Békés Megyei Hírlap, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-27-28 / 226. szám
8 1997. szeptember 27-28., szombat-vasárnap M it kér egy jubiláns kabaréigazgató? Tréfás-komoly beszélgetés Sas Józseffel évfordulók okán Három jubileumot is ünnepel ez idő tájt Sas József, az új évadtól már közhasznú társaságként működő Mikroszkóp Színpad igazgatója: negyven éve van a pályán, harmincéves a Mikroszkóp és... no, de erről majd később. — Köztudott, hogy Békéscsabán született, s ha erről esik szó, mindig elérzé- kenyül. Ilyen sokat jelent Önnek Békéscsaba? — Igen, ha meghallom a Lepény Pál utca nevét, mert ott születtem, tényleg meghatódom, bár nem sokra emlékszem apró gyermekkoromból. Apám színész volt, akkoriban Csabán játszott, és én itt jöttem a világra. Szüleim mindig kedvesen emlékeztek a városra, és ez megmaradt bennem. Ma is boldogan jövök ide. — Térjünk vissza a jubileumokra. Kezdjük az elsővel. — A napokban lesz negyven éve, hogy először színpadra léptem, mégpedig Győrben. Nagyon hálás szerepem volt, mindössze egyetlen mondat. Egy drámában a két főhős azon vitázott, vigye valamelyikük a bőröndöt vagy ne vigye. A közönség már rágta körmét az izgalomtól, amikor beléptem és ártatlan képpel, cémahangon megkérdeztem: vigyem vagy ne vigyem a bőröndöt? Kitört a röhögés, és ez megpecsételte sorsomat. Azóta egyvégtében a nevetésből élek. — Azért volt más is! — Igen, hiszen játszottam Kecskeméten, Pécsett, Szegeden és nemcsak komikus, hanem drámai szerepeket is, és mindig abban éreztem magam a legjobban, amelyikben a legnagyobb sikerem volt. — Mondana néhányat? — Például a Mujkó cigány vagy a Sas József máig csabainak érzi magát fotó: kanyó Béla Kutyák című musical, amit az akkoriban nagy sikerrel futó Macskák ellenében írtunk Selmeczy Tiborral, és a kutyák nagyon jó néven vették... A legkedvesebb előadások és szerepek, hogy csak a legutóbbit, a Sasazértist említsem, természetesen a kabaréhoz, a Mikroszkóphoz kötődnek. — Amely most harmincéves. — Igen, hála Komlós Jánosnak, aki kitalálta azt a humort — és ez akkor nem volt semmi —, ami nemcsak nevettet, hanem el is gondolkodtat. Ez máig sajátja maradt a Mikroszkópnak. —Amelynek 1973 óta tagja és 1985 óta igazgatója, miközben ír, játszik, rendez, szponzort keres. Mire a legbüszkébb? —- Arra, hogy hosszú ideje teltházasak a Mikroszkóp előadásai, és ez tetszik a szponzoroknak is. Azután arra, hogy 1985 óta a legnagyobb egyetértésben és jókedvűen dolgozom Selmeczy Tiborral, Trunkó Barnabással. Igaz, Selmeczyvel egy évig haragban voltunk, állítólag elmondta egy viccemet... — Melyiket? — Két hang a bokorból: — Te is szeretnéd? — Én is! — Akkor most megcsókolhatlak? — Meg. — Én is? — Te is. -— Te ki vagy? — Én Karcsi. — És te? — Én is... — Min nevethetünk legközelebb a Mikroszkópban? — Több mindenen. Először is október elején jelenik meg kazettán és CD- n a Jubidili című válogatás az elmúlt évtizedek sikerszámaiböl, 12-én este pedig a TV 2-esen másfél órás műsor eleveníti fel az elmúlt évtizedeket. November 7-én lesz, amolyan nagy októberi kabaréként a „Szatelit a Mikroszkópban” bemutatója, ami a Selmeczy—Markos páros produkciója. Decemberre Nyerünk vagy nyelünk címmel a Defekt-duó írt egy mázlis- számot arról, hogy szerencsére a Szerencsejáték támogatja a kabarét, majd következik a De beleléptünk! bakakabaré, ami a NATO-ról szól. Szeretnénk egy romakabarét csinálni, mondjuk az éppen e témában forrongó Sátoraljaújhely támogatásával... — Akkor most essék szó a harmadik évfordulóról. — Ez magánjellegű, de boldog vagyok, hogy mondhatom, idén ünnepeljük feleségemmel, Zsuzsikával, huszadik házassági évfordulónkat. — Gratulálunk! Kér-e valami különös ajándékot a hármas jubileumra? — Nem, én már megkaptam, a közelben lévő Guszev utcát elnevezték rólam Sas utcának és a József körút is visszakapta eredeti nevét. Hát kell ennél több egy kabaréigazgatónak?... Seleszt Ferenc Lovas Gábor 1934-ben született Budapesten. Jelenleg Szegeden él, ám több szállal kötődik megyénkhez is. Gyermek- és kiskamasz korában felejthetetlen élményeket szerzett Gyulán, később pedig a békéscsabai nemzetközi bábfesztiválon saját együttesével országos első és nemzetközi második helyen végzett. Versírással egészen fiatal kora óta foglalkozik. — Első verseimet még kamaszkoromban írtam, így mostanra már több, mint negyven év termése gyűlt össze — mondta Lovas Gábor. — Költőink közül kiket olvasott szívesen, s kik azok, akik nagy hatást gyakoroltak lírájára? — Abban a korban nőttem fel, amikor József Attila és Ady Endre költészete sokat jelentett. Ok már egész fiatalon közel kerültek hozzám, s talán tőlük tanultam a legtöbbet. Mellettük a kortárs mai magyar irodalom költőinek alkotásait is igyekeztem mindig figyelemmel kísérni. —A költő általában nem az asztalfióknak ír. Az Ön versei hogyan kaptak, kapnak nyilvánosságot? — Több megyei és országos napilapban is jelent már meg költeményem. Ám a megírt verseimhez viszonyítva publikálásaim száma elenyésző. Az elmúlt rendszerben valamiért nem Versei eddig szerzői esteken szerepeltek örültek verseimnek. A legtöbb alkotásom szerzői esteken hangzott el az én, illetve színészek tolmácsolásában. — Költőként milyen tervei vannak? — Legnagyobb vágyam, hogy kötetet jelentessek meg. Ébben költeményeim mellett volt feleségem versillusztrációi is helyet kapnának. Ám sajnos manapság nagyon nehéz könyvet kiadni. Egy szponzor segítséget ígért, sajnos most mégis visszalépett. Márpedig anyagi segítség nélkül ma már semmi sem megy. Magyari Barna Telefonon hívott a minap, szólt, hogy meglátogat a szerkesztőségben, és ígéretét órákon belül be is váltotta Xaver Varnus orgonaművész. Csupa jó hírt hozott: október 1-jén — a zene világnapján — 19 órától ismét hangversenyt ad Békéscsabán, az evangélikus nagytemplomban, október 7-én 19 órától pedig a szarvasi evangélikus ótemplomban. A koncertekről, közelmúltban megjelent, Isten majd megbocsájt: az a mestersége című könyvéről és Xaver Varnusról beszélgettünk. Október 1-jén Békéscsabán, 7-én Szarvason orgonái FOTÓ: SUCH tamás „A könyvem megjelenése óta fölösleges orgonálnom...” Xaver Varnus Békéscsabán Rendhagyó koncertsorozat kezdődött a héten Békéscsabán, a megyei könyvtárban. Fellegi Adám zongoraművész négy részből álló sorozata egészen más, mint a hagyományos zongorahangversenyek; a művész elmondja gondolatait az elhangzó művekről, a zeneszerzőkről. Egyszerű, közérthető stílusban bevezeti az avatatlan zene- hallgatót a műismeret és a műélvezet világába. S onnan, ha az első lépések örömöt szereztek, már mindenki maga folytathatja az utat. A sorozat első részében szerdán Chopin műveiből hangzott el színes válogatás: prelűdök, polonézek, etűdök, fantáziák. Legközelebb, október 15-én a modem zongora első nagy mesterének, „az istenek kedvelnének”, Mozartnak a művei csendülnek fel. A harmadik alkalommal, november 5-én Beethoven műveibe — „az erő és a szeretet együttes sugárzása az európai zenében” — enged bepillantást Fellegi Ádám. A befejező rész 1998. január 28-án az utolsó száz év zongoraművészetébe kalauzolja az “érdeklődőket, mégpedig Muszorgszkij Egy kiállítás képei és Gershwin Rapszódiája segítségével. N. K. — Eddig a hangversenyeimen mindig a helyi templom orgonáján játszottam, de most az amerikai Rodgers cég által számomra készített elektromos orgonát hozom magammal. Ez a gyönyörű hangszer az év 350 napján a hálószobámban áll, és óriási kamion szállítja a koncertek helyszínére. Komputer teremrajzot készít, például arról, hogyan helyezkedik el, hol ül a közönség, hogy maximálisan ki lehessen használni a tér adottságait. Megvételében a magyarországi forgalmazó, a Fellegi zongoraszalon segített. — Örömmel köszöntjük ismét Békéscsabán! Régen járt errefelé, mi történt azóta, és meddig marad Magyarországon? — Hát, igen. 94-ben mentem vissza Kanadába, ahol azóta álnéven éltem. —-Álnéven, miért? — Figyelmeztettek. Mivel egy hangversenyem után levetett alsóneműmet darabokra tépték és árulták, mint valamikor John Lennonét... Szóval figyelmeztettek jóindulatúan, nehogy én is úgy járjak... Megijedtem, nem akartam hangversenyezni, elbujdostam, álnéven éltem egészen mosta- nig. Tudja, én tulajdonképpen soha nem akartam sztárkodni, én csak szépen orgonálni akartam — és művelt fiúnak lenni. Hogy miért jöttem most haza és meddig maradok? Erre megtalálja a választ a könyvem végén... — „A Himnusz a tanú rá, hogy szánalmasak letűnt századaink, kietlen a jelenünk, és az egyetlen irány, amelybe még reményteljesen terjeszkedhetünk, a jövő. ‘Ha lelkünk derűs és tiszták céljaink, jókora utat tehetünk meg előre’ — biztat Goethe. Ennél hasznosabbat aligha kívánhatok Giverny vadvirágai közül hazámnak, amelyből ez idáig háromszor vándoroltam ki a középszerű hülyék miatt, ám most fordult a kocka: ideje lenne, ha végre ők tűnnének el — .v talán nem szerénytelenség, ha azt kérem: mindörökkön-örökre." Tehát marad, menjenek most már a középszerűek, a hülyék! —- Nem jó lenne? — De mennyire! Nem nagyon tudok olyan zeneművészről, aki az irodalomban is jelentősei alkotott volna. A könyve nagyon élvezetes, szellemi utazás, amelyben korát meghazudtoló bölcsességgel, rálátással fejti ki véleményét a világról, hazájáról, a magyar társadalomról, művészetről, barátságról, barangolásairól a nagyvilágban. Valódi esszé, értekezés; az a műfaj, amelyben csak a legnagyobb tehetségek szólalnak meg és a legközvetlenebb stílusban. Ráadásul gyakran egészen szókimondó, olykor szinte pimaszul őszinte. Milyen volt a fogadtatása? — Hiánypótlás ez a könyv, őszintén arról beszélek benne, hogy milyennek látom a világot 33 évesen. Én ilyennek, és egyáltalán nem biztos, hogy igazam van. Sokan elismeréssel szóltak róla, olyanokat is megfogott a könyv, akik még soha nem hallottak orgonálni, vagy akik nem szeretik a klasszikus zenét. Viccesen azt is mondhatnám, hogy amióta megjelent a könyv, fölösleges orgonálnom. —Elég, ha csak Faludy György költőfejedelem méltató szavait idézzük: „Gratuláció, hogy a másik mesterségben