Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-23 / 223. szám
a 1998. szeptember 23., szerda VILÁGTÜKÖR Tüntetnek a gazdák. Több mint kétezren vonultak föl - tiltakozva az Európai Unió agrárpolitikája ellen - az ausztriai St. Wolfgangban, ahol a közösség mezőgazdasági miniszterei tanácskoztak az integrációs szervezet agrártámogatási rendszeréről. fotó: feb/reuters A Szlovákiai Magyar Értelmiségi Fórum felhívása: „Urnába a múlttal” Szavazólapokat találtak a kukában A szlovák belügyminisztérium vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, miként kerülhettek egy utcai szeméttárolóba a Magyar Koalíció Pártjának szavazólapjai. feRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Washingtonban bejelentették az Orbán-látogatást Nőtt az elnök népszerűsége Nagykoalíciót is elképzelhetőnek tart a CDU/CSU-val Gerhard Schröder, a szociáldemokrata SPD kancelláije- löltje. A politikus a hét végi németországi választásokról szólva elvetette mind egy kisebbségi SPD-kormány, mind egy olyan SPD-Zöldek koalíció lehetőségét, amely csupán csekély többséggel bírna a szövetségi parlamentben. Ellenzéki szövetséget hozott létre Albániában tizennégy jobboldali párt. Az Unió a diktatúra ellen elnevezésű koalíciót Sáli Bérisha volt elnök Demokrata Pártjának a kezdeményezésére létesítették. Vizsgálatot indított az Európai Bizottság. Panaszok érkeztek ugyanis a testülethez, hogy az eurohivatalnoki felvételi vizsgák során súlyos szabálytalanságok történtek. A merészebb pályázók a mellékhelyiségben konzultáltak egymással, sőt mobiltelefonon a külvilággal is. őrizetbe vettek három újabb személyt Észak-írországban és Írországban az augusztusi véres omagh-i merénylet kapcsán. Velük együtt már 12-re nőtt a gyanúsítottak száma. Betekinthetnek a róluk szóló aktákba a szocialista rendszer idején titkosszolgálati megfigyelés alatt állt lengyel állampolgárok - így döntött a varsói parlament alsóháza. HIV-vírussal fertőzték meg a malajziai ellenzék letartóztatott vezetőjét, hogy vallomásra bírják. Anvar Ibrahim volt pénzügyminisztert otthonából hurcolták el rohamrendőrök. Mondjon le a kormány - követelik az ukrán parlamenti képviselők. A kialakult társadalmi-gazdasági válságért a felelősségre vonást is kezdeményezik a kijevi honatyák. Törölte azt az ajánlatát a Generali olasz biztosító, hogy 100 millió dollárral kártalanítja a náci népirtásban odaveszett zsidó biztosítottak örököseit a vele szemben támasztott követelések visszavonásáért cserébe, mert nem sikerült megnyerni minden ellenérdekelt felet a paktumhoz. Megkezdi a digitális műsorszórást a BBC televízió. Mind az egyes és a kettes csatorna, a 24 órás hírcsatorna és egy újonnan induló általános szórakoztató csatorna fogható lesz az új üzemmódban. A kaposvári Vikár Béla-kórus korálját találták a legjobbnak a Mária-énekek nemzetközi kórusfesztiválján, amelyet idén már harmadszor rendeztek meg Róma közelében. A vizsgálat rögtön, a szemét- tárolóban heverő szavazólapok felfedezése után megkezdődött. A hét végi szlovákiai választásokat megelőző légkörre jellemző, hogy a pozsonyi belügyminiszter nem tartja elképzelhetőnek a manipulációt. „Ha a szavazólapok hamisítványnak bizonyulnak, az ügy mögött bármelyik párt, akár maga a Magyar Koalíció Pártja is állhat” - jelentette ki a politikus. Az MKP elnöke visszautasította a feltételezést: „A szél hordta szavazólapok eredetiek” - nyilatkozta Bugár Béla. A szlovák közszolgálati televízió már a múlt héten felvételeket készített az utcán szétszóródott, végül pedig a tárolóba került szavazólapokról, de a tévé mégsem tájékoztatta a belügyminisztériumot arról, hogy ilyen esetről nemcsak tudomása, hanem videofelvétele is van. A szlovákiai magyar politikus szándékosságot gyanít. A szavazólapokat ugyanis szállítás közben is szigorúan őrzik. Megfigyelők szerint egyébként nem valószínű, hogy az MKP szétszórt szavazólapjaival választási csalást lehessen