Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-17 / 269. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1998. november 17., kedd Körös-vidéki Zsaru Román hetük volt a vámosoknak A Vám- és Pénzügyőrség Csongrád és Békés Megyei Parancsnokságának munkatársai a november 9-étől 15-éig tartó héten 55 esetben derítettek fel jogszabálysértő cselekményt összesen 3 millió 509 ezer 867 forint értékben. A hamiskás. (cs) Csanád- apácai lakos tett feljelentést az Orosházi Rendőrkapitányságon F. L.-né, mint kölcsönadó ellen. Az újkígyósi lakos ugyanis még az év elején 950 ezer forint kölcsönadásáról szóló szerződésen a sértett nevét aláhamisította. Télire való. (1) Bizonyára a téli fűtéshez szükséges eszközöket akarta beszerezni — ezúttal nem éppen becsületes úton — az az ismeretlen, aki egyik éjjel ajtóbefeszítés módszerével ment be Mező- kovácsházán a Deák utca egyik lakásába, majd onnan egy leszerelt Lampart típusú gázkonvektorral távozott. A rendőrség betöréses lopás bűntettének alapos gyanúja miatt keresi a „fázós” tettest. Eltolták, (b) C. Irén nemrégen a barátnőjéhez kerékpározott. A fiatal hölgy Sarkadon, az utcán a kerítésnek támasztotta a drótszamarat. Mindössze fél órát maradt gazdátlanul a bringa, és máris új gazdára talált. Az ügyben lopás vétség alapos gyanújával kezdeményeztek eljárást, az okozott kár 16 ezer forint. Rádiótelefon. (1) Egy gyulai lakos tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mivel a mezőkovácsházi Jéé Diszkont Áruház előtti parkolóban lezárt állapotban hagyott Opel Astra személygépkocsijából' — míg ő a vásárlással volt elfoglalva — valaki elemelte a Nokia 2111 típusú rádiótelefonját, amely egy budapesti cég tulajdona volt. A rendőrség lopás vétség alapos gyanúja miatt keresi a „rádiós” tettest. N. R. J. román állampolgárságú tehergépkocsi-vezető 16 db télikabátot rejtett a rakomány közé, s így próbálta elhagyni az országot Gyulánál. Ugyanezen az átkelőhelyen honfitársa, D. C. szintén elhallgatta, hogy 36 db gyapjúból készült női télikabáttal egészítette ki a rakományt. Az előbbi tétel értéke 960 ezer, míg az utóbbié 540 ezer Ft volt. Ismeretlen tettes látogatott Méhkeréken a Kossuth utcai italboltba. A hívatlan látogató október 23-ára virradóan, nem nemzeti ünnepünk nagyságáról elmélkedett, hanem pénzkereső útjára indult. A raktárhelyiség ablakát fedő redőnyt felnyomta, majd az ablakot betolta emberünk és máris bent volt. Innen már mindjárt könnyebb volt, hisz’ csak az üzA békéscsabai és a szentesi vámhivatal munkatársai a piacokat ellenőrizték az elmúlt héten, s nekik is elsősorban román állampolgárokkal gyűlt meg a bajuk. Tizenöt esetben indítottak eljárást deviza-szabálysértés miatt, a lefoglalt áruk értéke mintegy 400 ezer forint. Orosházán rendőri igazoltatás okozta a vesztét annak a rolethelyiségbe vezető üvegajtóval kellett megbirkózni. Ez sem okozott különösebb nehézséget, barbár módon, de megoldotta a behatoló. Az ajtó betörése után elkezdődhetett a célirányos munka. Az eddig ismeretlen látogató 15 ezer forintnyi fémpénzt gyűjtött össze a kasszából és a pult alatt lévő tálcáról. Valószínűleg úgy gondolhatta az atyafi, hogy távozás mán állampolgárnak, aki személygépkocsijából cigarettát árusított; a járműből 29 kar- tonnyi mennyiségben került elő különféle márkás cigaretta. Közúti ellenőrzés során rendőr-határőr járőrbe futott Tiszaszigeten az a magyar állampolgár, aki összesen 420 liter, műanyag kannákba töltött tiszta szeszt szállított személy- gépkocsijával. A Szegedi Vámhivatal csempészet és jövedéki törvénysértés miatt indított eljárást a pórul járt autós ellen. M. Gy. előtt pakol valami útravalót, mert a helyszínre érkező rendőrök reklámszatyrokban élelmiszert, cigarettát, édességet is találtak. Azt nem tudni, hogy humanitárius okokból, vagy ne adj’ isten prózaibb tényezők hatására nem vitte magával csomagjait a kerítő. Betöréses rablás bűntettének alapos gyanújával indult eljárás. B. I. Fázott, ráfázott Falevelekkel álcázták N. Margit sarkadi lakos lelakatolt fáskamrájából nyoma veszett két mázsa tölgy tüzelőnek. A helyszíni szemlét és a gyors adatgyűjtést követően fény derült a tettes kilétére. A fát beszerző, nem más mint a szomszédban élő fiatalkorú P. A. A fiatal hölgy elmondta: október 28-án egyedül maradt otthon, szülei alkalmi munkából tartják fenn a családot. Nagyon fáztam és elhatároztam, hogy fát szerzek — emlékezett a történtekre P. A. A hölgy a szomszéd fáskamra oldalát bontotta ki és onnan hordta át a tüzelőt. Ellene lopás vétség alapos gyanújával kezdeményeztek eljárást. — Both — Micsoda rafinéria! Az orosházi Merian Rt. telephelyéről úgy akart két ott dolgozó egészségügyi papírgurigákat és papír kéztörlőket kilopni, hogy a kis traktoron felhalmozott avar alá rejtette portékáját. A 28 ezer forintos szerzeménnyel azonban lebukott S. J. és B. L. A kár megtérült. Egy orosházi lakos viszont egyelőre futhat a pénze után, mert Sz. J. tótkomlósi lakos részére kifizetett 40 ezer forintot azért, hogy sírkövet csináltasson az úrral. A megbízást a vállalkozó nem teljesítette, a pénzt pedig saját céljaira fordította. cs. i. Pénzkereső úton, Méhkeréken Megkérdeztük olvasóinkat Mikor szorult utoljára segítségre? Bujdosó József 22 éves, nagy- gyantéi kubikos: — Vésztőről akartam hazamenni Nagygyantéra, amikor észrevettem, hogy defektes a kerékpárom. Jó pár kilométert gyalogolhattam volna hazáig, ha a munkatársaim nincsenek ott. Segítettek megjavítani a biciklit, amiért nagyon hálás voltam nekik. A napi munkában folyamatosan segítjük egymást, saját épségünk a másik figyelmén is múlik. Béládiné Hajt- man Erika 30 éves, békéscsabai, gyesen lévő anyuka: — Óvodás kislányom a közelmúltban elesett, és betört a feje. Nagyon megijedtünk, de a gyors és szakszerű egészségügyi ellátás megnyugtatott bennünket. Különösen jó szívvel emlékezem egy fiatal nővérre, aki látván ijedtségünket és a tömeget, hamar behívott minket. Azt kívánom mindenkinek, aki bajba kerül, hogy ilyen segítőre találjon. Petes Mihály 22 éves, vésztői segédmunkás: — Legutóbb Szeghalmon kerültem bajba. Munka közben beszakadt alattam a föld, és belecsúsztam egy szennyvízelnyelő aknába. Szerencsére nem egyedül voltam ott, így a kollégáim kihúztak a gödörből. Nős vagyok, így az én segítségemet leginkább a feleségem szokta kérni. Legutóbb a tizennyolc hónapos kisfiúnkra vigyáztam, amíg a nejem nem volt otthon. Baudermann Dezsőné 70 éves, gyulai nyugdíjas: — Szerencsére ritkán szorulok segítségre. A nehezebb kerti munkálatok végzéséből időnként az unokáim is kiveszik a részüket. Legutóbb a szüretelésben segítettek. Nagyon régen, amikor a házunk épült, a család barátai és ismerősei járultak hozzá munkájukkal az építkezéshez. Akkoriban jobban segítették egymást az emberek. B. M. FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Természettudományos napok A gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban a több éves hagyományra visszatekintő Természettudományos napok keretében november 18-án, szerdán 15 órától előadást tart Mekis László, a Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskola matematikatanára. Az érdeklődők megismerkedhetnek „A káoszelmélet alapjaiéval, amely a modem matematika és fizika izgalmas területe — tájékoztatta lapunkat Marczis György megyei szaktanácsadó, a program szervezője. —ö— IS ___ Önnek " ""ej, csak netté ^forintért Nokia Kapaszkodjon meg! A két legkisebb 0660-as telefon ára most hihetetlenül alacsony! A Nokia 540 egyéves beszélgetésidjj-kedvezménnyel Önnek mindössze nettó 7 900 forintjába kerül, a Nokia 550-est pedig már nettó 15 900 forintért elviheti. Ráadásul a rendszer- belépés is díjtalan, sőt, internetes rendelés esetén további 10% kedvezményt élvezhet! Magához tért? Akkor siessen, mert a készletek végesek! A Nokia 540 akciós ára nettó 13 900 (bruttó 17 375) Ft. A Nokia 550 akciós ára nettó 31 800 (bruttó 39 750) Ft, amelynek 50%-át 12 hónap alatt, kamat- és kezelésiköltség-mentesen, részletekben fizetheti. Emellett az akció ideje alatt mindkét készülékhez egyéves, akár nettó 6 000 Ft-os kedvezményt adunk a mobilpercdíjakból. Ezért csupán azt kérjük, hogy 2 évig maradjon az előfizetőnk. oeoo További információért hívja a 06 80 450-450-es telefonszámot, http://www.westel.hu WESTEl IRODA: BÉKÉSCSABA, 5600 MEDNYÁNSZKY U. 8., (06 66) 447-014, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 384-000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: VÁRHELYI BERNADETT TEL: (06 60) 482-086 WESTEL FORGALMAZÓK: BÉKÉSCSABA. B&T IRODATECHNIKA BT, 5600 PETŐFI S. U. 2.. TEL : (06 66) 442-614, RÁDIÓTELEFON: 106 60) 486-999 • GY0MAENDRÖD. GYOMAI JÓZSEF, 5500 FŐ U. 149, TEL: (06 66) 386-457, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 486-333 • MEZŐHEGYES, PUSZTA HÍRADÁSTECHNIKAI BOLT, 5820 ZALA GYÖRGY LTP. 7., RÁDIÓTELEFON: (06 60) 470-880 • OROSHÁZA, PHARMADENT KFT, 5900 VÖRÖSMARTY U. 2., TEL: 106 68) 312-935, RÁDIÓTELEFON: (06 60| 304-018 • SZARVAS, B&T IRODATECHNIKA BT, 5540 KOSSUTH TÉR 1„ TEL: (06 66) 312-426 • SZENTES, ELEKTR0FIL KFT, 6600 JÓZSEF A. U. 6/B, TEL: (06 63) 311-730, RÁDIÓTELEFON: (06 601337-092 • GYULA. OEBA-PRINT KFT, 5700 BÉKE SUGÁRÚT 4.,TEL: (06 661362-337, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 381-400 L alapcsomag 550 mAh-ás akkuval nettó 13 900 Ft joj alapcsomag 550 mAh-ás akkuval + szivargyújtó-töltő nettó 16 900 Ft | alapcsomag 1400 mAh-ás Ll akkuval nettó 16 900 Ft M alapcsomag 1400 mAh-ás Ll akkuval nettó 31 800 Ft 1 alapcsomag 550 mAh-ás akkuval + szivargyújtó-töltő nettó 34 800 Ft 1 alapcsomag 1400 mAh-ás Ll akkuval + 400 mAh-ás Ll akku nettó 38 800 Ft Megyénkben a Magyar Állami Népi Együttes November 18-a és 22-e között megyénkben turnézik a Magyar Állami Népi Együttes, hosszú idő után lépve fel nálunk. A meghívást a gyulai Bagyinszki Zoltán kezdeményezte Serfőző Sándornál, az együttes igazgatójánál a nyári fesztiválon ittléte alkalmával. Kétszer 50 perces előadást láthatnak a nézők november 18-án, 18 órától Mezőhegyesen, a művelődési központban, 19-én, 18 órától Orosházán, a művelődési központban, 20-án, 18 órától Békésen, a művelődési központban, 21-én, 18 órától Eleken, a művelődési központban és 22-én, 15 órától Békéscsabán, a Jókai Színházban. Az együttes táborhelye Gyulán lesz — tudtuk meg, információhoz, jegyekhez jutni a művelődési központokban lehet. Az előadássorozat címe: Az én szívem játszik..., Nagy László versét Sebő Ferenc zenésítet- te meg, aki az együttes művészeti vezetője. Láthatunk a magyar nyelvterület legtávolabbi pontjain fennmaradt télbúcsúztató, tavaszköszöntő, legényavató rituális táncokat, a juhait kereső pásztor történetét megelevenítő dramatikus játékot, verbunkot, csárdást és frisst Madocsáról, hallhatunk magyar népdalokat Sebő Ferenc előadásában tekerőlanton, láthatunk csárdajeleneteket a Felső-Maros mente táncaival, legénybúcsút, lakodalmi szokásokat Zomborvidéktől Kalotaszegig, hallhatunk palóc népdalokat és nyugat-dunántúli dallamokat, láthatjuk az est címadó koreográfiáját, ügyességet igénylő férfitáncokat és aKis-Küküllő táncait, amely vidéken magyarok, románok és cigányok alkotnak kultúrát. Sz. M. Oly jól csúszik... (k) A megye tűzoltó-parancsnokságainak hivatásos gépkocsivezetői e napokban a csúszós úton való vezetés fogásait gyakorolják. Ebben a Békés Megyei Defenzív Kft. segíti őket speciális csúszásimitáló kocsijával. (Ilyen még egy helyen található az országban.)