Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-19 / 42. szám
Nem Vmíi iísem Három mese is akadt hirtelenjében a gyors kanyart vett bicajos keze ügyében. (7. oldal) CSAK A PÉNZEN MÚLIK... A holland rendőrök megfogadott, majd sutba vetett tanácsai Magyarországon. (8. oldal) Megjelenik hetente a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vagyonvédelmi Alapítvány támogatásával A Békés Megyei Hírlap Melléklete Mim krimik Féli*e(s)értés. (z) A minap Békés egyik szórakozóhelyén biliárdozott három barát. A parti közben, játékból lökdösni kezdték egymást, amit a pult mögött álló felszolgáló félreértett. s a jókedvű fiatalok közé lépett. Egyikőjüket lefejelte, akinek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott, ugyanis eltörött az orrcsontja. Elszámoltatás. (1) A szentesi Fair-Plusz Kft. tett feljelentést egy gábortelepi lakos ellen, mivel nevezett 1995. októbere óta a rábízott gázcseretelep bevételével több alkalommal nem tudott elszámolni — legutóbb decemberben és januárban sem —, azzal sajátjaként rendelkezett. Válófélben, (r) Okirattal való visszaélés vétségének alapos gyanúja miatt indult eljárás Szarvason egy helybéli férfi ellen, aki a Szabadság úton válófélben lévő felesége kezéből kitépte a táskát, s így megszerezte az asszony személyes iratait. Furcsa látogatók. (1) Egyelőre magyarázat nélküli eset történt nemrég Magyar- dombegyházon. A Zalka utca egyik lakójának házába ismeretlenek hatoltak be. A ház tetejéről leszedtek 8 cserepet, majd bemásztak a kamrába, azonban nem tulajdonítottak el semmit. Miután a tettesek távoztak a lakásból, a cserepeket a tetőn visszarakták a helyükre. Marva jó? (z) Békésen az elmúlt héten ismeretlen tettesek maró folyadékkal, fényes nappal leöntöttek egy parkoló, nagy értékű személygépkocsit. A kocsin nem volt egyetlen elem sem, ami ne kapott volna a maróanyagból. A kár meghaladja a 300 ezer forintot. Lakásba be, ki. (1) Magyarbánhegye- sen a Damjanich utca egyik lakója jelentette a rendőrségen, hogy egy ismeretlen a házába a nyitott előszobaablakon át bemászott, s onnan 4 garnitúra ágyneműt, egy villamos melegítőt és egy üres gázpalackot vitt el. Hátsó gondolat. (1) Egy ismeretlen tolvaj Medgyesegyházán, a Bocskai utca egyik lakásából különféle élelmiszerekkel távozott. A ház udvarán levő füstölőből egy 8 kg-os hátsó sonkával, két 2 kg-os csülökkel, 20 kg szalonnával és 12 kg tiszta sonkahússal lépett ki. Szomszédságból. (I) Egy magyar- bánhegyesi lakos tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mivel az egyik éjjel a szomszédjában levő Dózsa utcai lakos családi házának ablakát két ismeretlen feszegette. Mivel a feljelentő megzavarta őket, a helyszínről gyorsan eltávoztak. __________________JÓL SIKERÜLT ÉVZÁRÓ-ÉVNYITÓ ,,BULl” AZ OROSHÁZI IPA-SZERVEZETNÉL__________________ Cs eresznyeszedéssel tarkított véradástól a Vastagh-kolbászig Az IPA, a nemzetközi rendőrszervezet orosházi egyesületének rendezvényén dr. Vastagh Pál igazságügy-miniszter is tombolajegy-vásárlással járult hozzá a helyi szervezet anyagi gyarapodásához. (A zsebmetszők inkább talán felejtsék el a képen látható mozdulatot...) Tőle balra: Fetser János, Orosháza polgármestere A megye két IPA-szerveze- tének egyike, az orosházi pénteken közgyűlést tartott. Jova Attila elnök megnyitója után Kissné Megyesi Andrea titkár és Bella László gazdasági vezető számolt be az eltelt év történéseiről, s körvonalazták az 1998- as elképzeléseket is. Néhány esemény 1997 krónikájából: cipővásár, véradás, nőnapi köszöntő, dinónéző Budapesten, cseresznyeszedés, szalonnasütés, lövészverseny, rendőrmú- zeum-látogatás Tamamérán, kollektív vetélkedés az MTV- ben, országos focikupa Orosházán, „télapózás”. Nem „belterjes” programokról van szó: együtt tartott velük az a baráti társaság is, melynek tagjai az önnön életüket színesebbé varázsoló IPA-sok törekvéseit magukra nézve is követendőnek találják. Tavaly — tudtuk meg — 429 ezer forint bevétellel szemben 200 ezret költöttek el. (Ennek ellenére, amikor a beszámolóban elhangzott a „pénzügyi helyzet” kifejezés, valaki félhangosan megjegyezte: siralmas...) Az 1998-as tagdíjak „beszedésén” már túlvannak. Rendezvényeiken 885-en jelentek meg, egy alkalommal (átlagosan) ötvenen. Az idén hagyománnyá teszik a jól sikerült „bulijaikat”. Novemberben a nemzetközi rendőrszervezet alapszabályához igazították a magyart, így a pártolótagsági státus megszűnt, de a nem rendőr IPA-barátok kötődése ettől jottányit sem változik. Hamarosan véradást szerveznek (tavaly 78-an jelentkeztek, 64-üktől le is vették a vért), jövőre ennek országossá tételét tervezik. Még a tavasszal crossversenyen mérik össze vezetési tudásukat Tótkomlóson, májusban Opuszt- aszerre látogatnak. Ha minden jól megy, kirándulnak a Tisza- tóhoz, egy hónap múlva meg versengenek egyet Kiskörén. Az őszt zenés-táncos vacsorával köszöntik, s ezermestereknek való országos IPA-műhely feltalálásán törik a fejüket. A Mikulásnapot követően a közös karácsonyt halfőzéssel ünnepük. (Folytatás a 7. oldalon) ______________________________Amikor az egy többet ér, mint az öt______________________________ Rö nkfából tűzifa — ki kárpótolja a tulajdonost? Igencsak meglepődött egy 73 esztendős tarhosi, amikor a négyszáz négyszögölnyi tanyahelye előtt biciklizett el. A bokrok mögül beszélgetést hallott, s ezért leszállt kerékpárjáról, hogy megnézze, tudta nélkül kik tették tiszteletüket birtokán. Korábban kivágott egy hetven centiméter átmérőjű nyárfát, melyet öt méter hosszban meghagyott. Ebből a rönkből szeretett volna — építkezésbe fogott fiának — faanyagot fűrészeltetni. A sors viszont közbeszólt, pontosabban egy láncfűrész, mely illetéktelen kezekbe került, s a hatalmas rönköt egyméteres hasábokra darabolta. A gazda visszakerekezett a faluba, a körzeti megbízotthoz. Nem volt otthon, így telefonon hívta a békési kapitányságot. S mire ismét a helyszínre, vagyis a Békést Tarhossal összekötő út mellett lévő telkére ért, a furé- szelők kereket oldottak. A rendőrök forró nyomon eljutottak az elkövetőkhöz, akik személygépkocsival egy rönköt magukkal vittek. Az ügy szabálysértés kategóriájába tartozik, mert az eltulajdonított fát 928 forintra becsülték. Az elkövetőt 10 ezer forintos bírsággal sújtották. Időközben a tettes a rönköt visszafuvarozta jogos tulajdonosához. — Csak azt nem tudom, hogy a káromat ki és mikor téríti meg, ugyanis a rönk értéke több mint 30 ezer forint volt. Az elkövető kifizette a bírságot, csak éppen engem nem kárpótol senki — kesereg a tulajdonos. (z) Óvatlan pillanatok Figyeljünk! A szarvasi Sztár cukrászdában egy óvatlan pillanatban a sértett egy szék karfájára helyezett kabátja zsebéből kilopták a rádiótelefont. A kár 20 ezer forint. Ugyanennyi a kára annak az autósnak, akinek Szarvason a Korona étterem előtt parkoló gépkocsiját törték fel. Az elkövető a kocsiban talált hátizsákkal, készpénzzel és iratokkal eliszkolt. (r)