elkövetni, mert csakis a pecsétes borítékban urnába dobott és külön pecséttel ellátott szavazólapok érvényesek. A Szlovákiai Magyar Értelmiségi Fórum tegnap „Urnába a múlttal!” címet viselő felhívásában szólította fel a szlovákiai magyarságot és az ország valamennyi becsületes állampolgárát, hogy szavazatával a demokráciát, a jogállamiságot, az alkotmányosság megőrzését és az ország tényleges jövőbeni kibontakozását támogassa. A Fehér Ház bejelentette, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök elfogadta Bili Clinton amerikai elnök washingtoni munkalátogatásra szóló meghívását. A magyar kormányfő október 7-én találkozik Clinton elnökkel. A hivatalos tárgyalásokon Magyarország közelgő NATO- csatlakozásáról, kereskedelmi és beruházási ügyekről, a közép- és kelet-európai szervezett bűnözés elleni küzdelemben való amerikai-magyar együttműködésről és más, kölcsönös érdeklődésre számot tartó európai kérdésekről lesz szó. Az amerikai közvéleményt ma még a Lewinsky-ügyben tett elnöki vallomás videofelvételének televíziós bemutatása foglalkoztatja. A CNN hírtelevízió egy felmérése azt mutatta ki, hogy Clinton elnöki tevéNem egyszerűek a budapesti kormány előtt álló feladatok - állapította meg az Európai Unió statisztikai hivatala. A tegnap közzétett elemzés szerint az Orbán-kabinet befektetésekre épülő gazdasági növekedést, hanyatló inflációt, stabil külső fizetési állapotot örökölt elődjétől, ám a makrogazdasági politikában és a szerkezeti reformok területén még rengeteg a tennivaló. A Brüsszelben kiadott uniós dokumentum szerint a választásokat követően a befektetők bizonytalanabbá váltak, és a helyzetet súlyosbította az orosz és az ázsiai válság. A mai vezetés a jövedelempolitika szerepének növelésével kíván felMiG-29-es harci gépeket szeretne szállítani Oroszország hazánknak - mezőgazdasági termékekért cserébe. Moszkva állítólag öt-nyolc harci gépet ajánlott fel Magyarországnak búzaszállítások ellenében. Használt repülőgépekről van ugyan szó, ám ezek a MiG-ek még jelentős tartalékokkal rendelkeznek, ami a repülhető órák számát illeti. Hír- ügynökségi jelentés szerint erről az üzletről az októberre tervezett megbeszéléseken születhet majd döntés. Megbízható orosz források és a moszkvai magyar nagykökenységének „tetszési indexe” a vasárnapi 60 százalékról 66 százalékra emelkedett. A megkérdezettek 66 százaléka vélekedett úgy, hogy nem lenne helyes, ha az elnököt eltávolítanák hivatalából. Az NBC hálózat felmérése szerint a megkérdezettek mindössze 28 százaléka gondolta úgy, hogy Clinton igazat mondott a vallomás során, mégis 57 százalékuk ellenzi, hogy lemondásra kényszerítsék. Az ABC News közvélemény-kutatásának eredménye: az emberek 70 százaléka igazat ad Clintonnak abban, hogy megtagadta a vallomást a Monica Lewinskyval fenntartott kapcsolatának szexuális vonatkozású részleteit illetően. Ennél valamivel kevesebben, 59 százalékos arányban úgy vélik, hogy a független ügyész emberei helytelenül cselekedtek. lépni az infláció ellen. Tervei szerint több évre szóló bérszerződéseket köt az infláció előrejelzésével, felváltva ezzel a jelenlegi, utólagos igazítással dolgozó rendszert - írják az Európai Unió szakértői. A gazdasági növekedés gyorsulása miatt határozottabb adóügyi fellépésre van szükség - véli az elemzés, miután az elmúlt évek után az idei első félév eredményeit is számszerűen méltatta. Politikailag bölcs stratégia lenne a biztos növekedés időszakát arra kihasználni, hogy szerkezeti javításokat végezzenek az adóbevételeken. Az elemzés szerint az új kormányzat stratégiája "hamarosan tesztelhető lesz a Postabank-ügy kezelésével. vétség is megerősítette, hogy a két ország között valóban folynak tárgyalások orosz vadászgépek és magyar mezőgazda- sági termékek cseréjéről, és a magyar fél „aktívan tanulmányozza az Oroszországba irányuló mezőgazdasági kivitel növelésének lehetőségét egyebek között késztermékek