Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-27 / 278. szám
CSALÁDI OLDAL 1998. november 27., péntek Viszontagságok árán, felépült végül a házuk... Ma a nehéz gazdasági viszonyok miatt kevesen építenek lakást. Beszélgetőpartnerem férjével és három gyerekével szánta rá magát egy, a Békéscsabától húsz kilométerre levő településen kertes ház építésére. Julika rokonszenves középkorú asszony. Régóta ismerem őt és családját. Viszontagságaikról ilyen részletességgel én is most hallottam először. — Négy évvel ezelőtt, a Békés Megyei Hírlapban olvastuk a hirdetést, az OTP támogatásáról. Három gyerekre 2 200 000 forint támogatást kaptunk. Eladtuk a Lencsési lakótelepen levő háromszobás lakásunkat. 1 100 000 forintot kaptunk érte. — És akkor belevágtak... — Azaz csak vágtunk volna. A település polgármesteri hivatala lényegében ingyen adta a telket, mert ha egy éven belül felépül a ház, a telek vételárának visszautalását remélhettük. — Még egy kedvezőfeltétel a kezdéshez... Mi történt ezután? — A kivitelezést vállaló építőipari cég hiteltelenné vált az OTP számára. A támogatást a mi nevünkre ők vették volna fel. Vállalták, hogy ebből az összegből felhúzzák a házat, a befejezést is az OTP által folyósított további hitelekből tervezték. — Eladták a lakásukat. Új házuk még nem volt. Hova mentek? — A megállapodás szerint arról volt szó, hogy annak az évnek a végére — mi februárban adtuk el a lakást — felépül a házunk. De mert erre nem került sor, albérletbe költöztünk. Először a lakótelepen vettünk ki egy háromszobás lakást. Öt hónap után olcsóbbat kerestünk. Találtunk egy komfort nélküli tanyát, ahol egy évet húztunk le. — Közben mit tett a kivitelezést ígérő építőipari cég? — Csendben felszámolta önmagát. Ahogy hallottam, a végrehajtók két üres talicskán kívül nem találtak semmit. De ne rohanjunk annyira előre. Mi az OTP tanácsára önerőből kezdtünk el építkezni ugyanazon a településen, de a porta árát az önkormányzat nekünk már nem fizette vissza, mivel magánszemélytől vettük meg alaplábazattal együtt a telket. — Mennyibe került a ház? — Hárommillióba, mert felvettünk még nyolcszázezer forint kölcsönt. — Közben nem fordultak ügyvédhez? — Csak akkor, amikor elkezdtünk önerőből építkezni. Megbíztunk egy ügyvédet, aki el is indította az építőipari cég ellen az eljárást. Mi ekkor tudtuk meg azt, amit az előbb elmondtam, hogy a cég jogutód nélkül felszámolta önmagát. Ennyi. —Mennyi az az ennyi? Önök mennyivel károsodtak? — Háromszázötvenezer forinttal. Ha ugyanis ígéretükhöz híven felépítik a házat, nem kell albérletbe mennünk, és háromszor költözködnünk. P. Sz. F. Meghívó A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 1998. december 3-án és 4-én a Külügyminisztérium támogatásával ÚTON AZ UNIÓBA címmel, konzultációval egybekötött rendezvénysorozatot szervez a megye vállalkozásai és az érdeklődök számára, hogy tájékoztatást nyújtson hazánk európai uniós csatlakozásáról és az ezzel összefüggő lehetőségekről és feladatokról. Az előadók között minisztériumok (FVM, KüM, KTM), valamint mérvadó országos és helyi intézmények, szervezetek (MTA, GATE, Gazdaságkutató Rt., MHK, HUDEFO) képviselőit találhatjuk meg. A rendezvényeken való részvétel ingyenes, a szervezők az első