Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-14 / 240. szám
II Családi magazin 1997. október 14., kedd SZEXPOSTA Dr. Bordás Sándor rovata „Finland” jeligével egy asszony a következőket írja: Olvasom válaszait és addig nem akartam írni, amíg tanácsait ki nem próbáltam, de az eredmény nulla. Kétéves házasság után tudtam meg, mi az, eljutni a csúcsra, de ez csak kb. 2 másodpercig tartott. Nagyon jólesett, mert ezt addig nem ismertem. 10 éve férjnél vagyok, de nem mondhatom, hogy volt valami jó is az életemben. A nemi érintkezést kívánom. Tetszett írni, hogy mi mindentől függ a jó szeretkezés. Kivártam a kellő pillanatot, a hangulatot, mindenféle pózt, időpontot, az előjátékot kipróbáltam, de semmi jó nem lett belőle, sőt a sikertelen szex után még rosz- szabbul éreztem magam. Nőgyógyásznál és pszichológusnál is voltam, de azt mondták, nem tudnak segíteni. A férjemet a pszichiátrián kezelték, ugyanis nagyon ideges természetű és mintegy 2 perc múltán magömlése van. Azért tudtam magam rászánni, hogy tanácsot kérjek Öntől. Hozzá szeretném tenni, hogy szerelem nélkül mentem férjhez. A férjem árva volt és nagyon sajnáltam. Azért is hálás voltam neki, mert feleségül vett és elvitt a rossz családi környezetemből. Kedves asszonyom, szexuális problémája mögött valószínű, férje korai magömlése áll, melyet azért is nehéz kezelni, mivel férje időnként pszichiátriai kezelés alatt ván és az ott kapott gyógyszerek mellékhatása a szexualitást nem kedvező irányba befolyásolják. Javaslom, a férjével együtt keressenek fel egy olyan pszichológust, aki szexuálterápiával is foglalkozik, abban a periódusban, amikor a férjét nem kezelik gyógyszeresen. Egyébként sajnálatból még a levelében említett körülmények miatt sem szabad házasságot kötni. Elmulasztja rosszkedvűnket, magányunkat egy-egy kedves háziállatunk léte. Külföldön gyógyterápiás célra is használják a cicákat FOTÓ: KUTYÁK. MACSKÁK ÉS TÁRSAIK EGYESÜLET Szantálfa és jázmin a szexuális kedv növelésére Hangulatjavító illóolajok Talán kevesen tudnak arról, milyen nagy hatást gyakorolnak az illatok testi-lelki állapotunkra. A szaglási élmény az orron keresztül a központi idegrendszer legősibb területére jut, a limbikus rendszer működését szabályozza. Ez az agyrész az érzelmek, az emlékek és a vegetatív funkciók fő integráló és szabályozó állomása. Rajta keresztül nemcsak az érzelmi élet, hanem a pszicho- vegetatív működés és annak zavara is befolyásolható. Az alábbiakban a legfontosabb illóolajok következnek, melyekkel (pl. aromamécsesben elpárologtatva vagy fürdővízhez adva) könnyen és gyorsan megszüntetheti kellemetlen tüneteit: Bergamottolaj: lelki kimerültség, félelem, stressz Mézolaj: idegesség, nyugtalanság, stressz Jázminolaj: levertség, szorongás, szexuális kedv csökkenése Mirhaolaj: szellemi kimerültség, kilúgozottság Narancsolaj: szorongás, félelem Borsmentaolaj: koncentrá- ló-képesség csökkenése, idegesség, szexuális kedv csökkenése Rózsaolaj: alvászavar, kimerültség, depresszió Rozmaringolaj: apátia, szellemi kimerültség Szantálfa: nyugtalanság, idegesség, szexuális kedv csökkenése Vanília: agresszivitás, túlzott veszekedési kedv Eukaliptusz: apátia, lustaság Citromfűolaj: kimerültség, fáradság, gyengeség Citromolaj: levertség dr Belicza Erika (Természetgyógyászat c. folyóirat alapján) A KEDVENC ÁLLAT HASZNA: GYÓGYTERÁPIA ÖTÉVENKÉNT FELÚJÍTOTT ISMERETEK SZÜKSÉGESEK Elsőként a pszichiátereket képezik tovább A Magyar Pszichiátriai Társaság kezdeményezésére a pszichiáterek körében elsőként szervezik meg a szakorvosok folyamatos továbbképzését. Az Európai Közösség elveinek megfelelően ez a továbbképzési forma önkéntes, azonban nyilvántartott és minősített. A színvonalas szakorvosi ellátás folyamatos biztosítása, valamint az Európai Közösség irányelveihez való igazodás érdekében kezdeményezi a Magyar Pszichiátriai Társaság a szakmai továbbképzés megújítását. A rendszeres időközönként megrendezésre kerülő továbbképzések a legfrissebb tudományos eredmények megvitatását teszik lehetővé, ily módon is biztosítva, hogy a magyar pszichiáterek a nemzetközi szakmai vérkeringés állandó részesei lehessenek. Az egyes továbbképzések minősítésére kreditpontrendszer bevezetésén dolgoznak. A pszichiátriai szakmai kollégium és a Magyar Pszichiátriai Társaság úgy döntött, hogy a pályázatoknál, a szakmai minősítésnél figyelembe fogja venni a továbbképzésen való részvételt. Az elképzelések között szerepel, hogy ötévente meghatározott számú kredit- pontot kelljen összegyűjteni ahhoz, hogy a szakorvos praktizálhasson. A továbbképzési program első rendezvényét 1997. szeptember végén tartották a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján, az előadásokon a skizofrén betegek ellátásának témakörében mélyíthették a tudásukat a pszichiáterek. Prof. dr. Tringer László, a klinika igazgatója szerint: „Úttörőjellegű kezdeményezésről van szó. A szakorvosi továbbképzés ezen új rendszere könnyebbé kívánja tenni a folyamatosan bővülő ismeretanyag frissen tartását, segíteni szándékozik a szakmai kapcsolatok ápolását, és a program keretében ösztönözni szeretnénk a fiatal generáció bevonását a tudományos munkába.” A klinikán a program bevezetését a Janssen-Cilag gyógyszergyár támogatása tette lehetővé. A támogatás részeként a könyvtár a korábbi éveknél szélesebb folyóiratválasztékot kínál és a kibővített számítógépes rendszer — Internet és CD-ROM hozzáférési lehetőséggel — új oktatási lehetőséget teremtett. „Öröm és megtiszteltetés cégünk számára egy ilyen kezdeményezés támogatása, amely a betegek érdekeit szem előtt tartva, a szakmai fejlődés elősegítését tűzte zászlajára” — nyilatkozta a Janssen-Cilag vezető munkatársa, dr. Kollár György a továbbképzés elindítása alkalmából. Az állattartók tudják, hogy kedvencüktől mennyi kedvességet és ragaszkodást kapnak, s hogy ezek — még a legzordabb családtagban — is minő gyengéd érzelmeket képesek kiváltani. Tudományos vizsgálatokkal igazolták, hogy az olyan családokban, ahol kedvenc állat is van, a családi konfliktusok hamarabb és zökkenőmentesebben oldódnak fel. Erre az a magyarázat, hogy az állat jelenléte, a vele való szükségszerű törődés olyan semleges terület és beszédtéma, amely a családtagok közötti érintkezést — büszkeségük vagy sértettségük feladása nélkül -— teszi lehetővé, még heves vita után is. A pszichiáterek a szorongató probléma ,Jdbeszélését”, megvitatását használják a feszültségek feloldására, egyéni vagy csoportos terápia keretében. A kedvenc állat a családtagok közötti kommunikációban beállt gátat töri át bohókás viselkedésével, hízelke- désével, s így véget vet az érintkezést lehetetlenné tevő, fagyos hangulatnak. Amikor valaki állatot vesz magához, döntő lépésre szánja el magát, olyanra, amely megváltoztatja az életét, a szomszédaihoz és környezetéhez való viszonyát. Újfajta felelősségek várnak rá, s jó, ha ezzel tisztában van. Élő állat mellé garanciát nem adnak, ezért az újdonsült gazdi jól teszi, ha lépteit a könyvesbolt felé irányítja, ahol beszerezheti az illető állatfaj viselkedésével, gondozásával foglalkozó alapkönyveket. De milyen is legyen a kedvenc? Madár, kutya, macska vagy más kisemlős? A választást a lehetőségek döntik el. A díszmadarak és a kisemlősök tartása olyan család számára ajánlott, ahol a gyermekek nem érték el a négyötéves kort, s az állatok napi gpn- dozása még nem bízható rájuk. Később ugyanis az áll attal foglalkozás nagyon fontos és hasznos nevelési eszközzé válik. A házicicus minden korosztály, kicsik és nagyok számára alkalmas családi kedvenc, ezzé az teszi, hogy szívesen feladja szabad életformáját a lakásban való létre, mert ott teljeskörű szolgáltatást és szeretetet kap, s ezt igen nagyra értékeli. Remekül alkalmazkodik a család szokásaihoz, tartása kényelmes. A kutyatartás több időt igényel, főképp, ha lakásban tartott ebről van szó. Naponta többször is le kell vinni sétálni, megfuttatni, de ez önmagában is előny, hiszen mozgásra, testedzésre készteti a család tagjait. Kezdetben a kutya nevelésére is időt kell szánni, rá kell szoktatni a nyakörvre és a pórázra, továbbá a szobatisztaságra. Meg kell tanítani arra is, hogy szót fogadjon a parancsszavaknak, s így illedelmes kutya váljék belőle. A teljes értékű, változatos táplálékot nyújtó, nagy választékban kapható gyári állateledelek a gazdi számára rendkívül megkönnyítik kedvence tartását, legyen az madár, kisemlős, kutya vagy macska. További előnyük, hogy kiegyensúlyozott, vitaminokban, ásványi anyagokban dús táphoz juttatják az állatot. A kedvenc állat jelenléte gyógyterápiával ér fel, hiszen az állat gazda iránti feltétel nélküli vonzalma meglepően nagy segítséget nyújt a stressz és az embert nap mint nap érő pszichológiai nyomás ellensúlyozásában, (d) „A nagy álom a jövő, és annak az új világnak a képe, amelyet még nem értünk.” C. G. Jung megállapítása volt a mottója annak az immár második alkalommal megrendezett Gyermekvilág ‘97 gálának, ahol az orosházi színeket egy óvodás kislány képviselte. A Wimmer Line Design Stúdió tehetségkutató versenye kettős céllal jött létre. Egyrészt fórumot teremt a hazai és a külföldi cégek képviselői számára, hogy az öltözködés, a kultúra, a sport, az utazás mellett a bútoripar és az élelmiszeripar területén üzleti kapcsolatokat hozzanak létre. Tavaly a Bimbo Italia, az idén a Mode Enfantine nemzetközi szervezet szakmai delegációja, az élen a cég igazgatónője volt az üzletember-találkozó díszvendége. Nemrégiben a Budapesti Kongresszusi Központban egész napos szakmai programokkal, sajtótájékoztatókkal, előadásokkal és divatshow-val egybekötött gálára várták a vendégeket. Itt léptek fel különböző kategóriákban a négy vidéki városban féléves elődöntőkön sikerrel szerepelt gyerekek. Több csoport és mintegy 70 egyéni színpadi tehetség, valamint rajzpályázó jutott a döntőbe. A jövő sztárjai olyan hírességekkel léphettek színpadra, mint Barry White jr., Trokán Péter, Szikora Róbert, Rák Kati, Kovács Kriszta. S hogy milyen kicsi a világ, illetve a mi hazánk, arra a legjobb bizonyíték Pillár Napsugár, aki 4 évesen volt részese a gálának. A szegedi elődöntő különdíjasaAz orosházi Pillár Napsugár képviselte megyénket a Gyermekvilág ‘97 gálaműsorán ként nyert egy balatoni táborozást, ahol tréning keretében felkészítették a fővárosi szereplésre. A nagymama, Szemenyei Antalné így emlékezik a budapesti készülődésre és a fellépésre: — Már pénteken próbák zajlottak, szombaton délelőtt és délután sem pihentek a gyerekek. Kegyetlen világ ez, nem számít senki és semmi, az üzlet a lényeg. Napsugárra egy német cég is felfigyelt, amikor éppen nem volt színpadon. Önfeledten szaladgált, amikor meglátták. Felkérték, hogy az őáltaluk gyártott ruhákat is mutassa be. Miután Nadányi Zoltán: Anyu című versével fellépett, jött a divatbemutató, majd a zsűrizés. Unokám harmadik lett, kapott egy kisebb meg egy nagyobb Götz-babát. Ezúton szeretnénk megköszönni támogatóinknak, a Hoppy Gyer- mekdivat-üzletnek és dr. Kovács Istvánnénak a segítségét. Csete Ilona Betegjog Talán kevesen tudják, a betegekhez való viszonyunkat alapvetően a Polgári Törvénykönyv szabályozza. Az 1972-es egészségügyi törvényt 1990. és 1993. között több ízben módosították, ugyanakkor hatályban vannak az 1972-ben született végrehajtási rendeletek, melyek törvénnyel együtt való módosítását elmulasztotta az egészségügyi kormányzat. így a szabályozások nincsenek mindenben összhangban egymással. Ki FIZETI MAJD A RÉVÉSZT? A BETEGJOGOKRÓL POLGÁRI JOGI MEGKÖZELÍTÉSBEN A helyzetet tovább bonyolította, amikor a WHO három évvel ezelőtt elfogadta az emlékezetes betegjogi deklarációját, s ennek nyomán megszületett az európai betegjogi charta. Példás gyorsasággal az Egészségügyi Tudományos Tanács tudományetikai bizottsága is állást foglalt a