Békés Megyei Hírlap, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-27-28 / 226. szám
Mit kér egy jubiláns kabaréigazgató? Beszélgetés Elton Johnnal Három jubileumot is ünnepel ezidőtájt Sas József, az új évadtól már közhasznú társaságként működő Mikroszkóp Színpad igazgatója: negyven éve van a pályán, harmincéves a Mikroszkóp és... (8. oldal) ✓ „Állandóan csak azt mondogattam s magamban: ki kell bírnom. Úgy akartam énekelni, hogy az hozzá is méltó legyen. Talán morbidnak hangzik, de boldog vagyok, hogy ez a dal már a slágerlistát vezeti. A bevétel ugyanis a Diana emlékét ápoló alapítvány számlájára megy. (9. oldal) Barabás Ferenc 1954-ben született Kaposváron. Itt tanulta a nyomdászatot, akkoriban még a hagyományos ólomszedést, és itt szerezte szakmunkásbizonyítványát, amelyben ez áll: nyomdai kéziszedő. Pályája egybeesik a hazai nyomdaipar fejlődésével. Az út a szedőasztaltól a számítógépes varázslatig, a komputergrafikáig nem volt hosszú számára — szorgalma, tehetsége lerövi dítette ezt. ,,Belevágtam egy számítógépes kiadványszerkesztésbe, létrehoztam a Typografika Kfl.-t, amely mára úgy hiszem minőséget képvisel” FOTÓ; LEHOCZKY PÉTER Komputergrafika — varázslat a képernyőn — A Ratkó-korszak gyereke voltam, amikor is egy kicsit túlnépesedtiink és elég nehéz volt bejutni a gimnáziumba — kezdi élettörténetét. — így azután ipari tanuló lettem, majd különbözetik- kel mégis leérettségiztem és öt év alatt szakmám lett, meg a gimnáziumot is elvégeztem. Három ember volt életem e korszakának meghatározója, Peltzer Károly a nyomdában, akitől megtanultam a precizitást, a pontosságot, és Lukács Dezsőné, Kató néni, a magyar- tanárom, aki elültette bennem az irodalom, a könyvek szeretetét. A harmadik Papp Árpád költő, műfordító, ő a költészet és a képi világ harmóniáját tárta fel előttem. —Azt mondta egy korábbi beszélgetésünk alkalmával, hogy minden ember élete jól elhatárolható és mégis egymásra épülő korszakokból áll. Barabás Ferencnek milyen korszakai voltak? — Az első a kaposvári évek időszaka, ami 1975-ig tartott. Talán hosszabb lett volna, ha az én generációm több szakmai lehetőséget kapott volna. Elhitették velünk, hogy mi leszünk majd az új nyomdásznemzedék, amely mint a fényes szellők iljúsága, megváltja a világot. Nem így lett, talán korai volt. Ezt követően, most már mint nős ember kerültem Budapestre, ahol belevetettem magam a munkába. Két évet töltöttem a Móra könyvkiadónál. —Igaz az, hogy a minden napra egy tojás analógiájára minden nap egy gyerekkönyvet kellett elkészíteni? — Igaz. Ez az időszak a gyermekkönyvkiadás nagy korszaka volt. Janikovszky Éva, Kormos István, Nagy Gáspár, Rigó Béla és mások neve fémjelezte ezt, és valóban minden napra egy mesekönyvet kellett elkészítenünk, így hát évente 365 könyvvel rukkoltunk ki. Ma is jó szívvel emlékszem vissza erre. — Pályája egyik meghatározó korszaka mégis a Corvina Kiadóhoz kötődik. Ez hogyan történt? — Megtudtam, hogy a Corvina műszaki szerkesztőt keres és megpályáztam. 1979-ben kerültem oda és boldog voltam, hiszen az egyik legelitebb kiadó volt a Corvina. Itt ismertem meg az igazi csapatmunkát és innen nyílt [ehetőségem Lipcsében egyéves aspi- rantúrán részt venni. Őrültem, mert kipróbálhattam magam és mindazt, amit addig tanultam. Itt jöttem rá, hogy a betűvel éppúgy ki lehet fejezni érzelmeket, játékosságot, komolyságot, tragédiát, mint a grafikával. Innen indultam igazából a képzőművészet felé. — Eközben pedig már Békéscsabán dolgozott az akkor fénykorát élő könyvgyártásban. — Igen, a Corvina Kiadó 1981-ben megkereste Háromszéki Pált, a nyomda akkori vezérigazgatóját és az ő hívására jöttem