Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-07 / 184. szám
Előtérben Suomenlinna szigete a 250 éves erődítménnyel, háttérben Helsinki kikötője, a kép bal felső sarkában a rendezvény emblémája Variációk „Az idő — múlt, jelen, jövő” témára, előadja a tíz közül az egyik nemzetközi társulat, a díszletet a tenger és a sziget adja 1998. augusztus 7., péntek RIPORT Megszálltuk a szigetet Európa tizenkilenc nemzetét kétszáz színjátszó képviselte Finnországban Tizenkilenc országból kétszáz gyermek „szállta meg” a finn Suomenlinna szigetét, az egykori haditámaszpontot és erődítményt, ahol a 9. Európai Gyermekszínjátszó Találkozó eseményei zajlottak július 12—26-áig. A nemzetközi rendezvényről már közöltünk tudósítást, most a történelmi és festői helyszínre kalauzoljuk olvasóinkat, illetve beavatjuk a kéthetes alkotótábor műhelytitkaiba. Tarja Halonen külügyminiszter-asszony kedves szavakkal köszöntötte a színjátszó gyerekeket a fővárosi Aleksanteri Színházban megrendezett gálaműsoron A világörökség része Suomerlinna (Finnország erődítménye) tulajdonképpen négy kicsi szigetből áll, és eredeti neve Syeaborg (Svédország erődítménye) volt, hiszen 'éppen 250 évvel ezelőtt a svédek kezdték itt el az erőd építését. Akkor Finnország még a Svéd Királysághoz tartozott, és a Balti-tengeri partvidéknek ez a része látszott alkalmasnak arra, hogy az egyre fenyegetőbb orosz támadással szemben innen felvegyék a harcot. A vöröses gránitsziklákra épült sziget a védelmet nyújtó várfalaival, ágyúállásaival méltóságteljesen emelkedik a zord tenger fölé. A hegybe vájt és kiismerhetetlen alagút-óvóhely rendszer nem az idegennek való. A helyszín igazi élő történelem, emlékezetes lecke, amit hadtörténeti, tengerészeti és háborús múzeum tesz felejthetetlenné. Megelevenedik a finnek tragikus történelme — hosszú évtizedeken át a svédek, majd az oroszok uralmát nyögték, alig vívták ki függetlenségüket ember feletti áldozatok árán, jött a német fasizmus —, miközben minden kiállított tárgy, emlék, dokumentum arra figyelmeztet, hogy akkor is, ott is emberek éltek, élniük kellett a legfélelmetesebb, a legkilátástalanabb körülmények között is. Ezt a népet a földrajzi hely — ahová a jó Isten küldte őket, talán éppen azért, hogy Európa északi őrszemei legyenek — és a kíméletlen történelem formálta, edzette ilyenné: egyszerűek, kemények, céltudatosak. Barátokkal meleg- szívűek és önzetlenek. Helsinki kikötőjéről hajóval mindössze 15 perc alatt érhetjük el Suomenlinnát, ezt a „kincses szigetet”, amelyet 1991-ben nyilvánítottak a világ- örökség részévé. Színház az egész erőd Gyermek és kultúra a jelenkori Európában címmel rendezett konferenciát az Európa Tanács 1979-ben Svédországban, ott vetődött föl a gyermekszínjátszó találkozók ötlete. 1982-ben a belgiumi Marlagne adott otthont az első ilyen rendezvénynek, és azóta két évenként találkoznak Európa színjátszó gyermekei, hogy a közös játék, a dráma módszerével megismerjék egymást, közelebb kerüljenek a különböző kultúrákhoz és együtt jól érezzék magukat. Az eddigi rendező országok képviselőiből megalakult az Európai Dráma Találkozókat szervező bizottság (EDERED), amelynek feladata a folytonosság biztosítása, a hagyomány jegyében az új feladatok, célkitűzések kidolgozása, a további rendezvények segítése, előkészítése. Két éve Hannoverben, azelőtt Máltán, 1992-ben pedig Békéscsabán rendezték meg a találkozót, a következő helyszín 2000-ben valószínűleg Jeruzsálem lesz. A nemzetközi rendezvény rangját jelzi, hogy a sorrendben 9. drámatalálkozó fővédnöke Martti AÍitisaari finn köztársasági elnök volt, a résztvevőket köszöntötte Tarja Halonen kükügyminiszter-asszony és Helsinki