tarhoson alig indult meg az élet, már volt az iskolának kórusa. A Debreceni Kodály Kórus világviszonylatban is fogalommá vált. A Debreceni Orvostudományi Egyetem énekkarát is ő hozta létre. A volt tarhosi diákok közül többen fordultak hozzá tanácsért, így Záborszky Ica is, aki Kisújszálláson alapított zeneiskolát és kórust. Nem vagyok zenész, de annyit mondhatok, hogy nemcsak a Kodály kórus hangversenyei jelentettek művészi élményt, hanem a kóruspróbák is. Mert más volt a próba és más a hangverseny. Gulyás György személyes ügye volt egy-egy mű alapgondolata, művészi mondanivalója. Megrajzolta a kort, amelyben a zeneszerző ‘élt, a vidéket, ahol alkotott, figyelt a szövegre, amely nyelvi szépségei révén táplálta az érzelmi gazdagságot. Hogy milyen lelkierő kellett ehhez a műhelymunkához, azt csak a középszer nem értette. A tudálékos, se nem tanult, se nem tanulatlan dille- tánsok okozták számára a legnagyobb gondot. Őstehetség volt ő valójában, az kiderül abból a vallomásból, amelyet Kodály— Weöres Sándor „Öregek” című kórusművével kapcsolatban mondott: „Ellentmondásos dolgot mondok most. Kodálynak a lakásán énekeltük az Öregeket. Kodály könnyezett és azt mondta, hogy többet neki ne énekeljük ezt, mert az idős ember nem búja elviselni ezt a sok szomorúságot. Akkor ott eszembe jutott, és azóta mindig eszembe jut, hogy ez a mű a fiatal Weöres Sándornak a költeménye volt. Újságban megjelent, és akkor rögtön leült és komponált a fiatal Kodály az öregekről. De az öreg Kodály már nem bírta elviselni ugyanazt, amit fiatal korában megkomponált. Nagy dolog az, hogy a fiatalok még drámaibban tudják előadni, mert őket még nem köti, ami minket már köt, az idő elmúlása, és az a súlyos teher, ami ott elhangzik, amit leírtak versben, amit ott megszólaltat Kodály. Az mennyire igaz és mennyire emberközelbe jutott hozzánk!” (1990). Amikor Gulyás György elkészítette az énekiskola emlékiratát, amelyben felrajzolta a koncepciót, már voltak tapasztalatai arról is, hogy a vidéki gyerekekkel óriási dolgokat lehet produkálni. Az emlékirat azonban nemcsak a gyerekeket érintette, hanem Kodálynak is szólt. Ő is az ifjúságtól várta az új Magyarország megteremtését. A nevelés akkor eredményes, ha intézményi háttérrel folyik, és érinti az egyetemes műveltség egész területét. Tarhos esetében tehát nemcsak a zenét, hanem iskola lévén, a közismereti tárgyakat is. A tarhosi iskola nevelési értékeit, igazi alappróbáját azonban nem is az ott töltött nyolc esztendő jelentette, hanem az intézmény utóélete, az iskola megszüntetése után, ami ma már történelem. Szellemisége nyújtott valami olyan többletet, hogy bárhová is kerültek a mi diákjaink felnőtt korukban: megmaradtak magyarnak. Tarhos nemcsak első gyakorlati megvalósítója volt a Kodály- módszemek, és ezzej vált világhírűvé, hanem a közösségi együttélés nagyszerűségével is egyedülállót teremtett. Ez a sajátos „élményiskola” ' Gulyás György kudarcot legyőző emberi ereje és hite nélkül nem jött volna létre. De ő mindent a tanáraival és a gyerekekkel együtt akart megcsinálni. Beszélgetéssel, ösztönzéssel és szigorral is. „...úgy szerettük — túlzás lenne? nem is tudott róla? — mint tanítvány talán még soha nevelőjét” — írja róla Csukás István. ’ Hogy mit jelentett a „tarhosi szellem”, arra Rácz István volt tarhosi tanártól hozom a példát: „A tarhosi nagy zenepavilonban majd minden héten bemutatkozott egy-egy csoport. S ezeken a „vizsgákon” ott ült szinte mindenki: az egész .tanári kar, de a növendékek jelentős része is. A bemutatkozást mindig a legkisebbek kezdték, s úgy haladtak feljebb, a 18 évesekig. Egy ilyen szakmai bemutatón egyik oldalamon a legfelsőbb osztály növendéke, legkedvesebb tanítványaim egyike