napon büfével is váiják a vendégeket. A rendezvénysorozat első napja december 3-án, csütörtökön Békéscsabán, a polgármesteri hivatal dísztermében kerül megrendezésre 9 órától 7 előadóval, míg a második napon (december 4., péntek) 5 vidéki városban (Gyula, Erkel Ferenc Művelődési Központ, Béke sgt. 35., Orosháza, polgármesteri hivatal, nagyterem, Szabadság tér 4—6., Mezőkovácsháza, művelődési központ, Alkotmány út 63., Szarvas, polgármesteri hivatal, nagyterem, Szabadság út 25—27. Szeghalom, polgármesteri hivatal, Szabadság tér 4—8.) 2-2 előadó tájékoztatja az érdeklődőket. Néhánu cím a programból: Regionális fejlődési esélyek a Dél-Alföldön. A vidékfejlesztés térségi feladatai és lehetőségei. Vállalati és térségi feladatok az élelmiszergazdaságban. Az Európai Unió támogatási rendszere. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerepe a gazdaság szereplőinek európai integrációs felkészítésében. Civil szervezetek szerepe a csatlakozásra való felkészítésben. További információ: Kovács Tamás, európai integrációs főmunkatárs, Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Tel: (66) j151-775, 324-976. f Ma véradók napja November 27. a véradók napja. Azoké, akik önzetlenül adják vérüket a rászoruló betegeknek, és azoké, akik ellenszolgáltatás nélkül szervezik a véradásokat. A történelem előtti idők embere is tudta már, hogy a vér életfontosságú anyag. A vér szinte az élet jelképévé vált. A vér felbonthatatlan kapcsolatot, szövetséget is jelentett. Az idők során a töbhé-kevésbé fantasztikus elképzeléseket lassanként felváltották a tudományosan kialakított ismeretek, amelyek végül elvezettek a mához, a mai gyakorlathoz. Hosszú utat tettünk meg a mai véradó mozgalom kialakulásáig. Hazánkban a szervezett véradás alapjainak lerakója Kubányi doktor volt az 1930- as években. 1987-ben született az ötlet, hogy legyen az év 365 napjából egy a véradóké. Az ötletből a Vöröskereszt hetedik kongresszusán határozat lett. Országszerte — s így Békés megyében is — a mai napon tisztelettel, szeretettel és nagyrabecsüléssel köszöntik a véradókat. Ezt teszi a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete is. A véradók áldozat- készségének köszönhetően megyénkben életmentő műtét nem maradt el, a leadott vérből soksok ember gyógyulását segítik elő! Azok áldozatkészségét sem felejtik, akik egészségügyi okokból vagy életkoruk miatt már nem adhatnak vért. Az első véradók elhatározása is elismerésre méltó, akik átérezve e nemes, humanitárius cselekedet jelentőségét, csatlakoztak a véradók széles táborához. Köszöntik a sokszoros véradókat, akik évek, évtizedek óta nyújtják karjukat és adják életmentő vérüket. Önkéntes „életmentők” kitüntetése Az utóbbi esztendőkben egyre több kórház panaszkodik a vér és vérkészítmények hiányára, arra, hogy csak a sürgős esetekre tudnak megfelelő készleteket tartalékolni. Sokan nem is tudják, hogy az önkéntes véradók mekkora segítséget jelentenek az egészségügynek a gyógyításban. Egy kis faluban, Bélmegy eren, a helyi Vöröskereszt alapszervezet évente háromszor rendez véradást. A hetven véradó közül egy-egy véradáson 40-42-en vesznek részt — a legközelebbi véradás december 18- án lesz. Ebben minden bizonnyal kiemelkedő szerepe van Papp