Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-11-12 / 238. szám

A múlt üzenete (3.) A török admirális térképe Az Isztambuli Topkapi palota háremé­ben folytatott felújítási munkák során, Mail Edhen, a múzeum igazgatója két, régen elveszettnek hitt gazellabőrre rajzolt világtérképet fedezett fel. A tér­képek tulajdonosa és egyben készítője Piri Reis admirális, a török flotta pa­rancsnoka volt az 1500-as évek elején. Piri Reis admirális pályafutását mint kalózkapitány kezdte, de á kor szoká­sától cseppet sem idegen módon fé­nyes karriert futott be, és hamarosan a török birodalom tengeri erejének főpa­rancsnokává lépett elő. Rengeteg nyel­ven beszélt és olvasott folyékonyah, pártolta a művészeteket. Kiváló kap­csolatokkal rendelkezett még Európá­ban is. Személyesen ismerte Kolum­busz Kristófot, akinek történelmi útjá­ra vitt térképeit is tanulmányozta, aho­gyan erről naplójában említést is tett. Piri Reis hobbija ugyanis a térképek voltak. Kedvenc szójárása is az volt, hogy „a térkép legkisebb hibája is a hajós halálát okozhatja.” Nem csoda,- hogy jó kapcsolatait felhasználva, fő­leg keletről beszerzett titkos térképek alapján elkészítette a saját térképeit, amelynek eddig elveszettnek hitt két darabja került elő. A gazellabőrre ké­szült térkép az Atlanti-óceán amerikai, európai, északi és déli sarki partvidé­keit ábrázolja. Az admirális Portugáli­át, Marokkót és Guineát uralkodóinak arcképével jelölte, Afrikát elefánt és strucc jelképezte, Dél-Amerikához pe­dig egy láma és egy puma rajza tarto­zott. A térkép készítésének idején azonban még semmit sem tudtak Dél- Amerika állatvilágáról, hogy partjai­nak körvonalairól ne is beszéljünk. A térkép pontosan jelöli a szigeteket, ten­geráramlatokat, és az uralkodó széljá­rást olyan területeken is, ahol hajóval még nem jártak emberek. A térkép első tudományos jellegű vizsgálatát 1957-ben Arlington H. Mallery, a régi térképek elismert szak­értője végezte, és érdekes felfedezése­ket tett. Megállapította, hogy a térképet több térkép alapján gyúrta egybe rend­kívül pontos munkával az admirális, amit mellesleg Bahriye néven közzé­tett emlékiratában maga is megemlít, hogy térképét olyan régi térképek és vázlatok alapján készítette, amelyet Sándor, a Két Kürt Urának idejében rajzoltak, és amik a világ betelepült ne­gyedét ábrázolják. További érdekesség, hogy az ere­deti térkép készítőinek ismerete mes­sze meghaladta az akkori világ tudo­mányos ismereteit. A térképen a kon­tinensek alakja torzított, megnyújtott, ami arról árulkodik, hogy a készítők ismerték a szférikus vetítés szabálya­it, amire akkor van szükség, ha egy gömbfelületet síkban akarunk ábrá­zolni. Ebből a torzulásból még azt is ki lehet számítani, hogy a térkép hon­nan ábrázolja a földet. Nos, ezt a vizs­gálatot is elvégezték, és az eredmény nagyon meglepő. A vizsgálat jelenté­se szerint ha egy űrhajó Föld körüli pályán keringene, a mai Kairó felett készült fényképfelvételeket feldol­gozva, kapnánk hasonló eredményt. Tehát a szakértők azt állítják, hogy az eredeti térképet olyas valakik készí­tették, akik kb. 10 000 évvel ezelőtt űrhajókat építettek és tudtak fényké­pezni? Nem, nem ezt állítják, ők csak azt mondják, hogy hasonló térképet mi ma, valahogy ilyesféleképpen tud­nánk elkészíteni. Vannak azonban más érdekességek is a térképpel kap­csolatban. Európában a láma ismeretlen állat­nak számított, a térkép azonban ponto­san jelezte elterjedésének határait. Pontosan feltünteti a föld hosszúsági fokait, pedig ennek kiszámítása még Kolumbusz képességeit is meghaladta, tekintettel a megfelelő kronométer hiá­nyára. További érdekessége a térkép^ nek, a tökéletes pontossága, főleg ha korabeli térképekkel hasonlítják össze. Ezek a térképek viszonylag helytállóan ábrázolják az európai, illetve afrikai te­rületeket, de az újvilág alakja teljesen felismerhetetlen, az Afrika és Amerika