betegjogokról. — Akkortól lett változás például a műtéti beleegyező nyilatkozatoknál, melyeket korábban meglehetősen formálisan töltettek ki a gyógyintézmények jelentős részében. Mindez indította a kormányzatot arra, hogy törvénytervezetet készítsen elő az egészségügy egységes szabályozására. Hogy mit foglal majd magában, még nem tudni — mondta Gyulán, a Pándy Kálmán Megyei Kórházban dr. Varga Tibor professzor, a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézet tanszékvezető tanára, amikoris a betegjogokról a polgári jog tükrében tartott előadást. (A professzor részt vett az egészségügyi törvénytervezet előkészítésében is.) Kifejtette, az orvos—beteg viszony az adott társadalom jogi szabályozásának megfelelően elég sokszor változott. Jelenleg is a társadalom érdekében kell gyógyító-megelőző tevékenységet folytami, nem a beteg kifejezett kívánságára. Az igazgatási jellegben elsődlegesen az állami akarat érvényesül, a végrehajtó egészségügyi szervezet és a beteg között alá-fölérendeltségi viszony van. Példa erre a közegészség- ügyi, járványügyi intézkedések törvényi megfogalmazása, az elmebetegek kényszergyógyítása, de a Büntető Törvénykönyvben is vannak rendelkezések, így az orvosszakértői tevékenység. Maga a gyógyítás-megelőzés a polgári törvénykönyv alapján polgári jogi viszonyban zajlik, kétféle lehet: vállalkozás és megbízás. Az előbbire példa a plasztikai sebészet, melynél a vállalkozás eredményét joggal kérik számon a betegek. A gyógyítás-megelőzés túlnyomó része megbízással folyik, a munkaszolgáltatás során a megbízott — az orvos, az egészségügyi dolgozó — a legjobb tudása szerint képviseli megbízója érdekeit. Az orvos és a beteg között egyenrangú polgári jogi viszony van, jogokkal és kötelességekkel. A beteg bármikor egyoldalúan, indoklás nélkül felmondhatja a megbízást, például saját felelősségére elhagyhatja a kórházat, míg az orvos csak akkor, ha a paciens további gyógykezeléséről valahogyan gondoskodik. Az orvosnak diagnosztikai és gyógyítási szabadsága van, melynek korlátái az orvostudomány aktuális állása, s a beteg, mert csak olyan gyógykezeléseket alkalmazhat, amelyekkel az egyetért. A betegnek utasításadási jogosultsága van, ehhez tájékoztatási kötelezettséggel tartozik az orvos a lehetőségekről, beszámolási kötelezettséggel a gyógyítás aktuális állásáról. Titoktartási kötelezettség is van közöttük. A beteg kötelme az együttműködési kötelezettség, az orvosi utasítások betartása, enélkül gátolja a gyógykezelést, a jogviszony teljesülését. A megbízási jogviszony polgári jogi alapjai a múlt század végén alakultak ki Magyarországon, az 1972-es egészségügyi törvény és a rendelkezések nem mindenben álltak ezzel összhangban. Az új egészségügyi törvény ezt, az orvos és a beteg jogait, kötelmeit próbálja egyensúlyba hozni. Az 1972-es törvény az orvos felé tolódik el mind a jogok, mind a kötelezettségek terén, a beteg kötelezettségeit szinte meg sem említi és a jogosultsága is viszonylag csekély. A patemalisztikus törvény szelleme változtatásra vár. A tervezet szerint a betegek jogai foglalnak el nagyobb helyet a szabályozásban. Az egyensúlynak, amit a polgári törvénykönyv a megbízási jogviszony alapján föltételez, nem felelt meg az 1972-es törvény és félő, a mostani tervezet sem. A finanszírozási oldalról még több a kétség. A hatályos költségvetési törvényben a gyógyító—megelőző szolgáltatásra fordítható összeg Magyarországon 150 dollár személyenként. Ezzel szemben a betegjogi fejezet az egészségügyi chartához igazodik, a nyugat-európai, észak-amerikai országok egészségügyi kiadásaihoz, mintha 1500—3000 dollár jutna egy betegre. Kérdés: ki fizeti a végén a révészt? Olyan követelményeket lehet állítani az egészségügy elé, mint amilyen finanszírozással jár, ha nem így lesz, az nem jó betegellátáshoz, hanem esetleg megszaporodó orvosperekhez vezet—összegezte Varga Tibor professzor. Szőke Margit Napsugár a sztárok között