Békés Megyei Hírlap, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-28-29 / 74. szám
„Magyar életkép Erdélyből” - Kodály Zoltán nevezte így egy- felvonásos daljátékát, a Székely fonót, amelyet 1932-ben mutatott be először a budapesti Operaház. A Székely fonó valójában dalok füzére, a dalokból bontakoznak ki a jelenetek. Sok vita folyt arról, vajon nem inkább koncertpódiumra illik- e a zenedarab, de Kodály erre mindig azt felelte, ezeket a dalokat szerves egységben kell megmutatni azza( az élettel, amelyből kinőttek. Talán ez az örök vita volt az oka, hogy a Székely fonó időről időre lekerült az Operaház műsoráról. Nehéz volt eljátszani. Akadt persze más ok is, volt idő, amikor a magyar nép, a tradíciók megelevenítése nem volt szívesen látott „vendég” az operaszínpadon. Az Operaház most új betanulásban, Kerényi Imre rendezésében hozta vissza színpadára a Székely fonót. Csikós Attila tágas völgykatlant mutató színpadképében hangzanak föl a fájdalmasan szép és igaz dalok. A fonóban az élet télen zajlik, de mire a játék véget ér, a színen kitavaszodik, s a muzsika is az újrakezdés hitét hirdeti. Jeles napok az évfordulók jegyében A kokárda és a felkelő nap- A történelmi évfordulók véletlen és szerencsés találkozása folytán 1998/99-ben lehetőség nyílik arra, hogy államiságunk ezeréves fennállásának 2000-ben tetőpontjára érő ünnepségsorozatába illeszkedve, de önálló programegyüttes keretében emlékezhessünk meg az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc évfordulójáról - dr. Erdődy Gábor a Magyar Millennium Emlékbizottság miniszteri biztosa fogalmazott így, hangsúlyozva: a tartalmi harmóniát az adja, hogy a Szent Istvántól napjainkig lezajlott tíz évszázad egységes folyamatában kétségkívül a 150 évvel ezelőtti események hozták a legjelentősebb változást. E rendkívül gazdag korszak örökségében is megtalálhatók a különlegesen hangsúlyos pillanatok. A jeles napok íve követi a korabeli fejleményeket. A bizottság meghívásos jelképpályázatán Kemény György tervezőgrafikus munkája aratta a legnagyobb sikert. így lett az események szimbóluma a horizonton felkelő napot idéző félbevágott nemzetiszín kokárda. (rk) Március 15-e után az első jeles nap április 11.: a polgári átalakulást megalapozó törvények szentesítésének ideje. Április 12.: az első felelős magyar kormány megalakulása. Július 5-én nyílt meg az első népképviseleti országgyűlés. Július 11.: az önálló magyar pénz kibocsátásának dátuma. Szeptember 29.: a honvédő harcban kivívott első győzelem napja. 1999 jeles napjai pedig így következnek egymásra: április 14.: a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetése, május 21.: a magyar honvédség születésnapja, július 28.: a korszak legdemokratikusabb törvényeinek elfogadása, október 6.: a szabadságharc mártírjainak emlékünnepe. A hanglemezpiac legsikeresebbjei Arany Zsiráf - hatodszor Az Arany Zsiráf díj a magyar Grammy, a világ legnagyobb hanglemezdíjának magyar kisöccse. Cserháti Zsuzsa visszatért Hat esztendővel ezelőtt alapította az Arany Zsiráf díjat a magyar könnyűzenei hanglemezkiadás kiemelkedő sikereinek, valamint a Magyarországon is forgalmazott külföldi hanglemezeknek a díjazására a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége. Az idén a Tavaszi Fesztivál keretében adták át az elismeréseket a Budapesti Kongresszusi Központban. Az első kategória tíz helyezettjét az eladott példányok száma minősítette, a második kategória öt nyerteséről szakmai zsűri döntött. Réti Ákos és Szigeti Ferenc, a Best of Communisrh című válogatásért vehetett át elismerést.- Szerintünk nem a politikai érzület, hanem a nosztalgia vezette a vásárlókat - magyarázták. - A nagyérdemű szívesen hallgatja azokat az indulókat amelyekre egykor menetelt, vagy amiket az iskolában megtanult. Egy díjjal kettőt nyert a Csinibaba. Tímár Péter rendező és Závodi Gábor hangmérnök vehette át az Arany Zsiráfot. Zorán az újonnan alapított életműdíjat kapta meg, mig Cserháti Zsuzsa az év magyar koncertjének nyertese lett:- Az állami kitüntetés után néhány nappal kézbe vett hanglemezdíj azt jelenti, valóban visszatérhettem a magam igazi világába, ahol otthon vagyok, s azt hiszem, a közönség és a szakma is elfogad. (róna) Hallotta? Schubert Éva a színészet mellett műfordítói babérokra tör. Megtette ezt már előtte Tolnay Klári is, mi több, annak idején Déryné. Eleddig