Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-18 / 219. szám

4 Sarkad vároS 1998. szeptember 18., péntek Indít az Inda. (o) A kaposvári Inda Kft. sarkadi telepén megkezdődött az idei feldolgo­zószezon. Az olajtöktermesztésre szakosodott cég sarkadi telepe ebben az évben 530 ha termő- területről gyűjti be a termést, vagyis a tök magját, amit már a régi gépparkkal nehezen tudtak volna megtenni. Néhány napja két vádi új osztrák gyártmányú tökmagvaló gépet kaptak, amellyel a Sarkad környékén egyelőre kényszerérésnek kitett termést kívánják betakarítani. A nagy teljesítményű két gép naponta összesen 30 ha olajtököt képes a magjától megszabadítani FOTÓ: FAZEKAS LÁSZLÓ Tájékoztató Sarkad város szennyvízkezelésének AKTUÁLIS HELYZETÉRŐL, ILLETVE A JÖVŐBENI LEHETŐSÉGEKRŐL Tisztelt Olvasó! Sarkadon 1972-ben épült ki az első szennyvízlevezető rendszer, valamint az első biológiai szenny­víztisztító telep, amely a Munkás utca mögött helyezkedik el. Egy alkalommal bővítették jelentő­sebb mértékben, a 80-as években. A vezeték á Szabadság térig gra­vitációs rendszerű, majd onnan a Széles utcán keresztül a tisztítóte­lepig „nyomóvezeték”. 1993-ban ugyancsak a Munkás utca mögött megépült az új, nagy teljesítmé­nyű szennyvíztisztító telep. Elkészült egy tanulmányterv a csatornahálózat minden körül­ményt figyelembe vevő kiépítési sorrendjéről (például a szennyvíz- tisztító telep földrajzi helyének, a meglevő csatornahálózatnak, azok kapacitásának, a domborzati viszonyoknak, az utcák térképé­szeti helyzetének, az utcák egy­máshoz való viszonyának, az adott utcák lakássűrűségének és ezeken keresztül szigorú gazdasá­gossági követelményeknek a fi­gyelembevételével). Nem lehet a város széleitől több pontban kiin­dulva a szennyvíztisztító telep fe­lé haladni. így született a döntés, hogy az úgynevezett második számú fő­gyűjtő épüljön meg először, mely a Bihar utcától a Kossuth átjárón, a Veress utcán keresztül, a Zsarói úton át a Gyár utca végéig vezes­sen. Ez a főgyűjtő 1994-ben elké­szült, 1185 fm hosszúságban. A jelenlegi és a közelmúlti ráköté­sek erre a második számú főgyűj­tőre történtek. Tételesen. 1995. Dobó, Szondi, Veress F., Mátyás utcák (1440 fin), 1996. Malom, Árpád, Vécsey, Szondi II., Jókai utcák (2136 fm), 1997. Zöldfa, Liget utcák (480 fm), Napok óta azon töröm a feje­met, hogy írjak-e, van-e értel­me. Mi legyen a téma, amely mindenkit érinthet valamilyen formában? S jött fő gondolat­ként ez a mottó: gondolkodom, tehát vagyok. Nem mondom, hogy nem voltak magamnak is az élettel, a mindennapi megélhetéssel problémáim. Valami különös életerő folytán bennem mindig megvolt az, hogy vannak még nálam is elesettebb emberek, akiken nekem segíteni kell. Sze­rintem ezt az érzést nagyon sok ember ismeri, de nem tudja ki­mutatni valami okból. Valóban, embernek lenni, s emberként megmaradni bármilyen közös­ségben, bármilyen fennálló poli­1998. Gyár, Kút, Zsarói, Do­hány utcák (1442 fm) plusz 9-es átemelő. Itt jegyzem meg, hogy a 90-es évek elején az állami támogatás főgyűjtőkre 60 százalék volt. A szennyvízelvezetés rendsze­rének támogatása sokrétű: állami támogatás, különböző alapok ál­tal kiírt pályázatokból, a vízmű­vek vállalattól nyerhető pénzesz­közök, a saját önkormányzati