ellenében, beleértve a hadiipar termékeit is.” Moszkvai illetékesek arra is felhívták a figyelmet, hogy a magyar és orosz fél olyan bar- terüzletről is folytat tárgyalásokat, amelynek keretében étkezési búzáért orosz műtrágyát kapna Magyarország cserébe. Brüsszelből így látják Gazdasági elemzés a kormánynak címezve Búzáért MiG-29-eseket adna Oroszország Csereüzletet ajánl Moszkva Hatvanötezer szívet operált a csúcstartó sebész Texas Tornádó 90 éves Munkatársai csak „Texas Tornádónak” nevezik az örökifjú orvost. Hitvallása szerint az ember kemény munkára született. Michael Ellis DeBakey, aki Louisianában, libanoni bevándorló fiaként született, nemrég ünnepelte kilencvenedik születésnapját. Már az egyetemen kitűnt különleges képességeivel: még le sem doktorált, amikor már megszerkesztette első gyógyító készülékét, egy tüdő-szív pumpát. Azóta ötven további találmánya segíti az orvostudományt. 1953-ban elsőként pótolt egy elhasznált aortát egy másikkal, s 1964- ben ő gondolta ki és alkalmazta először a by-pass-mű- tét technikáját. Pályafutása alatt csaknem 65 ezerszer állt a műtőasztal mellé. Pácienseinek névsora felér egy lexikonnal. Kezelte Husz- szein jordániai királyt, a perzsa sahot, a windsori herceget, az amerikai elnökök közül Kennedyt, Johnsont és Ni- xont. Marlene Dietrichtől Frank Sinatráig sokan tartoztak köszönettel neki. A német színész, Curd Jürgens például így nyilatkozott operációja után: „Szívem katedrálisában egy gyertya mindig érte ég.” Két évvel ezelőtt Borisz Jelcin orosz elnök is ragaszkodott ahhoz, hogy műtétjének főtanácsadója legyen. (réti) Sohasem élt még ennyi fiatal és idős a világon Hatmilliárdan? Közzétette éves jelentését az ENSZ népesedéssel foglalkozó szervezete (UNFPA). Eszerint még sohasem élt ennyi fiatal bolygónkon, és gyors ütemben növekszik az idősek aránya is. 2050-ben a világ lakóinak egy negyede idősebb lesz 65 évnél. Az ENSZ-jelentés szerint a nemzedékek közötti kapcsolat az idősek és a fiatalok számarányának „drámai emelkedésének” köszönhetően alapvetően át fog alakulni az elkövetkező évtizedekben. Ez főként a munka világának, az egészség- ügyi ellátásnak, a képzésnek és a szociális biztonság rendszerének újragondolását igényli. Az európai tendencia mindamellett abba az irányba mutat, hogy a szülők kevesebb utódot nemzenek. A harmadik világban viszont az idősek hetven százaléka még mindig hozzátartozójával egy háztartásban él. Biztosításon alapuló nyugdíjrendszer 155 országban létezik, ám ez csupán a hatvan év feletti emberek harminc százalékát öleli föl. A foglalkoztatottaknak viszont csak negyven százaléka fizet járadékot ezekbe a kasszákba. A világszervezet kimutatása szerint az elkövetkezendő években több mint egymilliárd 15 és 24 év közötti fiatal jelenik meg a munkaerőpiacon. Különösen a kevésbé fejlett térségekben kell ezzel erőteljesen számolni. Ha ezekben az orszáA világ népessége 1998-ban és 2025-ben A legnépesebb országok (1998): Kína Indít USA ■■ 273,8 Indonézia lff| 206,5 Brazília ■ 165,2 Paklazlén ■ 147,8 Oroazorazég || 147,2 Japán ■ 125,9 Banglades 124,0 Nigéria 9 121,8 Mexikó i 95,8 Németorazég 1 82,4 Forrás: ENSZ Európa ÉszakAmerika Amerika 701 690 | 369 Ausztrália/ Óceánia gokban sikerülne megfelelő számú munkahelyet létrehozni, ez alapja lehetne a gazdasági fejlődésnek, a későbbi föllendülésnek. Elvégre az „ázsiai gazdasági csoda” is jórészt a munkaerő-kínálat bővülésének volt köszönhető, míg a hongkongi, dél-koreai és szingapúri társadalom elöregedése 2025-ig 1,9 százalékra nyomja vissza a gazdasági növekedést az említett országokban. A jelentés szerint 1999-ben a Föld népessége eléri a hat- milliárdot. (toronyi) Királynői autogram. II. Erzsébet brit uralkodó kézjegyével látja el malajziai látogatása során a Manchester-rajongók labdáit. Jobbra a gyerekek háta mögött a szigetország legendás .csapatának egykori játékosa, Bobby Charlton. fotó: feb/reuters