Békés Megyei Hírlap, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-27-28 / 149. szám
Drágakövek Fellebben a titokzatosság fátyla a különös és kedvelt ékszerekről 8 Beszélgetés Szász János rendező beszél a filmről, a színészekről és a Várszínházról Galambősz hullámos haj, barna bőr, sarmos megjelenés Különlegesség Rádiómúzeum a szentesi adótorony tövében Unneplik Gálfi művész urat Gálfi László, a Békés Megyei Jókai Színház művésze és felesége, Felkai Eszter a városnak alkotóelemei, nélkülük más lenne Békéscsaba hangulata, légköre, múltja és jelene, a kultúra „íze”, a színházszerető' emberek érzésvilága. Hihetetlen, de Gálfi László hetvenéves. Az évek felette sem múltak el nyomtalanul, de évtizedek óta jellegzetes színfoltja a városképnek hófehér haja, huncut tekintete, nyáron napbarnította, sarmos lénye. A Városházi esték idei programjában Müller Péter—Seress Rezső zenés játékának, a Szomorú vasárnapnak rendezője és főszereplője is egyben. „Az életemben minden döntő változás konfliktushoz kötődött, de egy-egy ilyen nyár kárpótol sok mindenért” fotó: kovács Erzsébet Az ifjúsági házbeli próba szünetében húzódunk meg egy sarokban múltidéző nosztalgiázásra: — Egy Szolnok megyei kis faluban születtem, s amikor már a színjátszásra eszmélhettem Kecskeméten játszottam. 1949-ben államosították a színházakat. Az számomra nem jelentett alkotást, hogy a művészek kijártak az aratókhoz, jobb munkára biztatni őket — meséli. — Ebben nem vettem részt, de az igazi színház, az nagyon hiányzott. Győr, Kaposvár, Szolnok lettek a későbbi főbb állomások. — Ezek felejthetetlen dolgok, a színházteremtés, egy új színház alakítása életre szóló élmény. — Az életemben minden döntő változás valamiféle konfliktushoz kötődött, pedig általában béketűrő ember vagyok. Szolnokra kerültem, Berényi Gábor vezette a színházat, amelyet a kollégák miatt is nagyon szerettem. Olyan színészek voltak, akik akkor szabadultak ki a politikai fogságból 1958 után, Mensáros László, Mádi Szabó Gábor, Somogyvári Rudolf és talán kevésbé neves, de tehetséges kollégák. Ott nem lehetett rossz az ember, az szégyen lett volna. —A színházat a gyakorlatban tanulta meg igazából? — Más a szakma és más a hivatás. Ha rádöbben az ember, hogy semmit sem tud, az rendben van, akkor menthető a művészet. Odahaza az ember saját magával szemben nem hazudhat, a külvilágban olykor rákényszerülünk akár a kegyes, akár a szelíd hazugságra, füllentésre. Akkor van a baj, ha otthon nem tud az ember magának elszámolni. Sokszor tudtam magamról, hogy ha most én egy jellemóriás lennék, nem így kellene viselkednem, nem ezt kellene mondanom. Előfordult, hogy megalkuvásra kényszerültem, de árulásra nem. — Tudomásom szerint nemcsak a közönség szereti Ont, hanem a kollégái is tisztelik, becsülik. — Az életem utolsó 32 éve Békéscsabán telt el, s én ettől a várostól, az itteni emberektől nagyon sok jót kaptam. A színháznak kezdetben ugyan nem volt jó híre, de végérvényesen szakítottam Szolnokkal, rászántam magam, hogy ide jövök. Itt együtt lehettünk a fiatal feleségemmel, Eszterrel, aki Győrből szerződött ide. Itt születtek a gyerekeink, Bence és Edina, ők a legnagyobb jók az életünkben. — Szép emberpárként éltek együtt már a pálya kezdetén is, s igen kevés művészpáros tart ki egymás mellett ilyen hosszan. — Szolnokon ismerkedtünk meg, a feleségem lényegesen fiatalabb, mint én. Nem nagyon erőltettem a házasságot, mert már túl voltam egy jó-rossz házasságon. A mérhetetlen gyermek- szeretet és a szakmai összehangoltság lehet a titka a kapcsolatunknak. Igyekeztünk őszinték lenni egymáshoz szakmailag is, akár a végtelen kegyetlenségig. — Rátalált a kedves szerepkörére, a jó szerepek Önre leltek? Volt szerepálma? — Erre soha az életben nem tudtam válaszolni. Szerencsés ember vagyok, nem kellett vámom rá, mindig jött a szerep, néha több is, mint kellett volna. Tudtam egy kicsit énekelni, táncolni, a zenés műfajban operettől a zenés műfajok különböző változatáig még operát is énekeltem. Puccini Pillangó- kisasszonyában a konzul szerepét kaptam meg például. Egyedülálló műfajom így azután nem volt, hiszen a Mágnás Miskától a Lear királyig mindent eljátszottam. — Soha nem mocorgóit a pesti színészi lét utáni vágy Önben? Csábítás, hívás másfelé hajtotta-e? — Nagyravágyás bennem is akadt, de fővárosi színész nem akartam lenni. A lehetőségek szűkösebbek vidéken, az tény. Személyes kapcsolataim sincsenek magasabb