közötti távolság lényegesen kisebb a valóságosnál. Még 50 évvel a térkép bizonyított keletkezése után is, Dél- Amerikát csak Brazília magasságáig voltak képesek ábrázolni a korabeli térképészek. Piri Reis azonban olyan részleteket is precízen rajzolt meg, amelyekről még a század elején sem volt fogalmunk. Helyesen jelölte az antarktiszi kontinens partjainak a kör­vonalait, de oly módon, ahogyan a kontinens kinézne, ha nem takarná több kilométer vastag jégtakaró. To­vábbá pontosak Grönland partjainak is a körvonalai, de olyan korból ahogyan Grönland, és az antarktiszi kontinens még a sarkok eljegesedése előtt volt látható. Ezekről a területekről csak pár évtizede rendelkezünk pontos földrajzi ismeretekkel. Még olyan eset is előállt, hogy a legfejlettebb hangradarokkal készített modem térképeket is helyes­bíteni kellet, miután összevetve a Piri Reis térképekkel, eltéréseket találtak. Az admirális térképe például az ant­arktiszi kontinenst két darabban ábrá­zolja a mai mérések azonban egybe­függő kontinensként mutatják. A hely­színen végzett próbafúrások azonban a régi térképet igazolták. A kutatások bebizonyították, hogy az eredeti térkép még az eljegesedés előtt készült. Mallery felfedezésében az a félelme­Az eredeti térkép készítőinek isme­rete messze meghaladta az akkori világ tudományos ismereteit tes, hogy a térkép eredetije olyan kor­ban keletkezett, amelyben nem kelet­kezhetett. Hogy mikor? A vizsgálatok arra az eredményre vezettek, hogy Grönland és az antarktiszi kontinens körülbelül 10 000 évvel ezelőtt még jégmentes volt! Charles H. Hapgood és Richard W. Strachan professzorok megállapítása szerint ekkora területet csakis olyan szakértői gárda tud ilyen pontosan feltérképezni, amely jártas a csillagászatban, a gömb-trigonometriá­ban, és méréseiket nagy magasságból a világűrből tudták elvégezni! A térkép arról nyújt tanúbizonyságot, hogy ké­szítői jól ismerték a Földet, pontos is­mereteik voltak annak méreteiről, és olyan műjszaki, technikai tudás birto­kában voltak, mint a mai kor tudomá­nya. Kik voltak azok, akik erre a feladat­ra az emberiség történelmének hajna­lán képesek voltak? Közvetlen tárgyi bizonyítékok nincsenek egy olyan tör­ténelem előtti civilizáció létéről, akik birtokában űrtechnika volt, de közve­tett szép számmal akad. A maja indiá­nok szent könyvében, a Popul Vuh-ban találunk olyan szokatlan utalásokat, amelyek egy ősi civilizációra enged­nek következtetni. Ez a könyv megem­líti, hogy „....az első faj, amely a tudás birtokában volt, megvizsgálta a látóha­tár négy sarkát, az égbolt négy pontját és a föld körbefutó köreit.” De vajon találunk-e az emberiség történetében arra utaló feljegyzéseket, hogy embe­rek jártak a világűrben, és ha igen, ak­kor kicsodák? Miki Ottó Feke | fehéren Szavazás kompországban A föld azé, aki megműveli! Rákosi elvtárs forog a sírjában, hogy újra aktuálissá válhat a bolsevik jelszó. Igaz, kedves Rákosi pajtás is csak átmenetileg gondolta: ugyanaz művelje, aki birtokolja. De hát ez ilyen ország! Már Ady megírta — igaz más összefüggésben —, kompország a miénk. Sodródik két part között. Hanem most megint ott tartunk, dönteni kellene, kié is legyen a föld. S a nép, az istenadta dönteni is fog. Ha szavaz és igent mond, a gazdasági szervezetek is — legyen bennük külföldi vagy sem — vihetik, vehetik a földet. Ha nemmel voksol vagy otthon üldögél november 16-án, akkor marad minden a régiben, élnek tovább a zsebszerződések és remélnek a zsebszerződés-kötők. A nagypolitikában áll a bál. Az egyszerű ember aligha tudja, kinek is van itt igaza. A kormánynak, amelyik „kifogta a szelet” a háromszázezer aláíró vitorlájából és jó nagy pofont adott a demokráciának vagy az ellenzéloiek, amely szerint a szoclib. kormány kesztyűt dobott a nép szemébe. Ne kábítsuk egymást! A kérdés ennél drámaibb: ki vágja zsebre a hektáronkénti százezer és a majdani