for­rás, valamint a lakossági önerő. Ebből is látható, hogy milyen sok tényezőtől függ a hálózat kiépíté­sének üteme. Néhány szó a jövőbeni reális lehetőségekről. Hangsúlyozom a realitást, mivel mostanában sok, nehezen teljesíthető ígéret hang­zik el a jogos lakossági igények rövid határidőn belüli teljesítésé­re. Valószínű, hogy az EU-hoz való csatlakozásunk közeledtével az elmaradott területek szenny­vízprogramjainak gyorsításához jelentős külföldi pénzeszközök kerülnek majd be az országba. Helyi viszonylatban fel kell mérni az egyes és a hármas öblözetek kiépítésének komplex lehetősége­it, megfelelő sorrendben a szüksé­ges tervezési munkálatokat meg­kezdeni. Jelenlegi adottságokat is figye­lembe véve, viszonylag közeli le­hetőségeink két területen vannak: 1. A szociális otthonig már ki­épített fővezeték továbbvitele és a rákötések elkezdése (természete­sen még ha az állam és az önkor­mányzat is kiemelten finanszíroz, akkor is hosszú évek kellenek, hogy például a Szegfű vagy Tuli­pán utcák is a szennyvízhálózatra csatlakozhassanak). 2. A város keleti felének rövi- debb távú lehetőségei: — A Széles utcai nyomóveze­tékre csatlakozás. Szakértők sze­tikai forma mellett, szerintem ez legalább olyan, mint a művész­nek egy örökéletű remekművet alkotni. Hiszen napjaink politi­kája is állandó változás alatt áll. Ebben részt venni aktívan nem mindenkinek adatik meg, sőt, nem is mindenki igényli. Mi, laikus emberek ebből az egészből mit érzékelünk? Azt hi­szem mindannyiunk tapasztalja a köznapok megélhetési harcát. Sok esetben az emberek leérték- telenedését, a munkaerő olcsóvá válását, az árak drágulását. Leg­több esetben azonban az embe­rek egy része a politikából csak annyit vesz elsődlegesen magára és nem próbál a dolgok mélyére tekinteni, vagy mert fél, vagy mert feleslegesnek érzi kimonda­rint nagyon költséges, és esetle­ges üzemzavarból eredő veszé­lyei is számottevőek. — A Mátyás utcai vezeték Széles utcai végére egy kisebb te­rület átemelővel való csatlakozá­sa. — A Széles utcai nyomóveze­ték más nyomóvezetékkel való kiváltása, mely elbírná az egész „keleti” városrész kommunális szennyvizét. Összegezve: — Szigorú gazdaságossági számítások igazolják, hogy a cél­szerű fejlesztési stratégia egy megkezdett öblözet összes utcájá­nak rákötése a fővezetékre. Amennyiben nem így történik, a szennyvízelvezetés fajlagos költ­ségei megemelkednek. — Egy-egy bekötött utcában a tényleges rákötések érjék el leg­alább a 75 százalékot. (Jelenleg az újonnan bekötött utcáknál ez a százalék rendkívül alacsony.) — A fentiekből kitűnik, hogy amennyiben egy kapkodó, átgon­dolatlan beruházási gyakorlatra kerülne sor, az óhatatlanul az ön­költség növekedéséhez vezetne, amelynek egyenes következmé­nye a szennyvízdíj emelkedése. Tisztelt sarkadiak! Remélem, hogy e tájékoztató­val érzékeltetni tudtam, hogy mi­lyen rendkívül szerteágazó, bo­nyolult problémakörről van szó. Látható, hogy Sarkad város terü­letének minden része nem lehet egyszerre vagy rövid időn belül bekapcsolva a szennyvízhálózat­ba. Bízom abban, hogy minden nehézségek ellenére a következő időben növekvő kormányzati, ön- kormányzati, külföldi segítséggel jelentősen fokozódni fog a szennyvízcsatornázás üteme. Dr. Pintér Lajos, a Vízművek Vállalat igazgatósági tagja ni gondolatait. Pedig igenis fon­tos elmondani, beszélgetni, hi­szen szóból ért az ember. Beszélgessünk! Merjünk egymással beszélgetni, és mer­jük kimondani gondolatainkat. Néha sokat segíthet a szó is! Merjük önmagunkat vállalni, még akkor is, ha másnak eset­leg más a véleménye rólunk. Bízzunk benne, hogy a jelenlegi kormány fog tudni annyit, vagy még többet, mint mikor mi vol­tunk fiatalok. Bármilyen politikai rendszer is álljon legfelül, a kormányt ebben a munkájában a leg­messzebbmenőkig segíteni kell, mert elsősorban és elsődlegesen Magyarországon és magyarok vagyunk! Tokai Sándorné INGATLAN 2 CSALÁD részére alkalmas, kertes ház eladó, Dózsa u. 40. Érdeklődni: 270-810, este. ____________________ 3 SZOBÁS családi ház eladó vagy al­bérletbe kiadó Ságvári u. 51. alatt. Ér­deklődni: Gárdonyi tér 7. vagy 361- 366/218-as melléken, a délutáni órák­ban._____________________________ 3 SZOBÁS, összkomfortos családi ház eladó. Jókai u. 12._____________ 3 SZOBÁS, összkomfortos családi ház eladó kis kerttel, Pacsirta u. 5/B. Telefon: 270-774.__________' E LADÓ Bartók Béla u. 1. sz. alatti családi ház, két család részére külön bejárattal berendezhető, 6 fiókos fa­gyasztószekrény. Érdeklődni: a 361- 366-os telefonon, Oláhné, vagy a helyszínen 16—18 óráig. ___________ H ÁZ eladó Sarkad, Bihar u. 44. Tele­fon: 06 (60) 488-192.______________ H ÁZ eladó. Nagy Sándor u. 8.______ H ÁZ eladó, Hunyadi u. 14. MÁSFÉL szobás, összkomfortos csa­ládi ház eladó. Diófás u. 48. _______ SARKAD, Bánát utca 34. szám alatti családi ház eladó. Irányár: 900 000 Ft. Érdeklődni: a 321-782-es telefonszá­mon lehet._______________________ S ARKAD, Petőfi utcában 4 szobás, kertes családi ház nagy kerttel eladó. Érdeklődni: 466-178, 17 óra után. SARKAD, Szegfű u. 16. sz. alatt pihe­nésre alkalmas kis ház szép kerttel (1265 m2 telken) eladó. Érdeklődni: a 375-240-es telefonon az esti órákban, hétfőtől. '________________________ T ISZTI KERTBEN 400 négyszögöl föld eladó. Érdeklődni: Epreskert u. 18. sz. JÁRM0 BENZINES Tomos szivattyú lábsze- leppel valamint kitojt tyúk és rántani való csirke eladó Sarkad Sallai u. 33. NŐI ÉS FÉRFIKERÉKPÁR és egy Suzuki kismotor eladó Vár u. 14. MEZŐGAZDASÁG 2 DB 5 HÓNAPOS és 2 db 3 hónapos bikaborjú eladó. Érdeklődni: a tejcsar­nokban._________________________ R OTÁCIÓS kapához utánfutó és gyá­ri kerekek eladók. Zsibongó u. 7., es­te;______________________________ S ERTÉSHIZLALÁSHOZ ételmara- dék-szerződést kötünk. Központi konyha. Kossuth u. 25. Sarkad város Kiadja: Sarkad Város Önkormányzatának képviseló'-testülete. Felelős kiadó: Tóth Imre polgármester. A kiadó levélcíme: 5720 Sarkad, Kossuth u. 27. Telefonszám: (66) 375-633. Telefaxszám: (66) 375-438. Felelős szerkesztő: Váradi Krisztina. A szerkesztőség levélcíme: 5720 Sarkad, Vár u. 2. (Bartók Béla Művelődési Központ.) Telefonszám: (66) 375-300. ISSN 1215-2374. Olvasói levél Gondolkodom, tehát vagyok ÁLLATOK 1 FEJŐS- és egy jerke kecske eladó. Sarkad, Pacsirta u. 6/A.____________ 2 ÉVES fehér fejőskecske eladó. Sar­kad, Szigeti u. 11., 271-347.________ E LADÓ 1 db hasas póni kanca beko- csizva, belovagolva. Sarkad, Munkás u. 34., 14 óra után.________________ M ALAC eladó. Sallai u. 52.