Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-25 / 198. szám
1998. augusztus 25., kedd MEGYEI KÖRKÉP Körös-vidéki Zsaru „Hegyesi” csokor a bűn nyomában Feltöltődve. (1) A drótkerítés sem jelentett akadályt azoknak az ismeretleneknek, akik a közelmúltban a nagy- bánhegyesi Mezőgazdasági Szövetkezet Medgyesi úti gépparkjának területére a kerítés kibontásával jutottak be, majd az ott parkoló három IFA tehergépkocsiról eltulajdonítottak 4 db Starter, és 2 db Perion típusú akkumulátort. A lopással okozott kár 156 ezer forint. Fekete Macska, (r) A gyomaendrődi Fekete Macska söröző rossz kabala volt, annak a betörőnek, aki ezt a vendéglátóhelyet szemelte ki a minap. A tettes a söröző ablakát kibontva jutott be a helyiségbe, ahonnan 12 ezer forint értékben lopott el dohányárut és édességet. A tettest a rendőrség azóta elfogta. Ugyancsak rendőrkézen van a gyomai Interminor Söröző betörője. Az ő zsákmányának értéke elérte a 130 ezer forintot. Szarvason a minap a Pázsit presszóba törtek be ismeretlenek, s tulajdonítottak el dohányárut és édességet. Dinnyeszedők. (1) Med- gyesegyházán a Széchenyi utca egyik lakója tett feljelentést a rendőrségen, mivel a Med- gyesbodzás közigazgatási területén levő egy hektár dinnyeföldjéről ismeretlen tettesek körülbelül 200 méter hosszúságban levő növénytövekről eltulajdonítottak körülbelül 40 mázsa érett görögdinnyét 120 ezer forint értékben. Az előzetes vizsgálat szerint az alattomos dinnyeszedők a szomszédos búzatarlón át hajtottak be tehergépkocsival az említett földterületre, majd a kocsit megpakolva angolosan távoztak. Betöréses lopás bűntettének alapos gyanúja miatt rendeltek el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik egyik hajnalra virradóra a Mezőhegyes 57-es majorban lefeszítették a kultúr- ház ablakán levő szúnyoghálót. Betérve egy Hitachi rádiós magnót és egy walkmant zsákmányoltak. Kivágták a szúnyoghálót a Deák utcán üzeAkinek melege van, az a strandokon keres menedéket. Ezt használják ki mások: Gyopá- rosfürdőn az egyik kabinból — ajtókifeszítés módszerével jutott be — készpénzt tulajdonított el ismeretlen elkövető. A csanádapácai búcsú nyüzsgését várták meg azok a tolvajok, akiket az össznépi mulatság éjszakáján az apácai és a pusztaföldvári együtt járőröző rendőrök igazoltattak. (A két kerékpáros férfi nem volt ismeretlen az egyenruháBabetta típusú segéd-motorkerékpárral jelentkezett kilépésre augusztus 13-án a gyulai határ- átkelőhelyen egy román állampolgár. „Ejnye, de ismerős!” — ez volt az útlevélkezelő első gondolata, amikor meglátta... a Babettát. A járgány a megszólalásig hasonlított arra, amit az egyik kollégájától loptak el még júliusban. Az alapos vizsgálat során a határőr kapásból melő Krédó presszóban ismeretlenek, majd a teremben levő játékautomatát felfeszítették. Benne 88 ezer forint értékű fémpénzre leltek. Feltehetően a „nyeremény” örömére egy üveg vilmoskörte pálinkát, valamint két karton cigarettát is magukkal vittek. Ugyancsak Mezőhegyesen rendeltek el nyomozást a sok előtt.) Mint kiderült, jó érzékkel állították meg az illetőket, találtak náluk ugyanis lószerszámokat és még egyéb, 60 ezer forint értékű eszközöket. Az már az Orosházi Rendőr- kapitányság munkatársainak az érdeme, hogy a gádorosi születésű, hajdan erőszakos közösülésért elítélt, de éppen megérdemelt szabadságát töltő K. F.