Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-27 / 278. szám
1998. november 27., péntek GAZDASÁG Békésszentandrási szerző munkája az agráraimról Mérlegen a mezőgazdaság elmúlt évtizedei A magyarok a világrangsor végén kullognak Hiánypótló mű jelent meg a napokban Hrabovszky Mihály agrármérnök A változó magyar mezőgazdaság évtizedei című könyvének kiadásával. A szerzőnek ez a harmadik mezőgazdasági témájú munkája. A szerző kiindulási alapnak a 20-as, 30-as évek jórészt parasztgazdaságokra és kisebb részben nagybirtokokra tagolódó mezőgazdaságát tekinti. Nem csak az akkor még jórészt kézi munkára és igaerőre alapozott gazdálkodást boncolgatja, de kitér a parasztság életmódjára, népi szokásaira is. E tekintetben olyan életmódbeli változásokat ismertet, melyek később már csak jelentős kutatómunkával lennének feltárhatók. A szerző elemzi a második világháború következményeit, majd kitér a földosztás hatására, illetve a parasztgazdaságok felszámolására, a termelőszövetkezetek szervezésére, a korántsem önkéntes belépésekre, az első szövetkezetek gazdálkodásának nehézségeire. Hrabovszky Mihály az ötvenhat utáni évtizedeket, a nagyüzemi gazdálkodás kialakulását, a gépi művelési módra való áttérést, végül a tsz-ek megerősödését, mint e folyamatok résztvevője és alakítója írja le. Ebben az időszakban újként jelentkezett a háztáji gazdálkodás megerősödése, majd integrálása a nagyüzemi termelésbe. A szerző rámutat arra, hogy a termelőszövetkezetekre és állami gazdaságokra alapozott mezőgazdasági termelés a 70-es évek végére elérte csúcspontját. A 80-as években a tsz-ek mintegy negyede veszteségessé vált. Különösen azok, amelyek kedvezőtlen termőhelyi adottságokkal rendelkeztek. így érkeztünk el a 90-es évek elejére, amikor elkezdődött a parasztság verejtékes munkájával 40 év alatt létrehozott gazdálkodási mód szétzilálása, a nagyobb táblák szétdarabolása. Helyébe egy ma még nehezen jellemezhető vegyes gazdálkodási forma lépett. Visszaszorult az állattenyésztés, csökkent a szerves trágya, a műtrágyák, a növényvédő és gyomirtó szerek felhasználása, mindezek következményeként visszaestek a hozamok és csökkent a mezőgazdaság hozzájárulása a nemzeti jövedelemhez. A könyv függeléke egészen friss, az idei búzaválsággal foglalkozik. Mindezek ellenére a kötet nem tud egészet nyújtani. Kimaradt belőle a borászat, a gyümölcs- és szőlőtermesztés amely nem éppen jelentéktelen problémaköre a magyar mező- gazdaságnak. (A könyvet kiadta: Fazekas András és fiai, Szarvas, Kossuth u. 24.) Dr. Hrabovszki Pál agrármérnök Sikeres nőkről a fővárosban JÓ1 gazdálkodtak A Békés Megyéért Vállalkozás- fejlesztési Alapítvány tájékoztatása szerint első alkalommal rendezik meg Budapesten a Women ’98 konferenciát, mely a nők vállalkozásban, üzleti életben betöltött szerepével foglalkozik. A kiállítással és vásárral egybekötött tanácskozáson szó lesz a női szerepekről, jogokról Európában, a karrierről és a családról, a nők vállalkozásairól. Főként a főváros és környékén élő sikeres női vállalkozók tartanak termékbemuta-' tót. A konferenciát a budapesti Stadion Szállóban tartják november 28—29-én. Az ehhez kapcsolódó kiállítást a Körcsarnokban tekinthetik meg az érdeklődők. Információt a 06/1-275-0316-os telefonszámon kérhetnek. B. P. A. A kertészszigeti önkormányzat háromnegyed éves alakulásáról Kláricz Jánosné polgármester a következőket mondta: az önkormányzat jól gazdálkodott, jelentős túllépés sehol sem volt a kiadásokban. Ugyanezen az ülésen a képviselők úgy döntöttek: csatlakoznak a Szeghalomra tervezett regionális hulladéklerakóhoz, így ha az létrejön, akkor a kertészszigeti kommunális hulladék is ott talál majd végleges otthonra, (i) Vadászó és halászó őseink aligha hinnék, hogy — miközben a halhús táplálkozás-élettani és egészségmegőrző szerepe nálunk is közismert — a világ legkevesebb halat fogyasztó népei közé tartozunk. Egy japán évente 14-szer, egy dán 10-szer, egy orosz 6-szor, egy spanyol és egy norvég 5-ször annyi halat fogyaszt, mint egy magyar, s ezzel a fogyasztással a világ- rangsor végén kullogunk a napjainkban 2 kg/fő/év éves halfogyasztásunkkal. Mivel a halnak szerepe van a vízi környezet fenntartásában, javításában, rehabilitációjában is, a halászat fejlesztése sok országban kapcsolódik az egészséges életmód és az egészséges környezet fejlesztésére irányuló nemzeti programokhoz. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a hal a környezet állapotának indikátora. Ott, ahol a hallal baj van, általában baj van a környezettel is. Hol helyezkedik el a halászat mezőgazdaságunk szerkezetében? Milyen a hazai haltermelés múltja, jelene, melyek a visszaesés okai? Melyek az intenzív haltermelés, halgazdálkodás természet-, környezet- és vízvéA halászat fejlesztése sok országban kapcsolódik az egészséges életmódot megcélzó nemzeti programhoz archív fotó delmi vonatkozásai? Fellendíthető-e a hazai haltermelés? Milyen a magyar hal belföldi és világpiaci helyzete? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad a Gazdaképző 1998. november 29-i, vasárnapi adása (MTV1, 7.20). Szerelőtől a kereskedőig Partnerek és bojlerek Az ügyfél akkor elégedett, ha elektromos berendezései hibátlanul és gazdaságosan működnek — gondolta a Démász francia tulajdonosa, majd tette magáévá az ötletet az áramszolgáltató társaság. Gyakorlatilag ezen a vonalon, de nem előzmény nélkül indult el október elején a bojlervásárlási akció, melynek tanulságairól Briglovics Gábor marketingosztály-vezetőt kérdeztük. — Eddig csak a villanyóráig tartott a szolgáltató birodalma. Érdemes volt átlépni a küszöböt? — Tény, hogy a Démász nem foglalkozik elektromos berendezések forgalmazásával, javításával, s ha elégedett ügyfeleket akarunk, akkor ehhez szövetségeseket kell keresni. Tervezőket, kivitelezőket, villanyszerelőket, iparcikk-kereskedőket. Az akciót a klímaforgalmazókkal már tavaly megkezdtük, s a három megye hat nagy cége közül az egyik partnerünk például a békéscsabai COOL Klímatechnika volt. A partnerek kiválasztásánál a referenciamunkák alapján döntöttünk, s a kialakult kapcsolatok mindkét fél számára gyümölcsözőnek bizonyultak, így ajánlatot dolgoztunk ki a forróvíz-tárolók területére is. — Összegezné röviden a feltételeket? — A Démász Rt. tízezer forint kedvezményt biztosít minden olyan ügyfelének, aki ötven liternél nagyobb űrtartalmú elektromos forróvíz-tárolót vásárol. A zavartalan ellátás érdekében megállapodást kötöttünk a Hajdú márkájú termékek rögzített áras szállítására, mégpedig 24 órán belül. Természetesen más márka is szóba jöhet. A három megyés akcióban több mint harminc partnercéget vontunk be, az Elektroháztól az egyéni vállalkozó villanyszerelőig. — Miben különbözik a mostani a klímaakciótól? — Az intenzívebb kampányban, s abban, hogy itt jobban hangsúlyozzuk, hogy mi nevünkkel, súlyunkkal a partnerek mögött állunk. Azt is tudni kell, hogy a tízezer forintot — ami a bojler árának akár harminc százaléka is lehet — teljes egészében a Démász állja, nem osztozunk rajta a partnerekkel, nem kérünk részesedést a nagyobb forgalom hasznából. A bojlerakció értelemszerűen sokkal szélesebb ügyfélkört érinthet, mint a klima- tizálás, s.nekünk tényleg érdekünk, hogy ügyfeleink korszerűbb, gazdaságosabb vízmelegítőt vásároljanak. — Az olajtársaságok sem örülnek a benzintakarékos autóknak. Miért jó a Démásznak, ha kevesebb áramot tud eladni? — Ha valaki sokallja a villanyszámlát, akkor megnő az esélye annak, hogy átáll más energiahordozóra. Társaságunk pedig hosszú távon meghatározó piaci szereplő akar lenni. Éjszakai árammal, hőtárolós megoldással, a beruházási költségeket is számolva, versenyképes lehet az áram a többi energiahordozóhoz hasonlítva. — Ki kerülhet be a Démász-partnerek közé? — Akciónk másodlagos hatása, hogy egyre többen jelentkeznek, s ennek nagyon örülünk, minél több helyen vagyunk ott, annál könnyebben elérhetnek bennünket ügyfeleink. Partneri hálózatunkat bővíteni szeretnénk, elsősorban a villanyszerelők, készülékszerelők, szervizhálózatok, mérnökirodák irányába. Kovács András (PR) Briglovics Gábor: a Démász hosszú távon akar szolgáltatni fotó: gyenes Kálmán Ott nóra OS lakástakarékpénztár mjr w m Karácsony! 50% ajándékba Most az Otthon Lakás-takarékpénztárral megteremtheti álmai otthonát, mert éves befizetéseire 30 % állami támogatás jár Önnek, így megtakarított pénze nem veszít értékéből! Az előtakarékossági idő végén pedig megduplázhatja a lakáscélra addig összegyűlt pénzét az egyedülálló 6 %-os kamatozású lakáshitellel. Az így elérhető összeg 4 év 4 hónap után akár 1 380 000 Ft is lehet. Az Otthon Lakás-takarékpénztár karácsonyi meglepetésként a számlanyitási díj 50 %-át elengedi. Ha Ön december 1. és 24. között 4 év 4 hónapos futamidejű szerződést köt, a számlanyitási díj csupán 0,5 %*. Mi ezzel az ajándékkal szeretnénk meglepni Önt, hogy Ön is meglephesse családját Karácsonyra. (*A teljes számlanyitási díj a szerződéses összeg 1 %-a lenne. Az akció keretében megkötött szerződésekre az otthon „10 % bevezető bonusz” ajánlata nem érvényes.) További információért keresse fel a Konzumbank, az ERSTE BANK HUNGARY, a Daewoo Bank és a Signal Biztosító fiókjait, vagy hívja területi értékesítési vezetőnket: Rácz Tibor, telefon: 30/996-4251 ifi KONZUMBANK ERSTE • Orosháza, Könd u. 38. > Hódmezővásárhely, Kossuth tér 2. • Békéscsaba, Szent István tér 2. • Makó, Csanád vezér tér 5. Mégiscsak OttllOíl a legjobb! lakástakarékpénztár