Békés Megyei Hírlap, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-20-21 / 143. szám
Technika Forradalmi találmány egy csabai kovácsmester műhelyéből, Q 1902-ből O Határvita Miként akart Cseh Szlovákia miniállamot csinálni Magyaror szágból? 9 Beszélgetés Vámos Miklós író a televíziózásról, a színházról és az irodalomról Aki Apor alakját szoborba álmodta Szombaton délután avatják-szentelik fel a boldoggá avatott egykori gyulai apátplébános, vértanúhalált halt győri püspök, báró Apor Vilmos egész alakos szobrát. Az alkotás a Szovátán élő székelyföldi szobrászművészt, Bocskay Vincét dicséri. Négy pályázó közül nyerte el a munkát Az alkotóval még a szobor Gyulára érkezése előtt beszélgettünk. — Vissza tud emlékezni arra a pillanatra, amikor megtudta, hogy pályázatot nyert?-— Természetesen, és nagy örömmel fogadtam a hírt, mert közel állónak éreztem magamhoz Apor Vilmos személyiségét. Lenyűgözött emberkö- zelisége, egyszerűsége. Ez adott hajtóerőt ahhoz, hogy egyszerű formanyelven, visszafogottan mintázzam meg. Személyében megvalósíthatónak láttam a gondolatot: miként tud az ember isteni lenni, és miként tud Isten az emberhez kerülni valakinek a személyében. Apor Vilmos mindenekelőtt mint ember érdekelt és csak másodsorban foglalkoztatott mint püspök, mint plébános. A komponálás idején arra összpontosítottam, hogy elkerüljem a jelenet- és életképszerűséget, mert monumentális szobornál az nevetségessé tenné a témát. Igyekeztem tehát a legegyszerűbb taglejtéssel kifejezni az egykori gyulai apátplébános jellemét. — Négyen pályáztak. Hárman veszítettek, Ön nyert. Ez a körülmény nem terhelte meg a kapcsolatukat? — Úgy érzem, nem. Régi ismerősök, barátok vagyunk, középiskolától kezdve együtt jártunk iskolába. Mind a négyen a Székelyföldön, Apor Vilmos szülőföldjén élünk, dolgozunk. Meg vagyok győződve arról, hogy bármelyikünk sikere a többinek is öröm. — Látták a készülő szobrot, esetleg mondtak róla véleményt? — Egyikük, Dóczi András látta, neki tetszett, sőt felajánlotta, hogy elkészíti a talapzatot. Dóczi egyébként nem csak kiváló szobrász, hanem kitűnő kőfaragó is. Együtt hoztuk át Csíkszeredáról a Hargitából bányászott andezit talapzatot. —Az Apor-szobor hányadik köztéri munkája? — Több szobrom áll, de ez a második egész alakos munkám. — Látta már a kiöntött, kész szobrot? — Igen, a héten jártam Györfi Sándor karcagi műhelyében. Elégedett vagyok a kivitelezéssel. Györfi kitűnő szakember. Elismerően nyilatkozott a munkámról, legfőbb erényének azt tartja, hogy egyszerű, és mívesen oldottam meg a feladatot. Erre is törekedtem, sallangmentes szobrot akartam. Azok a nagy érzések, amelyek Apor Vilmosban éltek, idegenek a gesztikulációba merevített ábrázolástól. — Mit érez a szobrász, amikor megpillantja bronzba öntött munkáját? Nincs olyan érzése, hogy itt vagy ott még igazítana rajta? — De, természetesen újra mintáznám. Tulajdonképpen most, a szobor felavatása után kezdődik meg nyugtalanságom második szakasza. Az első nyugtalanság abból áll, hogy be tudom-e nyújtani a munkát a megrendelő kívánsága szerinti határidőre, kellő színvonalon. A második szakasz akkor kezdődik, amikor a lepel lekerül a szoborról. Akkor lehet észrevenni azokat a hiányosságokat, amelyek a műteremben nem láthatók. A vonalak a szabadtéren másként rajzolódnak ki. Ezek az izgalmak benne vannak a pakliban, nélkülük lagymatag lenne az egész vállalkozás. További izgalom, az öntés során miként képesek technikailag mindazt visszaadni, amit elképzeltem. Külön szerencsém, hogy az öntő egyben szobrász is, így a technikai részleteken kívül esztétikailag is meg tudja ítélni, milyen legyen az