- et megfogták. Történt, hogy az elítélt időre nem érkezett vissza a börtönbe. Cs. I. felsorolta a Babetta „különös ismertetőjeleit”. (Nem csoda, hiszen korábban többször segített kollégájának a motor büty- kölésében.) A román elmondta: fogalma sem volt a Babetta „előéletéről”, a kismotort egy békéscsabai kereskedőnél vásárolta. Állítását adásvételi szerződéssel is tudta igazolni. Az ügyet a Gyulai Rendőrkapitányság vizsgálja. (gh) Hungarotel Rt. feljelentése alapján, miután észlelték, hogy a Kozma Ferenc utcai nyilvános telefonfülke üvegét ismeretlen személyek vandál módon megrongálták. Rosszul járt a MÁV Rt. Vontatási Kirendeltsége is, mivel az üzem telephelyéről egyik reggelre valaki eltulajdonított egy elektromos szivattyút. (1) Fogadatlan albérlők Gy. Zs. sarkadi polgár lakását távol-tartózkodása ideje alatt átrendezték. Hiányzott belőle a rádiós magnó, a musiccenter és némi ruhaneműnek is lába kelt. Az augusztus 8-án bejelentést tevő tulajdonos elmondása szerint valakik a garázsban is járhattak, mert ott sem volt minden rendjén. A rendőrök gyors intézkedésének köszönhetően az elkövetők közül egy személyt, a vésztői L. S.-t sikerült elfogni és kihallgatni, aki elmondta: kihasználva a gazda távollétét, családjával, rokonaival beköltöztek Gy. S. garázsába, majd megunva a szállást, összepakoltak és távoztak. A meglovasított tárgyaknak Szeghalomban akadtak nyomára a rend őrei. Ha nincs otthon a macska, cincognak az egerek. Vagy nem igaz? — Both — Az erőszakost megfogták Egy ismerős Babetta esete Megkérdeztük olvasóinkat Mi a véleményük a férfiasságot növelő tablettáról? Medgyesi Istvánná, 52 éves, medgyesbodzá- si postai helyettes: — Hallottam a hírekben a gyógyszerekről, de úgy tudom, Magyarországon nem terjedt el. Nem tudom elképzelni a tömeges használatát, hisz a magas ára miatt sem tudja mindenki megvenni. Akiknek gondjuk van, azok közül bizonyára idősek és fiatalok is kedvezően fogadnák, de a mellékhatásuk sem ismert. Idősebb korosztálynál más betegség is óvatosságra int. Egyébként a nőknek sem ártana doppingot kitalálni, mert egy házasságban lehet fordított eset is. Dr. Baráth Mihály, 41 éves, mezőkovácsházi lakos, jegyző: — Ha valakinek betegsége van, azt természetesen gyógyítani kell, de — úgy gondolom — a férfiassághoz egy szép hölgy közelsége minden eszköznél hatásosabb lehet. Ilyenkor nyáron, amikor a kánikula miatt szinte mindent sejtetnek a ruhadarabok, van bőven választék az „energianövelő” látványhoz. A fiatalok bizonyára kíváncsiságból kipróbálnák, ám az idős embereknél veszélyes lehet, mert még bizonytalan a felhasználás következménye. Vozár Annamária, 20 éves, pusztaottlakai tanuló: — Nem túl sokat tudok a dologról, csak amit a tévében hallottam. Úgy tudom, hamarosan az országban is lehet kapni a tablettákat, de nagyon drága lesz. Még fiatal korban szerintem nem kel ilyesmihez folyamodni, akinél pedig betegsége van, az bizton ságosabb, ha orvossal konzul tálja meg a dolgot. Ez kies olyan divat, amit nyugatról vi szünk át, sokszor kontroll né kül, de — mint mondani szó- ták — minden csoda három i> pig tart. rek, akik váncsiságból az új dolgokats kipróbálják. Szerintünk, ti gondokkal küzd, annak jó aáj lehetőség, de fontos ismema következményeit, mellékhá- sait. Úgy hallottuk drága la, ezért jobb, ha orvoshoz foral, akinek szüksége van rá. Rendjük nekünk fiataloknak nm kell ilyen doppingszerhez o- lyamodnunk, elég ha szerelik egymást. A párkapcsolathozét ember kell, ezért fontos a kcös megegyezés. HM. FOTÓ: SUCH T/1ÁS .Varrónőből soha sincs elegendő, ezért is nagyon hasznosak ezek a képzések A gyakorlatra épülő képzések sikeresek Szakképzések a munkáltatók igénye szerint Számos szakmai képzés megszervezésében vett részt az elmúlt évek során a BRMKK (Békés Megyei Regionális Munkaeró'fejlesztő és Képző Központ). A közelmúltban varrómunkásokat és kőműveseket tanítottak elméletre és gyakorlatra, hogy megfeleljenek a jövőbeli elvárásoknak. A képzés költségeit a békéscsabai munkaügyi központ állta. A cél az volt, hogy a hallgatók a szakma elsajátítása után el tudjanak helyezkedni és megkezdhessék a munkát. Megkerestük Králik Mátyást, a BRMKK ipari szektorának instruktorát, aki beszámolt nekünk a képzések részleteiről. — A képzéseink gyakorlatorientáltak, amelyek elsősorban felnőtteket érintenek, beleértve a munkanélkülieket és a munkában résztvevőket egyaránt. Kezdettől fogva ellenőrzik a hallgatók munkáját és ez rákényszeríti őket a tanulásra. Az egyik a varrómunkásképzés, amely az Unicon Rt. vezérigazgatójának, Hatos Istvánnénak a kezdeményezésére szerveződött. Ezzel a kistérségek foglalkoztatási helyzetén szeremének segíteni egy termelőüzem kialakításával. A gyakorlati képzés Pusztaföldváron történik egy nemrégiben felújított iskolában, ami varrodaként működik majd a közeljövőben a békéscsabai polgármesteri hivatal jóvoltából. A képzési programot az Unicon Rt.- vel közösen egyeztettük és az igényeiknek megfelelően alakítottuk ki. A program modulokból áll, amelyeket úgy állítottunk össze, hogy a képzés végére a résztvevők azt a munkát, amit rájuk bíznak, el tudják végezni. Több jelentkezőből választottuk ki azt a 20 embert, akik most részt vesznek az oktatásban. Pszichológiai teszt, illetve elbeszélgetés alapján, tehát azt mondhatom, hogy felvételi útján kerültek be képzési rendszerünkbe. Ok mindannyian munkanélküliek voltak ezt megelőzően, így nagy akarattal és odaadással végzik a rájuk bízott munkát. Nemcsak kisebb ruhadarabok vagy csak részek megvarrását tanulják, hanem rákényszerülnek teljes, egész darabok elkészítésére is, legyen szó akár szoknyáról vagy nadrágról. A közelmúltban az okányi szociális otthon vezetőjének kérésére ágyneműt varrtak az otthon lakóinak. — A másik forma a kőművesképzés, amelyre azért van szükség, mert a térségben aránylag nagy beruházások folynak és nincs elegendő kőműves. Mezőberényben, Orosházán és Békéscsabán kezdődött az oktatás, amelyen jelenleg 24 munkanélküli vesz részt. A prqram anyagi alapját egy Phare-pálázat biztosítja. így már a tavalyi éven is képeztünk karbantartó munksokat és kőműveseket. A siker ner maradt el, hiszen a békéssabai Lencsési lakótelepen egy óvo<a tornatermét építették fel a hallgíók, a kitűzéstől az utolsó ecsetvinásig mindent ők csináltak. Ebben az évben is több felújításon és építkezésen dolgoztak olyanok, akik tlisme- rést is szereztek a szakmában A békéscsabai képzőben résztvevők a Gyóni Géza úton épülő társasház homlokzati vakolatát készíthették el az építtető kérésére, míg a mező- berényiek az ottani kétnyelvű gimnázium falkerítését építették meg. A vizsgáról, amely a napokban volt, már többen munkáltatói papírral térhettek haza. Kriskó Edina sm HAA MEGYEI TELEFON HIRDETNE, MOST NEM IBM IDEJE ÚJSÁGOT LAPOZGATNI... A Megy ei Telefonkönyv az összes előfizető adatait tartalmazza; a legnagyobb példányszámban megjelenő információhordozó a megyében. Ha benne hirdet, mindenkit elér. Megyei telefonkönyv Hívja fel magára a figyelmet! c Hirdetésszervezés: Magyar Telefonkönyvkiadé Kft. 2040 Budaörs, Baross u. 80. Telefon: (23) 504-099 Fax: (23) 504-989 Internet: http://www.mtt.hu j