Békés Megyei Hírlap, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-28-29 / 74. szám
Sugi a „Centrum Arca” A zsűri a közönség tetszési indexét is díjazta Ének, zene, mesemon- dás, tánc, modellkedés — betanító próba, produkció a nagyérdemű előtt. Sok száz gyerek élete néhány percig a rivaldafényben zajlott Szegeden, ahol évek óta elődöntőztetnek az immár hagyományos Gyermekvilág néven közismertté vált országos tehetségkutató versenyre a szakemberek. A felhívás arra biztatta a jelentkezőket, hozzanak magukkal osztálytársakat, barátokat, drukkoló csapatokat, mert a zsűri a közönség tetszési indexét is díjazza majd és természetesen les? közönségdíjas a szereplők között. Tudomásunk szerint Orosházáról nem indultak szurkolói buszok, ám ennek ellenére két kislány sikerrel vette az elődöntő akadályait. döntőben Az ének, zene, tánc, próza, modell kategóriákban meghirdetett versenyen az 5 esztendős Pillár Napsugár Petőfi Sándor: Szeget szeggel című költeményével állt ki a színpadra, miután már két divat- bemutatón túl volt. Produkciójával különdíjat (Centrum Arca ’98) kapott. A nagyobbak között — 6 és 12 évesek korcsoportjában — a szintén orosházi, 10 éves Kovács Nikoletta önállóan kidolgozott 2 perces modellko- reográfiával hívta fel magára a figyelmet, ami meghozta számára a várva várt eredményt: ott lehet a szeptemberi budapesti döntőben, a Gyermekvilág ’98 versenyen. Mindkét gyerekről tudni kell: nem most kezdték a „szakmát”. Niki 5 éves kora óta modellkedik, jár modellképző táborokba, míg ovis társa, Sugi 2,5 évesen jelent meg először a kifutón. Csete Ikma Sugi Petöfi-verssel állt ki a színpadra Megfúrta a telefonfülkéket A múlt hét végén, vasárnapra virradóra a központban jelzett az egyik mezőberényi nyilvános telefonfülke riasztója. A rendőrjárőrt a helyszínre irányították, ahol egy gyanús fiatalember téb- lábolt. Az igazoltatás során gépkocsijában, a jobb első ülés előtt, kézközeiben szerszámokat, fúrókat és egyéb feszítőeszközöket találtak. A kihallgatás során kiderült, hogy a Thököly úton lévő nyilvános telefonfülke perselyét megfúrta, tartalmát bezsebelte. A nyomozás során bebizonyosodott, hogy azon az éjszakán Mezőberényben még további két telefonfülke feltörésével próbálkozott a 24 éves, gyomaendrődi N. S. Az ügyben a rendőrségi vizsgálat folyik. (z) Házasságban — magányosan Ünnepnap, ha a párom megengedi, hogy megöleljem! Olyan, mint egy filmszínész. Magas, barna, göndörhajú. Zöld szemeit fekete szempilla árnyékolja. Barna bőrdzseklt, sötétzöld bársonynadrágot és krémszínű csíkos inget visel. Nyílt tekintetű, mosolygós típus. Ha húsz évvel fiatalabb lennék, menthetetlenül beleszeretnék. Szokatlan a színhely, ahol találkozunk. M. Zoltánt, a 32 éves „dögös” szépfiút ugyanis egy társkereső iroda folyosóján pillantom meg. Mindketten bebocsátásra várunk, arra, hogy a bennülő kisasszony foglalkozzék velünk. Van hát idő a beszélgetésre. S érdekes módon a férfi közlékenynek bizonyul. — Látom, meglepődik, hogy társközvetítőhöz fordulok — kezdi az önvallomást. — Hátha még azt is tudná, hogy nős vagyok... — hatásos szünetet tart, figyeli, hogyan reagálok rá. Nincs reakció, várom a folytatást. — A feleségem szép és fiatal. Négyéves fiam maga a csoda. Öt évvel ezelőtt házasodtunk össze. Minden vágyam az volt: a feleségem maradjon otthon, lásson el minket. Keresek annyit, hogy eltartsam a családot. Házasság- kötésünk előtt meg is ígérte, szívesen otthon marad. Hamar teherbe esett. Boldogok voltunk, hiszen mindketten nagyon akartuk a gyereket. Nem akarom a másállapotára kenni a dolgokat, de nejem, amíg a fiamat hordta a szíve alatt, gyökeresen megváltozott. Magábaforduló lett, szótlan. Azt hittem, majd megváltozik, ha megszületik a baba. Nem így történt. Nem húzom tovább a mondandómat, egyszer azon vettem észre magam: magányos lettem a