Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-22-23 / 248. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1998. október 22-23., csütörtök-péntek Körös-vidéki Zsaru Gépkocsi mizéria „ Jóistenkém, mondd, meg mégis, lopott autót vettem én is?” Nem fizetett, (r) Iszoga- tással és játékkal múlatta az időt minap egy békéscsabai férfi az egyik gyomaendrődi sörözőben. A rendre felszolgált italokért azonban nem fizetett, mondván a végén egyben rendezi a számlát. Ugyanezzel a hivatkozással kért a felszolgálótól százforintosokat, amelyeket bedobált a játékgépbe. A végén azonban a 17.500 forintos számlát a söröző alkalmazottjának legnagyobb bánatára nem tudta kifizetni. A távozásakor biztatásul hozzátette, majd a testvére rendezi a tartozását. A testvér azonban nem fizetett. A rendőrség eljárást folytat a játékoskedvű vendéggel szemben. Lebukott, (i) A közelmúltban jelzés érkezett a szeghalmi kapitányságra, hogy Szeghalmon, a Röfi húsbolt udvarán, az üzlet tulajdonosa betörés során tetten ért egy fiatalkorút. A tettes már éppen távozni készült a boltban megtalált készpénzzel és némi élelmiszerrel, amikor a tulajdonos megfogta. A tulajdonos a betörőt átadta a rendőrségnek. S a rend őrei a fiatalkorú L.K., szeghalmi lakos — akit éppen eltűnés miatt kerestek — ismerték fel az elkövető személyében. L. K. ellen lopás miatt indult eljárás. Tolvaj csapda, (r) Egy szarvasi lakos háza udvaráról lopták el minap a Trabant gépkocsit. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kétbalkezes autótolvaj menekülés közben belehajtott az árokba. A szorult helyzetben úgy döntött, inkább az inkog- nitóját őrzi meg, mint a lopott járgányt, így a kocsit hátrahagyva elszelelt a helyszínről. A fenti soványka fohásznál mai kocsilopós világunkban már sokkal korszerűbb módszerek állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy megbizonyodhassunk frissen vásárolt gépkocsink eredetiségéről. Megyénkben egyedülálló a Trans-Holding Group tevékenysége, mely anyagi garanciavállalással állapítja meg, vajon nem lopott-e most vásárolt gépjárművünk. A megyei kirendeltség vezetője, Adamcsik Pál a következőkről tájékoztatott bennünket: — A felvetett téma azért is aktuális, mert valószínűleg a jövő évtől lép életbe a nyugaton már jól bevált módszer, mely szerint minden gépkocsi rendelkezik majd egy úgynevezett törzskönyvvel, melyben a tulajdonos neve mellett szerepel majd az is, részt vett-e a jármű az eredetiségét igazoló vizsgálaton. Sajnos egyre kevesebb a jóhiszemű vevő, nagyon megrázó , ha az évek óta spórolt pénzen vásárolt autóLakossági bejelentésre fogtak el a határőrök két román állampolgárságú férfit a nagylaki szeméttelepnél. Az eset a múlt hét végén történt. A 48, illetve 23 éves férfiak meghallgatásuk során azt állították, hogy az elmúlt hét keddjén szabályosan érkeztek Magyarországra, mégpedig a magyar—román lábdarúgó mérkőzésre. Mivel útlevelüket és pénzüket ellopták, nem volt más választásuk, nekivágtak a zöldhatárnak. A történet akkor kezdett gyanússá válni, amikor kiderült: a két futballrajongónak ról későn derül ki, hogy lopott. Autós berkekben sokan igénybe veszik már az általunk nyújtott szolgáltatást. Az elvégzett vizsgálat mellett anyagi garanciát vállalunk arra, ha kiderülne, hogy az autó mégis csak lopott, a teljes vételárat visszafizetjük, ami talán egyedülálló az országban. Nagyon sokan tévhitben élnek: elég, ha megmutatják nemrég