Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-30-06-01 / 126. szám

Erdélyből a nagyvilágba és haza Indriadson, az izlandi médium Szász Endre Munkácsy-díjas festő- és grafi­kusművész festményeit, grafikáit, könyvil­lusztrációit és porcelánjait sokan szeretik, csodálják és ha tehetik, vásárolják világszerte, Kanadától Svájcig, Németországtól az Ameri­✓ kai Egyesült Államokig, Magyarországtól Dél-Afrikáig. Műveiből legutóbb a mező- hegyesi Szent György-plébániatemplomban láthatott kiállítást a közönség. (8. oldal) Izland a gejzírek és a vulkanikus tevé­kenységek hazájaként ismert. Erről az or­szágról nagyon ritkán tesznek említést a hírközlő szervek. A parapszichológiában jártas szakemberek azonban jól tudják, hogy volt Izland életében egy olyan idő­szak, amikor szinte nem múlt el nap, hogy valamilyen formában ne emlékeztek volna meg erről a szigetországról. (9. oldal) Laci a virtuális dinók lázában Szuperzsarukról, tiszteletet érdemlő család­anyákról, tehetséges művészekről, világkataszt­rófákról, sikersztorikról, közöttünk élő, ám egy cseppet sem hétköznapi egyéniségekről szokás ezeken a hasábokon cikkezni. Most viszont egy olyan fiatalembert szeretnénk bemutatni, aki ed­digi fiatal élete során „csupán” tette a dolgát: ta­nult, s eközben nyitottá vált a világra. Magával ragadta az újságírás, ifjú kora ellenére rendsze­resen publikál helyi és megyei lapokban, aktív részese az orosházi televíziónak. Ennek is kö­szönheti, hogy átléphette a megyehatárt — meg­hívást kapott a Magyar Televízióba. Az orosházi diákot, Papp Lászlót a mi­nap elkísértük Budapestre, ahol az a megtiszteltetés érte, hogy a Magyar Televízió 2-es csatornáján a Repeta cí­mű műsorban bemutatkozhatott egy filmje révén. Ám ennek a filmnek az elkészítéséig hosszú utat járt be a 17,5 éves fiatalember. —Kicsi gyerekként egy fotón mikro­fonnal a kezedben mosolyogsz a fény­képész lencséjébe. Ez az eleve elrende­lés? — Szerintem akkor, ott éppen éne­keltem, egyébként nem szerettem a kö­zösséget, nem voltam egy szereplős tí­pus. Az viszont tény, hogy azért nem lettem az óvoda túlkorosa, mert — So­kat kérdez! — felkiáltással alkalmas­nak ítéltek az iskolás évekre az óvó nénik — meséli a gondtalan gyerekkor első meghatározó élményeinek egyikét Laci, az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola érett­ségiző diákja. — Már akkor újságíró akartál len­ni? — A számítástechnika és a tolifor­gatás dilemmáját megoldva hatodikos iskolásként megcsináltam első újságo­mat, a Suli Magazint. Emlékszem, 20 példányban értékesítettem kizárólag az osztálytársaim körében. Sógornőm és anyukám segédkezett az előállításban. A gimnáziumi évek hozták meg szá­momra az igazi változást. Az új közös­ségben egy bohókás divatbemutató konferálására kértek fel, ezután Király Irén tanárom arra biztatott, vállaljak hasonló feladatokat. Diákgálákon, év­nyitókon, évzárókon, ünnepségeken álltam színpadra, miután összeállítot­tam egy-egy rendezvény forgató- könyvét, és megírtam az elmondandó szöveget is. Meglepően könnyű volt belerázódnom a szereplésekbe. — Azt hallottam, nem csak a szavak embere vagy... — Mindig érdekelt a tévézés, azt fi­gyeltem, ki, miben jelenik meg a kép­ernyőn, hogyan és mit mond. Elhatá­roztam, saját gyártású filmet forgatok! De nem volt kamerám, hát spórolni kezdtem. A gyűjtögetésnek eredmé­nyeként meglett a videokamera, a gim­náziumunk az Európa Túrák keretében Korfura indult. Oda már felkészülten utaztam, operatőrködtem, itthon meg­írtam a forgatókönyvet, éjszakákon át vágtam 3 video segítségével az anya­got, narrátor szöveget készítettem hoz­zá, zenét szerkesztettem alá. A kazetta másolásából, értékesítéséből a kazetták árát nem buktam el — nevet a néhány évvel ezelőtti kísérletein a fiú, és be­vallja férfiasán: ma már másként csi­nálná. Róla egyébként tudni illik, hogy remek közösségi ember, a diáktársak ezt azzal honorálják immáron második esztendeje, hogy a diáknapokon tavaly is és az idén is Papp Lacit tüntették ki az Év diákja címmel. — Gyakran látni az Orosházi Váro­si Televízió munkatársai között. Hogy kerültél kapcsolatba a városi tévével? — A helyi tévések bemondókat ke­restek, pénteken olvastam a felhívásu-. kát, szombaton már ott toporogtam a stúdió ajtajában. 10 nap múlva meg­kaptam az első lehetőséget, műsort ve­zethettem, majd jött a többi munka: sztárinterjú Csala Zsuzsával, Bodrogi Gyulával, Gergely Róberttel, Sáfár Anikóval, Harsányi Gáborral — igaz, csak „mikrofonállványként” villantam fel a beszélgetésekben, mert a kérdése­imet kivágták. Készítettem tudósítá­Papp Iajlcí a Magyar Telecízió székháza előtt — és a lehetőség előtt, hogy egyszer, talán... FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET sokat és megvalósíthattam az orosházi tévések között önálló ötleteimet is. „Megihletett” például a Dallas, de szerkesztője lehettem a karácsonyi és a szilveszteri műsoroknak is. — Mégsem a már említett produkci­ók, hanem a tamagocsis őrület és an­nak megfilmesítése hozta meg számod­ra a sikert—ha ezt annak nevezhetjük. - — A télen egy hosszabb anyagot ké­szítettem Násztor Róbert operatőrrel a virtuális dinóról, a tamagocsilázról. Néhány héttel ezelőtt pedig mint a Di­ák Újságírók Országos Egyesületének tagja a Soros Alapítványtól kaptam egy pályázati lehetőséget. Cikkekkel (én a Békés Megyei Hírlap európa uni­ós mellékletében megjelent írásom­mal) neveztem, a tévés anyagok közül pedig a tamagocsis filmet küldtem el. A televízióban a „repetások” megnéz­ték az anyagot és behívtak egy beszél­getésre, az élő adás keretében levetítet­ték a 6 perces filmet is. —Az orosházi tévézéshez képest mi­lyen közegbe csöppentél? — Gaskó Balázs műsorvezető és se­gítői profi környezetben, remek felté­telek mellett dolgoznak. Ott lehettem az első perctől a saját „jelenésemig”. Megmutatták az I-es stúdiót, ahol az adást készítik és arra biztattak, hogy további ötleteimet is osszam meg ve­lük, küldjék nekik a Repetába anyago­kat, mert keresik a lehetőséget az együttműködéshez. Úgy vagyok vele, addig kell a vasat ütni, amíg meleg. Igaz?! Már néhány riportomat, tudósí­tásomat összeválogattam — sorolta az újabb kihívással járó feladat teendőit a fáradhatatlan ifjú. — Áruljuk el az olvasóknak, milyen előzmények után jutottál el a főváros­ba? — Arra gondolsz, hogy az érettségi kellős közepette voltam?! Merthogy keddre hívtak, hétfőn magyarból érett­ségiztem, kedden viszont a matekot ír­tam meg, de szerdán a németre kellett felkészülnöm. Úgy döntöttem, ilyen lehetőség egyszer adódik az ember fia­tal életében, menni kell! Délben befe­jeztem az érettségit, 17 órakor már túl voltam a Magyar Televízió budapesti székházában a beszélgetésen. — A „repetázás” jól sikerült, de mi újság az érettségi és a továbbtanulás körül? — Érzésem szerint ott is minden rendben lesz, azóta latinból is leérett­ségiztem. Már csak a történelem a tét, mert ha az is jól sikerül, akkor meg­úszom szociológiából a felvételit. Merthogy a JATE Bölcsészet tudomá­nyi Kar Kommunikáció Tanszékére je­lentkeztem, másik szak, ami vélemé­nyem szerint kapcsolható az újságírás­hoz, az a szociológia. — Úgy látszik, a befektetett energia meghozza gyümölcsét. Am hosszú tá­von mi az, amit el szeretnél érni? — Az lenne az igazi, ha egyszer azt mondhatnám: — Jó estét kívánok! — és a képernyő sarkában ott lehetne az MTV emblémája. Szeretnék az igazi, vérbeli tévésektől is tanulni. — Köszönöm a beszélgetést! Csete Ilona

Next

/
Thumbnails
Contents