társam mellett. — Ez ok arra, hogy ily módon keressen valaki mást? Nem lenne célszerűbb, ha lePedig eddig nem csalta meg - bármilyen nehéz is elhinni... (Képünk illusztráció) ülnének megbeszélni a problémájukat? — Gondolja, nem tettem meg? Ünnepnap, ha megengedi, hogy megöleljem, s piros ceruzával jegyzem meg azokat a napokat, amikor kiönthetem neki a szívemet a munkahelyi problémáimról, s egyéb gondjaimról. Előkelő idegenként hallgatja, amiket elmesélek neki, egy cseppet sem érinti meg, bármiről is legyen szó. — Talán érzi, hogy Ön más vizeken evez! — Szó sincs róla. Eddig nem csaltam meg a feleségemet, bármilyen nehéz is elhinni. De mostanra belefáradtam, hogy magányos vagyok egy házasságban. Tulaj donAzt válaszolta, ha nem tetszik, váljak el. képpen most is szeretem a páromat, mégis idegesít, ha haza kell mennem. Valami iszonyat, hogy nincs közös témánk. Tegnap betelt a pohár. Azzal fogadott: unja a feleség és az anya szerepét, dolgozni akar. Egyébként menedzser, méghozzá sikeres volt a szakmában, mielőtt elvettem. Csúnyán összevesztünk. Azt vágtam a fejéhez: mindkettőnket cserben hagy. Engem és a fiamat is. Azt válaszolta, ha nem tetszik, váljak el. Abban reménykedem, ezt nem mondta komolyan, hiszen rágondolni is rossz, hogy a gyerekem nélkülem nőjön fel. # Nyílik az ajtó, magas, csinos, szőke hölgy lép ki rajta. Zoltán érdeklődéssel figyeli lépteit. Sóhajt és belép az irodába. Jó félórát tölt benn, amikor felváltom. Nagy „kezétcsókolommal” köszön el a közvetítő alkalmazottjától és tőlem is. — Mennyire szokványos, hogy házasságban élők keresik fel az irodát? — kérdezem Katit-, aki elmondása szerint naponta tíz-tizenöt ügyféllel találkozik. — Többen, mint gondolná — kezdi. — Nem kérdezzük ugyan, hogy nős-e, férjezett-e az ügyfél, ez előbb-utóbb úgyis kiderül. Legtöbben nyílt lapokkal játszanak. Számomra nagyon meglepő, hogy házasságban élők zöme magányosan éli napjait. Persze csak azokról beszélek, akik megkeresnek minket. Valószínűleg sehol nem vezetnek erről statisztikát. Az évek, évtizedek alatt a házaspárok többségének nincs miről beszélni. Az a tapasztalatom, itt szívesebben öntik ki a szívüket, mint otthon a párjuknak. Ezt nem is titkolják. Partnert szeretnének, akivel nem elsősorban szexuális problémáikat akarják megoldani, hanem a lelkűket ápolni, gondjaikat megvitatni. Sok ilyen példát sorolhatnék. Ha megkérdezi, mi ennek az oka, bizony isten nem tudok rá válaszolni. Béla Vali Két olasz akcentussal beszélő, csinos fiatal lányról derül majd ki, hogy nem olaszok, talán románok, de lehet, hogy más nemzet polgárait kell bennük tisztelni. Vajon melyikét? Taxisunkban ott motoszkál majd a kérdés: szélhámosokat sodort-e útjába ismét a balszerencse? A második történetben a hetvenkedő katona — természetesen pórul jár. — Az eset több, mint tíz éve történt, de még ma is emlékszem rá. Egy szép nyár történetek , miniii mim iiiliiiiiYi i i ... ..................„ - — ..........................._________ F orrónadrágos lányok és a hetvenkedő katona eleji délutánon a kocsimat javítottam a szerelőnél. A foltos kék köpenyem, alatta rossz edzőcipő, póló, rövid nadrág volt rajtam. Haza a vasútállomás felé indultam. Akkoriban nem állt még ott annyi kocsi, mint manapság, vagyis az utas örülhetett, ha talált ott valaki-taxist. Két forrónadrágos lányt láttam, a járda szélén állva tekingettek a szélrózsa minden irányába; amikor az autómat meglátták, lelkesen integetni kezdtek. Megálltam mellettük. Élénken, de számomra idegen — talán olasz — nyelven magyarázták, hova kérnék a fuvart. Nem akárhova, Budapestre, a Duna Intercontinental hotelba akartak utazni. Igent mondtam; annyira külföldinek és őszintének tűntek, hogy előleget sem kértem tőlük. Beraktuk hátra azt a rengeteg csomagot, ami volt nekik, és elindultam. Szarvas határában, ahogy hallgattam