Istvánnénak, a helyi alapszervezet titkárának is. Holnap, este hat órakor a helyi művelődési házban tizennyolc, jubiláló önkéntes véradót tüntetnek ki és köszöntenek. A községben véradó dinasztiák alakulnak ki, mint például özv. Lipcsei Gergelyné családja: a 76 éves édesanya — férje is véradó volt — több, mint százszor adott térítésmentesen vért, követik példáját fiai, lánya, s most már három unokája, de a család jó néhány tagja ugyancsak az önkéntes váradók táborába tartozik. Pályázatok civileknek Jelentős pénzösszegek nyerhető- ek azokon a pályázatokon, melyeket a DemNet (Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány) az Egyesület Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) megbízásából hirdetett meg 1998—99-ben nonprofit szervezetek részére. A pályázatot három témakörben — érdek- képviselet, vidékfejlesztés, szociális programok — írták ki. Az első témakörben regionális érdekképviseleti központok létrehozására — 7-től 9 millió forintig — és érdekképviseleti programokra — 2-től három és fél millióig — lehet pályázni. Vidékfejlesztés címszó alatt teleház — egytől másfél millióig —, vidéki közösség- és gazdaságfejlesztési programokra — három és féltől ötmillió forintig — igényelhető támogatás. A szociális programok célterületei az időskorúakat, a szellemi és testi fogyatékosokat, egészségkárosultakat, valamint a hátrányos helyzetű fiatalokat segítő programok. Pályázni háromtól ötmillió forintig lehet. Pályázati űrlapok november 30-ától a DemNet címén: 1136 Budapest, Raoul Wallenberg u. 4. II. 1. igényelhetőek, vagy letölthetők az alapítvány honlapjáról: www.demnet.org.hu címen. Ugyancsak pályázatot írt ki a USAID megbízásából az Autonómia Alapítvány. A pályázat célja roma közösségi központok létrehozása. A pályázatra kizárólag roma civil szervezetek jelentkezhetnek. Pályázati dokumentáció a következő címen kérhető: Autonómia Alapítvány, 1021 Budapest, Budakeszi út 55/D. A pályázatokról további információk kérhetők Békéscsabán, a Civil Információs Szolgálatnál, a Luther utca 6. szám alatt, telefon (66) 442- 122. Ezenkívül december 12-én a megyei közösségfejlesztők egyesülete tájékoztatót tart a programokról Békéscsabán, a megyei művelődési központban 9.30-tól. A tájékoztatón pályázati űrlapok igényelhetőek. (y) MUNKÁLTATÓK FIGYELMÉBE! A BRMKK-ban 1998 novemberében befejezett és 1998 decemberében befejeződő képzési programok Képzési program Létszám Végzett hallgatók lakóhelye Képesítés Javasolt munkakörök és feladatkörök November Varrómunkás, Mezőberény 14 fő Mezőberény, Békés OKJ 21 5276 03 Varrómunkás Asztalos 15 fő Szeghalom, Békéscsaba, Kondoros, Gyomaendrőd, Békés, Kunágota, Gyula, Kaszaper, Mezőkovácsháza, Szarvas, Mezőberény, Kétegyháza, Doboz OKJ 33 5262 01 Asztalos Mezőőr 27 fő Békéscsaba, Békés, Sarkad, Csárdaszállás, Elek, Tarhos, Gyomaendrőd, Gyula, Murony, Vésztő, Kétegyháza, Köröstarcsa, Medgyesegyháza, Mezőberény, Méhkerék, Füzesgyarmat Vizsgabizonyítvány mezőőri vizsgáról Mezőőr • ’ Angol alapfokú „A” típusú nyelvi képzés IBIS Békéscsaba, Gyula,, Kondoros, Szarvas, Békés, Újkígyós, Medgyesegyháza Alapfokú „A” típusú nyelvvizsga Betölthet bármely munkakört, ahol a korábban megszerzett képesítés mellett az angol nyelv ismerete