másfél-kétmillió forintos földár közötti különbséget. Nem nehéz belátni, ha belépünk Európába, azonnal tíz-tizenötszörösére emelkedik a föld ára. Ne tessenek azt gondolni, hogy az osztrák azért jön ide földet művelni, mert jobban szereti a magyar levegőt, mint az otthonit. A fenét, otthon nincs már eladó föld. itt meg van, ráadásul bagóért. Arról népszavazunk tehát, ki is gazdagodjék meg a parlagon fekvő vagy eladásra kínált földből? A földjét művelő paraszt vagy a hazai gazdasági szervezet? Mert ha az utóbbi is földet vehet, mi a garancia arra, hogy nem mondja a neki használatba adott földek tulajdonosainak: vigye a földjét, ahová akarja vagy művelje maga, esetleg adja el neki hektáronként százezerért. Nem szédül-e meg a hétholdas Mari néni vagy Pista bácsi a kilátásba helyezett hétszázezer forint hallatán, amiből tíz-tizenöt év alatt 7—10 milliót csinál az új tulajdonos? Garancia nincs. Semmire. Csak a bizonytalanság. No meg a kierőszakolt népszavazás. Mint minden rendes kompországban. Arpási Zoltán Körös llggfl előleg befizetésétől részletre is! Opel Astra Caravan 1.4i Opel Vectra GL 2.0i Opel Astra Sedan 1.6i Opel Astra GL 5 a. 1.6i Opel Corsa 5 a. 1.21 Opel Corsa 5 a. 1.21 Opel Kadett 4 a. 1.5 TD Opel Kadett Kombi 1.6 D zöld kék fehér fehér fehér bordó ezüst fehér tesztautó ’91-es ’92-es ’94-es ’94-es ’97-es ’89-es ’86-os Cím: 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 66. Telefon: (66) 451-855/20, vagy 06 (30) 289-546. Mintha túlságosan sok volna nálunk az utóbbi években a tűzijáték. Olyan gazda­gok vagyunk, hogy már az eget is deko­ráljuk! Nekünk nem elég a csillagok fé­nye! — hallom az ironikus megjegyzése­ket. Földhözragadt gondolkodásra valla­nak az efféle szövegek. Ámbár gyaní­tom, hogy ezek a könnyen égő és explo- dáló anyagok kicsit drágábbak, mint az ugyancsak drága tankönyvek. Ezen a nyomon haladva a demagógok — csakis a demagógok — még azt is megkérdez­hetik, hogy hány kisnyugdíj összegét, mennyi gyógyszer árát satöbbi lőttük, lő­jük fel az égboltra? És bizonyára vegyes érzelmekkel nézi a tűzijátékot a főváros több ezer kilakoltatásra ítélt családja is. Vajon hány ilyen famíliát lehetne „konszolidálni” az égre lőtt — s másod­percek alatt elpukkanó — rakéták költsé­geiből? S egyáltalán: milyen az a Ma­gyarország, amit a tűzijátékok fényénél látunk? Akik ilyesmiket kérdeznek, azok nem szeretnek ünnepelni. Ok még azt sem átallják kijelenteni, hogy semmi okunk nincs a látványos ünneplésre. Na jó, hát mondjuk a jelenlegi kormány dicsőítésé­re tényleg ne lőjünk fel színes fényű ra­kétákat —, de volt nekünk egy Szent Ist­vánunk is! (Kár, hogy csak egy volt — és az is milyen régen...) Na, és ha már az egekre vetjük tekintetünket, hát akkor csak a vak nem látja, hogy Csaba király­fi miként lovagol ott... Hű mi lenne itt, ha megeresztett kantárszárral, egyszerre csak közénk vágtatna felhőket járó sere­gével. Nem tudván, hogy frakkos és rendjeles diplomaták, meg szépen deko­rált katonák, határokkal szabdalták szét a földi tereket. Pardon! — kicsit elengedtem magam. A pszichológusnak igaza van: „Belső ké­pekben dolgozzuk fel mindazokat a be­nyomásokat, ta­pasztalatokat, me­lyek a külvilágból és saját belső vilá­gunkból érnek min­ket.” A tűzijáték bennem is konstru­ált bizonyos belső képeket. Na, de mi­nek ezeket kivetíte­ni? Ne örömtüzeknek, csupán a kor ma­gyar divatjának fogjuk fel a tűzijátékot. Mint a hamburgert, a gombamód szapo­rodó mazsorett-csoportokat és a diszkót — hogy mást ne mondjak. Csak nem va­gyunk annyira maradiak (vagy magyar- kodó magyarok), hogy elítéljük ezeket? De azért érdemes elgondolkodni annak a fiatal színésznőnek nyilatkozatán, aki ezeket mondta népszerű képeslapunk ri­porterének: „...