a beszélgetésüket, olyan érzésem volt, hogy most már nem is olaszul, hanem románul beszélnek. Ezen kívül semmi furcsa nem volt bennük. Nincsenek előítéleteim, folytattam tovább az utat. Pesten csak 100 méterre van parkoló a szállodától. Jövünk, magyarázták élénken gesztikulálva, hozzuk a pénzt. Előbb csak tíz, majd húsz, majd negyven percet vártam. Egy óra elteltével indulni akartam, de ekkor egy nagydarab, tarkopasz, egyébként fiatal fickó rákönyökölt a kocsim tetejére. Te hoztad a két spanyol lányt? — kérdezte. Igen — feleltem, és vártam, hogy mi következik. A srác papír százasokban rendezte a számlát. Élénken figyelte, ahogy a bankjegyeket számoltam, hogy megvan-e mind. Önnek most elmondom, hogy egy darab hiányzott, egy gyűrött volt, egy pedig ragasztott — de nekem, értheti, nem volt kedvem akadékoskodni. A következő történet szereplője már nem taxizik, azóta a városból is elköltözött. A kollega leszerelő katonákat vett fel. Az egyik különösen kapatos volt. Ebben semmi nincs, leszereléskor ez teljesen érthető. Előbb a Galambba kérték a fuvart, onnan az Ezerjóba. Vidám volt a hangulat, a leszerelők négyen voltak, a kollegának négy zászlót kellett aláírnia. Min romlott mégis el? Munkatársunk nem fogadta el az italt, amellyel mindenáron meg akarták kínálni, a bajt azzal tetőzte tovább, hogy nem akart behajtani ott, ahol olyannyira nem lehet, hogy erre tábla is figyelmeztet. Az a katona, aki a legkapatosabb volt, lefejelte. Ezek után elszaladtak. Mi rádión értesültünk a dologról. Könnyen megtaláltuk őket. Alaposan „elbeszélgettünk” velük. Csak azután hívtuk a rendőrséget... Pánics Szabó Ferenc VÉLEMÉNYEK Telefonon megkérdeztük néhány olvasónkat: mi a véleményük az abortuszról? Gál Attila, 42 éves békési biztosítási ügynök: Törvényekkel, bírósági ítéletekkel nem lehet elejét venni az abortusznak. Úgy kellene támogatni a családokat, hogy mindenkinek lehetősége legyen tisztességgel, becsülettel felnevelnie a gyerekeit. Szűcs Ibolya, 29 éves békéscsabai háziasszony: Nem értek egyet az abortusszal, de meg tudom érteni azokat, akik a mai világban nem akarnak gyermeket vállalni. így is nagyon sokan állami gondozásba adják a gyermeküket, és az utóbbi időben megszaporodtak a csecsemőgyilkosságok is. Virág Jánosné, 64 éves szeghalmi nyugdíjas: Nem igazán tudok mit mondani erről. Nekem hál’ istennek sok unokám van. Szerintem egy anyának nem szabad elvennie a gyermeke életét, akkor sem, ha még nem született meg. Kovács Jánosné,45 éves szarvasi vállalkozó: Minden nőnek joga, hogy eldöntse, akar gyereket vagy sem. De ha jobbak lennének a társadalmi körülmények, és jobban élnének az emberek, több gyermek is születne, mint most. (y) Seprűnyél a bankrablónál A müncheni „seprűnyeles” bankrabló a minap immár tizenhetedik sikeres akcióját követte el. Ezúttal 300 ezer márkával távozott. A német rendőrség most már videofelvételek segítségével is nyomoz a tettes után: a legutóbbi bankrablás során készült felvételeken (amelyeket a bank biztonsági berendezése rögzített) első alkalommal látható álarc nélkül az elkövető. Ám mindezek ellenére a bajor egyenruhások még mindig csupán bottal üthetik a „seprűnyeles” ismeretlen nyomát. A rendhagyó rabló a „seprűnyeles” jelzőt azzal érdemelte ki, hogy a pénztárak kiürítése után a banktisztviselőket több alkalommal is a takarítóhelyiségbe zárta. Majd az ajtót seprűnyelekkel torlaszolta el. Nálunk hasonló esetek nem történnek meg. Magyarországon türelmetlenebbek a bankrablók. Nem érdeklik őket a szemételtakarító eszközök: itt nem pászítanak seprűnyeleket. A gengszterek nem lacafacáznak. A lényeg a „lé”. Rohannak... így aztán, ha az eset felderítetlen marad, s a rendőrségnek éppen nincsen saját botja, akkor akár a kifosztott pénzintézet seprűnyelével is ütheti a bankrabló nyomát. (Magyari) Niki ott lehet a budapesti
