Békés Megyei Hírlap, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-10-11 / 8. szám
1998. január 10-11., szombat-vasárnap oiiBwwni n írai hangulatú tájkép vízzel Szabó Zoltán textiljei és akvarelljei Gyomaendrődön A gyomaendró'di városi képtár ismét újabb művekkel gyarapodott. Szabó Zoltán művészi hagyatéka Illéssy Zoltán — az állandó kiállításon szereplő Illéssy Péter fia — közvetítésével került Gyomaendrűdre. Az ő rábeszélésére adományozta a művész özvegye a huszonhárom akvarellbűl, egy szénrajzból és hat darab textilmunkából álló anyagot a városnak. A december 17-én megnyitott kiállítás látnivalóit a fentieken kívül kiegészítette még egy oltárterítő, amelyet a gyulai Lajos Ferenc és kortársai gyűjtemény és egy húsvéti miseruha, amelyet a kispesti Nagyboldogasszony főplébánia templom epseres plébánosa. Hegedűs László atya kölcsönzött a március 31-éig nyitva tartó kiállításra. A világi, a vallásos és a történelmi témájú alkotások elhelyezése egyetlen teremben nem kis fejtörést okozott a tárlatot rendező Illéssy Zoltánnak. Végül a hozzáértők szerint is szerencsés megoldás született. Anélkül, hogy a katolikus rituálé tárgyait egy kompozícióba állította volna, különválasztva az egyiptomi mitológia jeleneteit ábrázoló két és fél méter hosszú textilképtől vagy az állatövi csillagképekkel díszített horoszkópos térítőtől, a magyar történelem nagy pillanatait megörökítő faliképtől és a régi konyhák hangulatát idéző népies, festett falvédőtől, a különféle tájakat, hangulatokat megjelenítő akvarallekkel, s egy bölcs derűvel pipázó parasztbácsi portréjával együtt mindezt sikerült úgy elhelyeznie a picike kiállítási térben, hogy otthonos, meleg légkört teremtsen. Banner Zoltán művészettörténész, aki maga is ott bábáskodott a képtár születésénél, s azóta is figyelemmel kíséri fejlődését, megnyitóbeszédében kitért a mai nehéz világban a kultúra, a művészet embert, emberséget megtartó erejére, amire a napi vegetáción túl feltétlenül szükségünk van, hiszen ettől, a szabadon szárnyaló gondolattól, a tudománytól, a művészettől és a hittől — amelyek a világ értelmezésének különféle formái, s amelyek csak látszólag állnak oly távol egymástól —, éppen ettől vagyunk többek, mások, mint az állatok. Szükségünk van a napi hajsza után pihenésre, és szükségünk van ünnepekre is, amelyek megtörik a hétköznapok monotóniáját. A pihenés, az ünnep színtereit teszi otthonossá az iparművész, de jó esetben ott van keze- munkája mindennapi tárgyainkon, eszközeinken, viseleteinken is. Ilyen művész volt Szabó Zoltán is, egy személyben mesterségét, annak fogásait értő iparos és fantáziával, tehetséggel megáldott, alkotó művész. A Magyar Királyi Iparművészeli Iskolában textil-iparművész szakon szerzett oklevelet 1942-ben. Pályája kibontakozását kezdetben a háború, majd az ötvenes években az általános szegénység és a lódenkabátos puritanizmus gátolta. Szabó Zoltán nevéhez és a családi hagyományokhoz híven az iparművészeti iskola elvégzése előtt megszerezte a női szabó segédlevelet is. A nehéz időkben ez segítette a túlélésben. Sok egykor jobb időket látott télikabát és kosztüm újult meg a keze alatt. A finom, tartós anyagból készült holmik kifordítva, átalakítva még évekig szolgálták gazdáikat. Az ipart azonban nem sokáig folytathatta, iparművészi megbízásra sem számíthatott, ezért 1953-ban textilfestőként bedolgozást vállalt a Fővárosi Kézműipari Vállalatnál. Selyemkendőket, egyedi anyagokat festett kézzel és szitázva. Ötvenkét évesen nyugdíjazták, de továbbra is a vállalatnál maradt. Végül 1977-ben önállósította magát. Megszabadulva a kötöttségektől már semmiféle tervezői elgondolás, főnöki utasítás, a sorozatgyártás követelményei nem korlátozhatták alkotó fantáziáját. Maga volt a kivitelező, a tervező egy személyben. Megteremtve anyagi függetlenségét, végre szabadon hódolhatott az akvarellfestés szenvedélyének is, ami a textil mellett másik fő kifejezési eszközévé vált. Lírai hagulatú tájképeinek visszatérő témája a víz. A Duna, a Tisza, a romantikus holtágak, a tatai Öreg-tó képei a vizek szerelmesének, Kispest egykori evezős bajnokának vallomásai a természetről, arról a már-már vallásos rajongásról, ami ezekhez a tájakhoz fűzte. Az akvarellfestésben Illéssy Péter volt a mestere, akinek a KÁLÓT népfőiskoláján tartott mesterkurzusait szorgalmasan látogatta, s aki később bevezette őt a kispesti — akkor igen pezsgő — művészeti életbe. Az elanyagiaso- dott, rideg világban a vallás, a mély, katolikus hitvilág, a keresztényi szeretet adott erőt a művésznek a magány és az egyre gyakrabban kopogtató betegségek elviselésére. A miseruha, amelyet a kispesti Nagyboldogasszony főplébánia kölcsönzött a kiállításra, fogadalmi ajándékként készült, hogy hosszas betegségében még egyszer hazakerülhetett a kórházból. Hűséges társa, Regina asszony szeretete is csak enyhíthette a betegség kínjait, a magáramaradottság, a félbemaradt művészi álmok, a ki nem teljesedhetett élet feletti bánatát. Óhaja, hogy azon kevés, ami utána marad, egyben és méltó helyen maradjon fenn az utókor számára, azzal, hogy a hagyaték Gyomaendrődre került, a szeretve tisztelt mester, Illéssy Péter alkotásai mellé, teljesült. A kisszámú, de értékes művészi hagyaték, különösen a maguk nemében unicumnak számító textilmunkák új színnel gazdagították a gyűjtemény eddigi arculatát. Bula Teréz Szenvedő természet Akinek születésnaptól születésnapig számít az év Sohase mondd... Sohase mondd, hogy túl vagy már mindenen — énekelte az édes-bús melódiát, s közben tangót táncolt a parketten. A dallal egy csapásra belopta magát a közönség szívébe. Azután csönd következett. Az emberek szerették a hangját, mégsem énekelt. A közelmúltban azután felröppent a hír, új lemezt készített. A címe: Levetett blues. A lemezéről, s az új esztendőben reá váró színészi feladatokról beszélgettünk Hernádi Judittal a budapesti Astoria Szálló Károlyi Termében. — Az éneklésben mi volt a hosszú csönd oka? — Nem tudom. Talán nem volt rá késztetésem. De tudtam, hogy majd eljön a pillanat! És most jött el! — A mostani lemezén melyik a legkedvesebb dala? — Esküszöm, nem tudnám megmondani, hogy melyik a kedvencem. Mindegyiket nagyon szeretem. Erre a lemezre büszke vagyok, ha sikeres lesz, ha nem, akkor is. Úgy gondolom, ez rólam szól. — Eredeti a címe! — Igen. Viszont nem én találtam ki! — Hanem ki? — A barátnőm, Eszményi Viktória. Még mielőtt lemez lett volna, akkor történt. Mosogatás közben azt mondta: ha lesz lemezed, az lesz a címe, hogy Levetett blues. — Tényleg, ez nagyon jó — mondtam — legyen Levetett blues. És az lett. írtak erre egy számot is. — A ’97-es esztendő szépen zárult Önnek. Mit vár az új évtől? — Remélem, jól sikerül. Szolnokon egy Osztrovszkij-darabban szerepelek. S azután a Hello Dolly következik az Operettszínházban. — Önnek hogyan kezdődött az új év, tett fogadást? — Nem. Különben is, én abban hiszek, hogy születésnaptól születésnapig számít az év. Ez a fordulópont nálam a megújulás időszakára, tavaszra esik. Nem hiszem, hogy nagy jelentősége lenne a szilveszternek. Sokkal inkább arra figyelek, hogy mi történik a születésnapomtól születésnapomig. Az meg április. Csath Róza Isten éltesse, Mester! (n) Schéner