Békéscsabára, mint a Corvina műszaki tervező-szerkesztője. Nagyon szép évek voltak, bár itt nem a minden napra egy könyv volt a jelszó, hanem a minőségi könyvgyártás megteremtése. Olyan kitűnő szakemberek, mint Murányi István, Szántó Tibor és a nyomda szakemberei révén ez sikerült is. Ez tekinthető a megyei könyvgyártás hőskorának, amit számos hazai és nemzetközi elismerés bizonyít. Ezekben, és ez ne tűnjék szerénytelenségnek, benne volt az én munkám is. — Miközben egyre intenzívebben foglalkozott a képzőművészettel. Mikor kezdett el rajzolni? — Még Kaposváron, tizenöt éves koromban. Gerő Kázmér, Ruisz György festőművészek keze alatt öt évet tanultam rajzolni. Ezt a későbbiekben is gyakoroltam és a Móra, illetve a Corvina Kiadónál hasznát vettem. Számos könyvben vannak grafikáim, többek között Jannis Ritszosz görög költő magyarra fordított kötetét illusztráltam. A költőhöz egy különös emlékem is fűződik, születésének 75. évfordulóján a Fáklya klubban Makrisz Zizivel közösen szerepeltem a kiállításon, ahol 16 eredeti grafikám volt, és a megnyitó utáni napon mind ellopták. —Erre mondják, tudni kell, hogy kitől lopjanak... — Vagy összetévesztett valakivel az illető... — Térjünk vissza a korszakokhoz. Mikor fordult igazából a komputergrafika felé? — Amikor megérintett a kapitalizmus. __??? — A rendszerváltás után megszűnt a támogatott szocialista könyvgyártás, a nyomdák is más irányt vettek és valamihez kezdenem kellett. A szakmából nem tudtam és nem is akartam kilépni, tehát vállalkozásba kezdtem. Mi kell egy vállalkozáshoz? Bátorság, kockázat, hitel. Nos, ez volt számomra a kapitalizmus kezdete. Belevágtam egy számítógépes kiadványszerkesztésbe, létrehoztam a Typografika Kft.-t, amely mára úgy hiszem minőséget képvisel. — Adódik tehát a komputer és a grafika. Hogy lesz ebből komputergrafika? — A grafikai munka ötvöződik a nyomdászattal, ha ott az ólom helyett a komputer a meghatározó, akkor a grafikának is követnie kell ezt. Követi is, méghozzá minden eddigit felülmúló lehetőségeket kínálva. A számítógép sokkal gazdagabb, mint az azt megelőző bármilyen technika volt, csak az alkotói fantázia lehet méltó párja, s ha e kettő együtt van, akkor varázslatos dolgok születnek a képernyőn. —Mit gondol, mennyien értik az így született alkotásokat? — Ez örök dilemma, de ugyanezt a kérdést tették fel annak idején a kubista, az expresszionista, a szürrealista meg egyéb irányzatú festőknek is. Természetesen nem akarom magam hozzájuk hasonlítani, csupán a párhuzam kedvéért mondtam, hiszen az új dolgoknak mindig meg kell küzdeni a létükért. Én azért bízom benne, hogy a komputer, az internet — és ki tudja még mi jön — korában egyre többeket megérint ez a képi világ. —Hol voltak eddig kiállításai és milyen volt a fogadtatás? — Az első 1975-ben Kaposváron, azután Budapest, Lipcse, Békéscsaba, Keszthely, a görögországi Delfi, majd többször Békéscsaba következett, néhány hete görög képzőművészekkel közösen újra Kaposváron állítottam ki. Most pedig az a megtiszteltetés ért, hogy a Békés Megyei Hírlap Folyosógalériáján mutatkozhattam be. Hogy milyen volt a fogadtatás? Ezt Önök ismerhetik... — Úgy tudom, a hobbija is a munkájával kapcsolatos. — Valóban, szenvedélyes mini- könyv-gyűjtő vagyok, de talán több is, mert nemcsak gyűjteni, készíteni is szeretném azokat. Most a kártyanaptár méretű könyvek foglalkoztatnak, nagy kereslet lenne irántuk a mai ajándékozó világban. Előbb-utóbb belevágok. — Sokfelé volt otthon az országban. Hol élne a legszívesebben? — A Hargitán. Apám Szászhegyen született, néha álmodom róla, és mintha a képernyőn is látnám olykor a Csíki-hegyeket. Seleszt Ferenc
