Békés Megyei Hírlap, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-09 / 7. szám
MEGYEI KÖRKÉP Ma este premier: A Nap fiai Berek Kati játssza Antonovna dada szerepét Békéscsabán Maxim Gorkij nevét már ismerte a nagyvilág, amikor az 1905-ös, éppen január 9-ei forradalmi megmozdulásban részt vett, és a „véres vasárnap” után letartóztatták. A Nap fiai című drámáját a börtönben írta, témája mégsem a fegyveres harc, hanem az értelmiség társadalmi helyzete, szerepe, az uralkodó osztályhoz, illetve a néphez való viszonya. Különös, hogy ez a század elejétől egyfolytában és ma is rendkívül izgalmas problémát taglaló darab hazánkban csak kétszer került színpadra. Gorkij drámájának premierjét ma este láthatja a békéscsabai közönség, az előadást Konter László rendezte. A Jókai Színház igazgató-főrendezőjével és az Antonovna dadát alakító Berek Kati Jászai-dí- jas, Érdemes és Kiváló művésszel főpróba előtt beszélgettünk. „Nem is baj, hogy mindez megtörtént velem. Egész más világ nyílt ki előttem: csupa szeretet... ” fotó: kovács Erzsébet — Direktor úr! Gyanítom, nem véletlenül választotta a mai zűrzavaros világban ezt a fajsúlyos, aktuális darabot, amellyel a korábbi családi drámák sorozata is folytatódik. — Érinti ez a darab az értelmiség helyzetét, a családot, a középosztályt és a leszakadt rétegeket... — ...és az áldozatvállalás kérdését is, ami szintén hozzátartozik a hagyományhoz. — Igen. Hatványozottan érinti a leszakadt emberek helyzetét, ami ma különösen nagy probléma. S van a darabnak egy kulcsfigurája, Liza, a lány, aki látomásszerűen, zaklatott lelki- állapotban látja a tömegeket, a nyomorukat. Zavarja, hogy a család többi tagja mennyire nem veszi észre a tömegeket, lenézik őket, nem érzik át a problémájukat, alábecsülik a veszélyt, amit a tömegek jelentenek. Az 1905- ös forradalom idején írta ezt a darabot a szerző, de érdekes, hogy a forradalmat nem ábrázolja; itt semmi direkt politizálás nincs, a harci események csak groteszken jelennek meg. Az emberek elkeseredésükben az orvosok ellen lázadnak fel, hogy a kolera, amely éppen dúl, nem valóságos, csak az orvosok találták ki, hogy többet keressenek. ' — Az értelmiség, mint bűnbak — ismerős. — Nagyon szép és összetett darab, tragikomédia; igazi színház, szerintem a néző is ilyet szeret, amiben sírni és nevetni egyaránt lehet. Aranyhalakkal, szökőkúttal, sziklakerttel, csupa tükörrel meghitt, barátságos környezettel fogadja Szolnokon a Hozam Klub épületébe a betérőt. A Mária utcában 1993-ban egy világszínvonalú vállalkozói klubot építettek 880 négyzetméteren Tata Benő Ybl-díjas építész tervei alapján. Az épület megjelenésében tökéletesen tükrözi az építtető szándékát. A külvilág felé kissé zárt, a bennlévők számára viszont meleg, barátságos — a márvány, a fa, az üveg felhasználásával pedig roppant fantáziadús és elegáns légkört teremt a klubélethez. Az már csak adalék, hogy a napokban ebben a környezetben mutatkozhatott be a szolnoki közönség előtt egy orosházi művésztanár, Pribék Endre. A pedagógusok képzőművészeti tárlatain rendszeresen szereplő tanár ember munkáival a Mékés megyei művészetpártolók rendszeresen találkozhattak-. Kerti Károly és Zsáki István festőművészek tanítványaként került Pribék Endre a szegedi tanárképző főiskolára, ahol Winkler Oszkár és Ezüst György finomította tovább a földrajz—rajz szakos hallgató technikáját. A diploma megszerzése óta Orosházán tanít a lovak szerelmese — merthogy ezt vallja magáról. A szolnoki kiállításmegnyitón Gonda Géza, a Kulturális Kapcsolatok Egyesületének elnöke e szavakkal méltatta a művésztanár munkásságát: — A tanítás mellett — amit hivatásból tesz — mindig volt és van ereje alkotni. Rendszeres csoportos kiállító. „Ha —Akkor miért nem játszották többet? — Talán nem ismertek rá. Az Éjjeli menedékhely slágerdarab, pedig ez alkalmasabb arra, hogy a nézőket megérintse, az egyoldalúbb, ebben több a cselekmény, változatosabbak a figurák, jelentős a humor. Éppen a szegénység, a nyomor és az értelmiség hozzáállása az, ami humoros, groteszk formában jelenik meg. — Tükröt tart a mának? — Gondolom, igen. Azokhoz a darabokhoz hasonlóan, amelyeket játszottunk az utóbbi időben a színház egyik vonulataként, oda sorolható, maiságát és problémaérzékenységét tekintve.-— A Nap fiai fiatalok, értelmiségiek, élet, fény — egyetlen ellenpólusuk az idős dada. Jóságos, mindenkivel törődik... — A többieknek azért nem egészen ez a véleménye, mert a dada állandóan mindenkit dajkál, mindenbe beleszól, az agyára megy mindenkinek ezzel a rendszeretettel, egy régi világ itt maradt figurája, az összes többi a megváltozott, szétesett világé. A Nap fiai a művészetről, az ember hivatásáról, dolgáról a Földön, a családról állandóan csak beszélnek, hangzatos cirádákban fogalmaznak, de tenni érte nem képesek. Közben nem veszik észre, hogy kiszalad alóluk a ház, elvesztik a munkájukat, a hivatásukat, a vagyonukat, nem képesek a valóságban élni, a maguk és mások lecsúszását észrevenni. — Ez már Csehov, nem? — Persze, az egész orosz irodalom valamennyi figurája nagyon rokon egymással: mindenki Gogol köpenyéből bújt ki. Azt gondolom, mindannyian egymás köpenyéből bújtak ki. Gorkij kicsit olyan, mint Csehov, és Csehov kicsit olyan, mint Gorkij. Ha a nézőt kicsit megijesztené Gogol meg Csehov neve, hogy ott ülnek és beszélgetnek szép búsan, unalmasan, akkor én ígérem, hogy messzemenően nem ezzel fog találkozni, itt nagyon eleven, lendületes, cselekményekben és humorban gazdag darabot fog látni. Népes szereplőgárda sokféle karaktert alakít, színpadon az egész csabai társulat. A szerep- osztás különlegessége, hogy a dajkát Berek Kati játssza. A népszerű művésznő számos szerepével felejthetetlen élményt nyújtott, két éve azonban súlyos betegség érte. Lenyűgöző az az ember feletti erő, amellyel újra talpraállt és színpadra lépett. — Kedves művésznő, nagy megtiszteltetés, hogy Békéscsabán köszönthetjük. Tudom, nem kellemes, mégis elmondaná, mi történt Önnel két éve? — Szívesen elmondok én mindent. Egyik napról, sőt, egyik óráról a másikra lettem beteg. Agyvérzést kaptam, az egész jobb felem lebénult, nem tudtam beszélni és nem láttam. Három hónap múlva már mint az őrült otthon küzdöttem, két óra gyógytorna, két óra lépcsőn föl, le — ötödik emeleten lakom —, négy óra olvasás, ami azt jelentette, hogy a szemem lassan- lassan javult, egy év múlva láttam, beszélni is tudok. Borzasztó sokat dolgoztam, aztán egymás után jelentkeztek a színházak, hívtak. De mondtam: nem, nem, félek, nem merek. Aztán kiderült, hogy a Merlinben már nem is bottal, hanem bot nélkül játszom. Ez volt a második szerep, előtte egy barátnőm kö- nyörgött, kitalált nekem valamit, hogy szembe tudjak újból állni a közönséggel. A Merlin előtt volt az Uj Színházban Garcia Lorca Vémásza, s egyszer csak a békéscsabai igazgató fölkeresett telefonon. Mondta: tudom, milyen maga, láttam. Mondtam: nem, jöjjön be a Merlinbe, nézzen meg, mert nem biztos, hogy megfelelek. Ez egy négyfelvonásos darab, két részben játszuk, igaz, nem óriási szerep, de a dada elejétől a végéig jelen van, megy, lépcsőn fel, le. Rettenetesen gondban voltam, hogy merészeljem-e vállalni, ráadásul nem otthon vagyok, 15-éig fent játszom, azután lent. A direktor fogta magát, eljött, megnézett, azt mondta: tökéletes, sánta, nem baj, béna, nem baj — és itt vagyok. Itt a szerep, mindig tanulom, magolom. — Fantasztikus akaraterején kívül nyilván a meghívások is segítették a gyógyulását. Ki vagy mi segített még? — Voltaképpen csak az, hogy fölkértek. S amikor azt mondtam, hogy nem, nem tudom, fel fogok botlani, akkor azt mondták: „nem fogsz, csak gyere és csináld”. Mindenki segített, nem is szabad elesni, tudni kell talpraállni. — Említette, mielőtt a magnót bekapcsoltam, hogy nagy visszhangja volt annak a televíziós beszélgetésnek,, amelyben felépüléséről szólt. Én a rádióban hallottam, nagyon megható volt. Sok embernek szolgált jó példával, erőt, hitet adott. — írásban, telefonön rengeteg visszajelzést kaptam. És az utcán — egész életemben autóval jártam — újból megtanultam közlekedni, földalattin, mozgólépcsőn, mindenütt. S ahol megyek, mindig „helyet, helyet”, mondják, annyi szeretettel néznek rám, talán ismernek. Rengetegen megszólítanak, jóságot, szeretetet kapok; nem is baj, hogy mindez megtörtént velem. Egész más világ nyílt ki előttem: csupa szeretet... —Abból a sok szerétéiből, kiegyszer újraszületnék, akkor is ezt csinálnám” — mondja eddigi útjáról. Tanítana és festene — festészete által is tanítana. „Felhő- és lómániás vagyok!” — vallja festészetéről, de nem idegen tőle az aktok és a csendéletek világa sem. Munkái azt sugallják, szereti a természetet, annak szépségét, védelmét hirdeti. Ezáltal tiszteli és szereti az embereket, különbséget soha nem tesz. Alkotásain keresztül szeretné megtanítani az embereket látni — szeretné, ha észrevennék ebben a rohanó világban, a sokszor egymásra nem figyelő ezredvégi hangulatban — a környezetükben lévő szépet. A kiállított képek azt sugallják, Pribék Endre nagyon szereti az életet, rajong érte. Mindannyiunkat arra ösztönöz, lássuk meg egymásban a jót, az emberséget, a szeretetet. Csete Ilona sugárzásból, amit színészként egész életében adott... — ...mind visszakapom. A fiam aranyos, sajnos meghalt két éve a férjem. Az unokahúgaim tüneményesek, és van egy barátnőm, Anna, régi barátság, bár sokkal fiatalabb, mint én, de már húszéves barátság, és amikor nem tudtam beszélni, akkor odahajolt az ágyamhoz, nézte, hogyan formálom a számat, és azt kérdezte: könyvet hozzak? Igen, nyögtem, mert azt hittem, tudok olvasni. Mindent kitalált helyettem. Mellettem van és mellettem volt, fantasztikusan nagy dolog egy ilyen barátság is... Rengeteget járok színházba, most nekem játszanak. — Gorkij darabjában a dada szerepét játssza, szereti? — Igen. Az egyetlen öregasszony és teljesen más figura, ellenpontja mindenkinek. Szere- tetre méltó lélek, azzal együtt, hogy szidják, lehülyézik, hálás, kedves szerep. Az orosházi helytörténeti csoport 1981 óta működik. A 12 lelkes tag eddig várostörténeti