Békés Megyei Hírlap, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-27-28 / 149. szám
8 HÉTVÉGI MAGAZIN 1998. június 27-28., szombat-vasárnap Beszélgetés Szász János rendezővel Alámerülés a létezés bugyraiban - csak lelnőtt nézőknek Két nemzetközi hírnévre szert tett film (Woyczek, Witman fiúk) után Szász Jánosról kiderült, hogy színházrendezőként is a legjobbak közé tartozik, az Országos Színházi Találkozón előbb a Vágy villamosával, néhány hete pedig a Ványa bácsi nyíregyházi színre vitelé vei aratott rendkívüli sikert, négy díjat is elnyerve. Augusztus 2—5. között a Gyulai Várszínházban Brecht Baal című darabját rendezi, s az előadás iránt máris felfokozott az érdeklődés. Verselő Rovatunkban munkatársaink közül ezúttal Fábián István választott verset. — Volt egyszer egy bájos, éjfekete hajú tévébemondó, úgy hívták Hajas Ilona. Ugye, még tetszenek rá emlékezni? Amikor fájdalmasan fiatalon meghalt, élettársa, P. I. riporterkollegám emlékműsort készített róla a rádióban. Minden felvétel elkészült már, csak egy hiányzott, a záróakkordnak szánt Erdélyi József- vers, melyet a Gyulai Várszínházban Szabó Gyula mondott el nekem magnószalagra. Feledhetetlenül! Azóta a Kulcsár Irmának írt Reggel minden sorát mélyen magamban hordozom. Félig-meddig tartozik csak ide, hogy Erdélyi József Nagyszalontán diákoskodott, volt vöröskatona is, eleinte a Nyugatban publikált, egy időben szélsőjobboldali nézeteket vallott és mellesleg háromszoros Baum- garten-díjas poéta. Nyolcvankét évesen halt meg. Ez a vers, persze, gondolom, valami egészen másról szól. Az életről. És egy kicsit az én kulcsárirmámról is. Reggel Kulcsár Irmának Egy szép reggelre gondolok és mosolygok és meghalok... Kéklett az ég, sütött a nap, mentem sötét fenyők alatt. Kezemet fogta jó apám. Sárgarigó fütyült a fán. Sárgarigó, huncut rigó, azt fütyülte, hogy élni jó. Hogy élni jó, hogy élni szép, ha fogják az ember kezét. Jó lenni nagynak, kicsinek, mindennek és mindenkinek. Sárgarigónak legkivált, nagy kertben élni nyáron át. Fenyőre szállni rangosán, fütyülni szépen, hangosan Hirdetni vígan szerteszét, hogy élni jó, hogy élni szép. Hogy élni jó, hogy élni szép, ha fogják az ember kezét... Egy szép reggelre gondolok, és mosolygok és meghalok. Kék lesz az ég, ragyog a nap, megyek sötét fenyők alatt. Kezemet fogja holt apám, s megszólal egy rigó a fán. Azt mondja majd az a rigó, hogy élni szép, élni jó. De halni szebb és halni jobb... S én mosolygok és meghalok. 1935 — Mit jelent az Ón számára a színház? — A film és a színház is nagyon fontos, de bennem egyik kiegészíti a másikat. A színházban, a színészekkel végzett munka sokkal nehezebb, sokkal hosszabb folyamat során születik meg a produkció. Azért szeretem mégis a színházat, mert ott csak színészekkel kell együtt dolgoznom és én gyorsan kontaktust tudok teremteni velük. — A Baal ritkán látható hazai színpadjainkon, első változatát Brecht húszévesen írta 1918-ban. Miért épp ezt választotta, mi foglalkoztatja ma leginkább ebben a darabban? — Ez a darab olyan, mint ma a világ, se nem rosszabb, se nem jobb, húsbavágóan aktuális ma is, nemcsak az értelmiségre vonatkoztatva, mert az nem nagyon érdekel engem, hanem általában az életünkre. A létnek olyan bugyrai vannak benne, ami engem kezdő korom óta érdekel. Voltaképpen egy menekülésről van szó, a társadalomból való kifelé menekülésről és egy belemenekülésről egy másfajta formába, amit nem is formának, hanem alkoholnak neveznék. Ennek a darabnak nagy része, én úgy látom, egy delirium, és ez engem hihetetlenül érdekel, nem azért, mitha jómagam is gyakorló lennék, csak egyszerűen fontos, mert embereknek nagyon nagy része valamiféle kiutat lát benne. De én nem hiszem, hogy kiút, s azt hiszem, hogy mindenki pontosan tudja, hogy ez az ő életének a zsákutcája. —Általában a korábbi alkotásaiban már kipróbált munkatársakkal, színészekkel dolgozik, jórészt így lesz ez Mi, nők alkalmakra kérhetünk, vagy anélkül is kapunk fülbevalót, karkötőt, gyűrűt. Kisvárosaink ékszerboltjaiban sincs hiánycikk, ám a pénztárcánk