________ S ZEPTEMBER 25-étől vágni való csirke eladó, igény szerint tisztítva is. Sarkad, Ady E. u. 60., 06 (20) 207- 951. OKTATÁS MÁTÉM ATIKAKORREPET ÁLÁST vállalok. Telefon: 270-856. EGYES BABAKOCSI és egy ülőgarnitúra el­adó. Sarkad, Virág u. 9.____________ D OBÓ U. 5. alatt, bontásból származó ajtó, ablak és cserép eladó._________ E ladó: 4 SZOBÁS, összkomfortos családi ház, ’87-es kis Polski, ’87-es kombi Trabant, 1 utánfutó. Érdeklőd­ni: 270-278.______________________ K ARANCS kombi típusú tűzhely és Videoton színes tv eladó. Érdeklődni: a 375-078-as telefonon.____________ K EVERŐTÁRCSÁS Hajdú mosógép eladó. Szondi u. 3/A. 375-090.______ KI S és nagy tételben lücemamag el­adó. Sarkad. Rákóczi u, 4L_________ L UCERNAMAG, zab és' választási malac eladó. Attila u, 19., 270-564, PALOTAPINCSIK, csővázas kerté­szeti felszerelés és kazán eladó. Sar­kad Ady E. 60.___________________ S TIHL 21 -es jó állapotban eladó. Sar­kad, Táncsics u. 59._______________ Ú J CSÖVES kukorica eladó. Hajdú u. 40. sz. Műtrágya­felhasználók, figyelem! Gyári, telepi árakon kaphatók granulált és kevert NPK-műtrágyák: P—18%, NPK 0—10—24,5, NPK 7-12-12, NPK 0-13-13, NPK 2-18-18, NPK 8-8-8, NPK 15-15-15, továbbá kapható még péti ammóniumnitrát N34%-os műtrágya. Házhoz szállítást 20 t felett vállaljuk. Cím: Agrodiszkont, Sarkad, Sarkadkeresztúri út. Tel.: (66) 375-084, fax: (66) 375-033. Mütrágyatelep, Sarkad, s Őssy u. Tel.: (60) 301-867. I ___-___________________ J iri-Jun Ibáíasmh^ásáT 700 Ft/kg, extra bála szuperáron, cipők nagy választékban, nőicipő-akciók! 1iejt: peplemler 22. (kedd) 9—12 ériig. Helge: mmUjdéú küiponl. • (9g5. A központi i konyha- Sarkad, Kossuth u. 25. sz. ­rendezvények, lakodalmak lebonyolítását vállalja 200 főig, előjegyzést folyamatosan felveszünk. A Sarkadi Bútoripari Szövetkezet | felajánlja megvételre vagy tartós bérleménybe az alábbi ingatlanjait: — műhelyépület: alapterülete 440 m2 + kb. 500 m2 betonozott udvarrész. Több részből áll, ezek összenyitha- • tők, közművesített — irodaépület: lakáscélra is kialakítható, alapterület 237 m2 + udvarrész 300—400 m2, közművesített. Az épületek Sarkad belterületén a Malom és a Dobó utca felől közelíthetők meg. Érdeklődni: hétfőtől péntekig 7.30—15.00 óráig a szövetkezet el­nökénél, telefon: (66) 375-379, 375-244, mobil: 06 (30) 282-735. RZ OTP 5RRKRDI FIÓKŰR ÉRTESÍTI R LRK0SSRQ0T, WttKM hogy várhatóan 1998. szeptember 23—24-én a bankjegykiadó automata cseréje miatt az OTP-fiókban és a postahivatalban lehet nyitva tartási idő alatt bankkártyával készpénzt felvenni. A 25 éves Gépjárművezető-képző Munkaközösség tanfolyamot indít: SARKADON, 1998. SZEPTEMBER 23-ÁN 17 ÓRAKOR. »-» Személygépkocsi segédmotoros kerékpár motorkerékpár K3 \eQ óf áK' /Cí'?oeatnén yefc 1. TZészletfcizetési lehetőség. 2. Dngyenes tan könyv biztosítás. 3. ingyenes tesztlapbiztcsítás. á. Qktatc-, illetve gk.-választási - lehetőség. Oktatók: 1. Debreczeni Lajos 2. Hankó András 3. Hízó Béla 4. Makra Géza 5. Nyéki Zsolt 6. Seres Imre 7. Szántó György 8. Soós Lajos 9. Schriffert József Jelentkezni lehet a tanfolyam helyén: Ady-Bay Gimnáziumban, Sarkad, Vasút u. 2. Érdeklődni lehet: a 362-620 p vagy a 06 (20) (9)712-395-ös telefonszámon. I

Next

/
Thumbnails
Contents