témájú, vadászkalandokat feldolgozó, a vasutak, a Bille-ház, a kutak történetével foglalkozó füzeteivel hívta fel magára a figyelmet. Kiss Horváth Sándor csoportvezetőtől a napokban arról értesültünk, hogy társaival közösen már készülnek március 15-ére. A szabadságharc kitörésének 150. évfordulójára három füzetet állítanak össze a forradalom orosházi emlékeiről Mondhatni nem szokványos dolog, hogy egy falu kisiskolájában önálló zenei, művészeti oktatásba kezdjenek. Kaszaperen — ezen az alig ezer feletti lelket számláló településen — az önkormányzat és az általános iskola vezetése tavaly nyáron úgy határozott, hogy az ámk (általános művelődési központ) keretében alapfokú művészeti oktatási intézményt, az iskolában pedig önálló zeneoktatást hoz létre. Az eredményekről kérdeztük Csürhés István polgármestert. — A terv nem egy fellángolás volt — hangsúlyozta —, hisz az önálló zeneoktatás szeptemberben beindult és jelenleg a művelődési házban néptáncoktatással foglalkozunk, amelyet az idén szeretnénk hivatalosan „beépíteni” a zeneiskola mellé. Hogy mekkora igény volt az önálló oktatásra, azt az is bizonyítja, hogy 77 nö— Békéscsabán még nem játszott, mindig is pesti színésznő volt. — A Nemzetiben és a 25. Színházban játszottam. Aztán — akkor már nagyon rossz volt a Nemzeti — fogtam magam és leszerződtem Győrbe. Ott tanítottam is, vendégként Kecskemét, Eger, megállás nélkül rohantam föl, rádió, tévé. De mindent befejeztem, senkinek nem tartoztam, amikor jött a betegség. Július 9. volt, az évad vége. Készültünk Krétára, elmentünk egy év múlva. — Nem gondolja, hogy a túlterheltség is hozzájárult betegségéhez? — De, de. Magas vérnyomásom volt, együtt éltem vele, jól éreztem magam, nem gondoltam a bajra. — Hála Istennek jól van, sikeres vendégszereplést és főleg jó egészséget kívánva köszönöm a beszélgetést! Niedzielsky Katalin (orosházi 48-as honvédek emlékei; Kossuth-kultusz Orosházán; az orosházi 48-as olvasókör épületének története). Mindhárom anyagot megfelelő forrásmű-jegyzettel is ellátják az írók, gondolván azokra a diákokra, akik tanulmányaik során szeretnék felhasználni a dokumentumot. A 15 oldalas füzetek a városi könyvtárban, a Szántó Kovács János Múzeumban és a helytörténeti csoport tagjainál szerezhetők be. cs. i. vendék jár zenére 9 csoportban és a hangszeres szakok között szerepel a zongora, a gitár, a furulya és a szintetizátor. A szakemberek adottak, akik egyrészt Mezőkovácsházáról járnak át, valamint helyi pedagógusok — mondta. — Tervünk a rézfúvós szak beindítása és a már meglevő hangszerek mellé újabbak vásárlása. Ennek érdekében 1998-ra pályázatot nyújtottunk be a megyei közoktatási közalapítványhoz, amelynek kedvező elbírálásával, a hangszereken túl tankönyvek beszerzésére is lehetőség nyílna. A tankönyveket — a családok érdekében — könyvtári példányként adnánk „kölcsön” a tanulóknak. Tudjuk, hogy a mai gazdasági helyzetben talán sokan kétkedve fogadták a kezdeményezést, de a falu hátrányos helyzetén is javítva, úgy érezzük gyermekeinkért megéri a befektetés. H. M. A szolnoki Hozam Klub vendége az orosházi Pribék Endre „Felhő- és lómániás vagyok!” Balról Gonda Géza, az egyesület elnöke, Pribék Endre művésztanár és Molnár Lajos klubigazgató Pribék Endre kedvenc témája a ló a szerző felvételei A helytörténészek már készülnek Zene- és művészetoktatás Kaszaperen