vásárolt autójukat rendőr ismerősüknek. O megnézi a nyilvántartásban, és ha nem szerepel a körözött járművek listáján, akkor már biztosan megfelel a követelményeknek. Ez mégsem jelenthet biztonságot. Ma már nagyon profi bűnhálózatok működnek, és mivel könnyen elérhető az érvényes műszaki engedély is, első pillantásra minden teljesen törvényesnek tűnhet. — A Magyarországon forgalomban lévő autók 30 százalékkal gond van, minden tízből 3 lopott — folytatja Adamcsik Pál. Természetesen leginkább a magafogalma sincs arról, hogy szeretett csapata melyik féldidőben talált a magyarok hálójába. A további vizsgálódás föltárta a valódi történetet. Eszerint a románok a zöldhatáron keresztül érkeztek Magyarországra, munkavállalási céllal Olaszországba szerettek volna eljutni. A szolgálatból hazautazó lö- kösházi útlevélkezelők a két- egyházi vasútállomáson két tizenéves fiúra lettek figyelmesek. Igazoltatáskor kiderült, hogy az erdélyi Vajdahunyadról elindult fiatalok sem útlevéllel, sem pénzAz első képen egy hiteles, a másodikon pedig egy hamisított motorszám látható. sabb értékű, német gyártmányú gépkocsi-tulajdonosok az érintettek, de gyakran előfordul a lopott Lada és Trabant piacon való megjelenése is. A vizsgálat egy-két tank benzin árával egyenlő, így talán az alacsony jövedelmű tulajdonos számára is kifizetődő. Megfontolandó, mi a fontosabb: a kockázatmentes kis befektetés, ha a vizsgálat mellett döntünk, vagy a későbbi pénztárcánkat is megcsappantó felismerés, hogy autónk lopott, és akkor már se autó, se pénz... B. Párkányi Adrienn zel nem rendelkeznek. Mint mondták, mindketten sokgyermekes családban élnek, nehéz körülmények között. Elhatározták, hogy budapesti munkavállalással enyhítenek az otthoni gondokon. Kürtösig (Curtici-ig) vonattal utaztak, onnan a sínek mentén gyalogoltak Kétegyházáig, ahol szerettek volna felszállni az első Budapestre tartó vonatra. Az Orosházi Határőr Igazgatóság munkatársai a fiúkat is, és a Nagylakon elfogott két férfit is visszaadta a román határőrizeti szerveknek. Ménesi György Öngól a magyar—román meccs után Megkérdeztük olvasóinkat Részt vesz-e az október 23-i megemlékezéseken? Szente Béla, 42 éves a békéscsabai Ifjúsági Ház igazgatója: Nem leszek itthon, mert huszonharma- dikán hajnalban a színistúdióval Lúgosra indulunk egy nemzetközi fesztiválra. Egyébként fontosnak tartom, hogy az emberek valahol megjelenjenek ezen a napon. Ha itthon maradnék, én is elmennék a koszorúzásra, már csak hivatalból is. Kláricz Jánosáé, 48 éves kertészszigeti polgármester: Természetesen fontosnak tartom, és el is megyek a rendezvényekre. Nálunk az iskola tanulói is részt szoktak venni a megemlékezésen és a koszorúzáson, mivel ők szervezik a programokat. Egyaránt fontos az idősebb és a fiatalabb generációnak is az ünneplés, ezért vonjuk be a diákokat is. Oz Károly, 53 éves békéscsabai teher- taxis: Ha szép idő lesz, a családdal biztosan elmegyünk valamelyik programra, hiszen meg kell emlékeznünk az ’56-os forradalomról és annak résztvevőiről. Úgy gondolom, mindenki számára fontos, és nemcsak a mi korosztályunkat, hanem a mostani fiatalokat is érinti. Samu Erika, 28 éves békéscsabai köztisztviselő: Nem megyek el semmilyen programra, és nem is tartom fontosnak a forradalomra való megemlékezést. Elmúlt. Vége. Régen volt. Az életem során nagyon ritkán vettem részt hasonló eseményeken. —ke— FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Medgyesegyházi