Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-14-15 / 267. szám
A Békés Megyei Hírlap Melléklete Portré A csabai Hőgye Lászlóné, az ország első állomásfőnöknője pályájára emlékezik Riport Orosházi munkatársunk a helyi zsibvásáron járt, ott szerzett élményeit gyűjtötte össze ^ Interjú Badal János operatőr, Szabó Gyula és Konter László szín művészek beszélnek egy most készülő filmről 7 A SZERETET KOLDUSAI „Se veled, se nélküled, élni nem tudok...” Szól a népszerű dal, s az asztaloknál ülőit többsége ringatózva dúdolja a slágert. Két klubrendezvényt látogattunk meg Békésen és Békéscsabán, ahol hétvégeken találkoznak a magányosok. Ezeken a találkozókon idősek, idősebbek is megjelennek, de meglepő, hogy jócskán előfordulnak fiatalok is. Hogy őket mi hajtja a magányosok közé? Talán a magány! A békéscsabai klubban férfiak, nők várják, hogy párra találjanak. Talán megérkezik, akit a sors nekik rendelt. Ha mégsem, akkor pech! Úgy is eltelik ez a magányos éjszaka egy üveg sör vagy egy fél konyak mellett. Addig se kell a négy fal között egyedül tölteni a szombat estéket. Egy szintetizátor szolgáltatja a jókedvet. „Ugye magányos vagy, ugye sírtál sokat...” — énekli a zenész Elvis Presley szívszorongatóan szép számát. — Igen, magányos vagyok, s ez sokszor fáj... — mondja Kátainé Tokai Lívia. — Valamikor én indítottam be Békésen, az Omniában azt a klubot, amelyet jól ismernek a társkeresők. Aztán családi okok miatt abbahagytam. Egyébként úgy érzem, társat találni manapság szinte lehetetlen. — Már azt se bánom — veszi át a szót Koller Teréz —, ha nem vágtat be ide egy herceg, hogy megkérje a kezem. Csak kikapcsolódni szeretnék, s nincs sok olcsó és kulturált hely Csabán, ahol eltölthetnék egy hétvégét. Beszélgetésünk közben elkezdődik a tánc. Ropják közép- és időskorúak egyaránt. Jól játszik az „egyszemélyes zenekar”, s főleg jó számokat, a legjobb, legnépszerűbb 60-as évekbeli slágereket. „Eladó, kiadó most a szívem...” — ki ne érezné a bánatát még jobban, ha ezt a számot hallja? Táncol is rá kövér és sovány, nadrágos és hosszú szoknyás egyaránt. Egy középkorú úr, Kiss Lajos azt panaszolja, hogy bezárták a Balassiban működő klubot, pedig Békéscsabán — állítja — az volt a legkulturáltabb társkereső. — Gondolta rólam, hogy valamikor diszkóversenyt nyertem — kér fel egy ismeretlen, középkorú úr, Papp Endre. Jól megpörget, aztán kegyelmet kérek... Igazából nem szeretek táncolni. Pár gondolatot jegyzetelek a félhomályban, amikor lehuppan mellém egy jól öltözött és jól ápolt férfi. Annak rendje szerint bemutatkozik. Losonczi Zoltánhoz van szerencsém. — Ritka ember, aki tűri a magányt — kezdi a beszélgetést — méltósággal, viseli sorsát, hiszen tudja, hogy az ember társas lény. A magára maradott ugyanis kétségbeesve keresi társát, beszélgetőpartnerét, a társaságot, mert ő a szeretet koldusaként bolyong a Földön. Szorgalmasan jegyzetelem a magasröptű gondolatokat. — Egyre többen élünk a Földön, egyre magányosabban — fejezi be Losonczi Zoltán, akit a közelmúltban mutattunk be olvasóinknak. Életünk két legfontosabb eseményének tevőleges résztvevője: temetéseken búcsúztat, lakodalmakban pedig vőfélyként vesz részt. Éjfélnél tovább nem bírom. Angolosan távozom. A társkeresők többsége észre sem veszi a távozót. Ők egymással vannak elfoglalva. * A békési klubban — ismerősömmel — mi vagyunk az elsők. Bodnár Gábor üzletvezető három éve pátyolgatja a Magányos Szívek Klubját. — A klub életben tartását az első hónapokban elsősorban üzletpolitikai meggondolás vezette — kezdte az üzletvezető. Kevés az olyan olcsó és kulturált hely, ahol a magányosok kikapcsolódhatnának, eltölt- hetnének egy kellemes estét (képünk illusztráció) archív felvétel Később pedig a szívemhez nőttek azok, akik töretlenül idejárnak. Vetélkedőket, bálákat szervezünk, s a még jobb hangulat erősítésére minden alkalommal kisorsolunk egy üveg pezsgőt vagy bort. A három év alatt nyolc-tíz pár talált egymásra. Voltak azonban, akik egy idő után szétszakították a babaruhát, pedig egészen jól kijöttek egymással. Általában a felnőtt gyerekeik miatt tört össze a jónak indult kapcsolat. — Jól ismeri a vendégeit. Honnan érkeznek a péntek esti ,.randevúra" ? — Legtöbben nem is helyből, hanem Orosházáról, Gyuláról, Csabáról, Mezőberényből... Hetven százalékuk máshonnan jön. A múlt héten például szüreti bálát rendeztünk, 54-en jöttek el a vacsorára, ott is a „vidékiek” voltak többségben. — Amikor beengedi a vendégeket, mindig kulcsra zárja az ajtót... — Tudja mindenki, hogy