Békés Megyei Hírlap, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-19 / 142. szám

Gyűjt a Vöröskereszt Járőröznek a gádorosi éjszakában A közrend és a köznyugalom megszilárdítása érdekében ta­valy szeptemberben hozták lét­re Gádoroson a helyi pol­gárőrséget 21 alapító taggal. Jelenleg 65 -en vannak. A leg­utóbbi testületi ülésen dr. Prozlik László polgárőrpa­rancsnok számolt be tevé­kenységükről. Mint mondta, rendszeresen járőrszolgálatot látnak el a Niva típusú gépko­csival. A szolgálatban lévő 2 polgárőr mindig elérhető egy mobil telefonon. Éves költség- vetésük 750 ezer forint, ennek jelentős részét a benzinköltség adja. — Munkánknak jó vissz­hangja van, jelenlétünk vissza­tartó erejű a bűnözői elemek­kel szemben. Csökkent a lopá­sok, betörések száma is. A gádorosiak elfogadtak ben­nünket, önkéntes felajánlása­ikkal támogatják szervezetün­ket — mondta a polgárőrpa­rancsnok. A Magyar Vöröskereszt és a Magyar Televízió Gyorssegély című karitatív műsorának 1998. évi közös adománygyűjtő ak­cióját azzal a céllal szervezik, hogy az egészségkárosodott és szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek részére szervezendő táborokhoz, kirándulásokhoz, a foglalkoztató, szabadidős és sportprogramok sikeres megva­lósításához, illetve az iskola- kezdés segítéséhez támogatókat nyerjenek, adományokat gyűjt­senek. A Vöröskereszt orosházi te­rületi szervezetének irodájába (Ady Endre utca 16.) új és hasz­nált játékokat, könyveket, rajz­és íróeszközöket, ruhaneműket, sportfelszereléseket, kirándu­láshoz szükséges eszközöket, utazási lehetőségeket, belé­pőjegyeket fogadnak hétköznap 8-tól 16 óráig. Az akció egész nyáron át tart. A Hírmondóból Szénási hírmix Napjainkban Nagyszénáson a regisztrált munkanélküli­ek száma 289, jövedelem- pótló támogatásban 92-en részesülnek. * * * Az önkormányzat 4 pályakezdő fiatal munka- nélkülit alkalmazott a sze­méttelep őrzésére. Bérüket és közterheiket a munka­ügyi központ fedezi. * * * A Népjóléti Minisztéri­umtól az önkormányzat pá­lyázat útján 70 ezer forintot nyert. Ebből a pénzből a körzeti védőnői szolgálat részére vásárolnak motort. Normamódosítás Orosházán a Gyermek- és Di­ákélelmezési Intézmény kérte a képviselő-testületet, járul­jon hozzá július elsejével a nyersanyagköltség normái­nak módosításához. Az intéz­ménynél 1997 szeptembere óta nem volt nyersanyagkölt- ség-normaemelés. A testület legutóbbi ülésén az alábbi ha­tározatot hozta: július el­sejétől az óvodai ellátásban 140 forint/nap/adag, az álta­lános iskolai ellátásban 160, az általános iskolai menzán 98, a középiskolai ellátásban 274, a középiskolai menzán 110, a munkahelyi vendéglá­tásban 110 forint/nap/adag az alkalmazandó nyersanyag- költség. Megjelent a Komlósi Hírmon­dó legfrissebb száma. Az ön- kormányzat havilapja beszá­mol a születésnapját ünneplő 50 éves szlovák tannyelvű álta­lános iskoláról, valamint arról a 100 éves óvodáról, ami Tót­komlós óvodatörténetének alapjait tette le. Az újság be­számol a legutóbbi testületi ülésen történtekről: a reumato­lógiai rendelőbe Makóról jár át orvos; a családsegítő szolgálat 600 ezer forintot nyert; szüksé­gessé vált a Rózsa fürdőben új kút fúrása. A cikkírók ezúttal is megszólaltattak külföldön dol­gozó komlósi fiatalokat, részle­tesen foglalkoztak az ország- gyűlési képviselő-választás he­lyi eredményeivel. És még egy eredményről, pontosabban eredményes sportolóról: Rosza Mária, Tótkomlós szülötte vá­laszolt Lopusni Zsuzsa kérdé­seire. Gádorosi téma A gádorosi képviselő-testület közös megegyezéssel meg­szüntette július 14-ével dr. Hart Zsolt jegyző munkaviszo­nyát, majd pályázatot írt ki a munkakör betöltésére. Értesü­léseink szerint eddig 3 pályá­zat érkezett az önkormányzat­hoz, a testület tagjaiból álló 5 tagú bizottság a napokban hall­gatja meg valamennyi pályá­zót. Hírek innen, onnan Orosháza. Az Orosházi Petőfi Művelődési Központ a Gyer­mek és Ifjúsági Alapprogram támogatásával néptánctábort szervez a szanazugi ifjúsági üdülőközpontban 7-14 éves gyer­mekek részére június 22-e és 27-e között. Gádoros. Az új vasúti menetrend összeállításakor nem vet­ték figyelembe a gádorosiak kérését. Jelenleg Orosháza irányá­ból 16 óra 5 perckor indul az utolsó járat a községbe. A gádorosiak szeretnék, hogy 19 óra 30 perc körül indulna az utolsó vonat feléjük. A lakossági igény megerősítésére aláírás- gyűjtést kezdeményeztek. Orosháza. A környezeti tanácsadó irodában bárki hozzájut­hat dr. Kalas György: Az E számok rejtélye című kiadványá­hoz, ami az élelmiszer adalékanyagok tartalmára és veszélyei­re hívja fel a figyelmet, illetve az MTV-1-es csatornán minden szombaton sugárzott Energia ABC információs füzeteihez is itt lehet hozzájutni. Az iroda munkatársai — Darida Mónika és Skita Erika — minden környezeti problémával kapcsolatban a lakosság rendelkezésére állnak. Tótkomlós. A város képviselő-testülete június 22-én, hétfőn 15 órakor tartja ülését a polgármesteri hivatal tanácskozóter­mében. A lejárt határidejű határozatokról szóló jelentés után a képviselők beszámolót hallgatnak meg a városi gyámhivatal működésének eddigi tapasztalatairól. Orosháza. A Darvas József Társaság és a Petőfi Művelődési Központ Kiss Ottó költő irodalmi estjére várja az érdeklődőket június 23-án, kedden 18 órakor a művelődési központ klubszo­bájában. Csorvás. Az Alapfokú Művészeti Iskolában az 1997/98-as tanévben zenét 116, néptáncot 72, képzőművészetet 34 diák ta­nult. Az általános iskolába járó tanulók 40,4 százaléka vette igénybe a művészeti iskola szolgáltatásait, ahol 10 pedagógus oktatta a fiatalokat. Orosháza. A Hungarotel Rt. fejlesztési eredményeként a vá­rosi crossbar központban üzemelő távbeszélő-állomások a di­gitális AXE központba kerülnek átkapcsolásra. Ennek eredmé­nyeként a jelenlegi számozási rendszer megváltozik július else­je és másodika között. A változás a kapcsolási szám első szám­jegyét érinti, ami 3-asról 4-esre módosul. A település körzet­száma 68-as marad. fW A ♦ Zártszelvények és csövek árusítása ♦ darabolás, hegesztés méretre vágás igény szerint ♦ polyészter hullámlemez előtetők ♦ drótfonat készítése minden méretben, egyedi miami; Csorvás, T. 20. (47-es főút mellett, a 150-es km-szelvénynél). Telefon: 06 (20) 262-104. megrendelésre - kis tételben is. A RÍJ _ (1243) Nyitva: hétköznap 8—16 óráig, szombaton 8—12 óráig. Megköszönjük hirdetőinknek, valamint az Orosházi Hírlap-nap támogatóinak- a Burger Shop, a Bonetti Fagyizó, az Olajgép Kft., a Pizza Pietro, az Éden cukrászda és Sára Károly vállalkozó ­segítőkész együttműködését! A mellékletet írta és szerkesztette: Csetk Ilona. A hirdetéseket összeállította: KMETYKéNÉ Molnár Márta, (30) 354-414. Városi szerkesztőségünk címe: Orosháza, Kossuth u. 6—8. Telefon/fax: (68) 411-656, (csak július 1-jétől). a 47-es úttól 200 m-re Benzin, 98-as 1 62,00 Ft Gázolaj 137,00 Ft Olajok Zsírok* ■ «utaimhii» -termékek Igény szerint a vásárolt üzemanyaghoz adagolva. yöpSzolgáltatásunk bővült háztartásokban használatos PB gázpalackok cseréjével. Telefon: (Ő6) 258-044. E Nyitva: hétfőtől péntekig 7—18 óráig, szombaton 7—13 óráig. | Orosházán az AXIÁL KFT. képviselete Mottónk: „A szolgáltatás fontosabb, mint a nyereség, a nyereség nem cél, hanem a szolgáltatás eredménye.” (Henry Ford) *•«>•->«ti a mo>a>f MANITOU: nagy teljesítményű teleszkópos rakodógépek (5—7 m munkamagasság, 2,8—3,2 t emelési súly) LANDINI traktorok: a megfizethető minőség! 45—160 LE-ig t késni íőMm u KRONE BIG PACK: 80 x 80 cm vagy 120 x 80 cm bálakeresztmetszetj 1—2,5 m-ig választható bálahossz AWK? KFT. Precíz vetés az optimális időn belül! SULKY SPI SOLO vetőgép: 6 m munkaszélesség, 2,5—400 kg/ha vetés­mennyiség Alkatrészek széles választékával állunk partnereink rendelkezésére GREGOIRE BESSON ekék: 3—12 vasú kivitelben, kü­lönböző vázerősséggel Az általunk forgalmazott gépekhez megfelelő szerviz- hátteret biztosítunk Központ: Telefon: Képviselet: Telefon/fax: Területi képviselő: Baja, Szegedi út 8. (79) 425-811. Fax: (79) 425-743. Orosháza, Csorvási út 72. (68) 312-016. (30) 981-674.

Next

/
Thumbnails
Contents