három színdarabot és ugyanannyi könyvet magyarított, mégpedig francia és német nyelvből. Legközelebb Mireille Matthieu élet- története jelenik meg Schubert-fordításban a Babits Kiadó gondozásában. Gregor József két hónapon át az Egyesült Államok második legnagyobb operájának, a houstoni dalszínháznak a vendégművésze lesz. Strauss Arabellájában és Mozart Figaro házasságában énekel. Hazatérése után még ebben az évadban együtt lép föl színésznő lányával, Bernadettel, a szolnoki Szigligeti Színházban a Hegedűs a háztetőn előadásában. Gregor József Tevjét, Bernadett pedig egyik lányát játsz- sza majd. S még egy feladat: Tatabánya várja a Varázsfuvolával. Hobo Blues BAND-koncert lesz április 11-én a budapesti Sportcsarnokban. Ezzel ünnepli születésének 20. évfordulóját a Hobo- csapat, amelynek vezetője a fölkészülés lázában állítólag nem döntötte el, hogy a zágrábi (április 28.) vagy a bécsújhelyi (július 11.) Rolling Stones-koncertre men- jen-e el. A tökéletes úriember Hétről hétre nézők milliói kísérik figyelemmel Sandra hercegnő sorsának alakulását. A népszerű sorozatban Jean Duplessis szerepét egy régi, kedves ismerős, Jean-Claude Brialy alakítja. Pályafutásának szinte minden fontosabb állomását nyomon követhették hazai rajongói. Az 1993-ban, Algériában született színész, apja példáját követve katonai pályára készült. Ebből később annyi valósult meg, hogy egy időben a hadsereg filmszolgálatánál dolgozott bemondóként. Érettségi után elcsábította a színház. A párizsi Daunouban mutatkozott be a közönségnek. Az ötvenes évek közepe óta filmezik. Nevét akkor kapta szárnyára a világhír, amikor Claude Chabrol rábízta A szép Serge címszerepét. Jean- Claude Brialy a francia újhullám egyik meghatározó, népszerű színészalakja. A filmtörténeti jelentőségű irányzat szinte minden fontosabb rendezőjével dolgozott. A jóképű, elegáns kinézetű Brialy az elmúlt három évtized egyik legtöbbet foglalkoztatott sztárja. Az egyik filmjének címével élve, ő a tökéletes úriember, aki otthonosan mozog minden műfajban. 1971-ben rendezőként is bemutatkozott. Gyakran föltűnik a televízió képernyőjén is. - szig A HŰSÉG KAMATOZIK Folytatódik a Békés Megyei Hírlap több százezer forintos nyereményakciója. Ha előfizeti, megnyerheti! Fődíjak: (jÁRUHOZ 50 OOO Ft, ■ 2® Békéscsaba 30 OOO FI, 20 OOO Ft értékű vásárlási lehetőség és még 32 értékes nyeremény AZ UNIVERZAL ÁRUHÁZBAN! I Júniusig tart következő nyereményakciónk, melyen azok az előfizetők vesznek részt, akik április, május és június hónapokban folyamatosan előfizetői a Hírlapnak. Ön mindenképpen nyer, mert Békés megye legkeresettebb : napilapja már korán reggel házhoz viszi a friss híreket, j információkat, megyei eseményeket. ^RFKFS MFOVF.I HIKI.AP / / AI.AFlTVV 1M5-HKN M I (i R E N I) E I. O L A P Megrendelem a Békés Megyei Hírlap című napilapot ......példányban a következő címre: Név: C ím: ................................................................................utca.......................sz. Az előfizetési díjat a fenti címen számlával jelentkező kézbesítőnek a továbbiakban i □ készpénzzel □ folyószámláról fizetem 1 hónapra 745 Ft ►* megtakarítás havonta 246 Ft Q próbaolvasást kérek egy hétre 1 negyedévre 2235 Ft □ aláírás A megrendelőlapot a Népújság Kft. címére — 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. sz. — kérjük visszaküldeni, vagy a kézbesítőnknek átadni. FŐNYEREMÉNY: egy aranyszőrű bárány (no, lehet, hogy nem aranyszó'rű, de bárány). És még sok húsvéti nyeremény... NYGREMEIVYSZELVOY Név:............................................................................... Cím:............................................................................ %::/ . .. ; i; J h * A nyereményszelvény március 30-áig mindennap megjelenik. A lapból kivágott szelvények levelezőlapra ragasztva, korlátlan számban beküldhetők. Beküldési határidő: 1998. április 3. Címünk: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Mely újságok tartoznak a Békés Megyei Hírlap lapcsaládhoz? Napilap:..................................................................................................... Hetilap:....................................................................................................... Hirdetési újság:...................................................................................... „Magyar életkép Erdély bőr