polgármesternője, Eeva-Riitta Siitonen. A kéthetes alkotótábor művészeti vezetését a hazájában jól ismert színházi rendezőnő, Maire Saure vállalta, egyes számú segítője a népszerű Taisto Oksanen színművész volt — mindkettőjüket már Békéscsabán szívébe zárhatta a gyermeksereg. , A Suomenlinnán rendezett találkozónak nem is lehetett más mottója, mint: Az idő — múlt, jelen, jövő. Ennek jegyében folyt a műhelymunka drámatanárok vezetésével, 10 fős nemzetközi csoportokban. Végül minden kis társulat előadta saját produkcióját — jóllehet, a fő cél a közös alkotás, ezalatt egymás megismerése, nem a premier színvonala. A gyerekek láthatóan élvezték a különös helyszín és a találkozó adta lehetőségeket, kevésbé hatott azonban rájuk a történelem és a nyílt tenger szele. Bemutatóikban az idő múlása, generációk váltakozása, az emberi tulajdonságok ismétlődése, az erőszak terjedése kapott szerepet, illetve életkoruknak megfelelően természetesen a játék és a szerelem; de nem használták eléggé a történelmi múlt, a tengeri csaták, a hajózás, vagyis a sziget speciális adottságait. Egység igen, de! — A rendezvény elsődleges célja, hogy a gyerekek szokatlan közegben, együtt jól érezzék magukat — kezdte mondandóját Sipos Lászlóné drámatanár, a Szarvasi Óvóképző docence, amikor a Helsinki Aleksanteri Színházban megrendezett záró gálaműsor után a két hét értékelésére kértem. — Minden workshop (műhely) nemzetközi összetétellel és két drámatanár irányításával működött. Az én társam horvát volt, a csoportomban pedig svájci, francia, német, észt, osztrák, angol, ír, izraeli és svéd gyerekek vettek részt, magyar és horvát direkt nem. „Az idő — múlt, jelen, jövő” mottó előre ismert volt, de a produkciókat itt hoztuk létre közösen. Persze a gyerek minden sikernek tud örülni, és szép sikert aratott az izraeliek rockoperája, amit készen hoztak a találkozóra. — Az idő általános és átfogó fogalom, amibe sok minden belefér; hagytuk, hogy a gyerekek saját ötletekkel jöjjenek, azt játsszák el, ami nekik fontos ebben az összefüggésben. Emellett vendéglátóink a foci vb évében természetesen gondoltak kupameccsek megrendezésére, kirándulásokat, városnézést szerveztek a gyerekeknek — sorolta Mária, majd lényeges szempontra figyelmeztetett: — A mai Európára az egységesülési folyamat jellemző, ami nagyon fontos, tudjuk; ugyanakkor veszélyes lehet, mert könnyen kimaradhat a sajátos, a nemzeti, az egyedi érték. A dráma, a színjátszók találkozója, a hasonló rendezvények egyáltalán sokat segíthetnek ebben az összefüggésben. A 12—14 évesek korosztályát nem érdekli különösképpen sem a történelem, sem a nemzeti érték, a népművészet, de ha beszélnek legalább egy vagy két idegen nyelvet, képesek egymással kommunikálni, elindulhat egy gondolkodási folyamat, amelynek segítségével aztán másképp látják egymást, a másik értékeit, az egész világot. Ádám és Roland Csabáról — Azt biztos megtapasztalták itt a gyerekek, hogy mennyivel könnyebb annak, aki nem csak az anyanyelvét beszéli. Látták azt is, hogy Finnországban éjjel két órakor még világos van, ez óriási élmény volt — más világ, egészen eltérő saját hazájuktól. A dráma kihozza a gyerekekből azt, ami fáj, ami bántja őket. Tehát mindenképp hasznos, sokrétű tapasztalatot nyújt egy ilyen találkozás. A tíz magyar színjátszó között két békéscsabai gyermek is résztvett a finnországi rendezvényen: Gácsi Roland a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium, Sipos Ádám az Evangélikus Gimnázium tanulója. Bár az első napokban bőrig áztak, a ködben, szélben nem csoda, hogy mindig fáztak — hiszen az északi népek szerint is az évszázad leghidegebb júliusát fogtuk ki —, mégis rengeteg