Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-07 / 184. szám

* EFESZTIVAL GYESEGYHAZA „Dinnyésházi” vigasság Negyedik alkalommal rendezik meg Medgyesegyházán a már hagyományosnak nevezhető dinnyefesztivált, melynek híre eljutott az ország határain túlra. A háromnapos vidám, forga­tagban idős, fiatal egyaránt megtalálja a kedvére valót, hisz van itt minden, ami szem-száj­nak ingere, illetve szemet gyö­nyörködtető előadásokon és fülnek kedves zeneszámokon szórakozhat az ide érkező. Az nemzetközi hírnévre is szert tett dinnyefesztiválnak nem mindennapi sztorija van — mesélte Nagy Béla polgár- mester, amikor a kezdetekről kérdeztük. 1995 februárjában egy budapesti találkozón be­szélgettünk arról, hogy míg Amerikában egy tökfesztivál, vagy egy szilvafesztivál is nemzeti ünnep, addig Magyar- országon nincs hagyománya, hogy az emberek azt ünnepel­jék, ami a mindennapi életüket kitölti. Ekkor spontán, humoros beszólásnak szánva mondtam, hogy Medgyesegyházán csiná­lunk egy dinnyefesztivált. Mi­vel a szemfüles média képvise­lői is jelen voltak, így másnap a Blikkben már tényként jelent meg a kijelentésem. Bár, ekkor még a gondolat is „eretneknek” számított, de nem volt mit tenni: rendezni kellett egy * fesztivált. Először is / £ nagyon körültekin- — tőén kijelöltük az idejét augusztus elejére. Ekkor még tart a „szezon”, van bőven termés, másrészt a nyári szünet miatt a fel­nőttek és gyermekek is tudnak időt szakítani a kikapcsolódásra. Tudtam azonban, hogy a legjobb szándék is semmivé válhat, ha a polgá­rok nem fogadják magukénak a ren­dezvényt, ezért egy kis „reklámhadjá­ratot” tartottunk. Mára elmondhat­juk: szerencsésen sikerült a villanás­nyi ötletből valóságot teremteni. aHanki-Ker. Kft. Mezőgazdasági Gépek és Alkatrészek Kereskedése [6900 Makó, Aradi út 135., telefon: (62) 211-718, (62) 219-254] I VI'fl I I f • ■ #•••■ uz ulabbi lermvlxvlxvl ujanlja ti lennelöknelx! mezőgazdasági erőgépeb Massey Ferguson traktorok, 52 LE-230 LE-ig, MTZ traktorok, Zetor és ZTS traktorok, AGT 830 traktorok, Fengshou (kínai) traktorok, ^ mezőgazdasági munkagépek: Massey Ferguson kombájnok, silózók, hengeres és szögletes bálázók, sor- és szántóföldi kultivátorok, növényvédők, 200 1-3000 1-ig, vetőgépek, ágyekék és váltvaforgatós ekék, tárcsák és magágykészítő gépek, pótkocsik 2 t-20 t-ig, gabonatároló silók 101-250 t-ig. CÉGÜNK AZ ALTALA FORGALMAZOTT GEPEKRE KEDVEZŐ HITELLEHETŐSÉGET AJÁNL. Ez a vidám fesztivál olyan esemény, amely kiválóan alkalmas p v a laza együttlét- y re, ahol telje- V sen mindegy, Ő hogy valaki vállalkozó, kistermelő, lelkész vagy segédmun­kás, mert együtt szóra­kozhatnak, kötetlenül elbeszélget­hetnek egy korsó sör mellett. Sokat változott a vi­lág, melyből hi­ányzik az őszinte párbeszéd. Nap­jainkban túl sok a stressz, a mun­kanélküliség, a család, a gyer­meknevelés fe­szültsége, mi­közben kimon­datlanul, de szükségünk van a felhőtlen ki- kapcsolódásra. Lehet, hogy