Békés Megyei Hírlap, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-27-28 / 226. szám

8 1997. szeptember 27-28., szombat-vasárnap M it kér egy jubiláns kabaréigazgató? Tréfás-komoly beszélgetés Sas Józseffel évfordulók okán Három jubileumot is ünnepel ez idő tájt Sas József, az új évadtól már közhasznú társaságként működő Mikroszkóp Színpad igazgatója: negyven éve van a pályán, harminc­éves a Mikroszkóp és... no, de erről majd később. — Köztudott, hogy Békéscsabán szüle­tett, s ha erről esik szó, mindig elérzé- kenyül. Ilyen sokat jelent Önnek Békés­csaba? — Igen, ha meghallom a Lepény Pál utca nevét, mert ott születtem, tényleg meghatódom, bár nem sokra emlék­szem apró gyermekkoromból. Apám színész volt, akkoriban Csabán ját­szott, és én itt jöttem a világra. Szüle­im mindig kedvesen emlékeztek a vá­rosra, és ez megmaradt bennem. Ma is boldogan jövök ide. — Térjünk vissza a jubileumokra. Kezdjük az elsővel. — A napokban lesz negyven éve, hogy először színpadra léptem, mégpe­dig Győrben. Nagyon hálás szerepem volt, mindössze egyetlen mondat. Egy drámában a két főhős azon vitázott, vi­gye valamelyikük a bőröndöt vagy ne vigye. A közönség már rágta körmét az izgalomtól, amikor beléptem és ártat­lan képpel, cémahangon megkérdez­tem: vigyem vagy ne vigyem a bőrön­döt? Kitört a röhögés, és ez megpecsé­telte sorsomat. Azóta egyvégtében a nevetésből élek. — Azért volt más is! — Igen, hiszen játszottam Kecske­méten, Pécsett, Szegeden és nemcsak komikus, hanem drámai szerepeket is, és mindig abban éreztem magam a leg­jobban, amelyikben a legnagyobb sike­rem volt. — Mondana néhányat? — Például a Mujkó cigány vagy a Sas József máig csabainak érzi magát fotó: kanyó Béla Kutyák című musical, amit az akkori­ban nagy sikerrel futó Macskák ellené­ben írtunk Selmeczy Tiborral, és a ku­tyák nagyon jó néven vették... A legkedvesebb előadások és szerepek, hogy csak a legutóbbit, a Sasazértist említsem, természetesen a kabaréhoz, a Mikroszkóphoz kötődnek. — Amely most harmincéves. — Igen, hála Komlós Jánosnak, aki kitalálta azt a humort — és ez akkor nem volt semmi —, ami nemcsak ne­vettet, hanem el is gondolkodtat. Ez máig sajátja maradt a Mikroszkópnak. —Amelynek 1973 óta tagja és 1985 óta igazgatója, miközben ír, játszik, rendez, szponzort keres. Mire a leg­büszkébb? —- Arra, hogy hosszú ideje teltháza­sak a Mikroszkóp előadásai, és ez tet­szik a szponzoroknak is. Azután arra, hogy 1985 óta a legnagyobb egyetér­tésben és jókedvűen dolgozom Selmeczy Tiborral, Trunkó Barnabás­sal. Igaz, Selmeczyvel egy évig harag­ban voltunk, állítólag elmondta egy viccemet... — Melyiket? — Két hang a bokorból: — Te is szeretnéd? — Én is! — Akkor most megcsókolhatlak? — Meg. — Én is? — Te is. -— Te ki vagy? — Én Karcsi. — És te? — Én is... — Min nevethetünk legközelebb a Mikroszkópban? — Több mindenen. Először is októ­ber elején jelenik meg kazettán és CD- n a Jubidili című válogatás az elmúlt évtizedek sikerszámaiböl, 12-én este pedig a TV 2-esen másfél órás műsor eleveníti fel az elmúlt évtizedeket. No­vember 7-én lesz, amolyan nagy októ­beri kabaréként a „Szatelit a Mik­roszkópban” bemutatója, ami a Selmeczy—Markos páros produkciója. Decemberre Nyerünk vagy nyelünk címmel a Defekt-duó írt egy mázlis- számot arról, hogy szerencsére a Sze­rencsejáték támogatja a kabarét, majd következik a De beleléptünk! bakaka­baré, ami