Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-25 / 198. szám
GAZDASÁG 1998. augusztus 25., kedd Százmilliárdok okos elköltése a cél A PHARE-segélyek az unióhoz való csatlakozásunkat szolgálják Hazánk az Európai Unió tagjaként egyes kiemelkedő években akár 1,5-2 milliárd ECU, azaz 250—400 milliárd forint fejlesztési támogatásra is számíthat, és már most fel kell készülni arra, hogy a legcélszerűbben használjuk fel ezt a hatalmas pénzt. Annál is inkább fontos feladat ez, mert jelenleg is 350 millió ECU vár elköltésre. Kár lenne, ha ez elveszne - nyilatkozta lapunknak Boros Imre tárca nélküli miniszter. Borosgazdák petíciója A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának vezetői szűk felvásárlói lobbyérdekek miatt pánikot keltenek a termelők körében - állítja a hét végén közzétett petíciójában az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa, s ezért azt javasolja a föld- művelési tárcának, hogy függessze fel a testület terméktanácsi jogkörét. Dula Bence egri hegybíró elmondta: a hegyközség vezetőségének és tagjainak véleménye és tapasztalatai szerint a nemzeti tanács vezetői a szüret kezdete előtt valóságos sajtókampányba kezdtek azzal a céllal, hogy „demagóg hisztériát keltsenek a szőlőárak drasztikus leszorítása” érdekében. Értékelésük szerint a íemzeti tanács vezetősége - innak ellenére, hogy tisztáján volt a várható helyzettel hónapokon keresztül emmit sem tett, sőt a hegy- :özségektől kapott előrejel- :éseket manipulálta és el- íallgatta. Ebben a helyzetben az :gri gazdák azt javasolják a arcának, hogy szőlőterme- őkből és „borérdekkörben rintett” vállalkozók bevo- lásával állítson fel ideigle- les terméktanácsot és bízza aeg a válság kezelésével. Követelik, hogy a kor- rány tegyen lépéseket a 5bbi között a minőségi kö- etelményeknek megfelelő, orvidékenkénti szőlővédő- -ak kialakítása érdekében, zükségesnek tartják a hali szőlő- és bortermelés, il- Ive forgalmazás egységes áami ellenőrzési rendszernek megteremtését is. í Ha nem vigyázunk, előfordulhat, hogy gondunk lesz a már megítélt támogatások felhasználásával - mondta a PHARE- pénzek elosztását felügyelő miniszter. Eddig évente 20-25 milliárd forintnak megfelelő PHARE- segély érkezett hazánkba. Az elmúlt hetekben, amikor az új tárca számba vette a segélyeket, a különböző minisztériumok pályázatait, kiderült, hogy a „gazdagság” is okozhat nehézségeket. Az 1995-ös PHARE - segélyek felét például még nem használta fel az ország. És vigyázni kell - még időben vagyunk -, nehogy így járjunk az 1996-os, valamint a későbbi összegekkel is. Hiba a tervek körül Boros Imre az okokat vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a projektekkel, a PHARE- pályázatokra7 beküldött tervekkel volt hiba. Ezek nagyon gyakran a realitásoktól elszakadt „vágyálmokat” tartalmaztak, ami akkor derült ki, amikor - elnyerve a támogatásokat - a megvalósítási programok kidolgozására került volna a sor. Olykor persze, az EU brüsz- szeli központjából is sokára jöttek válaszok az elküldött pályázatokra, de az is tény, hogy itthonról sem sürgették azokat - tette hozzá Boros Imre. A tárcák és a pályázatok összehangolására időközben a Miniszterelnöki Hivatalnál létrehozott Modernizációs és Segélykoordinációs Titkárság sem igazán reklamált. A miniszter rámutatott: a PHARE-pénzek kapcsán nem a legpontosabb kifejezés a „segély”, ennél ugyanis többről van szó. Ezek a milliárdok valójában az országnak