az egymást gya­nakvóan figyelők itt rádöb­bennek, hogy sok közös van bennünk, tudunk együtt is dol­gozni. Ez a hozzáállás segíti az egészséges közgondolko­dást, a helyi közélet aktivitá­sát. Ma már ott tart a község, hogy időt és pénzt is áldozva várják, tervezik az augusztusi fesztivált. Azért is tartom fon­tosnak a kezdeményezést, mert ez a három nap nem csak megmutatja a termelésben, vagy a településen felmutatha­tó értékeinket, de „ide vonz­za” az elköltözötteket, a csalá­dok máshol élő tagjait, sőt Af­rikából, Kanadából is kaptunk elszármazottaktól levelet. A vállalkozóknak új szakmai is­mereteket, személyes ismeret­ségeket jelenthet, amit felhasz­nálhatnak életük további irá­nyításához. Emellett a tv, a rá­dió tudósít rólunk, filmek, Internet-adás készül az esemé­nyekről, a falu lakóiról, így — a műholdak révén — az ország e kicsiny szegletéből is eljut­hat a nevünk a világ minden tájára, és büszkeséggel mond­hatjuk: mi itt élünk, dolgo­zunk, létezünk. házi jellegű veknik, cipók, barna és fehér kenyerek széles választékával váijuk kedves vásárlóinkat! Cím: Medgyesegyháza, Kossuth tér 22/1. Telefon: 06 (60) 384-785. Kenyérbolt nyitva tartása: hétfőtől péntekig 6—18 óráig, szombaton 6—12 óráig. KSszknfik mtglíoi párlataink kitalmit it váriak Irtató mignnd*leiaktll 1 VIRÁGÜZLET, Medgyesegyháza, Gárdonyi G. u. 3/A. Tel.: Medgyesegyháza 494. Virágüzletünkben szálas, cse­repes és selyemvirá­gok, virágföldek, csere­pek nagy választékban kaphatók. Szeretettel várom vásárlóimat! SZAMOSI I Cilii Szamosi ét Jiai egész évben a lakottig szolgálatában tüzelő- és épílffanyag- kereskedéssel! Továbbá burkolok, szigetelők, évekkel és szállítással t vásárlóink rendelkezésére. Cfm: Medgyesegyháza, Szondi u. 26. sz. Telefon: 06 (66) 440-048, 06 (60) 350-844. »§gg§S§^j§ A Kevermes és Vidéke T AKARÉKSZÖVETKEZET medgyesegyházi és még 12 kirendeltségén fogad el lakossági és vállalkozói betéteket. Hitelnyújtás: magánszemélyek és a mezőgazdasági termelők részére. eladásra felajánlunk import származású, nagyfehér tenyész kocasüldőket, kansüldőket. Az állomány magas teljesítményű, négyes­mentes és stresszmentes. Érdeklődni Sütő Jánosné telepvezetőnél lehet a 06 (30) 258-826-os telefonszámon. Továbbá szarvasmarha-telepünkről »ladásra fölkínálunk 3 db köz­ponti lajstromszámmal ellátott fiatal holstein fríz tenyészbikát. Érdeklődni Sütő János telepvezetőnél lehet a 06 (68) 440-080-as telefonszámon. Meghív< 1998. augs Medgyesegyháza, M 1998. AUGUSZTUS 7. (PÉNTEK) 14.30 A Mezőberényi Majorette Csoport, a Békéscsabai Vasutas Művelődési Ház fúvószenekara és a Medgyesegyházi Lovasszakosztály felvonulása, bemutatója 15.30 Szakmai előadások 20.00 Hevesi Imre és Hevesi Tamás koncertje, utcabál 1998. AUGUSZTUS 8. (SZOMBAT) 9.00 Játékos vetélkedők. Dinnyepakoló, dimtyeflgura-készító, dinnyeevő, dinnye- saccoló és zspnglőrverseny. A 14 éven aluliak a Békés Megyei Hírlap díjaiért