esténként zártkörű rendezvényt tartunk. Ide nem teheti be a lábát részeg vagy garázda. Általában jól ismerem a vendégeinket. Azt szeretnénk, ha jól éreznék magukat, s nem zavarná semmi a szórakozásukat. Két hölgy üldögél egy kis asztalnál. Leülök melléjük. Készségesen beszélnek a magányukról. A fiatalabb fodrász, a másik kosárfonó — volt. — Azért jövök ide, hogy jól érez- zem magam — bocsátja előre a csinos, szőke, elvált fiatalasszony. — Mindenkit ismerünk, idegenek sajnos nemigen jönnek, így aztán általában egymással táncolunk. Jó a zene, kellemesen telik az este. — Ha azt kérdezném, milyen az a férfi, akivel szívesen összekötné az életét? — Olyan talán nincs is — sóhajt az idősebb, a barna hölgy —, szeretnék egy komoly, megbízható, szép, magas férfit az életembe. Ne igyon, s legyen egzisztenciája, szeressen, ossza meg velem az életét. Lehet, hogy soha nem találok rá, mert ezekkel a kritériumokkal nem engem, a nagymamát választja, hanem egy huszon-harminc éves fiatal nőt. — Megkérdezhetem, hogy hívnak? — szólít meg egy nagydarab férfi, aki Kiss Lajosként mutatkozik be. Autószerelő. — Mert tudod, aki ezen az ajtón belép, azzal tegeződni illik... Megmondom, hogy hívnak. A férfi lehuppan mellém, s arról beszél, nincs ez igazán jól. Az ember társas lény, s így ötven felett már nehezen találja meg a párját. így marad a „vadászat”, beülni hetente a klubba, hátha mégis megjelenik az elvarázsolt hercegnő, hogy kezét nyújtsa. * A magány világjelenség! Van aki megpróbálja megszüntetni a nehezen tűrt állapotot, s van aki bezárkózik a négy fal közé. Egy tény: kevés olyan hely van, ahol találkozhatnak, ismerkedhetnek. Béla Vali Fekete fehéred A VÍZ A GÁTAK TETEJÉN Ügyes miniszterelnökünk van! Komolyan mondom. Vérbeli, profi politikus. Pontosan tudja, mit kell abban a székben tennie, mondania. A miniszterelnökiben. Itt van például az árvíz. Azonnal megértette: meg kell jelennie a gátakon. Nem öltönyben, nyakkendőben, lakkcipőben, hatalmas díszkísérettel, hanem pulóverben, dzsekiben, ahogy akár homokzsákot is pakolhatna. Mi, a Körösök völgyében élők tudjuk, mit jelent ez a gesztus. Annak idején, a ’95-ös, Gyulát majd’ elsöprő árvíz idején a Hom-kormány egyetlen tagjának sem jutott eszébe: „le” kéne menni ezekhez, a személyes jelenléttel is buzdítani őket a kitartásra. Visszatérve Orbán miniszterelnökre, még rá is tett egy „lapáttal” — egy fölösleges „lapáttal” a látogatásra. Amolyan orbánviktorosan. Közölte, hogy a Felső-Tisza-vidéken a gátakat egy méterrel a folyók mostani — minden idők legmagasabb — vízállása fölé kell magasítani, s a kormány kész a munkálatokhoz szükséges harmincmilliárd forintot előteremteni. Nos, erre mondja a magyar: ez a mi emberünk. És teszi hozzá a szakember: na ne! Mert ugyebár, ha a Tisza-vidéket megmenti a kormány, akkor miért hagyná cserben többi-Magyarországot. Mivel kijár a legnagyobb víz feletti gát a Duna, Rába, Rábca, Zagyva, Berettyó, Körösök mentén élőknek is. Márpedig, ha az ország jobb ficakja harmincmilliárdba kerül, akkor az egész haza százba. Hol van ennyi pénz? Sehol. Emlékezzenek csak arra, hogy a ’95-ös árvíz után koszos hárommilliárdot nem tudtak beígérni (nemhogy küldeni) a Körösök gátjaira. (Igaz, akkor még a Homék országlották magukat a Kárpát-medencében.) Ne kukacoskodjunk, maradjunk a harmincmilliárdnál, hisz most a Tisza-vidéken van baj. Nagyon nagy baj. Mi, itt élők tudjuk, harmincmilliárd iszonyú nagy pénz — még gátépítésre is. Azt nem lehet csak úgy, pár hónap vagy év alatt beépíteni. Jó, ha évente egymilliárdot sikerül bedöngölni. Különben is, ki hiszi komolyan, hogy az áradó folyót a síkon lehet „megfogni”. Szakemberek kevesen. Ők jól tudják, a hegyvidéki tározó az egyetlen, igazi és olcsó megoldás. Az árvízvédelemre kell pénz, nagyon sok pénz. De pontos elemzés, megalapozott szakmai érvek után. Kár, nagyon nagy kár, hogy egy igazán szimpatikus miniszterelnöki látogatás népszerűség-erősítő fellépésbe csapott át. Mint a víz a gátak tetején. Árpási Zoltán Békés, 1929. Egy héttel ezelőtt már találkozhattak ezzel a lappal, akkor szarvasiként említettük. A tévedés miatt — bízva olvasóink megbocsátó megértésében — nem közöltük volna újra a képet. Amiért mégis megtesszük: Martincsek László békéscsabai olvasónk felhívta a figyelmünket arra, hogy a képen látható autó — állításunkkal ellentétben — nem a forgalommal szemben parkol. Abban az időben ugyanis — egészen 1941. július 1-jéig — bal oldali közlekedési rend volt érvényben Magyarországon. Köszönjük az észrevételt