is ilyen kitűnő vagy. Teljesen példátlan. Minden jó, amiről csak írsz. Ha a könyv háromszor ilyen hosszú lenne, akkor is túl rövidnek tartanám...” (A könyv egyébként, mint azt kishírben már közöltük, ahogyan a békéscsabai koncertre szóló jegyek is, a Radnóti könyvesboltban kapható.) Tehát zenél, ír, mivel foglalkozik még? — A televízióban új műfajt szeretnénk bevezetni, a klipriportot; klipeket mutatnánk, a zeneművészetet jellemző korszakokra bontva, ismeretterjesztő stílusban. Rövid, élvezetes műsorral szeretnénk minél több emberrel megszerettetni a zenét. Ezenkívül Istenek munkái címmel film készül, amelyben Apollót játszom. — A zenekedvelő közönség mindig örömmel látja, hallja Xaver Varnust, de a közelgő hangversenyekre biztos olvasói közül is sokan elmennek. A viszontlátásra Békéscsabán és Szarvason! Niedzielsky Katalin Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések Lovas Gábor verse: Lótuszvirág Kilép a tóból, a partra lép Lótuszvirág. Felnyújtott karokkal ring lágyan. Vékony testén a víz édesillatú, szemérme sima dombján hajnal dereng. Fuvolahangon szólít: „én kedvesem, tudom, hogy itt vagy. Ne rejtőzz, Érints meg. Aztán fonj füvekből láncot és jelölj meg bokámon — hogy röptémből visszatérve ismét rámtalálj.” (1996) „Nincs semmi szomorítóbb, mint emlékezni régi szép időre, nyomorban” — idézi Dante szavait a Pokol ötödik énekéből a most közreadásra kerülő visszaemlékezések első oldalainak egyikén Rákosi Mátyás. Ez az olaszul idézett mondat sokat elárul arról, miként értékelte saját egykori helyzetét a szerző, s milyen lelki állapotban látott hozzá 1965-ben memoárjai megírásához. Rákosi Mátyás hosszúra nyújtott „gyógykezelése” — valójában saját maga által is száműzetésnek minősített szovjetunióbeli tartózkodása — idején, mintegy tíz éven át visszaemlékezéseinek megírásával foglalatoskodott. A szovjet levéltárakban elfekvő visszaemlékezésekről 25 éven keresztül csak kósza hírek jutottak el Magyarországra, míg végül maguk a kéziratok is megérkeztek Rákosi egyetlen, még élő testvéréhez és általa a kiadóhoz. A most köreadásra kerülő, két kötetet kitevő „részlet” az 1940—1956-os időszakot, Rákosi politikai pályájának legfontosabb szakaszát öleli fel. Ézt az időszakot, különösképpen az 1949 utáni éveket nem utolsósorban Rákosi személye és tevékenysége avatta a második világháború utáni magyar történelem meghatározó, még napjainkat is befolyásoló éveivé, így a visszaemlékezések könyv alakban való megjelentetése joggal számíthat széles körű érdeklődésre. Az első kötetben Rákosi Mátyás életútjának 1940-től, a Csillag-börtönből való szabadulásától 1948 közepéig, a Magyar Dolgozók Pártja megalakulásáig tartó szakaszát kísérhetjük végig. A kötetszerkesztők által „Szabadulás — háború — emigráció” címmel jelölt első nagy részben képet kapunk börtönéveiről és „börtönélményeiről”, a szabadulás körülményeiről, utazásról a Szovjetunióba és első találkozásáról Hruscsovval. A második kötet az „igazi” Rákosi-kor- szakot, 1948—1956-ot öleli fel. Amíg az „1940—1948-as Rákosi” jó osztályzatot kapott közvetlenül 1956 után, az „1949—1956-os Rákosi” elégtelent. Hogy változott-e és mennyiben az emlékiratait író Rákosi Mátyás politikai felfogása a gyakorló politikus nézeteitől, azt az olvasó hivatott megállapítani. * (n) Zenés terefere Önálló kötet kiadására készül
