Békés Megyei Hírlap, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-07-08 / 56. szám
Chicagóban elhunyt Kner Erzsébet Emberek, akik soha nem esznek Százesztendős korában a napokban Chicagóban elhunyt Kner Erzsébet, a neves könyvkötész. Kner Erzsébet 1897. október 7-én született Gyomán, Kner Izidor nyomdaalapító ötödik gyermekeként. A gyomai, mezőtúri és budapesti tanulóévek után a lipcsei akadémián folytatta tanulmányait. Hazatérve 1924-ben nyitotta meg könyvkötő műhelyét Budapesten. (8. oldal) Köztudott, hogy a földön minden élőlénynek szüksége van valamiféle táplálékra ahhoz, hogy életben maradjon. Az, hogy milyen időközönként kell táplálkozni, erősen fajspecifikus tulajdonság. Egy kolibri állandóan táplálkozni kényszerül, ha nem akar éhen halni, míg egy sokkal lassabb anyagcseréjű hüllő esetében két táplálkozás között akár hónapok is eltelhetnek. (9. oldal) Hogy van Édes (Muszte) Anna? A művésznő első békéscsabai bevásárlókörútján kérdezte ezt tőle a piacon egy idős néni. A Televízió a napokban vetítette a Rózsa Sándor című televíziós sorozatot, mely országosan ismertté tette. Majd többek között Huszárik Zoltán, Palásthy György, Kovács András, Fábry Zoltán filmjeiben játszott. Hangjátékokban szerepelt, meselemezeken működött közre. A nyolcvanas évektől egyre inkább a vidéki színházi élet vonzza. Hat éve Békéscsabán dolgozik. >yApám szavai ma már nagyon is igaznak tűnnek” A megbeszélt randevúra pontosan érkezik, majd keresünk egy csendes zugot, ahova leülhetünk beszélgetni, és a címben szereplő kérdést, az édes szó helyett a kedvest használva én is felte- hetem... — Hogyan került a pályára? A véletlen hozta így, vagy kisgyermekkorától erre készült? — Én az utóbbi csoportba tartozom, már ötéves korom óta színésznő akartam lenni. Nyírmadán, ahol születtem, iskoláskoromban színházat csináltunk a többi gyerekkel. A János vitézt adtuk elő, még belépőket is szedtünk. Téglákból építettünk magunknak színpadot, emlékszem nagymamám ágyterí- tőjét vettem kölcsön függönynek, amit egy kifeszített zsinóron húzogattunk. A szüleim úgy tértek napirendre a dolog fölött, hogy bohócnak készülök. Apám közgazdasági technikumba íratott, még a felvételire is elkísért. Az volt a véleménye, abból, hogy valaki színész, nem lehet megélni, legyen valami szakma is a kezemben. Zárójelben jegyzem meg, apám szavai ma már nagyon is igaznak tűnnek. — Az irodalmat szerető kislánynak, iki sorra nyerte az iskolai szavalóver- <enyékét, nem volt nehéz hacsak átmenetileg is, a verslábakat kamatlábakra ?serélni? — Nem olyan félelmetes a számok birodalma, racionalitásra is szükség /an az életben. És a verseknek sem nondtam búcsút. Minden évben indul- am versmondó versenyeken. Az érettségi után titokban adtam be a felvételimet a színművészetire. Édesapám aláírását úgy hamisítottam rá a papírra. — Miért volt erre szükség? — Nézze, a Színművészeti Főiskolát akkoriban csak szülői támogatásból lehetett elvégezni. Minden jelentkezőnek alá kellett íratnia egy erről szóló okiratot a szüleivel. Mi, színművésze- tisek 250 Ft ösztöndíjat kaptunk, abból Pesten azokban az években sem lehetett megélni. Mikor kiderült a hamisítás, apám meg is vert érte. Azt mondták a szüleim, menjek féijhez, tartson el a férjem. — És azért, hogy színésznő legyen, férjhez is ment? — Pont jókor jött egy szerelem, de Péter valójában barátként állt mellém. Fort Péter újságíró volt, az MTI havannai tudósítója. Nagyon sokat tanultam tőle. Zsíros kenyéren éltünk, de boldogok voltunk. — Emlékszik, hogy miből felvételizett? — Hogyne. Petőfi Sándor Reszket a bokor, mert... című versét mondtam el mind a három rostán. — Hogyan kapott szerepet a Rózsa Sándorban? — Egy vizsgámra rohantam épp, nagyon késésben voltam. Átfutottam az úttesten, megállt mellettem egy kocsi. Anna szálljon be, hallottam. Ne ijedjen meg, mondta a férfihang tulajdonosa, én is a főiskolán tanítok. Tudom, hogy most van a vizsgája, beviszem. Szinetár volt. Útközben megemlítette, hogy filmet forgat, majd megkérdezte, hogy elfogadnék-e benne egy kis szerepet. A filmgyárban tudtam meg, hogy Veszelka Juliskát játszom. (Magamban mosolyogtam, Szinetár Miklós nem is sejti, hogy az én dédnagymamám tisztességes neve Rózsa Jolán.) — Mit gondol, miért bukott meg a bemutatás évében a sorozat? — Ezen azóta is sokat gondolkodtam. Mindenkiben élt valamiféle kép Rózsa Sándorról. A filmbeli értelmezés ezzel sehogyan sem egyezett. Vittük a filmet közönségtalálkozókra is, azt hittem mindenkinek kritikátlanul tetszeni fog. Több közönségtalálkozó ugyanazon forgatókönyv alapján zajlott le. Mindenki azt hitte Szinetárról, hogy ő Jancsó. És Jancsó Miklósról kezdtek el beszélni. Emellett kritizálták az őzést. A filmet 1972-ben átdolgozták, eredetileg 13 részes volt. Az NSZK filmes szakemberei kétrészes nagyepikára, mozifilmre akarták összevágatni. Erre nem került sor. Amikor a tévés változatot megnézték, eseménytelennek tűnt nekik a film sodrása. Ma meg talán azért arat ilyen sikert, mert a nézők a nézhető magyar filmeket keresik. — Muszte Annát, a magánembert, pár kérdéssel és válasszal előbb, egy házasságban hagytuk, melyre ahogy fogalmazott, a főiskola elvégzésére volt szükség... — Papíron öt évig tartott, azóta nem voltam férjnél. — De gondolom, fontos férfiak azért voltak az életében... — Igen. Voltak. Régi sebeket szakít fel, de jogos a kérdés, mert meghatározzák az életemet. Három férfi volt az életemben. Mindig azt szerettem, ha önmagamért szeretnek. Tudja, minden szerelmi kapcsolat két félből áll. Minden erről szól. Erről szólnak a színdarabok, erről szól Shakespeare. Ez érdekli az embereket is. A pszichológiai értelemben vett egyént, értem alatta most magamat is, a kapcsolatok gazdagítják. A három férfinek aki számomra fontos volt, nem vagyok benne biztos, hogy én is fontos voltam. De úgy érzem, hogy mindent oda tudtam adni magamból nekik, mert, és itt zárul vissza a kör, számomra fontosak voltak. — Jó néhány színházban játszott már, de a társulat állandó tagja csak néhány helyen volt. A Bartók Gyermekszínháznál, a Vidám Színpadon, ahol nagyon szeretett, majd fontos állomások voltak a pályáján Pécs, Nyíregyháza, Debrecen... Milyen szempontok szerint választ egy színész társulatot? —- Hogy milyen szerepet kap, és mellé annyi fizetést, hogy eltarthassa magát, és fontos a bizalom, hogy a főnököm, aki szerződtetett, bízik-e bennem, és én is őbenne. Látok-e perspektívát abban a társulatban, ahova kerülök. Mindig az önmegvalósítás reménye munkál bennem. — Hogyan került Békéscsabára, ahol immáron a hatodik évadot kezdte? — Egy szerepszerződést kaptam Sütő András darabjában, A szuzai menyegzőben, melyet Ruszt József rendezett. Hát így. Vendégként. — Budapesten is van egy lakása. A kétlakiság előnye, hogy ott is tud szerepeket vállalni. A nyáron öt tévéfilmet szinkronizált, az egyik ebből sorozat volt, és játszott a Kossuth rádió népszerű Szabó családjában is. A békécsabai Jókai Színházban gyermek- darabbal kezdte a szezont. — A Csipkerózsika című zenés mesemusicalben a három tündér közül az egyiket játszom, Faunát — Milyen a gyermekközönség? — Az első okra kérdezett, ami Békéscsabára hozott. Sok mindent lehet tanulni a gyerekektől. Csak annyit adjon nekem a Jóisten, hogy én is tudjak adni nekik azzal a játékkedvvel, amellyel ők jönnek be nap mint nap játszani, és nézni minket, hogy ezáltal én se veszítsem el a játékkedvemet... — Milyen darabban láthatja még a közönség? — Az Acélmagnóliák című vígjátékban. — Amikor beszélgetünk. Ön még nem kapta meg a szövegkönyvet. Várja? — Már nagyon. Nagy lehetőség minden színész számára ebben a mai világban estéről estére megnevettetni az embereket... Pánics Szabó Ferenc