körökben, megy ugyan most egy viedoklipem a tévében, oda sok száz fotó közül válogatott ki egy ügynökség. Egy időben hívtak a debreceni színházhoz, a gyerekek számára több lehetőséget feltételeztünk, az ottani igazgató megkeresett bennünket és ez csábító lehetőségnek látszott. Végül is maradtunk. — Elismerések hullottak az ölébe a közönség szeretetén kívül? — Itt helyben minden lehetségesét megadtak. Jászai-díjra hétszer terjesztettek fel, de nem kaptam meg. Még egyszer kísérletezett az igazgató, akkor megijedtem, hiszen beteg voltam és egy komoly műtét után megkaptam a Jászait. Túléltem. — Hogyan sikerül a jó kondíciót, a külsőt, az erőnlétet megtartani? A családi összetartás szoros kapocs? — Kimegyek a víz partjára pihenni. Fekszem a napon, hallgatom a természet csendjét. Van egy tanyám a Tisza- parton, ahol se villany, se civilizáció, csak a madarak, a növények és a bogarak vesznek körül. A gyerekeim már elindultak a saját útjukon, a fiam már végzett, vállalkozó és pénzügyi szakos, Budapesten dolgozik. Edina ének— magyar szakos tanár lesz, ha sikerül. Bevallom, sokszor elnéztem a gyerekeimet: alapjában nem rosszul neveltek, nincs káros szokásuk, rendes, család- szerető emberek, ki nevelte őket? Hiszen mi állandóan próbáltunk, játszottunk, beültünk a tájbuszba, éjszaka érkeztünk haza és ez nap, mint nap így ment. Szeretem a hasamat, a finom italt, akármit, ami jólesik. Mindenki éli már a saját életét, ritkán találkozunk, keveset lehetünk együtt. Ha jól érzik magukat velünk, jönnek hozzánk, az ajtó nyitva áll. A színházból juthatna több, de egy-egy ilyen nyár kárpótol sok mindenért. Bede Zsóka Fik itéa-ff.ii f.rf.a Hannibál sakkleckét vesz Kádár Jánostól T. J. pártelnök, majdnem-miniszter itt áll a kapuk előtt! Mint annak idején Hannibál az elefántjaival. Csak épp T. J. leendő parasztminisztemek nincsenek elefántjai. Persze még lehetnek, nem nagy csoda lenne leendő miniszter úr háza táján. Utoljára Ceausescuéknál volt például divatban, hogy az asszony is okos, mi több, ugyanabban a pártban ülnek (nyakig), a legmagasabb pozíciókban. De hagyjuk az asszonyokat, különben is Cs. Mária azért mégsem Elena, se kémiai tudományok, se akadémikusság, se díszdoktori cím. Térjünk vissza inkább az elefántokra, meg Hannibálra, meg a kapura, meg T. J. elnök kapu előtt álldogálására, amelyre a hétfőn kiegyenesített Fidesz—kisgazda paktum adott neki felhatalmazást. Az egyezség szerint a két párt közösen állít köztársasági elnök jelöltet a jó két év múlva leköszönő Árpi bácsi helyére. Pontosabban a kisgazdák javasolnak, a Fidesz pedig bólint vagy vétóz. A dolog egy kicsit zavarosnak tűnik, hiszen a Fidesz, amely a választási kampányban mindvégig sejtelmesen hallgatott arról, koalíciózik-e a kisgazdákkal vagy sem, most átengedi nekik az első éjszaka jogát. De ne akadjunk fenn ezen, inkább figyeljünk arra, mit mondott a paktum másnapján a kisgazdák tárgyaló küldöttségének feje, bele a televízió kamerájába: a párt a soraiból politikust jelöl köztársasági elnöknek. Világos. Mivel a kisgazda pártban egy politikus van — T. J. pártelnök úr — így ő ajelölt. Ha csak O. Viktor min. jelölt úr fel nem mutatja majd neki a piros lapot. Ne idegeskedjenek, felmutatja. Kádár János, a nagy sakkjátékos az irigységtől alighanem dörömbölne a sírjában, ha látná O. Viktor zseniális lépését. Mindenki mattot sejt, miközben a tábla állása pofon egyszerű: T. J. okkal gondolhatja, ha nem rendetlenkedik, akkor két év múlva ő lesz a Józsi bácsi. Ha pedig T. J. eminens tanulóként viselkedik, akkor a koalíció működni fog. Két évig, mert akkor ugye T. J. benyújtja önmagát. Amire O. Viktor akármit válaszolhat. Sikeres kormányzással, megváltozott SZDSZ-szel, MSZP-vel, más politikai „konstellációval” még a piros lapért is nyúlhat. Akár a bili is borulhat. Akadna párt, amelyik a köztársasági elnöki székéért — kívülről, vagy belülről — kész lenne O. Viktor kormányát támogatni. Hogy mi lenne Hannibállal? Mehetne sakk leckét ven- ni. Arpási Zoltán Mezőhegyes, 1913. Egy képeslap abból az időből, amikor még volt cukorgyár, s a gyár mellett volt tó, s a tavon csónakázni lehetett, hölgyeknek akár kalapban, elegáns ruhában, evezős legény társaságában. A lapot Hau Margitka kisasszonynak küldte Horváth István. „Isten és a császár mozdonyának segítségével, s a lábaim agyontörésével — t.i. a cipő törte agyon — szerencsésen megérkeztem Mezőhegyesre” — értesíti Margitkát Horváth úr.