úgy veszem észre, hogy lassan elhalványodnak a helyi jellegze­tességek, a hagyomány, a viselet. De már egy jó túrós csusza után is sokat kell jár­ni a városban.” (Értsd: Budapesten — a szerk.) Jöjjön ki Óbudára, egy jó túrós csuszára... Honthy Hanna idejében még feltálal­ták a csuszát a tarkabarka abroszra. Eszenyi Enikő már csak nosztalgiából énekelheti a dalt... Na, most túrós csusza és kispörkölt vagy hamburger? Nem ez a kérdés. Egyen mindenki azt, amit kíván. (Amíg nem kényszerül ínségkonyhára.) De azért az mégsem egészen természetes, hogy hamburger már szinte mindenütt kapható, a zónapörkölt pedig egészen ki­ment a divatból. S akkor sem jutok szó­hoz, mikor a fiatal „mozgásművészeti szakember” azt bizonygatja, hogy a nép­szerű musicalra mozgó mazsorettek van­nak olyan érdekesek, mint a matyó lako­dalmat felelevenítő folklór táncegyüttes. Hát olyan nehéz azt megérteni, hogy nem a kispörköltről, még csak nem is a matyó rózsákról —, hanem a kultúránk megőr­zéséről van szó. De térjünk vissza a tűzijátékhoz. En­gem tulajdonképpen nem is annyira a pe­tárdákkal előidézett esti látványosság ér­dekel. (Ezt bizton állíthatom, mert a mi­nap — noha tucatszám lőtték fel a szi­porkázó izéket — én le. nem vettem a szemem a közelemben álló gyönyörű színésznő dekoltázsáról; ami nem belső kép volt, hanem a legreálisabb valóság. Hogy elérhetetlen, mint az ég? Hát Iste­nem, remél az ember, amíg él...) De mit is akartam mondani? Megvan! A tűzijáték kifejezést nemcsak konkrét, hanem átvitt értelemben is használjuk. A sziporkázó szöveget is tűzijátéknak ne­vezzük. S meri-e tagadni valaki, hogy mi ebben élen já­runk?! Mondhat­nám: nemzeti ka­rakterünk elidege­níthetetlen része a tűzijáték. Mert: Életünket és vérün­ket! Kard, ki kard! S mingyárt vitéz, mihelyt magyar! Az idők folyamán megszámlálhatatla­nul sok petárdát lőttek fel a magyar Par­lamentben. S noha változnak az idők, a tűzijáték nem szünetel. Legföljebb a ra­kéták színe változik. Persze ezeknek a petárdáknak nagyobb a füstje, mint a lángja — majd a füst is eloszlik. Elosz- lik, mint a buborék... Ezek után itt az ideje, hogy eláruljak egy olyan „titkot”, mely egészen magá­tól értetődő. Tűzijátékot csinálni csak sö­tétben lehet. Ha süt a nap,»bizony hatás­talanok a gyújtócsövek legrafináltabb kombinációi is. Következésképp, ha a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán, akkor akárhány petárdát fellő­hetnek az Országházból... És ezzel el is intéztük a tűzijáték jelen­séget? Nem, szó sincs róla! Az ötletek tű­zijátékára igenis szükség van! Vagyis ne az anyag sziporkázzon, hanem a szellem. Manapság egy kis bomba elkészítése bi­zonyára jövedelmezőbb, mint egy kis verses kötet kibocsátása. Ha majd a do­log fordítottja lesz igaz... Bízunk benne! De hát miben, kiben bízhatunk? Ma­gunkban, csakis önmagunkban. Most már mi vagyunk a választók. A dolgozó nép okos gyülekezete — ha úgy tetszik. Ne hagyjuk magunkat elkápráztatni. Bár kétségkívül szépek azok az égre raj­zolódó alakzatok; nekünk itt a földön — itt és most! — kell megkapaszkodnunk. Emberségünkben, magyarságunkban. Hogy a tűzijátékok helyett valami nagy, nagy tüzet kéne rakni? Meglehet. De nemcsak azért, hogy melegedjünk, ha­nem azért is, hogy elégessünk minden régi kacatot. (Az igazi értékeket úgy­sem fogja a tűz.) Értem én, persze, hogy értem Petőfi gyújtó, forradalmas szava­it: mindgyárt vitéz, mihelyt magyar... Csakhogy most nem a nemzeti függet­lenség csatáját vívjuk, hanem a megma­radás, az integráció nehéz küzdelmét. A magyar szentek kétségkívül velünk vannak, de nem fognak helyettünk or­szágot szervezni. Viszont megvilágosít­hatják elménket, hogy látva lássunk. Mi a teendő? Megőrizni — lehetőég szerint gyarapítani — értékeinket, s per­sze lakhatóvá tenni a földnek ezt a ki­csinyke darabját a magunk és az utóda­ink számára. S ha ez többé-kevésbé si­kerül, akkor fellőhetjük a színes fényű rakétákat; akkor örömtüzéket gyújtha­tunk. Gyarmati Béla A szellem sziporkázzon!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents