Békés Megyei Hírlap, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-29-30 / 279. szám
8 1997. november 29-30., szombat-vasárnap I lkotás, megélhetés, próbatétel Látogatóban az Udvardy és Széri-Varga művészházaspámál Békéscsabán jól ismert művészházaspár Udvardy Anikó és Széri-Varga Géza szobrászok, az evangélikus gimnázium művésztagozaton oktató tanárai. A művészetek gyakorlóit a lélektan kicsit magamutogató embereknek minősíti, hiszen önmaguk világát, képességeit akarják feltárni mások előtt. De ilyen csendben és szerényen, ahogyan Anikó és Géza teszik, kevesen gyakorolják hivatásukat. Körülöttük semmi hangoskodás, művésztársakra acsar- kodás, hivalkodás, „csak” dolgoznak. Tanítanak és ami manapság nem túl gyakori (főként a női szobrászoknak ritkán adatik meg), több alkotásukat avatták a közelmúltban. — Ritkán vagyunk így együtt itthon, ezért találkozhattunk csak most — mondja Anikó. — Vagy Géza tanít vagy én, váltjuk egymást. Én idevalósi vagyok, mezőberényi, Géza komáromi. — Anikó volt az erőszakosabb kettőnk közül — szól közbe Géza hamiskás mosollyal —, ezért már a Képzőművészeti Főiskolán összejöttünk. Ide pályáztunk Békéscsabára, sem energiánk, sem időnk, sem egyéniségünk nem ösztönöz az emberek közötti csatározásra. Félállásban tanítunk, és csak így fér a művészet gyakorlása is az életünkbe. Az alkotói függetlenség és megélhetés összeegyeztetése elég nagy próbatétel. — Időigényes egy-egy szobor elkészítése — veszi át a szót Anikó —, a tervezés, kivitelezés, először elkészíteni agyagból, azután kiönteni negatív, pozitív formába gipszből, cizellálni. Ha bronzból képzelem el az alkotást, akkor Gézát kérem meg a kiöntésre. — Szobrot ugyan nem könnyű eladni, amit szeretnék értékesíteni, azért az általában sikerül — így Géza. — Kevesebbet itthon, errefelé, főként a fővárosi kapcsolatok révén. Megrendelésre, pályázatokra dolgozunk, bár mostanság ebből nem sok akad. Nincs pénze az önkormányzatoknak, néhol ugyan besegítenek a civil szervezetek, hozzájárul a lektorátus. Kiállításokon ritkán veszünk részt, idő- és pénzigényes ez a fajta megjelenés. Bár én most Vásárhelyre vittem kisplasztikákat. — Nem panaszképpen mondom — szól Anikó —, de rólam nemigen tudnak azok sem, akik esetleg szobrot szeretnének. Gézának sokfelé vannak munkái a megyében, s azon kívül is, hívják, felkérik. A szobrász, ha nő, gyermeket vállal, nevel, családot tart össze, háztartást vezet, tanít, mikor alkosson?! Egy befőzés és művészeti óra között rohantam Szendrey Júlia portréjához. Nem cserélném fel semmivel a családomat, a szeretetet, de szívesen készítenék én is több szobrot. — A Békéstáj Művészeti Társaságban vannak barátaink, ennek alapítói közé 'számítunk. Lonovics Lacitól kezdve Vágréti Jani bácsin át, Fülöp Ilona és sorolhatnám a többieket, akik társaink. Rengeteg tehetséges fiatal van a tanítványaink között is, de nem látják a jövőjüket. Ha nem érzékelnek semmit, ami ide vonzaná őket, nincs egy olyan városi galéria, ahová elvihetnénk az ifjúságot, nincs, ami lelkesítsen. Félrevezetni nem fogjuk őket, hiába biztatnánk bárkit, micsoda jövő vár rá, ha ezt senki nem garantálhatja. Általában nem pénzen múlik a művészetek, a szobrászat gyökértelensége, talán a hagyománytalanság az oka, de magunkat is hibáztathatjuk. Itt vagyunk húsz éve, és mennyit értünk el az általános művészeti nevelésben? Gyulán, Végegyházán, Vésztő-Mágo- ron, Békéscsabán, Gyomaendrődön jelen vagyunk az alkotásainkkal. Feladni nem akarjuk a saját elképzeléseinket, de a kis feladatokat is úgy vállaljuk el, hogy ne alázzuk meg az eredeti művészt, ne tapossunk meg senkit. — A férjemnek egy-egy nagy szobor elkészítése ötévenként, ha adódik, pedig lektorátusi ismertsége tény, számtalan díja is erről tanúskodik — folytatja Anikó. — Régen a főiskolán évente 5- 6 életnagyságú nagy szobrot raktunk fel, hol vannak ezek az idők? A mostani két portré (Szendrey Júlia és Jeszenszky Károly, Gézának pedig ugyancsak az idén Orlay Petrich Soma szobra) Mezőberényben központi segítséggel jött össze. Óriási öröm volt számomra a település vezetőinek megkeresése, az önkormányzat segítsége. Elképzeléseink elsősorban a kisplasztikában valósulhatnak meg. — Messze vagyunk a fővárostól — magyaráz Géza. — Nehéz eljutni a műveinkkel, állandóan cipelni a szobrokat, sem idő, sem energia nemigen jut rá. Mi ketten Anikóval nemigen zavarjuk egymást egy-egy mű elkészítésénél, ugyanis nekem nem segít, ha közben valaki beleszól. Ez egyéniség kérdése, ki hogyan viseli a mások véleményét. Tagadhatatlanul öröm, ha tetszik a kész mű és bánt a kritika; talán nem sikerült a gondolat formába foglalása. — Művészházaspár esetében, tudomásul kell vennie az egyikünknek, hogy nem egyenlőek az esélyeink. Valaki a családért él, és van, akinek az alkotás felé billen napjainak az egyensúlya — véli a feleség. Széri-Varga Gézáékról már évek óta terjed a hír, elkészülnek e vidékről. Hét éve vettek építési telket Csobánkán, a fotók csodálatos lankás tájat idéznek, három éve építenek, de hogy készen mikor lesz, ki tudja?! Álmok, vágyak munkálnak az életükben. Anikó nagy szobrot szeretne alkotni, nézegeti a békéscsabai felszabadulási emlékmű monumentális csúnyaságát, amelyből „művészetek templomát” álmodott, egyelőre önmagának. Géza felkérésre pályázik Kisvárdára, Szent László lovasszobrát készítette el több változatban, szorítunk érte. Mint mondja, minden anyaggal szívesen dolgozik, ami maradandó, vas, fém, kő, bronz, csak az alkotás is emlékezetes legyen. Anikó közeli sikere remélhetően egy biztató jövő kezdete, hiszen talán most már a tehetségéhez alkotási időt is tud teremteni és a művészetbarát mecénások megismerték a nevét, képességeit. Bede Zsóka Végre együtt, otthon. Beszélgetünk a művészetekről, az életről: Udvardy Anikó és Széri-Varga Géza fotó: kovács Erzsébet „Kérem, ne fényképezzenek! Kérem!” Nem csak egy nemzet koronaékszere A közelmúltban elhunyt Lady Diana Spencer walesi hercegnő ma is címlap- story a világsajtóban és a könyvpiacon. Rövid, de tartalmas, mesébe illő, de szenvedésekkel, botrányokkal terhes életéről rendkívüli gyorsasággal jelentek meg a legkülönbözőbb hangnemben íródott könyvek, kiadványok; ezek közül hazánkban is jó néhány kapható. A Diana, a walesi hercegnő (1961— 1997) életútja képekben című Officina Nova kötet igen szép, tetszetős album, a világ legtöbbet fényképezett asszonyának 36 esztendejét tárja elénk. A szerkesztők három fejezetre osztották a gyűjteményt; első a Gyermekkor, a második A hercegnő és a harmadik A magányos hercegnő című rész. Az album anyagát Michael O’Mara válogatta, aki 1995-ben már kiadott egy fotóalbumot a nagyon népszerű Lady Diről, az volt a címe: Diana — élete képekben. „Egy alkalommal leírtam, hogy a világ legnépszérűbb személyisége a walesi hercegnő — kezdi O’Mara a mostani album előszavát. — Most, hogy tragikus módon elragadták tőlünk, világosan látom, hogy szavaim messze nem szolgáltattak neki igazságot. Diana ékszer volt; nem egyetlen nemzet koronaékszere — ahhoz túlságosan messze világított a fénye, hogy- sem csupán egyetlen országot ragyogjon be. Ékszer volt, amelyben az egész világ részesült. Az egész világ soha nem látott gyásza mutatja, hogy senki nem mérhető a nép hercegnőjéhez, és hogy Diana — pótolhatatlan.” Mindjárt az album elején egy fénykép Spencer gróf családi albumából: aranyos kisbaba, az egyéves Diana maga elé tartja pici tenyerét, védekezik a kamera ellen. Mintha csak azt mondaná: kérem, ne fényképezzenek! Pedig akkor még senki sem tudta, senki sem sejthette... Édesapja egyébként szenvedélyes fényképész volt. S ma már tudjuk, hogy a gátlástalan lesifotósok — így vagy úgy, de — okozói voltak a tragikus balesetnek. A legtöbbet fotózott híresség volt, a kamera szerette Dianát. Egész életében üldözte, a halálba hajszolta. Persze volt, amikor Diana is szerette a kamerát. A sajtó nélkül sosem vált volna a nép hercegnőjévé, a szívek királynőjévé. Aki végiglapozza a könyvet, láthatja, amit persze már eddig is tudhatott: bájos, szép, mutatós, ragyogó egyéniség volt. Ami még fontosabb: kedves, nagyon szeretetre méltó. S a képek mindennél világosabban beszélnek, nem hazudnak; elmondják, hogy micsoda harc, küzdelem volt számára az élet. Már gyermekkorában annyi keserűség érte, aztán a herceg megkérte a kezét, élet a királyi családban, a trónörökös anyja, boldogtalan házasság, reménytelenül keres szerelmet, boldogságot. S mindez a világ szeme láttára, sosem lehet egyedül. Halálában az a legtragikusabb, hogy akkor ragadja el, amikor mintha megtalálta volna önmagát, mindazt, amit egész életében hiába keresett. Elton John Candle in the Wind (Gyertya a szélben) című dala arról szól, hogy lángolt, fényt sugárzott, melegséget árasztott. S hogy minden gyertya kialszik egyszer, de Diana legendája örökké élni fog. Ez a könyv meg arról, hogy tündöklő ékszer, fénylő csillag volt, amely beragyogta az egész világot. Emlékét méltón megőrizni segítenek a képek. Niedzielsky Katalin Élete sosem volt egyszerű... Kántor Zsolt versei: A nő: a nem Hozzáérek a hajához, ő elmosolyodik. Mire megrezzen, már elfelejti, amit álmodott. Beleremegnek a szempillák, a szemhéj alatt hullámzik a tenger. Hasra fordul és úszik. Kinyitja a szemét, piros bójákat lát lebegni a vízen. De a gömbökből indák nőnek és a hajába nyúlnak gyöngéd kezek. Simogatják, ahol csak érik. A szigetről fejdíszes indiánok integetnek. Még néhány karcsapás és eléri a mólót. Kösöntyű van a szájában. Ébredés-darabok. Egy ujjbegy kis dombja. A keze, akár egy lagúna. Víz, búza „vasíz. Egy csók. Szövegfonatok Gyöngyök, kagylók: hiábavaló dolgok. Didereg a víz, ha hallja: hajnal, halleluják, angyalhajak a szélben. Kreol bőrödhöz tapad az ing. Kint zápor, oly hűs minden magánhangzó. Forró ajkak, érintések, Agakat rajzolok. A tükör előtt japán birs, blúzod alatt patakok (erecskék). A part egy arcban folytatódik, zárt az őrület, csupa vívódás. A gyerekek nyugodtak. Mintha a halálnak mondanám: ,,maga ebbe ne szóljon bele!”, tele a porzsák kismacskákkal. A baba hideg talpa kezemben. Valóság-megvonás: masszázs! Kék dió koppon bukósisakon. Autóstop, ebéd közben. Kulturális hírek Petőfi-est. (z) Petőfi Sándor születésének 175. évfordulója tiszteletére december elsején este hat órakor a békési városi könyvtárban Petőfi-est keretében emlékeznek meg a költőről. Az esten Egressyné Kasznár Ilona és Túri István békési, valamint Turbucz Mária dobozi versmondó szavalja el legkedvesebb Petőfi-verseit. Citerán közreműködik Ily és Sándor. Ünnep Méhkeréken, (m) A méhkeréki román kisebbségi települési önkormányzat és a Méhkeréki Románok Egyesülete november 30-án, vasárnap 18 órakor Nyisztor György és Kovács Tivadar emlékére ünnepi műsort szervez a helyi művelődési házban. Az est során Sebő Ferenc népzenekutató és Nagy Albert koreográfus méltatja a két ünnepelt munkásságát, majd barátok és tanítványok, aranygyöngyös és aranysarkantyús táncosok, a népművészet mesterei és ifjú mesterei lépnek színpadra. Hevesi-kiállítás, (z) A békési művelődési központban november 28- án Banner Zoltán művészettörténész nyitotta meg a kevermesi születésű, az idén hatvanéves Hevesi Ferenc festőművész válogatott képeiből rendezett kiállítást. A művésznek ez a kilencedik önálló tárlata, amely december 12-éig, naponta 9 órától 17 óráig várja az érdeklődőket. Vésztői Üjság. (i) A vésztői ön- kormányzat lapjának, a Vésztői Újságnak a novemberi számában az ismert ismeretlen rovat Fazekas Andreát, az RTL Klub munkatársát mutatja be. A lap új rovatot is indított Az én véleményem... címmel, ahol a helybéliek saját álláspontjukat mondhatják el egy-egy témával kapcsolatban. Műsorral támogatják, (i) Bemutatkozik az iskola címmel adnak műsort a Zsadányi Általános Iskola alsó tagozatos tanulói november 29-én 15 órától a helyi művelődési házban. A belépődíjakból befolyt összeggel a diákok az iskolát támogatják.