programok A medgyesegyházi művelődési ház idén ősztől is helyet biztosít a különféle önszerveződő, civil csoportoknak. Lakossági igényre hétfőn és pénteken ismét tartanak aerobic oktatást a kétegyházi szabadidőklub közreműködésével, valamint ugyancsak helyi kezdeményezésre az újkígyósi Autós-iskola segédletével indítottak KRESZ tanfolyamot. Továbbra is helyt adnak a néptánc-gyakorlás ta- gozatonkénti csoportjainak, a rap és rock zenekaroknak, a felnőtt és gyermek számítógépes tanfolyamnak, illetve új elemként szeptembertől az általános iskolából átköltözött a zeneiskola minden hangszeres oktatása a művelődési házba. (1) ERSTE BANK HUNGARY RT 1.5% kamatprémium Örömmel tájékoztatjuk Önt, hogy az 1998. november 5-ig, 1-3 hónap futamidőre megkötött betétszerződésekre a meghirdetett kamatfeltételek felett 1.5% kamatprémiumot fizetünk Ügyfeleinknek. Fiókhálózatunk új nyitvatartási rendje hétfő-csütörtök 08-17, péntek 08-15. Békéscsabai fiók 5600 Békéscsaba, Szent István tér 2. Üdvözöljük az ERSTE világában... Telefon: 66/443-043 ERSTE mm mmtm BANK „Mobilizált” internet-oktatás Magyarbánhegyesen Magyarbánhegyesen' az Általános Művelődési Központ Kossuth Lajos Általános Iskolájában október 26—27-én két napos internet oktatást szerveznek az Oktatási Minisztérium mozgó intemetbusza közreműködésével. Az iskolában az anyagi feltételekhez igazodva néhány éve indult a számítástechnikai képzés, amelyhez — több sikeres pályázattal — külön szaktantermet sikerült kialakítani, és mára 11 számítógép szolgálja a tanulók oktatását. Á felajánlott oktatóprogramot azért ragadta meg az iskola- vezetés, hogy a műholdas kapcsolat segítségével a helybeliek is megismerkedhessenek az internet lehetőségeivel. Az internetes bemutató (mindként napon) a gyermekek részére 9-től 15 óráig, a pedagógusok és a nem pedagógus érdeklődőknek 15-től 17 óráig vehető igénybe, illetve 17-től 19 óráig szabad internetezés vájja az érdeklődőket. A megvalósulást az önkormányzat, az AMK vezetése, valamint a Békés megyei Pedagógiai Központ segítette. H. M. FF Őszi megtakarítás! Valamennyi áruházunkban szeptember 21-étől október 31-éig számos terméket akciós áron kínálunk! Figyelem! Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! Vérzékeny betegek A Réthy Pál Kórház Rendelő- Intézet Hematológiai Gondozója, a Megyei Vérellátó Állomás, a Magyar Hemofília Egyesület október 30-án, 14.30-kor betegtájékoztatót tart a hemofíliás betegek kontrollált otthoni kezeléséről.^ A rendezvényt a Véradó Állomáson tartják Békéscsabán, a Gyulai út 20 szám alatt. Az előadásra várják a megye hemofíliás betegeit, a hozzátartozókat, a háziorvosokat, és minden érdeklődő orvost és egészségügyi dolgozót. (u) Kovácsházi utak Mezőkovácsházán a képviselő- testület — a városlakók biztonságosabb közlekedése szempontjából — két új út építésére szavazott meg költségtámogatást. Az egyik a termálfürdő előtti bekötőút, amelynek a fürdő látogatottsága miatt megnőtt a forgalma, illetve a régi temetőbe közlekedők számára is fontos, valamint a helyi és körzeti gépjármű oktatásban is jelentős szerepe van. A Hódút Kft. által végzett felújítási munkákra 800 ezer forintot hagyott jóvá a testület. A másik a Reformátuskovácsházáról a belvárosba vezető (CITÉV telep melletti) összekötő út, amelynek — még a rossz idő beállta előtt — mészkősalakkal történő borítását engedélyezték 200 ezer forint értékben. (1)