élménnyel tértek haza. Nem minden nap sétál az ember a 18. és a 19. század történelmének helyszínein, korabeli ágyúk és várfalak tövében, megidézve egykori tengeri csaták hangulatát. Mindkét fiú először szállt repülőgéppel a felhők fölött, ahol — most fedezték fel — mindig kék az ég. Premiernek számított a hajóval utazás a tengeren, de még második-világháborús tengeralattjáróba is bekukkanthattak. Szerintem nem bánták, hogy csak néhány percre, s nem kellett hosszú hónapokat oda lent tölteni a tenger mélyén a borzalmas, sötét, levegőtlen, csupa vas-vezeték-csap hajótestben! Az egész nap zajló színes program és a rengeteg különféle játszótárs érdekében még azt is elviselték, hogy vagy húszán aludtak földön, matracon egy múzeum ódon kiállítótermében. Végszó a művészeti vezetőtől Maire Saure szabadúszó rendező, tíz évig dolgozott Finnország különböző színházainál, rendezett mindent, a klasszikusoktól a kortárs szerzőkig. Majd szülővárosában, Helsinkiben megalapította az amatőr színházi szövetséget, a gyermek- és ifjúsági színházat, továbbképzéseket vezetett. Kuusankoskiban a Kulturális Központ igazgatójaként került kapcsolatba a nemzetközi gyermekszínjátszók mozgalmával immár tizenegy esztendővel ezelőtt. Kezdettől abban a meggyőződésben irányítja és rendezi a munkáit — így képzelte el ezt a találkozót is —, hogy profi színművészek és rendezők közreműködésével hozzák létre a gyerekek a maguk saját produkcióját. — A gyermekeknek ez az együttműködés hallatlanul fontos — hangsúlyozta Maire a drámatanárokból és színházi szakemberekből álló nemzetközi szervező bizottság tanácskozásain, majd az interjúban is, amit lapunknak adott. — A színészek és a rendezők, akiket megnyertem erre a célra, legtöbben valamikor a növendékeim voltak. Tudom azt, mi mindent kaptak a drámától, s tudom, hogy mindazt meg akarják osztani most a gyerekekkel. Az a hit vezérel bennünket, hogy a dráma gazdagít, nemesebbé tesz mindannyiunkat. A drámával mindenki ad és mindenki kap valamit. A dráma varázslat, aminek a nemzetközi kapcsolatok terén egyre fontosabb szerep jut; nem hagyhatjuk, hogy az emberek csak telefon, fax, média segítségével érintkezzenek egymással. Ezek fontos és nélkülözhetetlen módszerek, de nem helyettesíthetik az emberi kapcsolatokat. Csak az együttlét, a közös játék alkalmas arra, hogy egymást megismerjük, ami nélkül nem érthetjük meg egymást, a másik ember érzéseit, problémáit, azt, hogy miként nőnek kicsi dolgok hatalmassá. Itt a gyerekek találkoztak Viekóval, aki 12 évéből ötöt a boszniai háborúban élt le. Azok a gyerekek, akik eddig nem figyeltek oda a boszniai hírekre, mostantól figyelni fognak, mert együtt töltöttek két hetet ezzel a horvát kisfiúval. — Nagyon szeretem ezt a munkát, s látom, hogy a mai világban milyen egyedül vannak a fiatalok. A felnőttek rohannak a pénzük után, nincs idejük beleélni magukat a gyerekek gondjaiba, és ez nagy baj. Bármilyen törvény csak lehetőség, báimi- lyen intézmény nem elég, mert a gyakorlatban dőlnek el a dolgok. A színház, a dráma az egyik módszer, az egyik mérföldkő lehet a társadalmi bajok megoldásához vezető úton, ezért fontos, ezért szép ez a munka — emelte ki búcsúzóul Maire Saure. Szebb végszót nem is kaphattunk volna a finn rendezőnőtől, a találkozó művészeti vezetőjétől. Színház, dráma, közös játék, mint eszköz, hogy a bajokat feltárjuk, őszintén szembenézzünk hibáinkkal, hiszen másképp nem lehetünk jobbak, nem léphetünk előre. S ez nemcsak a színjátszó találkozók, hanem minden emberi alkotás lényege, üzenete. Niedzielsky Katalin Építeni a svédek kezdték, majd az oroszok bevették és 110 évig uralták az erődöt, ahol ma finn zászlót lenget a szél
