Békés Megyei Hírlap, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-30-31 / 202. szám
/ Érett nőből lesz az érett színész? Tűzálló emberek Lehoczky Zsuzsa az utóbbi években érett prózai alakításokkal hívta fel magára a figyelmet. Saját bevallása szerint kétéves csőd vezette rá arra, el kell döntenie: végleg otthon marad-e, vagy felvállalja a megváltozott alakját. A művésznő az utóbbi mellett döntött. Ma már szinte többet játszik, mint fiatalon. (10. oldal) 1871. szeptemberében a New York Herald egy különös hírrel lepte meg az olvasóit. A lap szerint Eastonban él egy patkolókovács, Nathan Coker, akinek a testét nem fogja a tűz. Hogy Nathan igazát bizonyítsa, egy fehérizzásig hevített szeneslapátot szorítottak lecsupaszított ülepére, és a lapátot addig ott tartották, amíg az ki nem hűlt. (11. oldal) Sophia Lorenen nem fog az idő. Olyan, mint egy természetalkotta szép szobor, erőteljes, nyugodt. Ellentétben sok pályatársával vállalja a korát, (63éves) és még most is csodálja a világ: gyönyörű szemüvege a reklámvilágban fogalommá vált. Legújabb filmjében, a francia Roger HaninNap című alkotásában egyfajta Kurázsi mamát alakít, aki az algériai háború idején, míg férje távol van, a családfő nehéz szerepét tölti be, és zokszó nélkül néz szembe a szegénységgel, az egyedülléttel, a félelemmel. Hanin maga is „feketelábú” családból származik, és ez a gyarmati örökség végigkísérte egész színészi, rendezői pályafutását. Sophia a filmben méltóságát őrző, ugyanakkor ravasz anya, aki minden fondorlatra képes, hogy gyerekeinek biztosítani tudja a mindennapi kenyeret. Sophiának való szerep. Hasonlót már játszott—gondoljunk csak az Egy asszony meg a lánya című Moravia- adaptációra, de volt egy amerikai környezetbe ültetett történet is, amely hasonló motívumokra épült. Abban is tökéletesen hiteles volt. Partnere pedig az a francia színész, aki nem játssza, hanem éli a szerepét: Philippe Noiret. Sophia Loren új filmje kapcsán a Le Figarónak így nyilatkozott ifjúságáról, életfelfogásáról. A gondtalan ifjúságot pedig, ami nem adatott meg nekünk, néha próbáljuk a nővéremmel egy-egg délutánra elővarázsolni. Ez feltölt minket, és akkor a kocsi egy évig teljes gőzzel mehet tovább Sophia vallomásai — Hogyan tetszett Önnek a forgató- könyv? Talált-e benne hasonlóságot saját gyerekkorával, hisz Ön is szegénységben élt az édesanyjával? — Az első szó, ami megtetszett, a cím volt: Nap. Azt mondtam, ha a forgatókönyv is olyan, mint a cím, elfogadom a szerepet. Elfogadtam, mert az anya valóban olyan benne, mint a Nap. Mint az élet forrása. Nekem is anyám volt a világ közepe, az otthont és a szilárd pontot jelentette számomra. Az ember távol lehetett tőle évekig, de amikor visszatért hozzá, ő azonnal befogadta a gyerekét. Mindig úgy gondoltam, hogy ez az anya feladata: ő az, akit mindig meg lehet találni. Azt hiszem, ez közös vonás minden anyában. Legalábbis az én mediterrán látásmódom szerint. —A filmben Ön—képletesen szólva —mindig nagyon egyenes derékkal jár, kiszámított, egyszerű mozdulatai vannak. — Úgy képzeltem el a filmbéli mamát, mint egy nagyon önérzetes, méltóságteljes személyt. Aki sokat szenved, de nem mutatja ki. Az ember észre sem veszi, de hamar azonosul vele. Ezt hideg fejjel nem lehet csinálni. Hagyni kell, hogy az embert magával ragadják az érzései. Az életben is ilyen vagyok. Semmit sem tudok előre megfontolni, hagyom, hogy elragadjon az ár. — Segítségére voltak-e a szerep megformálásában saját emlékei? — Igen, mert a korszak, amelyben a fdm játszódik, a fiatalkoromban megélt eseményeket reprodukálta: a háborút, az éhezést. Nekünk sem volt mit ennünk, anyámnak is harcolnia kellett a betevőért. Ez őt látszólag agresszívvé tette, holott alapjában véve nagyon szelíd, törékeny teremtés volt. Nem sajnálom, hogy átéltem azt a nehéz időszakot. Nagyszerű leckét adott. Megtanultam, hogy a sikerért harcolni, szenvedni kell. Ez nem tett keserűvé. Ellenkezőleg. Jobban tudom értékelni mindazt, amit az élettől kapok. A gondtalan ifjúságot pedig, ami nem adatott meg nekünk, néha próbáljuk a nővéremmel egy-egy délutánra elővarázsolni. Ez feltölt minket és akkor a kocsi egy évig teljes gőzzel mehet tovább. —Soha nem vált cinikussá, fásulná? — Soha. Tizenhat éves koromban kezdtem el ezt a mesterséget, és minden nap egy álom volt, amely új és csodálatos dolgok felfedezését hozta magával. És még ma is hiszek abban, hogy az utcasarkon valami meglepetés vár rám. Ha ez mégsem történik meg, az sem baj: jó volt rá várakozni, vágyódni. —Mi vár most Önre? — Egy bolondos új amerikai vígjáték, a Szomszéd nője... sorozatból, amelyben harmadszor játszom együtt Jack Lemmonnal és .Walter Matthauval. — Hollywoodban másként él, mint Európában? — Ó nem, egyáltalán nem élek amerikai módra. Ott is felépítem magam körül a kis olasz világomat. Amikor pályám kezdetén Hollywoodba jöttem, szerencsém volt, mert úgy fogadtak, ahogyan olasz színésznőt még sohasem. Mindenki szeretett. De nem kedvelem a nagy, zajos társasági életet, és mindig kívül maradtam a hollywoodi nyüzsgésen. Szeretek családi körben lenni, és szükségem van az egyszerű, mindennapi dolgok valóságára. Szeretek rámolni, főzni, takarítani. Sokat kertészkedem, ez ideális foglalatosság számomra, mert munka közben lehet álmodozni. Az is jó, hogy ilyenkor messze van a telefon. Utálom a telefont. Túl sok az olyan ember, aki feleslegesen beszél, én pedig a csendet szeretem. Göbölyös N. László, FEB