vetélkednek. ínyencverseny. „Legtökösebb dinnyés” 10.00 Providencia Duatlon sportversenye (kerékpározás, futás) 13.00 Sajtótájékoztató 13.30 Eredményhirdetés, lovaggáütési ceremónia. A versenyszámok összetett győzte­sét Nagy Béla polgármester dinynyelovaggá üti, a gyerekek közül a győztes részére a Békés Megyei Hírlap által alapított „HSDINNYELOVAGREND” kerül átadásra 14.00 Corpus Delicti rockegyüttes műsora 15.00 Repríz együttes fellépése 16.00 Látványos aerobicshow 16.30 Hobday versenytáncosok latin-amerikai táncbemutatója 17.15 Csoma-produkció 18.00 Tavasz néptáncegyüttes műsora 19.00 Sípos F. Tamás fellépése 20.00 Queint együttes, utcabál 1998. AUGUSZTUS 9. (VASÁRNAP) 10.00 MEOE Orosházi Szervezetének kutyakiképző bemutatója 11.00 Hupikék törpikék — az igazi apróságok 15.00 Orosházi KYOSHNKAI Szabadidő Kör bemutatója 16.00 Bangó Margit, Lehoczky Zsuzsa, Marik Péter műsora 17.30 Balkán néptáncegyüttes műsora, táncház 20.00 A Békés Megyei Nap sorsjegyének kihúzása 20.55 Nagy Béla polgármester zárszava 21.00 PA-DÖ-DÖ-koncert 23.30 Tűzijáték Miién szeretettel várnak Dinnyelovagok A médgyesi fesztivál egyik fény­pontja, amikor öt versenyszám győzteseként Nagy Béla polgármes­ter lovaggá üti a dinnyelovagrend adott évi tagját, aki ezt követően büszkén viselheti a dinnyelovag­rend címet. Terv, hogy a lovagrend tagjai (megfelelő létszám esetén) létrehozzák a helyi termelők érdek- védelmi szervezetét és kapcsolatot tartanak más településekkel. Lova­gi címet nyertek: 1995: ZSÍROS JÁNOS 1996: RAJTÁR RÓBERT 1997: KISS ISTVÁN (Mezőberény) valamint ebben az évben alapítot­ták a 14 év alattiak „Kis dinnye- lovag” címet, amelyet a Békés Me­gyei Hírlap támogatásával Leiszt Ferenc tanuló nyert el. BESTFRUCT KFT Z0LDSEG-GYUM0LCS EXPORT-IMPORT NAGYKERESKEDELEM Telephely: Medgyesegyháza, Lászlótelep. Tel.: (68) 440-059. Értesítjük a tisztelt Termelőket, hogy a görögdinnye exportfelvásárlását folyamatosan végezzük 2,5—5,00 kg-ig, valamint 5,00 kg feletti méretet egy­aránt, előzetes bejelentés alapján. Továbbá exportra felvásárolunk vöröshagymát, fokhagymát, papri­kát (primőr, szárazföldi) és egyéb szezonális zöldségféléket a külföl­di igények alapján. 5600 Békéscsaba, Andrássy út 11—17. Tel./fax: (66) 441-175. Telefonszámok: (30) 249-375, (30) 351-959, (60) 303-046. Bánkúti Csemetekert Az alábbi választékkal, igen kedvező árakkal várjuk a nagykereskedőket, viszonteladókat és lakossági vásárlóinkat! HaSZOnfák: kecsánifes lelgif, akác, nemű nyár stb. Díszfák: etektóCiek: tufák, (erikák fékiftecket) lemiAuUaték: fajiét Hifit, lalátfuhat stb. Cserjék: oétbetbeLifa, faágnál, málifoacsetfe stb. Az őszi fásítási és erdősítési szezonra előjegyzést felveszünk. Most érdemes ellátogatni hozzánk, teljes pompájában megtekinthető j kínálatunk! Erdőgazda Kft. Bánkúti Csemetekert.1 leLí (68) 440-306, 06 (60) 470-622. Nyitva: hétfőtől péntekig 7.30—15.30 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents