Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-11-12 / 238. szám
1997. október 11-12., szombat-vasárnap Kornélia-kápolnák kövekből, szavakból Dombegyház nagyközség mellett, a Kripta-halom helyén ma, október 11- én 10 órai kezdettel szenteli fel Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök a Szent Kornéliáról elnevezett kápolnát. A dr. Bisztay Tamásné kezdeményezésére emelt épület annak a kriptakápolnának a helyén áll, amely a történelmi nevekkel büszkélkedő Lonovics család nyughelye volt mindaddig, amíg néhány évtizeddel ezelőtt le nem rombolták. Az elhunytak földi maradványait, köztük Hollósy Kornéliáét, a kápolnaépítő Nelli néni dédnagyanyjá- ét szétszórták; később a halmot is megbontották. A dombegyházi kápolnaszentelés alkalmából készített összeállításunkat a ma már 85. életévében járó dédunoka gondolataival nyújtjuk át olvasóinknak. — Visszatekintve a múltba, felidézem a Grassalkovichok korát, akik országunkban 33 templomot építettek a XVII-XVIII. században. Egyikük így vélekedett arról, milyen nagy érték isten szolgájának lenni: „Érdemes Salamon király példáját megismerni, mert különös isteni áldás, hogy valaki az Úr Istennek házakat építhet.” A sors különös kegyelme folytán most én építhetem fel ezt a kis kápolnát, a Lonovics család egykori temetkezési helyén. Úgy érzem, ennyivel tartozom a családomnak, dédanyámnak, Hollóssy Kornéliának és mindenkinek, aki itt a közelben, a kriptához tartozó temetőben lett eltemetve. Emléket állítva nekik némileg törlesztem azt a barbár cselekedetet, amit velük tettek. Isten bocsássa meg nekik! Nelli nénihez hasonlóan valamennyien adósai vagyunk nagyjaink, köztük Hollósy Kornélia emlékének. A legendás hírű operaénesnő portréját kevésbé ismert, és nem is magyar földön született költeményekkel igyekszünk teljesebbé tenni. M. Gy. Hóra Alajos festménye 1846-ból Lexikoncikk a nemzet első csalogányáról Hollósy Kornélia, szül.: 1827. IV. 13. Gertenyes (Temes m.), megh.: 1890. II. 10. Dombegyháza: operaénekesnő (lírai- és ko- loratúrszoprán). Déryné és Schodelné mellett a 19. sz.-i magyar operajátszás korszakos jelentőségű primadonnája. Temesvár után Bécsben M. Salvi, Milánóban F. Lamperti tanítványa volt, 1845-ben Korfuban debütált Verdi Emanijának Elvira szerepében. 1846- ban Torinóban és Bukarestben szerepelt. 1846-49 és 1854-62 a pesti Nemzeti Színház művésze, 1850-ben Bécsben, 1852-ben Varsóban, 1862/63-ban Bukarestben lépett fel. 1862-ben búcsút vett a Nemzeti Színháztól, 1865-ig vidéki városokban turnézott. Énekelte Rossini, Bellini, Donizetti, Verdi és Meyerbeer operáinak vezető szoprán szerepeit, ő volt az első Melinda Erkel Bánk bánjában, az első szép Ilon Mosonyi művében, s a Doppler- és Császár-operák legfőbb vonzóereje. 30 éves korában a legnagyobb magyar írók, költők, politikai vezéralakok hódoltak neki versben, prózában. (Brockhaus Reimann Zenei lexikon, II. kötet G—N, 187. oldal. Zeneműkiadó, Budapest) Garai Mária szerepében, Barabás Miklós kőrajza A dombegyházi Lonovics-kripta egykor... ... és a Szent Kornélia Kápolna Bukaresti költők versei Hollósy Kornéliához Bizonyára még a szakmabeliek közül is kevesen tudják, hogy a dombegyházi családi birtokra visszavonult Európa-hírű dal- és operaénekesnő, Hollósy Kornélia Bukarestben kezdte, és gyakorlatilag ott is fejezte be művészi pályafutását. A Déryné nyomába lépő nemzedék legendás egyéniségének bukaresti fellépéseit Küllő (Engel) Károly kolozsvári irodalomtörténész dolgozta fel a „Két irodalom mezsgyéjén” című tanulmánykötetében. (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1984) A kolozsvári tudós kutatásaiból egyértelműen kiderül, hogy a „művésznők művésznője” valamennyi vendégszereplése alkalmával elkápráztatta a Dimbovita-parti operabarátokat. Befejezvén bécsi és milánói tanulmányait, Hollósy Kornélia 1845-ben Donizetti Lammermoori Luciájának címszerepében lépett első alkalommal a havasalföldi főváros közönsége elé. Mindössze 18 éves volt ekkor! Sikeréről korabeli újságcikkek és versek(l) vallanak. Ion Catina, az 1848-as forradalom majdani költője „Szonett a primadonnának” című alkotásával hódol az ifjú tehetségnek a „Curierul romanesc” című lap hasábjain. Bernhard Josef Pope a Bukarestben élő németek elismerését tolmácsolja a biedermeier almanachlí- ra modorában írott öt versszakos költeményével. Tizenöt évvel később (másfél évvel Havasalföld és Moldva egyesülése, tehát Órománia létrejötte után) 1860-ban a Kolozsvári Magyar Daltársulattal turnézott Bukarestben Hollósy Kornélia. Ezúttal is Donizetti-szerepben lépett a közönség elé. A bukaresti magyarok