az EU-ba történő csatlakozását hivatottak elősegíteni pénzügyi eszközökkel, és ezt a fajta támogatást folyamatosan akkor is élvezhetjük, ha már az EU tagjai leszünk. Lehet, hogy nem PHARE lesz a neve, hanem talán éppen „strukturális és kohéziós alap”, amelyhez hozzájuthatunk egészen addig, amíg a magyar gazdaság az EU színvonalát el nem éri, de talán annál tovább is. A mezőgazdasági alapokból például a legfejlettebb országok még ma is részesülnek. Elkülönített kerettel Annál is inkább nem klasszikus segélyek a PHARE-pénzek, mert elnyerésük feltétele a kötelező saját állami hozzájárulás, így együtt a teljes összegek eddig évente - más piaci forrásokkal kiegészítve - elérhették a százmilliárd forintot is. Gyakran gond volt azonban a saját hozzájárulások előteremtése. Ezért szeretné a tárca nélküli miniszter javasolni, hogy ajövő évi költségvetéstől kezdődően évente különítsenek el erre a célra egy nagyobb, mintegy 80- 100 milliárd forintos tartalékalapot. A tapasztalatok szerint ugyanis célszerű a hazai „társhozzájárulást” akkor rendelkezésre bocsátani, amikor az EU- pénz beérkezik, így megelőzhető a projektek megvalósításának csúszása, netán a támogatások elvesztése. Annak érdekében, hogy a pályázatok hiányosságai ne utólag, Brüsszelben derüljenek ki, a miniszter szükségesnek tartaná egy ezzel foglalkozó kis- létszámű, de jól felkészült központi munkacsoport létrehozását. Ez a szakértői gárda gyakorlatilag úgy állítaná össze a projekteket, hogy a támogatás megítélése után azonnal hozzá lehessen fogni a megvalósításukhoz. Döntő az időtényező-Az időtényezőnek, a gyorsaságnak nagy jelentősége van - hangsúlyozta Boros Imre. - Az EU az egyes országok, így hazánk számára is a támogatások igénybevételéhez kezdetben viszonylag hosszú határidőket szabott. Nem valami jótékonykodás volt ez, hanem egyszerűen figyelembe vették az országok helyzetét és a csatlakozással járó nehézségeiket. A határidőket azután fokozatosan rövidítették. Még most, három év után sem futottunk ki teljesen az időből az 1995-ös PHARE-se- gélyek felhasználásánál. „Még nem ég a ház” az 1996, 1997-es pénzeknél sem, most tekintjük át, hogy ezek elköltésével miként is állunk. Résen kell azonban lennünk, mert az 1999-es pénzek elköltésére várhatóan már csak egy-, másfél éves lehívási és 6-12 hónapos kivitelezési szerződési határidőket kapunk majd. (deregán) A Mezőbank névváltozása nem jár profilváltással Bankverseny a lakosságért Erste Bank Hungary Rt. néven működik tovább október 1-jétől a Mezőbank. Erről minapi rendkívüli közgyűlésén döntött a többségi tulajdonos, a második legnagyobb pénzintézetnek számító osztrák Erste Bank. A névváltozás azonban nem jár együtt profilváltással: változatlanul előtérben marad az agrárszféra finanszírozása, illetve az egyetemisták számlavezetése, miközben a bank erősíti lakossági üzletágát - nyilatkozta lapunknak Árkai Gábor vezérigazgató. A 94 százalékos tulajdonjogot szerzett osztrák Erste Bank nagyszabású tervei között az első helyen szerepel egy erős, lakossági szolgáltatásokra épülő, kiterjedt országos fiókhálózattal rendelkező pénzintézet megteremtése. Miként a vezérigazgató elmondta, az osztrák takarék- szövetkezetként ismert Erste hazánkban erős piaci pozíciót szeretne kivívni magának. Ennek első lépése volt az alaptőke-emelés, s ezzel a bank saját tőkéje 8,3 milliárd forintra emelkedett. Az idei első féléves adatok szerint mintegy 25 százalékkal nőtt a számlavezetők száma, és ezzel meghaladta a 90 ezret. A bank mérlegfőösszege is ennek megfelelően változott, az idén elérte a 120 milliárd forintot. A privatizáció során vállalt tulajdonosi kötelezettségek között szerepelt a teljes technikai korszerűsítés, és ezen belül az elektronikus számla- kezelés fejlesztése. Ennek köszönhetően jelent meg a Telebank-szolgáltatás, és folyamatosan bővítik a pénzautomaták hálózatát is. Az országban található 800 elektronikus pénzfelvevő hely közül 76 tartozik a bank tulajdonához. Ezekben ingyenes a pénzfelvétel. Az országos hálózatot 7 régióra osztva épül ki a bank irányításának szerkezete. Ez azt jelenti, hogy minden régióban működik egy vállalkozói-kereskedelmi igazgató és egy régióigazgató, aki a lakossági üzletágért felelős. A bank profiljában továbbra is meghatározó szerep jut a mezőgazdaságnak, ezen belül elsősorban az élelmiszeripar finanszírozásának. Ugyanilyen hangsúlyt kap az egyetemisták számlavezetése. Egészen a kezdetektől, azaz 1991-től élen jár ebben a bank, hiszen 40 ezer diákszámlát mondhat a magáénak. A bank dolgozik a magánszámlákhoz kapcsolódó úgynevezett készenléti hitel konstrukcióján. Eddig a számlaegyenleg erejéig nyílt mód a hitelezésre, amire egyedi elbírálás alapján csak hosszabb procedúra után volt lehetőség. A Visa Elektron kártya várhatóan szeptemberben jelenik meg a pénzpiacon. A gépjármű-vásárlási hitelkonstrukció beváltotta a hozzáfűzött reményeket, ennek kibővítéseként tervezik az áruvásárlási hitel bevezetés sét is. A teljességhez tartozik, hogy önkéntes és magánnyugdíjpénztárat is nyitott a bank, és 15 százalékos tulajdonosi részesedése van az Otthon Lakástakarék-pénztárban. Cs. J. A természetes állománnyal gazdálkodnak A gyulai Váralja Vadásztársaság évekkel ezelőtt is gondoskodott a fácánnevelésről fotó: such tamás A lékés megyei apróvad- gaztálkodás egyik legfontosabb területét jelentő fácán- tenyisztésben indokolt válto- zásolról tartottak a hét végén tanácskozást Gyoma- endrídön. Mint azt Nagy Sándor, a Békés Megyei Vadászszövetség elnökhelyettes fővadásza lapunknak elmondta, megyénk közel hetven vadgazdálkodási egységével együttműködve új alapokra kívánják helyezni a fácántenyésztést. A fő irányvonalat eddig az intenzív mesterséges tenyésztés jelentette, ám a jövőben azon lesznek, hogy a természetes fácánállománnyal való gazdálkodás kapjon hangsúlyt, s ezt szolgálja a mesterséges tenyészet. A fővadász utalt rá, megyénket korábban hazánk egyik legjelentősebb fácános területeként tartották számon. Volt olyan év, amikor félmillió naposfácánt neveltek fel, s a fácánteríték meghaladta a 200 ezret. Jelenleg a terítékszám 90 ezer. A természetes törzsállomány 300 ezerről 100 ezerre csökkent. Mindez az eddigi gyakorlat megváltoztatását indokolja. Nagy Sándor bízik abban, hogy az új technológiát alkalmazó, természetes körülményekhez közeli fácánnevelést előtérbe helyező tenyésztési programba megyénk mintegy 2400 vadásza közül minél többen bekapcsolódnak. (r) Fácántenyésztési program megyénkben A vagyonvédelmi cégek búcsút intenek a szélhámosoknak, bűnözőknek Tisztesség a kamarában Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kama- ez évben befizetett tagdíj hu- ra alakul Magyarországon. Ha így van, akkor ennek nyomát szonöt százalékának megfelelő kell találnunk Békés megyében ií ka, a megyei szervező bizottság séggel tájékoztatta is lapunkat. — Megalakult az országos és a megyei szervező bizottság is — mondta Takács Sándor. — Borbíró Zoltán és én képviseljük a megyét az országos bizottságban. Az érintettek, érdeklődők rajtunk kívül társainkat is megkereshetik kamarai ügyben. Békéscsabán Hankó Pál, Szarvason Pósa Árpád, Orosházán Seben János, Gyulán Dorogi János, Szeghalmon Tóth Antal várja a jelentkezőket. Valamennyien ilyen tevékenységi körű cégek vezetői vagyunk. A vagyonvédelemről szóló törvényt idén februárban alkották meg. Ez alapján a kamara megalakítása kötelezettség lett. Az a cél, hogy a vagyonvédelmi vállalkozások szakmai hitelét erősítsük általa. A kamara az alapszabályát, etikai kódexét megsértőkkel szemben felléphet. Vagyonvédelmi tevékenység — cégek, ezek vagyonőr-igazolvánnyal ellátott alkalmazottai, valamint egyéni vállalkozók által egyaránt — 1999. január elsejétől csak úgy végezhető, ha egyben kamaránk tagjai is. — Egy csipetnyi félelem megfogalmazódik a közvéleményben: e cégek fejlődési folyamatában nem egy esetben bűnözők, bűnözői csoportok is meghúzódtak a tisztességes többség mögött. S ha most szerveződnek... — A kamara létrejötte, működése éppenséggel egy öntisztulási folyamatot is elindít. Szakmai kamaránk tagsági igazolást bocsát majd a rendőrség részére, mely csak ez alapján ad i! Igen, gőzerővel folyik a mun- vezetője, Takács Sándor készTakács Sándor: A kamara megalakítása a közbiztonság javítását is célozza FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET ki működési engedélyt. Természetesen az ilyen engedéllyel rendelkezőknek is be kell lépniük a kamarába. A törvény további intézkedése: az említett körbe tartozó cégeknek profiltisztáknak is kell lenniük, csak a törvény szerinti, szigorúan vett szakmai tevékenységet fejthetnek ki. — Melyek a kamaraalakítás lépései? — Júniusban egy belügyminiszteri rendelet jelent meg a törvény végrehajtására. Ez a kamarái választásokról is rendelkezik. Előírják például, hogy az alakulás költségeit az érintett vagyonvédelmi cégeknek kell állniuk. Ez azt jelenti, hogy jövő évi tagdíjukból megelőlegezve, a mostani kamarájuknak összeget, de legkevesebb kétezer forintot kell befizetniük. Mikor és hová? Az erről szóló felhívás hirdetésben való közzétételét követően, az akkor megadandó számlaszámra, az akkor megjelölendő határidőig kell teljesíteniük. Valamint minden vagyonőri, illetve magánnyomozói igazolvánnal rendelkezőnek is kétezer forintot meg kell előlegeznie a jövő évi tagdíjból az alapítási költségekre. — S ha valaki mindkétféle igazolvánnyal rendelkezik? — Akkor természetesen csak egyik után kell befizetnie. Aki elmulasztja e befizetést, ugyan a kamara tagjává válhat, de az októberben vagy novemberben esedékes kamarai választáson nem szavazhat. Mint az eddigiekből kiderülhetett, e befizetéseket a jövő évre esedékes tagdíjbefizetésekbe beszámítjuk majd. A kamarai tagsági regisztrációra várhatóan január elseje után, attól számított hatvan napon belül kerül sor. Azt követően az említett tevékenységek regisztrált kamarai tagság nélkül jogszerűen nem folytathatók. y — Úgy tűnik, önök egyetértéssel fogadják a kamaraalakítási kötelezettséget. — Igen, mert magunk is érzékeljük a közbiztonság rossz állapotát, s szeretnénk a polgárok közbiztonságérzetének javulását is elősegíteni. Azt akarjuk, hogy fantomcégek, bűnözők ne működhessenek e bizalmi tevékenységet feltételező területen. Azt szeretnénk, ha megrendelőink számára a kamarai tagság garanciát jelentene. K. A. J.