a NATO-ról szól. Szeretnénk egy romakabarét csinálni, mondjuk az éppen e témában forrongó Sátoraljaúj­hely támogatásával... — Akkor most essék szó a harmadik évfordulóról. — Ez magánjellegű, de boldog va­gyok, hogy mondhatom, idén ünnepel­jük feleségemmel, Zsuzsikával, husza­dik házassági évfordulónkat. — Gratulálunk! Kér-e valami külö­nös ajándékot a hármas jubileumra? — Nem, én már megkaptam, a kö­zelben lévő Guszev utcát elnevezték rólam Sas utcának és a József körút is visszakapta eredeti nevét. Hát kell en­nél több egy kabaréigazgatónak?... Seleszt Ferenc Lovas Gábor 1934-ben született Buda­pesten. Jelenleg Szegeden él, ám több szállal kötődik megyénkhez is. Gyer­mek- és kiskamasz korában felejthetet­len élményeket szerzett Gyulán, ké­sőbb pedig a békéscsabai nemzetközi bábfesztiválon saját együttesével or­szágos első és nemzetközi második he­lyen végzett. Versírással egészen fiatal kora óta foglalkozik. — Első verseimet még kamaszko­romban írtam, így mostanra már több, mint negyven év termése gyűlt össze — mondta Lovas Gábor. — Költőink közül kiket olvasott szí­vesen, s kik azok, akik nagy hatást gya­koroltak lírájára? — Abban a korban nőttem fel, ami­kor József Attila és Ady Endre költé­szete sokat jelentett. Ok már egész fia­talon közel kerültek hozzám, s talán tő­lük tanultam a legtöbbet. Mellettük a kortárs mai magyar irodalom költőinek alkotásait is igyekeztem mindig figye­lemmel kísérni. —A költő általában nem az asztalfi­óknak ír. Az Ön versei hogyan kaptak, kapnak nyilvánosságot? — Több megyei és országos napi­lapban is jelent már meg költemé­nyem. Ám a megírt verseimhez viszo­nyítva publikálásaim száma elenyésző. Az elmúlt rendszerben valamiért nem Versei eddig szerzői esteken szere­peltek örültek verseimnek. A legtöbb alkotá­som szerzői esteken hangzott el az én, illetve színészek tolmácsolásában. — Költőként milyen tervei vannak? — Legnagyobb vágyam, hogy köte­tet jelentessek meg. Ébben költemé­nyeim mellett volt feleségem versil­lusztrációi is helyet kapnának. Ám saj­nos manapság nagyon nehéz könyvet kiadni. Egy szponzor segítséget ígért, sajnos most mégis visszalépett. Márpe­dig anyagi segítség nélkül ma már semmi sem megy. Magyari Barna Telefonon hívott a mi­nap, szólt, hogy meglá­togat a szerkesztőség­ben, és ígéretét órákon belül be is váltotta Xaver Varnus orgona­művész. Csupa jó hírt hozott: október 1-jén — a zene világnapján — 19 órától ismét hangversenyt ad Békés­csabán, az evangélikus nagytemplomban, ok­tóber 7-én 19 órától pe­dig a szarvasi evangéli­kus ótemplomban. A koncertekről, közel­múltban megjelent, Is­ten majd megbocsájt: az a mestersége című könyvéről és Xaver Varnusról beszélget­tünk. Október 1-jén Békéscsabán, 7-én Szarva­son orgonái FOTÓ: SUCH tamás „A könyvem megjelenése óta fölösleges orgonálnom...” Xaver Varnus Békéscsabán Rendhagyó koncertsorozat kezdődött a héten Békéscsabán, a megyei könyv­tárban. Fellegi Adám zongoraművész négy részből álló sorozata egészen más, mint a hagyományos zongora­hangversenyek; a művész elmondja gondolatait az elhangzó művekről, a zeneszerzőkről. Egyszerű, közérthető stílusban bevezeti az avatatlan zene- hallgatót a műismeret és a műélvezet világába. S onnan, ha az első lépések örömöt szereztek, már mindenki maga folytathatja az utat. A sorozat első részében szerdán Chopin műveiből hangzott el színes válogatás: prelűdök, polonézek, etűdök, fantáziák. Legközelebb, októ­ber 15-én a modem zongora első nagy mesterének, „az istenek kedvelnének”, Mozartnak a művei csendülnek fel. A harmadik alkalommal, november 5-én Beethoven műveibe — „az erő és a szeretet együttes sugárzása az európai zenében” — enged bepillantást Fellegi Ádám. A befejező rész 1998. január 28-án az utolsó száz év zongoraművé­szetébe kalauzolja az “érdeklődőket, mégpedig Muszorgszkij Egy kiállítás képei és Gershwin Rapszódiája segít­ségével. N. K. — Eddig a hangversenyeimen mindig a helyi templom orgonáján játszottam, de most az amerikai Rodgers cég által számomra készített elektromos orgo­nát hozom magammal. Ez a gyönyörű hangszer az év 350 napján a hálószo­bámban áll, és óriási kamion szállítja a koncertek helyszínére. Komputer te­remrajzot készít, például arról, hogyan helyezkedik el, hol ül a közönség, hogy maximálisan ki lehessen használ­ni a tér adottságait. Megvételében a magyarországi forgalmazó, a Fellegi zongoraszalon segített. — Örömmel köszöntjük ismét Békés­csabán! Régen járt errefelé, mi történt azóta, és meddig marad Magyarorszá­gon? — Hát, igen. 94-ben mentem vissza Kanadába, ahol azóta álnéven éltem. —-Álnéven, miért? — Figyelmeztettek. Mivel egy hangversenyem után levetett alsóne­műmet darabokra tépték és árulták, mint valamikor John Lennonét... Szó­val figyelmeztettek jóindulatúan, ne­hogy én is úgy járjak... Megijedtem, nem akartam hangversenyezni, elbuj­dostam, álnéven éltem egészen mosta- nig. Tudja, én tulajdonképpen soha nem akartam sztárkodni, én csak szé­pen orgonálni akartam — és művelt fi­únak lenni. Hogy miért jöttem most haza és meddig maradok? Erre megta­lálja a választ a könyvem végén... — „A Himnusz a tanú rá, hogy szá­nalmasak letűnt századaink, kietlen a jelenünk, és az egyetlen irány, amelybe még reményteljesen terjeszkedhetünk, a jövő. ‘Ha lelkünk derűs és tiszták cél­jaink, jókora utat tehetünk meg előre’ — biztat Goethe. Ennél hasznosabbat aligha kívánhatok Giverny vadvirágai közül hazámnak, amelyből ez idáig há­romszor vándoroltam ki a középszerű hülyék miatt, ám most fordult a kocka: ideje lenne, ha végre ők tűnnének el — .v talán nem szerénytelenség, ha azt ké­rem: mindörökkön-örökre." Tehát ma­rad, menjenek most már a középszerű­ek, a hülyék! —- Nem jó lenne? — De mennyire! Nem nagyon tudok olyan zeneművészről, aki az irodalom­ban is jelentősei alkotott volna. A könyve nagyon élvezetes, szellemi uta­zás, amelyben korát meghazudtoló böl­csességgel, rálátással fejti ki vélemé­nyét a világról, hazájáról, a magyar társadalomról, művészetről, barátság­ról, barangolásairól a nagyvilágban. Valódi esszé, értekezés; az a műfaj, amelyben csak a legnagyobb tehetsé­gek szólalnak meg és a legközvetle­nebb stílusban. Ráadásul gyakran egé­szen szókimondó, olykor szinte pima­szul őszinte. Milyen volt a fogadtatá­sa? — Hiánypótlás ez a könyv, őszintén arról beszélek benne, hogy milyennek látom a világot 33 évesen. Én ilyennek, és egyáltalán nem biztos, hogy igazam van. Sokan elismeréssel szóltak róla, olyanokat is megfogott a könyv, akik még soha nem hallottak orgonálni, vagy akik nem szeretik a klasszikus ze­nét. Viccesen azt is mondhatnám, hogy amióta megjelent a könyv, fölösleges orgonálnom. —Elég, ha csak Faludy György köl­tőfejedelem méltató szavait idézzük: „Gratuláció, hogy a másik mesterség­ben is ilyen kitűnő