egyesületének lapja így számolt be az eseményről: „Élső megjelenésénél virágzáporral és általános tapssal fogadta a közönség kedves vendégét, azután ünnepélyes csönd lön.” A vendégszereplés emlékét egy magyar és egy román nyelvű költemény is őrzi. Az előbbi két versszakos alkotás, ismeretlen szerzője a „dalok királynéjának” nevezi Hollósy Kornéliát. „Önts belénk ércerőt / Szent honszeretet, / Hogy áldozzunk érte / Vért, vagyont, életet! / Szent nemzetiségünk / Nagy Apostolnéja! / Isten hozott közénk, / Dalok királynéja!” A „Bátorítni a szívet — Lonovics-Hollósy Kornéliának” című román nyelvű vers (szerzője Nicolae Filimon zenekritikus, költő) a Nationalul 1860. évi 43. számában látott napvilágot, majd 1861 februárjában Bíró Imre fordításban a budapesti Divatcsarnok is közölte. „Bukarest, 13. jún. 1860.” — olvashatjuk a vendégszereplés, illetve a megírás dátumát a Filimon-vers címe alatt. Idehaza ebben az évben tovább mélyült az abszolutizmus válsága. Pesten halálos áldozatot követelő tüntetés zajlott az 1848- as forradalom évfordulóján, majd az áldozat, Forinyák Géza temetésén újabb demonstrációra került sor. Áprilisban öngyilkos lett gróf Széchenyi István, májusban Garibaldi magyar emigránsokkal is megerősített csapatai partra szálltak Szicíliában. Magyarországon mindennaposak lettek a tüntetések és a letartóztatások. A román költőnek, Nicolae Filimonnak mindezekről pontos információi lehettek. A következőket írja a nemzet csalogányának: „Szép éneked, szép vagy te magad is, / Kedves dalod, kedves e nép előtt; / Van szép hazád, bár mostoha sorsnak / Kénye nyomja a sokat szenvedőt.” Majd így folytatja: „Szabadságot kívánunk hazádnak! / Haljon meg inkább minden hű fia, / Semhogy ennyi kínszenvedés után / Láncot kelljen lábán hordania.” S a befejező sorok is magukért beszélnek: „Művészetedben oly dicső, remek vagy, / Fogadd virágit testvémemzetednek!” Ez a politikai felhangoktól sem mentes ünneplés természetesen nem volt ínyére az osztrák hatóságoknak. A magyar—román testvériségnek a gondolata — megítélésük szerint — birodalmi érdekeket sértett. Meg is tettek mindent azért, hogy meghiúsítsák a Román Nemzeti Színház erdélyi vi- szontlátogatását. Hollósy Kornéliát azonban nem lehetett megakadályozni abban, hogy ismét énekeljen a bukaresti közönségnek. „...valóban visszatért még egyszer első sikereinek városába, mikor is az 1862 novemberétől 1863 márciusáig tartó fellépésével örökre búcsút mondott az operaszínpadnak” — írja idézett tanulmánykötetében Köllő Károly kolozsvári irodalomtörténész. Ménesi György Barabás Miklós kőrajza Hollósy Kornéliáról (1846) Ion Catina: Szonett a primadonnának Töviskorona az én pályabérem. Virágból font koszorú a tied. Hányódik sajkám vészek tengerében, Mámorral csillan a te serleged. Engem megvet, kegyel téged a Múzsa, Hódolnak néked szerelmes hű szívek, Te nők közt legnemesebb, virágok közt a rózsa. Művésznők művésznője a neved. Járásod bűbáj, kebled alabástrom, Zengzetes, édes hangod elvarázsol, Könnyűid, mint harmat a rózsafán. Gazelláé szemed, termeted grácia, Általad zokog a tébolyult Lucia, S egy költő, Kornélia, általad él csupán. (Kányádi Sándor fordítása) Ismeretlen szerző: Dalok királynéja Június 13-án 1860. Bukarestben Mennyei művészet Hajnalcsillaga Körünkből eltűnvén, Arcod hol ragyoga? Hol szülte a csillag E sugáros napot, Mely tékozolva szór Fényt, tűzáradatot! Onts belénk ércerőt Szent honszeretet, Hogy áldozzunk érte Vért, vagyont, életet! Szent- nemzetiségünk Nagy Apostolnéja! Isten hozott közénk Dalok királynéja. A bucuresti magyarok Nicolae Filimon: Bátorítni a szívet Bukarest, 13. jún. 1860. Csillagok közt legragyogóbb csillag! Csalogányok legdallosabbika! Te dallam múzsája, magyar hárfa, Mért jövel ez ország határira? Bátorítni jössz-e a szívet, mely Szabadságért ég olthatatlan lánggal? Bátorságot adni a léleknek, Mely a jövőn baljóslattal szárnyal? Vagy hogy tán a szent testvériséget Művészeteddel lelkűnkbe hintsed? Mely enyhítse véres könnyünket, és Önsúlyát a százados bilincsnek! Szép éneked, szép vagy te magad is, Kedves dalod, kedves e nép előtt; Van szép hazád, bár mostoha sorsnak Kénye nyomja a sokat szenvedőt. Szép, mert szül bátor daliákat, S hő szerelmét a testvériségnek, Szül szép amazont, szelíd csalogányt, Teremt illatos virágos rétet. Szabadságot kívánunk hazádnak! Haljon meg inkább minden hű fia, Semhogy annyi kínszenvedés után Láncot kelljen lábán hordania. Te pedig édes hangú csalogány, Ifi mint a nap ragyog napok felett: Művészetedben oly dicső, remek vagy, Fogadd virágit testvérnemzetednek! Románból fordította: Bíró Imre
