Békés Megyei Hírlap, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-16 / 216. szám
1997. szeptember 16., kedd MEGYEI KÖRKÉP Kis méretei ellenére csodálatos az úttartása keményebb kanyarvételek esetén is, amiben a szélesebb hátsó keréknyomtávnak is szerepe lehet Seat Árosa: a csöppnyi csoda A benzinárak emelkedésével és a városi forgalom növekedésével ismét kezdenek divatba jönni a viszonylag kis fogyasztású városi autók. A nagy autógyárak közül természetesen senki sem akar kimaradni ebből a versenyből. Ennek eredményeként dobta piacra a Volkswagen konszernhez tartozó Seat új kiskocsiját, az Árosát. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy a kis Seat némileg a Póló formavilágát idézi, bár 3.5 méteres hossza és jellegzetes seatos orrkiképzése nyomban rácáfol erre. A 864 kg-os tesztautónkat — melyet a békéscsabai Seat Frankó bocsátott rendelkezésünkre — 1000 köbcentis, 50 lóerős motor hajtotta. Ez gyakran kevésnek bizonyult, főként ha azt tekintjük, hogy az Árosa alig könnyebb, mint a Cordoba. De ezt a kocsit nem aszfaltszaggatásra tervezték. (Aki mégis kissé lendületesebbet szeretne, annak sem kell elkeserednie, mert a gyár 1.4 literes motorral is kínálja a kis Seatot.) Ennek ellenére a kívánt sebesség elérése után a kocsi gyorsan, fürgén mozog. Kis méreteihez képest csodálatos az úttartása keményebb kanyarvételek esetén is, amiben a szélesebb hátsó keréknyomtávnak is szerepe lehet. A motor ereje a műszerfalon alapfelszereltségként elhelyezett fordulatszámmérőn keresztül is kitűnően érzékelhető, aminek látványa és a halkan búgó motor hangja gyakran „kényszerít” sportosabb vezetésre. Ám mindezért nem kell magasabb fogyasztással fizetnünk, mert az Árosa — gyári adatok szerint — városban 7,4, országúton 4,7 litert fogyaszt. Ettől a mi mérésünk sem tért el lényegesen. A típus 5 fokozatú mechanikus vagy 4 fokozatú automata váltóval rendelhető. A tesztelés során a mechanikus váltó olykor nehezen ugrott át az ötödik fokozatba, de ez a bejáratási idő során minden bizonnyal megszűnik majd. A tervezőmérnökök szemmel láthatóan nagy hangsúlyt fektettek a biztonságra. Kategóriájában egyedülállóként a hátsó utasokat is fejtámla védi. A nagy méretű, a kényelmes beás kiszállást biztosító ajtókban speciális habbetét található, amely az esetleges ütközések során fellépő hatásokat hivatott elnyelni. A gépkocsin különféle merevítőket helyeztek el, amelyek körkörös védelmet nyújtanak a bent utazóknak, ráadásul a küszöbbe egy különleges újítást is beépítettek, ami baleset esetén megakadályozza az ajtó begyűrődését az utastérbe. Ezeken kívül egyes modellekhez választható vezető és utasoldali légzsák is, de ez utóbbi beszerelése esetén a kesztyűtartóban már valóban csak kesztyű tárolására jut hely. Arról, hogy a mindenki által ismert „látni és látszani” jelmondat teljesüljön, magasságban állítható halogén fényszórók és az egyes modellekbe választható felszerelésként beépített első ködlámpák, hátul pedig a szériafelszerelésként járó harmadik féklámpa gondoskodik. A „tisztánlátás” érdekében a háromfokozatú első ablaktörlő mellé alapfelszereltségként hátsó ablaktörlő is tartozik. A tesztelés során a legjobban talán a fékek ámítottak el. Az elöl tárcsa-, hátul dobfékekkel felszerelt Árosa mind száraz úton, mind pedig vizesen hihetetlenül rövid fékutat hagyott maga után. Kár, hogy a blokkolásgátló még nem szériafelszerelés mindegyik modellhez, hanem csak egy a választható extrák közül. A tervezésnél a biztonság mellett főszerepet játszott a kényelem is. Ezt tükrözik: a meglepően tágas belső tér, az állítható kormánymagasság, az igényes kárpitozásé, magasságban állítható első ülések, a hosszabb úton is kényelmes hátsó üléssor, valamint az extraként rendelhető klímaberendezés. Az Árosa tipikus városi autó, amit az is alátámaszt, hogy csomagtere mindössze 130 liter, ami azért a hátsó ülések előredönté- sével jelentősen megnövelhető. Összességében az alapváltozatért kért 1 569 337 forint reálisnak mondható, de ha több extrát szeretnénk új autónkhoz, akkor már mélyebben a pénztárcánkba kell nyúlnunk. Első fokon elutasították Korábban a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal kifogásolta a szarvasi önkormányzat Porció Kft.-vel termálfűtés megvalósulására kötött szerződéseit, mondván, azok érvénytelenek, mivel a termálfűtés koncesszió- köteles, ezen esetben pedig nem volt koncessziós eljárás. Az ügy további fejleményeit dr. Molnár Mihály ügyvéd foglalta össze tegnap a szarvasi városházán tartott sajtótájékoztatón. Mint elmondta, a közigazgatási hivatal felkérte a Békés Megyei Főügyészséget, hogy indítson pert a szarvasi önkormányzat, a Porció Kft. és az M- Termál Kft. ellen, s a bíróság mondja ki a szerződések érvénytelenségét. A Békés Megyei Főügyészség átadta az ügyet a Szarvasi Városi Ügyészségnek, akik megindították a pert, amely a Szeghalmi Bíróságon folyt. Az első fokon való tárgyalás megtörtént. A bíróság a múlt héten hozott döntést, amelyben az ügyészség keresetét elutasította, mondván, a szerződések érvényesek, mert nem tartoztak koncessziós eljárás alá. (r) Huszonkét sárréti munkát és képesítést kapott Huszonkét sárréti tartós munka- nélküli tett tegnap sikeres vizsgát kertészeti és parkgondozói ismeretekből a Békés Megyei Munkaügyi Központ Szeghalmi Kirendeltségén. Bartha Lajosné képzésfelelős elmondta: a kirendeltség idén a tartós munkanélküliek képzését helyezte előtérbe. A régió elsősorban mezőgazdasági jellegű, így a képzést is ehhez igazították. Ä tanfolyam júniusban indult, s azon bucsai (7 személy), szeghalmi (4), körösújfalui (1), vésztői (3) és füzesgyarmati (7) tartós munka- nélküliek vettek részt. A „tanulók” többsége nyolc osztályt végzett, s változó korosztályú. A tanfolyam elvégzése után mindannyian munkát találnak, amiben a helyi polgármesterek segítettek. A képzés egyértelműen bizonyította, hogy az efféle próbálkozásnak van létjogosultsága. Bátkai József, a Békés Megyei Regionális Képző Központ mezőgazdasági szekciójának vezetője kiemelte, hogy a képzés résztvevői nemcsak a parkgondozói feladatokat tudják ellátni, hanem kisgazdaságaikban is kamatoztathatják a megszerzett ismereteket, ami által némi jövedelemkiegészítéshez juthatnak. Lengyel Sándorné, a vizsga- bizottság elnöke nagyra értékelte a tanfolyam résztvevőinek hozzáállását. Mindenki komolyan vette azt és igyekezett a lehetőségéhez mérten legjobban teljesíteni. így hatan kiválóan, tizenhármán jól, hárman pedig megfelelően teljesítették a vizsgakövetelményt. (Magyart) Amikor leszáll az éj... Még tart a szép őszi idő, igaz, a nappali, mérsékeltebb fel- melegedéseket „csípősebb” éjszakák váltják fel. Lassan a tüzelésre is gondolni kell, a család gondja ezzel szaporodik. De még örüljön az, akinek fedél van a feje fölött! A nyolcvanas évek közepétől robbanásszerűen megnőtt a hajléktalanok száma. A rendszerváltással már „jegyezték” őket, előtte nem volt ildomos, az akkori politikai koncepcióba nem „illettek be”. Gyulán a Zrínyi Miklós u 2. szám alatt található a segítőház, a hajléktalanok szálláshelye. Beszélgetőpartnerem Karácsony Zsolt, a szálláshely szakmai vezetője. — A hajléktalanok szálláshelye mióta van ebben az épületben és milyen koncepció alapján működik? — Ebben az önkormányzati épületben 1993. december 26-a óta fogadjuk a hajléktalanokat. Az éjjeli menedékhely, amely teljesen térítés- mentes, 24 férőhelyes, a benntartózkodást este 18 órától reggel 7 óráig vehetik igénybe. Ezenkívül van egy átmeneti szállásrészlegünk, ez 16 férőhelyes és ezért az igénylő napi 80, egy hónapra pedig 2400 forintot fizet. A térítésen kívül különbség még a két forma között az, hogy az átmeneti szálláshelyen kevesebben vannak egy szobában, illetve a benntartózkodás ideje rugalmasabb, az itt lévők este 6 órától másnap délelőtt 9 óráig tartózkodhatnak bent. Megemlíthető még, hogy a téli időszakban délelőtt 9 órától este 5 óráig az úgynevezett nappali melegedő is igénybe vehető. — A menhely milyen szolgáltatást nyújt? — Elsősorban tető kerül a hajléktalanok feje fölé, ezenkívül tisztálkodhatnak, szociális ügyeiket intézzük, különböző mentálhigiéniás szolgáltatásokat nyújtunk. Egy magát megnevezni nem kívánó személy jóvoltából napi egyszeri hidegélelmet kapnak. — A hajléktalanok szálláshelye karitatív alapon működik? — Nem, szociális törvény írja elő azt, hogy egy meghatározott lakosszámú város hajléktalanmenhelyet működtessen. Gyula város beletartozik ebbe a kategóriába. A segítőház természetesen együttműködik a különböző intézményekkel a családsegítő központ szakfeladataként dolgozunk. A menhely állami normatívából, a városi önkormányzat támogatásából, illetve a különböző pályázatokból látja el feladatát. — A már említett befogadási létszám eleget tesz az igényeknek? — Nagyjából igen, de különösen télen van, hogy szűkölködünk. — A hajléktalanok önhibájukból vagy azon kívül kerülnek önökhöz? — Sok helyen felmerül az, hogy a hajléktalanok önhibájukból kerülnek hozzánk, sőt hogy a segítőház az alkoholisták, elmebetegek vagy bűnözők „lakhelye”. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy a hozzánk kerülő emberek többsége nehézsorsú ember, arra pedig nem vállalkoznék, hogy ítéletet mondjak felettük, hiszen az ő hibájuk és a társadalom hibája egy láncolatban van, mondhatjuk ördögi körnek is. Egy munkanélküliség, egy rossz házasság ok lehet, tehát senki nincs biztosítva ezen a téren. Kovács József, a római katolikus egyház gyulai plébánosa a témával kapcsolatban egyebek mellett a következőket mondta: „A hajléktalanokkal személyes kapcsolatot tartok, többen is felkerestek a plébánián. A minap egy nyugdíjas, eddig a hajléktalanok szálláshelyén tartózkodó egyén elmondta, hogy számára hozzáférhető áron sikerült albérlethez jutnia. Ez azért is öröm, mert ezeknek az embereknek segíteni kell ahhoz, hogy rendezhessék életüket. A menhely csak átmeneti megoldás lehet. Az egyház a Máltai Szeretetszolgálatnak köszönve ruhaneműt ad a hajléktalanoknak, de rászorultság esetén élelmiszert is. Az elmondottakból kitűnik, hogy a hajléktalanok szerencsétlen emberek, akiket nem lenézni, hanem segíteni kell, hogy amikor leszáll az éj, minden embertársunk feje fölé tető kerüljön. (bernáth) POROTHERM" N+F minőség a házhoz WIENERBERGER Amit a POROTHERM® N+F -es falazóanyag nyújt: 28%-kai kevesebb fűtési-energiafelhasználás, 38%-kai rövidebb építési idő, 57%-kai kevesebb habarcsszükséglet, ez a rendszer velejárója. A minőség igazi bizonyítéka az otthon komfortérzete és a tökéletes lakóklíma. Ma már Magyarországon közel 250 ezer lakó ismeri a POROTHERM® építési rendszer előnyeit. Válassza az európai minőséget! Téglaipari Rt. HA ÖN CÍMÜNKRE ELKÜLDI HÁZÁNAK TERVEIT, INGYENESEN KISZÁMÍTJUK A SZÜKSÉGES POROTHERM0 TERMÉKEK MENNYISÉGÉT. Kérem, küldjenek címemre részletesebb információt, Név: 3. Cím: □□□□ magánvásárló □ Wienerberger Téglaipart Rt. 1113 Budapest, Bartók Béia út 152/h. Fax: 203-9988 Tel.: 204-0014 tervező I 1 kivitelező i _í K érjük nyomtatott betűvel kitölteni!