vagy. Teljesen pél­dátlan. Minden jó, amiről csak írsz. Ha a könyv háromszor ilyen hosszú lenne, akkor is túl rövidnek tarta­nám...” (A könyv egyébként, mint azt kishírben már közöltük, ahogyan a bé­késcsabai koncertre szóló jegyek is, a Radnóti könyvesboltban kapható.) Te­hát zenél, ír, mivel foglalkozik még? — A televízióban új műfajt szeret­nénk bevezetni, a klipriportot; klipeket mutatnánk, a zeneművészetet jellemző korszakokra bontva, ismeretterjesztő stílusban. Rövid, élvezetes műsorral szeretnénk minél több emberrel meg­szerettetni a zenét. Ezenkívül Istenek munkái címmel film készül, amelyben Apollót játszom. — A zenekedvelő közönség mindig örömmel látja, hallja Xaver Varnust, de a közelgő hangversenyekre biztos olvasói közül is sokan elmennek. A vi­szontlátásra Békéscsabán és Szarva­son! Niedzielsky Katalin Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések Lovas Gábor verse: Lótuszvirág Kilép a tóból, a partra lép Lótuszvirág. Felnyújtott karokkal ring lágyan. Vékony testén a víz édesillatú, szemérme sima dombján hajnal dereng. Fuvolahangon szólít: „én kedvesem, tudom, hogy itt vagy. Ne rejtőzz, Érints meg. Aztán fonj füvekből láncot és jelölj meg bokámon — hogy röptémből visszatérve ismét rámtalálj.” (1996) „Nincs semmi szomorítóbb, mint em­lékezni régi szép időre, nyomorban” — idézi Dante szavait a Pokol ötödik énekéből a most közreadásra kerülő visszaemlékezések első oldalainak egyikén Rákosi Mátyás. Ez az olaszul idézett mondat sokat elárul arról, mi­ként értékelte saját egykori helyzetét a szerző, s milyen lelki állapotban látott hozzá 1965-ben memoárjai megírásá­hoz. Rákosi Mátyás hosszúra nyújtott „gyógykezelése” — valójában saját maga által is száműzetésnek minősített szovjetunióbeli tartózkodása — idején, mintegy tíz éven át visszaemlékezései­nek megírásával foglalatoskodott. A szovjet levéltárakban elfekvő vissza­emlékezésekről 25 éven keresztül csak kósza hírek jutottak el Magyarország­ra, míg végül maguk a kéziratok is megérkeztek Rákosi egyetlen, még élő testvéréhez és általa a kiadóhoz. A most köreadásra kerülő, két kötetet ki­tevő „részlet” az 1940—1956-os idő­szakot, Rákosi politikai pályájának legfontosabb szakaszát öleli fel. Ézt az időszakot, különösképpen az 1949 utá­ni éveket nem utolsósorban Rákosi személye és tevékenysége avatta a má­sodik világháború utáni magyar törté­nelem meghatározó, még napjainkat is befolyásoló éveivé, így a visszaemlé­kezések könyv alakban való megjelen­tetése joggal számíthat széles körű ér­deklődésre. Az első kötetben Rákosi Mátyás életútjának 1940-től, a Csillag-börtön­ből való szabadulásától 1948 közepé­ig, a Magyar Dolgozók Pártja megala­kulásáig tartó szakaszát kísérhetjük végig. A kötetszerkesztők által „Szabadulás — háború — emigráció” címmel jelölt első nagy részben képet kapunk börtönéveiről és „börtön­élményeiről”, a szabadulás körülmé­nyeiről, utazásról a Szovjetunióba és első találkozásáról Hruscsovval. A második kötet az „igazi” Rákosi-kor- szakot, 1948—1956-ot öleli fel. Amíg az „1940—1948-as Rákosi” jó osz­tályzatot kapott közvetlenül 1956 után, az „1949—1956-os Rákosi” elégtelent. Hogy változott-e és mennyiben az emlékiratait író Rákosi Mátyás politi­kai felfogása a gyakorló politikus né­zeteitől, azt az olvasó hivatott megálla­pítani. * (n) Zenés terefere Önálló kötet kiadására készül

Next

/
Thumbnails
Contents