Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-07 / 184. szám
1998. augusztus 7., péntek Dobozolt dinnyét exportra is megfordult az udvaron. A nyugat-európai piac várhatóan augusztus 20-áig számítható, amely idó alatt sok száz ember foglalkoztatása biztosított. Az adminisztrációt a feleség, Magdika végzi — és mint hangsúlyozták — külön öröm, hogy idéntől a Vám és Pénzügyőrség közreműködésével megoldódott a helybeni vámügyintézés és spedíciós munka, ami sok időt, energiát takarít meg az exportálóknak. Este hét óráig végzik a munkájukat, gyorsak, rugalmasak a kiszállítók nagy megelégedésére. Mivel a dinnye szezonális jellegű, ezért olyan megoldást kellett választani, ami biztosítja a munka folyamatosságát. Ezért néhány éve úgy döntöttek, hogy — szintén ismeretség révén — Japánból mezőgazdasági kistraktort, targoncát és kismotorokat importálnak. Télen ezek javításával, felújításával foglalatoskodnak. A gépek a kisgazdaságokban ideális segítség, igen közkedveltek, hisz tapasztalat, hogy az ország minden pontjáról keresik a vevők. A medgyesegyházi Csicsely és Társa Kft. 1990-ben kezdte tevékenységét. Azt megelőzően Csicsely Zoltán tulajdonos, mint egyéni vállalkozó, szintén dinnyetermesztéssel foglalkozott. Egy-két évig paprikával is próbálkoztak, de nem érte meg, ezért abbahagyták. A kezdeti termelés és kisebb mennyiségű felvásárlás után — gondolták — bővíthető a kör, így közvetítők útján mind nagyobb mennyiségű árut értékesítettek. A napi munka során ismerkedtek meg nyugatnémet partnerükkel, a VETTER FRUCHTHANDER OHG céggel, akivel 10 év óta jó kapcsolat alakult ki. Jelenleg zömében csak exportra szállítanak dinnyét. A vállalkozó szerint nem volt könnyű „felfejlődni” a külföldi elvárásokhoz, hisz kezdetben az adottságok (telephely, szállítóeszközök...) is hiányoztak. Ma már két telepen közel 2000 négyzetméter fedett átvevőhelyen vehetik át az árut. Mint mondta, szoros a piac, hisz sokan feketén is foglalkoznak felvásárlással. Szerencsére nem érzik veszélyben a társaság munkáját, mert a speciális kartondobozos csomagolást a községben csak ők végzik. Mindez a külföldi partner elvárása, amelyhez a dobozt is biztosítja. Nem olcsó, csak az idei kartonok költsége 60 millió forintra rúg. A dinnyék mérete 2,5—3 kg lehet, ameíyek egészségesek, tiszták, a német piaci szabványoknak megfelelnek. Köztudott — mondta —, hogy a magyarok a nagy méretű, piros húsú, édes diny- nyét kedvelik, ezért nagyon nehéz volt az új, számunkra idegen szemléletmódot elfogadtatni a termelőkkel. Az évek alatt mondhatni kialakult a vevőkör, és büszkék rá, hogy még Szegedről, Bajáról is hoznak ide dinnyét. A kereslet és kínálat az idén megfelelőnek mondható, amit az is bizonyít, hogy előfordult, hogy napi 10—15 kamion Mint mondták, tervük még sok van, de a lehetőségek korlátozottak. Szeretnék az új telephelyüket korszerűsíteni és tovább bővíteni a gépek és a termékfelvásárlás körét. pr Az oldalt írta és szerkesztette Halasi Mária. A fotókat Such Tamás készítette. Hirdetési tanácsadó Mengyánné Filyó Katalin. Köszönjük a dinnyefesztiválra készült magazinunkhoz a partnerek, a hirdetők, a támogatók segítőkész együttműködését! SAKATA fArmcr Mezőgazdasági Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., H-1188 Budapest, Szakái u. 67/B. Telefon: 36 (1)290-9884. Telefax: 36 (1)291-3613. | növényvédő szerek ► komplex és vízzel oldható műtrágyák ► mindenféle hibrid dinnye és más vetőmagok >• öntöző- és csepegtetőcsövek >■ fóliák ► festékek. Hogvf ön elégebett lesben — kebvező áron! Cím: ZSÍROS JÁNOS, f Medgyesegyháza, Hősök u. 5. sz. Tel.: 06 (30) 688-755, 06 (60) 488-146. „VESSE BELÉNK” BIZALMÁT! A dinnyetermesztésben is legyünk partnerek! Emellett fejes- és kelkáposzták, karfiolok, tojásgyümölcs, cukkini, paprika, paradicsom, csemege- és kígyóuborka hibridjei, továbbá sok egyéb zöldségfajta vetőmagjainak széles választéka csak nálunk. Információ, szaktanácsadás, kizárólagos magyarországi forgalmazó: VÉRIT AS-AGRO KFT., 6635 Szegvár, VI. Külterület 53. Tel.: (63) 365-133, fax: (63) 365-247. KARDOS GYULA, í mobil: (30) 581-853. : IFJ. MACHNYICZ MÁTYÁS, tel.: (68) 440-509, mobil: (30) 352-456. + ELEKTROMOS SZOLGÁLTATÓ j “ ___________VÁLLALKOZÁS_________ * » Villanymotorok tekercselése, háztartási gépek javítása. Minden típusú szivattyú javítása, felújítása. •* Park- és kertöntöző rendszerek telepítése (szabadföldi és fóliasátrakban). *» CLAUSE profi vetőmagok forgalmazása, pl. sárgadinnye. Saját fejlesztésű MTZ-vízmelegítő (indítást megkönnyítő) értékesítése, felszerelése. 7 CM Érdeklődni: Machnyicz Mátyás vállalkozó, 1 .Medgyesegyháza, Szondi u. 34/fl. Telefon: 06 (68) 440-084,06 (30) 352-456. J clause sentences í J777Z cy*>p co Afébz MEDGYESEGYHÁZA ÉSBÁNKÚT akciós árakkal várjuk Tisztelt Tágjainkat és Kedves Vásárlóinkat: MEDGYESEGYHÁZÁN, BÁNKÚTON, MEDGYESBODZÁSON, PUSZTAQTTLAKÁN ÉS CSANÁDAPÁCÁN , működő üzleteinkben! Szervezni tudni kell Dinnyéből készült étkek Karlik Jánosné, a Med- gyesegyházán jól ismert Jutka néni, aki a tavalyi ínyencversenyen dobogós helyezést ért el, a közelmúltban a televízióban is bemutathatta, hogy dinnyéből milyen ínycsiklandó finomságokat is lehet készíteni. íme, egy kis ízelítő. Dinnyesaláta Hozzávalók: egy piros és egy sárga bélű görögdinnye, és egy sárga, vagy zöld bélű sárgadinnye. Kevés ecet, cukor, egy citrom leve, ananászkonzerv és fűszerek (babérlevél, koriander, mustármag). Elkészítés: levágjuk a gyümölcs kemény héját, majd a dinnyéket 3 cm-es darabokra felkockázzuk. Ezután készül a páclé az ecetből, cukorból és egy citrom levéből ízlés szerint. Ebben kicsit megabáljuk a dinnyekockákat, majd a rokon ízű ananászt hozzáadva egy napra hűtőbe tesszük. Amikor az ízek „összeérnek” a tisztára mosott, kivájt, fél görögdinnye héjába visszarakjuk a salátaegyveleget. Önállóan is, de sült húsok mellé kínálva nagyon finom. Sárgadinnyekrém Hozzávalók: egy sárgadinnye, 2 dl tejszínhab, cukor, vanília, kevés zselatin. Elkészítés: kivájjuk a dinnye belsejét és összetur- mixoljuk. Hozzáadjuk a felvert tejszínhabot, cukrot vaníliát és egy kis zselatint főzünk bele. Mindezt összekeverjük és visszatöltjük a fél dinnye kivájt héjába. Azonnal fogyasztva vagy hűtve is kiváló desszert. — Amikor a fesztivál ötlete „kipattant” a polgármester fejéből, a fiatalok azonnal léptek és önkéntes munkát vállalva nem csak a 3 nap lebonyolításában, de a több hónapos előkészítő munkában is oroszlán- részt vállaltak — emlékezik a kezdetre Farkas Gyula, a művelődési ház vezetője. A csoport az évek alatt összeková- csolódott és rutinosan, minden apróságra figyelve igyekeznek helytállni. Az előkészület év elején indul és a sok-sok ötlet mellett meg kell teremteni a komoly költséget jelentő anyagi hátteret is. A szervezők munkája több részből áll: egyrészt magával a vásárral, kiállítással, a vendéglátással kell foglalkozni, hogy az ideérkezők maximálisan elégedettek legyenek. Ide tartozik a meghívók, a plakátok, az eszközök, technikai felszerelések, szállítás, takarítás, tereprendezés, pólóárusítás és még sorolhatnánk. A műsor különösen nagy figyelmet igényel, hisz köztudott, hogy a 3 nap minden percében szerepel valamilyen látványosság. A fesztiválon részt vevő vásározók köre zárt, ám idén először próbálkozunk egy más jellegű „kirakodóval” is (a fesztivál területén kívül!) a Luther utcában — mondta az igazgató. — Kezdetben a költségekre központi alapítványi pénzt is sikerült szerezni, ám az idén az önkormányzat mellett mindent a támogatóktól kaptunk. Nélkülük nem valósulhatna meg a fesztivál, amelyért ezúton mondunk köszönetét. Az idei dinnyefesztivált szeretnénk még szebbé, vonzóbbá, emlékezetesebbé tenni és reméljük, a fiatalok az új térhan- gosító berendezéseinkkel is elégedettek lesznek. Mivel a rendezvény hagyományos, így a program „váza” adott, amelyet minden évben frissítő, új ötletekkel szeretnénk gazdagítani. Kiemelkedő, fuzárium elleni hatékonyság: BUVSILD BR a talajból fertőző és maggal terjedő betegségek ellen Talajfertőtlenítés már IOOO Ft/ ha költséggel: TERRA-TOX a csíra- és fiatalkori (csócsárló, drótférgek, pajorok, búzalegyek) kártevők ellen. BUVISILD BR + TERRA-TOX együtt használva a teljes körű és költségtakarékos védelmét biztosítja a csírázó gabonának. MEGALAPOZHATJA J0V0 ÉVI JÓ GABONATERMESET A BUDAPESTI VEGYIMŰVEK RT.