előnvt jelent Vámügyintéző 18 fő Sarkad, Szarvas, Békéscsaba, Mezőkovácsháza, Szeghalom, Zsadány, Gyula, Magyarbánhegyes, Békés, Gvomaendrőd OKJ 54 3433 04 Vámügyintéző, vámkezelő Személy- és vagyonőr Í9~fo Magyarbánhegyes, Végegyháza, Battonya, Kunágota, Gyula, Mezőkovácsháza, Mezőhegyes, Almáskamarás, Battonya, Medgyesegyháza, Kaszaper OKJ 33 8919 01 Személy- és vagyonőr December PC-Start számítógép-kezelő, Békéscsaba 17 fő Békéscsaba, Csorvás, Újkígyós Gyula, Kondoros, Telekgerendás, Gerendás OKJ 33 4641 01 Alapfokú számítógép-kezelő, számítástechnikai adminisztratív foglalkozások PC-Start számítógép-kezelő Szeghalom 18 fő Füzesgyarmat, Vésztő, Szeghalom, Körösladány, Okány OKJ 33 4641 01 Alapfokú számítógép-kezelő, számítástechnikai adminisztratív foglalkozások PC-Start számítógép-kezelő, Orosháza, 15 fő Orosháza, Nagyszénás, Mezőkovácsháza, Battonya, Nagybánhegyes, Tótkomlós, Mezőhegyes OKJ 33 4641 01 Alapfokú számítógépkezelő, számítástechnikai adminisztratív foglalkozások Számítógépes szoftverüzemeltető 18 fő Békés, Békéscsaba, Szeghalom, Gyula, Lökösháza, Elek Békésszentandrás, Battonya, Körösladány, Orosháza, Mezőgyán OKJ 52 4641 03 Középfokú számítógépes szoftverüzemeltető Háztartásigépszerelő 15 fő Békés, Újkígyós, Dombegyház, Medgyesegyháza, Gyomaendrőd, Békéscsaba, Okány, Kardos Magvarbánhegves, Szeghalom OKJ 51 5222 02 Háztartásigép-szerelő, FEOR 7449 villamosgép-, -berendezés-szerelő, -javító Nyúltenyésztő, Körösnaevharsánv 12 fő Körösnagyharsány BRMKKbizonvítvánv Ónálló vállalkozóvá válhat Gyógy- és fűszernövény- termesztő, Dévavánva 20 fő Körösladány, Dévaványa, Gyomaendrőd, Ecsegfalva BRMKKbizonyítvány Ónálló vállalkozóvá válhat Zöldségtermesztő, Battonya 17 fő Battonya, Dombiratos, Dombegyház BRMKKbizonyítvány Zöldségtermelő cégnél alkalmazottként, illetve önálló vállalkozóként Zöldségtermesztő, Medgyesegyháza 15 fő Békéscsaba, Almáskamarás, Magyarbánhegyes, Medeveseevháza. Nagykamarás BRMKKbizonyítvány Zöldségtermelő cégnél alkalmazottként, illetve önálló vállalkozóként Virágkötő 15 fő Kevermes, Magyardombegyház, Orosháza, Békés, Szarvas, Medgyesegyháza, Szeghalom, Gvomaendrőd. Szarvas, Csökmő OKJ 21 7862 01 Virágboltokban alkalmazottként, illetve önálló vállalkozóként Géplakatos, Orosháza 16 fő Orosháza, Gerendás, Pusztaföldvár. Gádoros OKJ 31 5233 04 Géplakatos, FEOR 7439 Könnyűgépkezelő (targoncavezető) 18 fő Kétegyháza, Medgyesegyháza, Orosháza, Békéscsaba, Csorvás, Kondoros, Végegyháza, Szeghalom, Gyula, Kardoskút, Csanádapáca, Újkígyós, Doboz, Körösladány, Nagyszénás OKJ 31 5256 02 Könnyűgépkezelő Kereskedő, boltvezető, Gvomaendrőd 16 fő Gyomaendrőd, Dévaványa OKJ 52 7862 01 Kereskedő, boltvezető Személy- és vagyonőr 20 fő Magyarbánhegyes, Végegyháza, Battonya, Kunágota, Mezőkovácsháza, Mezőhegyes, Almáskamarás, Gyula, Medgvesegvháza. Kaszaper OKJ 33 8919 01 Személy- és vagyonőr ABC-áruházi eladó 16 fő Vésztő, Békésszentandrás, Tarhos, Gerendás, Zsadány, Szarvas, Doboz, Békéscsaba, Orosháza, Lökösháza, Bucsa, Kétegyháza OKJ 31 7862 01 ABC-áruházi eladó További ir Humán [formáció Szolgálta Személyesen a Békéscsabai Regioná tó Osztályán kérhető. Békéscsaba, K is Munkaerőfejle étegyházi út 1. Tt iztő és Képző Központ lefon: (66) 445-040. |