ült, másik oldalamon meg ennek a lánynak a kis védence. Mikor a pöttömnyi kis Kati ült ki a zongora mellé, Ida, a kismamája odasúgta: „Figyelje csak, tanár bácsi, milyen tehetséges a kölyök!” Mikor a bemutató vége felé Idára került a sor, Kati izgett- mozgott türelmetlenségében, aztán odafordult hozzám: „Tanár bácsi, tessék megengedni, hogy most az ölébe üljek. Úgy drukkolok Idának! Meg tetszik látni, milyen gyönyörűen zongorázik!” Mi, magyarok, a nagy bajban úgy tudunk összefogni, hogy csodákat mesél róla a világ. A tarhosi tantestület azért tudott kezdetleges körülmények között is rövid idő alatt kiugró eredményeket elérni, mert Gulyás György mellett nem maradt meg a középszer. És ez egész életében így volt! ...Öt éve kísértük utolsó útjára a debreceni temetőben. Családtagok, barátok, tanártársai, tanítványai és kórustagok búcsúztak tőle szomorú szívvel. A hivatal kevésbé volt jelen. Az evangélium fogalmazta meg a leglényegesebb mondanivalót: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, me-, lyet megád nékem az Úr ama napon...” Timótheus 4:7—8. Fenyőfák között haladt a temetési menet. Hullott a hó, és úgy éreztem akkor, hogy abban a fehér világban benne van az élete valamennyi hóhullása. Dr. Gyármath Olga, a Tarhosi Enekiskola egykori tanára Gyermekkönyvhónap a megyében A Békés Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárának decemberi ajándéka a gyermekkönyvhónap. Az érdekes és színes programokra a belépés díjtalan, s nemcsak a megyeszékhelyre várják a gyerekeket, hanem más megyei városokban is lesznek előadások. Lássunk egy kis ízelítőt a kínálatból: december elsején Kiss Anna költővel beszélgethetnek a világirodalom legszebb szerelmes verseinek felhasználásával a nyolcadik osztályosok a játszóteremben. Másodikán Huzella Péter énekes-zenész és Uicz Zsuzsa mesemondó tartja Mese-zenegér című műsorát óvodásoknak. December 10-én Gryllus Vilmos énekel-játszik alsó tagozatosokkal, 15-én pedig a Los Andinos együttes ad koncertet. Vidéki programjaikon Bé- késsámsonban szalmafonással, Nagybánhegyesen karácsonyi díszek készítésével ismerkedhetnek a gyerekek. A csoportos részvétel esetén a szervezők kérik, hogy egy héttel a rendezvény előtt jelentkezzenek be a korlátozott férőhely miatt a 66/454-354-es telefonszám 134-es mellékén. B. P. A. 1999 Decemberben előfizetőinknek ajándékba egy 1999-es Békés Megyei Hírlap Kalendáriumot visz kézbesítőnk. FIZESSE ELŐ LAPUNKAT JANUÁRRA IS! ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE! Földrajzi tagozat A békéscsabai Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (111) Körösök Vidéke Egyesülete (Dam- janich utca 1/3.) az 1998/99-es évadban ismét meghirdeti a Haán Lajos Szabadegyetem Földrajzi Tagozatát. A szabadegyetem előadói valamennyien kiváló szakemberek, akik személyes élményeik alapján színes dia- és videovetí- tés keretében mutatják be a távoli országok földrajzát, gazdaságát, kultúrtörténeti értékeit, népeinek életét. Az első előadást dr. Dojcsák Győző budapesti, nyugdíjas ’ egyetemi tanár tartja november 30-án délután 5 órakor: A bombázott földjeimmel. B. G. Népművelők képzése Főhivatású népművelők továbbképzése kezdődik november 30-án Füzesgyarmaton. A háromnapos program témái között szó lesz a közművelődési rendeletekről, a kulturális törvény érvényesítésének lehetőségeiről és a teleházakról is. A képzés meghívott előadója lesz Kerekes László, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Közművelődési Főosztályának helyettes vezetője, Vadász János, a KKDSZ elnöke és Tőkésné Gáli Mónika, a kulturális intézmények igazgatója. (y) • Keresse az újságárusoknál! Gulyás György szívében örökké élt a Széchenyi-gondolatisá- gú, javítani vágyás” ■ archív kép