határt szabhat vágyainknak, pláne, ha különleges igényeink is támadnának. Álmaink netovábbja lehet egy drágakővel ékesített gyűrű, mondván: az szerencsét hoz. — Nem mindennaposak ezek a vásárlások, de van erre is igény. Az urak — ha igazi gavallérok — meglephetik szívük hölgyét egy-egy mutatós darabbal, de nem mindegy, milyennel. A hölgyek ugyanis különösen szeretik és igénylik, hogy ott legyen ujjúkon a szerencséjük — avatott be a csillogó, most is, gondolok például a nyíregyházi színészekre, de a főszerep megformálását Derzsi Jánosra bízta, akivel még nem dolgozott együtt. A gyulai előadás társulatát milyen szempontok szerint állította össze? értékes ékszerek rejtelmeibe Kovács Bertalanná orosházi kereskedő, aki nem csak kedveli a míves darabokat, de fel is készül, nehogy a váratlan és különleges kérésekkel jelentkező vásárlónak ne tudjon a kedvében járni. — Amikor a vevő tanácstalanul áll az ékszerek láttán, megkérdezem tőle, mi a szerencseköve? Merthogy manapság egyre nagyobb szerepe van a vásárlásnál — azon túl, hogy vonzalmat kelt bennünk — a titokzatosságnak, ami a drágakövet lengi körül. Illúzió- romboló, ha a drágakövet megfosztjuk minden jelképes jelentésétől, esztétikumától, és csupán tőkebefektetésnek tekintjük — persze ez sem véletlen, — Egyszerű: hiszek bennük. Derzsi Jánosról pedig azt gondolom, hogy ő erre a szerepre termett és eljött az az idő színészi tudásában, életében, amikor ezt a szerepet el kell játszania. Eljött az idő, amikor az ő nagyszerű tehetségével Baalt fantasztikusan kell tudnia megformálni. A Baalt tulajdonképpen Derzsi János miatt vettük elő, és szerintem nagyon fontos színészekre választani egy darabot. Nagyon régóta nézegetjük már egymást, és készülünk arra, hogy valamit hisz az apró méretű darabok csakugyan értékállónak bizonyultak a mai napig — vélte vendéglátónk. — Általában smaragdot a májusban, rubint a júliusban, zafírt a szeptemberben születetteknek ajánlom. A hónapok kövei közül januáré a gránát, februáré az ametiszt, márciusé az akvama- rin, áprilisé a gyémánt, júniusé a gyöngy, augusztusé a peridot, októberé az opál, novemberé a topáz és decemberé a türkiz. A születési kövekben — olyan drágakövekben, amelyek az egy- egy állatöv jegyében születetteket illeti, kísérik és oltalmazzák — vagy hisz a viselője, vagy sem. Ez már az ő dolga. Csete Ilona Vásárlásnál egyre nagyobb szerepe van a titokzatosságnak, ami a drágaköveket lengi körül FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET együtt csináljunk. De itt annyi nagyszerű színész lesz — például Andorai Péter, Gazsó György, Szabó Márta, Szabó Győző, Létay Dóra, Kerekes László, Bognár Gyöngyvér —, hogy én azt gondolom, hogy ez kiváló csapat, és az ember csapata egyre növekszik, állandóan új és új emberek jönnek bele, s az a nagyszerű, hogy nem mennek ki belőle. — Filmben és színpadon egyaránt erőteljes, a néző eszét, szívét, lelkét átjáró, megmozgató hatásra törekszik, így lesz-e a gyulai Baal esetében is? — Ha nem remélném, hogy így lesz, nem csinálnám, nem csinálnánk. De az biztos, hogy nem fog hasonlítani az előzőekhez. —Miért a szokatlan helyszín, hiszen a Gyulai Várfürdő fedett uszodájában, az úgynevezett lovardában játsszák a darabot? Mi árulható el előre az előadásból? — Ennek a darabnak a nagy része a természetben játszódik, ahová Baal és Ekart menekülnek. Nagyon sok szó van a vízről, a természetről, a fákról és ebben a környezetben elementárisán tud megjelenni a víz (ha a fák, a zöld csak néhány lépéssel arrébb található is), a csapadék, a folyadék, a fürdés, a tisztaság, a tisztátalanság, tehát nagyon sok dolog, ami a vízhez kapcsolódik, amit ott meg fogunk találni, de még magam sem tudom pontosan, hogy lesz az egész, hiszen darabváltás után vagyunk (az eredeti tervek szerint az Othellót játszotta volna a Gyulai Várszínház Szász János rendezésében — E. T.), de van már néhány érzésem, s az biztos, hogy teljesen adekvát helyszín a 33 méteres medence és a két plusz medence. Egy dolog biztosan elárulható: az, hogy az előadást csak felnőtteknek ajánljuk! Elek Tibor ,yAzért szeretem a színházat, mert ott csak színészekkel kell együtt dolgoznom” ________________________Drágakövek — a hölgyek igénylik, de nem veszik Uj junkon a szerencsénk A drágakőtudomány (gemmológia) alapismereteivel kevesen dicsekedhetünk, pedig ezek a kövek ősidők óta elbűvölő hatással vannak az emberekre. Évszázadokkal ezelőtt az uralkodók kiváltsága volt, manapság bárki(?) megengedhet magának egy-egy szép követ ékszer vagy díszítés céljára. A drágakövek kínálata akkora, hogy a nem szakember aligha képes eligazodni benne, vagy megítélni. ___________________R. Harold:___________________ A Yard csak nyomozzon! Az áruház elleni rablótámadást aprólékosan kitervelték és minden ennek megfelelően történt. Derek Mattis azonban ideges lett, amikor menekülés közben egy nagy fekete kocsit látott, s úgy tűnt, hogy követi őket. Gázt adott és olyan sebességgel vette a kanyart, hogy a kocsit nem tudta az úton tartani. A jármű többször megperdült, a két utasa kizuhant. Derek feje egy kőhöz csapódott, Lee Hutter azonban kisebb sérülésekkel megúszta. — Megvagy? — kérdezte társát. — Nekem... végem — nyöszörögte. Az arca sápadt volt. — Lee... a részemet add a lánynak... Susanne Broome... West Road nyolc a lakása. A társ megismételte a nevet és a címet. Várt még egy kis ideig, aztán elindult, hogy megkeresse a műanyag zacskót, amibe a pénzt tették. Várt a sötétedésig, aztán egy munkásvonattal hazautazott. Döntött útközben, egy fityinget sem ad a lánynak. A lakásban megszámolta a pénzt, sorba rakta a bankjegyeket és tervezgette, hogy mire is fordítja a zsákmányt. Megint eszébe jutott a lány. Vajon mennyit tudhat? Tulajdonképpen el kellene hallgattatni. Néhány reggeli lap már írt a rablásról, a részleteket is szellőztették: két 25-30 körüli férfit keres a rendőrség. Illetve az egyiket bevert fejjel meg is találták egy autóbaleset helyszínén. Ennek a személyét is azonosították. A Scotland Yard a másik keresésében is nyomon van... Hutter elnevette magát. A Yard csak nyomozzon, hiszen az igazi nevét még a cinkosának sem mondta meg. De mégis, mit mondhatott a fickó a lánynak?! Úgy döntött, hogy semmit sem bíz a véletlenre, meg kell tudni először is, hogy ki ez a Susanne Broome? Elment tehát a West Road 8-as számú házhoz és ellenőrnek mondva magát, kiderítette, hogy a lány egy kis garzonban lakik, egyedül. Felment a harmadik emeletre és csöngetett. Kissé molett hölgy nyitott ajtót. — Tessék — mondta szívélyesen. Nem ilyennek képzelte. Derek mindig úgy emlegette, hogy „klassz nő”. Hát ez nem az. — Fontos ügyben keresem, Broome kisasszony — mondta zavartan. — Ugye, ön Susanne Broome? — Igen — mondta a lány és előzékenyen kitárta az ajtót. — Jöjjön beljebb. De kihez is van szerencsém? — Parker vagyok — mondta a látogató és udvariasan meghajolt. — Én Derek barátjaként jöttem magához. A hölgy mosolygott és megindult előtte. A látogató a nyakán lévő sálat bámulta. Ez lesz a megoldás — gondolta. — Iszik valamit Parker úr?-— Az a kérdés, mivel kínál •— mondta és a lány mellé állt, aki éppen a bárszekrény ajtaját nyitotta. — Szép a sálja — mondta. Aztán egy gyors mozdulattal mindkét végét elkapta a ruhadarabnak. De abban a pillanatban, hogy megrántotta volna, hátulról elkapta valaki, megragadta a csuklóját és a kezét hátracsavarta. Felordított, majd a padlóra rogyott. Magas, szélesvállú férfi állt előtte. — Maga... kicsoda? Susanne szeretője talán? — Nekem semmi közöm hozzá... A vállas férfi egy fotelbe lökte. — Sokkal érdekesebb, hogy maga kicsoda — mondta határozottan. — Én azért jöttem, hogy átadjak valamit a hölgynek. Azazhogy miss Broome-nak. Valamit, ami most már az övé. — Csakhogy én nem vagyok Susanne Broome. Én csak az ő szerepét játszom. Egyébként rendőrőrmester vagyok és a nevem nem fontos. Az úrral együtt, aki nyomozó a Yardnál, már vártuk magát. Amint látja, a Yard gyorsan dolgozott. Amikor a halott társa zsebében megtaláltuk Susanne Broome fényképét, rajta a pontos címmel, ide jöttünk és vártuk magát. Köszönjük, hogy nem váratott sokáig.