Mihály Kossuth-díjas képzőművész január 9-én ünnepelte 75. születésnapját. S mint arról egyik karácsony előtti lapszámunkban írtunk, Medgyesegyháza szülötte és díszpolgára meglepetéssel készül, márciusi budapesti tárlatán új oldaláról mutatkozik be a közönségnek. A játékoskedvéről is közismert alkotó mostanában híres emberek cipőjét festi, megörökítette már többek között Kosáry Domokos akadémikus, Dávid Katalin teológus, Ágh István politológus és Gyurkovics Tibor író lábbelijét. Mint mondja, a cipőknek is megvan a maguk sorsa, jellemzik a gazdájukat, hűen tükrözik az ember helyét ebben a világban, hiszen egész életünkben a földön járunk, néha szeretünk kicsit felszállni, de mindig visz- szatérünk a földre, a cipőnkbe. fotó: such tamás A tótkomlósiak őrzik múltjukat Tótkomlós gazdag néprajzi gyűjteményekben. A 4 közgyűjtemény egyike az 1972- ben a Tótkomlósi Háziipari Szövetkezet által létrehozott szlovák tájház. Az épület az alapítás óta a város tulajdona, a gyűjteményt viszont 1997-ben vásárolta meg az önkormányzat. A múzeumszerűen berendezett ingatlan minden helyisége a települést reprezentálja. A tatarozásra váró konyhai fal, hátsó keresztfái, a felújításra szoruló tető miatt jelenleg zárva van a ház. A munkálatokhoz szükséges költségvetés azonban elkészült Az 1 millió 200 ezer forintból még az idén felhasználnak 300 ezret A komlósi Viharsarok Mezőgazdasági Szövetkezet 1985-ben hozta létre a tanyamúzeumot. A leltárba vett tárgyak száma 540, így szinte teljes egészében tartalmazza a tanyasi élet és a hagyományos paraszti gazdálkodás eszközeit és használati tárgyait. Koppány János gyűjtőt dicséri a szlovák néprajzi gyűjtemény. A nyugalmazott evangélikus lelkész kapcsolatai révén is sok látogatója van a Rákóczi utcai háznak, ahol a gyűjtemény őrzi a szlovák kultúra, a szlovák néprajzi hagyományok legszebb darabjait. A Szép utcai szlovák házat a város megvásárolta, 1994 áprilisa óta látható berendezve. Védetté az oszlopos (podsztenás) építési mód tette. Itt állították ki Tomka Judit komlósi népművész emlékszobáját is bútoraival és használati tárgyaival. A tótkomlósi közgyűjtemények mellett számtalan magángyűjtő ápolja, kutatja a múltat. Antal György például a néprajzi tárgyak, dokumentumok szenvedélyes gyűjtője, míg Szokolay Sándor a bútorokat és a cserépedényeket, Tomasovszky György pedig a falvédőket keresi, gyűjti és rendszerezi. Cs. L Balogh Örse verse: Ketten egyedül (Bátyám emlékének) Lázára, szó-borogatást raktam a reményt, s hitét még őrizte ott, belül mégis elindult az ismeretlen úton egyedül + Amikor megszülettem: én is a szellem, erő, anyag részese lettem Sokszor fölkelt a nap mire rádöbbentem, az Idő és Tér összemosódik előttem Töviskoszorú lett a takaróm, a párnám. Ha tükörbe nézek, a fájdalom torz arca néz rám csak a lelkem sír csendben, némán Szólnék, de nincs kinek, ez már nem én vagyok ...mégis élni akarok... A töviskoszorút markomba szorítom, ha kell szét is tépem csak a lelkem, a lelkem, ne fájna olyan mélyen Ahogy erőm fogy, úgy női bennem a tenniakarás vágya Nem lehet, hogy csak úgy félbemaradjon a valóság bronzba álmodott mása Tudom, érzem, közelít a nap, az óra, a perc, amikor melegnek hitt otthonomat el kell hagynom, és mindent mi oly szép és kedves volt nékem A petúniák színét, illatát, a szobákat, a falakat, a belém fojtott szavakat A temetőben a harangszót Minek a sok jajszó, sírni sem érdemes Tárjatok ki minden ajtót, ablakot — ha lehet — .v gyújtsatok egy szál gyertyát, melynek fényére talán hazatalál kinek-kinek a lelkiismerete. A vallás adott erőt az alkotónak