öntvény. — Kik kísérik el az ünnepségre? — A két lányom sajnos nem lehet itt, mert épp érettségiznek. A feleségem eljön, de rögtön az ünnepség után rohanunk haza, hogy együtt legyünk a lányokkal ezekben a nehéz percekben, és hát vár a munka. Gróf Mikó Imre szintén egész alakos szobrával kell elkészülnöm október végére, Sepsiszentgyörgyön állítják fel, s azt is Karcagon öntik a Györfi-műhelyben. — Elképzelte már, milyen érzés lesz ott állni szombaton a templom előtt, a felszentelt szobor mellett? — Nem tudom, mert nem vagyok táltos. De biztosan izgalmas lesz. Különben még soha nem adatott meg, hogy négy — három élő és egy boldog — püspök között álljak. — Mit mondana a gyulaiaknak, ha váratlanul felkérnék, mondjon pár szót. — Nem hiszem, hogy fontos lenne szót kapnom. Ott a szobornak kell beszélnie. Ha jó, akkor többet mond annál, amit három-négy mondatban én szólnék. Ha pedig semmit nem mond, akkor meg jobb is, ha nem szólok, csak szégyellem magam. „Még soha nem adatott meg, hogy négy zőtt ámak” három éló és egg boldog — püspök kővárt*. LEHOCZKY PÉTER Fr.hlTIvVILH mi Kinek kellenek udvaroncok? Csütörtökön új korszak kezdődött Magyarországon. Vagy azért, mert minden megváltozik, vagy azért, mert semmi nem változik, vagy alig. Utóbbi persze normál körülmények között még nem jelentene korszakváltást, hiszen jó néhány ilyen határt már megértünk, csakhogy ezúttal az ígéretek olyan tömegével állunk szemben, amelyek devalválódása az újszerűség élményét hozná. Akárhogy is, én már egy nagyon pici változással beérném. Jelesül azzal, ha egymás megítélésében elhalványulnának a politikai előítéletek. A sajtó köztudottan nehéz terep, itt hamarabb és éles lőszerrel lőnek. A példák is szemléletesebbek. Az utóbbi években ha valakinek nem volt túl hízelgő véleménye egy szocialista politikusról, akkor az illető minimum a jobboldal talpnyalója, lakája, egy mocskos köpönyegforgató (mivelhogy a múltkor épp egy népnemzetit bírált). Hasonló jelek érkeznek most a másik oldalról: ha egy rossz szó megjelenik egy kisgazda vagy emdéefes politikusról, ne adj’ isten valami hiba folytán kimarad neve a cikkből, lemarad a fényképről, akkor a soros szerkesztő minimum bolsi vagy szocialista, jobb esetben csak hülye. A társadalom nagyjából tíz éve jobb- és baloldaliakból áll. Még azok is ide sorolandók, akik különben se nem jobboldaliak, se nem baloldaliak. (Ha esedeg nem tudnák hová tartoznak, mondjanak csak véleményt valamelyik kurzusról vagy pártról, s azonnal és visszavonhatadanul megkapják a skatulyát.) Itt nem elvek csatáznak elvekkel, hanem személyek személyekkel. A múltból hozott rossz beidegződés miatt. Kár tagadni, politikusaink, képviselőink valamennyien a Kádár-rendszer köpönyegéből bújtak elő, a többség gondolkodásában, mozdulataiban ott lapulnak a negyven év reflexei. Sokan elképzelni sem tudják, hogy akad még újságíró, polgár, politizáló magyar, aki komolyan veszi a József Attila-i sort: „érted haragszom, nem ellened”. Különben ha már a költészetnél tartunk, hadd ajánljam politikusaink figyelmébe Gyulai Pál híres — és tanulságos — sorait: „A kritikusnak költő nem barátja, / Csak ha dícsér és hibát fedez, / S bírája helyett udvaronca lesz.” Nem csak a költő, a politikus sem... Árpási Zoltán Szarvas, 1916. A Beliezey út abból az időből, amikor még jobbára lovas kocsin utaztak az emberek, és talicskával jártak, talán épp a piacra. S persze dagasztották a sarat ők is, a lovak is. Különben a lapot Ellus küldte Makóra, Istók Margit úrleánynak, akit a következőkről értesít: „Itt vagyok hát az macskámnál, képzelheti, mennyire örül, hogy1 már nincs egyedül!” Hej, azok a férfiak...
