Békés Megyei Hírlap, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-30-31 / 202. szám
1997. augusztus 30-31., szombat-vasárnap HAZAI TÜKÖR «ÉS MEGYEI HÍRLAP Frakcióöröm. A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetése örömmel állapította meg, hogy a kormány elfogadta javaslatukat, és ügydöntő népszavazást kezdeményez a NATO-csatla- kozás és a földtörvény meghatározó kérdéseiben - jelentette be Szekeres Imre a testület pénteki ülését követően. Marad az ágyszám. A korábbi tervekkel ellentétben jövőre a kormány mégsem szándékozik tovább csökkenteni a kórházi ágyak számát. Erről a népjóléti miniszter nyilatkozott pénteken. Kökény Mihály szerint egyelőre nincs szó a kórházaknak tavaly nyújtott hitelek visz-- szafizetésének átütemezéséről sem. Annak lehetőségét ugyanakkor a jövő héten már a gazdasági kabinet is keresi, hogyan lehetne a jövőben mérsékelni az egészségbiztosító gyógyszertámogatási kiadásait. A Fidesz padsorai felé. A megszűnt kereszténydemokrata frakció nyolc tagja - Isépy Tamás, Csépe Béla, Kovács Kálmán, Latorcai János, Rapcsák András, Rubovszky György, Surján László és Varga László - pénteken aláírta azt a dokumentumot, amelyben felvételüket kérik a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjába. Po- komi Zoltán frakcióvezető azóta már kijelentette: örömmel fogadják be a frissen alakult Kereszténydemokrata Szövetség képviselőit. Iskolai számháború. Az 1994-1997 közötti időszakban emelkedett a működő iskolák száma. Ugyanebben az időszakban 187 iskola megszűnt és 23 szünetel. Az MDF által hangoztatott adatokkal szemben, tényleges iskolamegszüntetés legfeljebb 10-12 esetben fordult elő, főként a nagyvárosok lakótelepein - közölte pénteken Báthory Zoltán közoktatási helyettes államtitkár. Tanévnyitó a Sulineten. Ötvenperces élő tévéadásban nyitja meg az új tanévet vasárnap 14 óra 40 perckor Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter. Egykori iskolájában, az egri II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában elhangzó beszédét nemcsak az MTV 1. közvetíti, de a frissen felavatott Subnet számítógépes hálózat is. Új főszerkesztő. Puskás Csabát, a Népszava eddigi főszerkesztő-helyettesét nevezte ki a Vasárnapi Hírek élére Fenyő János, a VICO Rt. elnöke. Puskás szerint a lapban kívánatos lenne némileg csökkenteni a politikai írások számát, ugyanakkor nagyobb terjedelmet érdemel a legfontosabb politikai események háttere. Nyelvoktatás magas fokon A győri székhelyű, közel tizenkét éve működő IHH Nemzetközi Szabadidőszervező Üzletház minősített képző intézmény. A Nyelviskola azon kevés oktatással foglalkozó cégek közé tartozik amelyek mind a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete, mind pedig a Felnőttképzési Vállalkozások Szövetsége minősítését kiérdemelte — mondta tegnap a békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium előtt — kissé rendhagyó módon — az IHH emeletes autóbuszán megrendezett sajtótájékoztatón Nagy Ottó László, a Nemzetközi Szabadidőszervező Üzletház elnök-igazgatója. Az üzletház elnök-igazgatója bejelentette: a tevékenységét egész Magyarország, Szlovákia és Románia területén is végző IHH Nemzetközi Szabadidőszervező Üzletház, Békés megyei önnálló egységének működését szeptember közepétől Virág Béla József területi igazgató irányításával a Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskolában kívánja elindítani. — Az IHH Nyelviskolában tanuló több mint hatezerötszáz hallgató részére folyamatos és komplex szolgáltatást nyújtunk. Általános és szakmai nyelvvel bővített nyelvtanfolyamokkal, magyar és nemzetközi nyelvvizsgáztatással, tanárképzéssel és tanártovábbképzéssel valamint külföldi nyelvtanfolyamokkal állunk az érdeklődők rendelkezésére — mondta Nagy Ottó László. Érdeklődésünkre, hogy kik veszik igénybe leginkább a szolgáltatásokat, Nagy Ottó László elmondta: középiskolásoktól, magánszemélyektől, üzletemberekig, nagyvállalatokig minden csoport megtalálható az érdeklődők körében. — Both — 129 vonat menetrendje változik szeptember 1-jétől Ahogyan ezt a MÁV már az 1997—98. évi menetrend életbe lépésekor bejelentette: a vasút gazdaságosabb működtetése, a költségek és a bevételek egymáshoz való közelítése érdekében a vasúttársaság szeptember 1-jétől 125 vonat közlekedésének gyakoriságát korlátozza. A szeptember 1-jével életbe lépő korlátozások arra a 125 járatra vonatkoznak, amelyeket a MÁV az utasfelmérés során kihasználatlannak ítélt meg. Ezek közül 30 vonatot megszüntet, 75 vonatot pedig vagy csak hétköznapon, vagy csak a hét végén közlekedtet, a forgalom nagysága szerint. Rövidebb szakaszokon közlekedik 12 vonat, 8 járat közlekedését pedig csak bizonyos időszakokra korlátozza a MÁV. Új időpontban indulnak vonatok a Nyíregyháza és Mátészalka közötti vonalon: Nyíregyházáról 10.05 és 19.05 órakor, Mátészalkáról 05.15 és 14.15 órakor indul személy- vonat. Az új vonatpárok beállításával néhány további vonat menetrendje módosul. Szeptember elsejétől a Budapest—Szeged között közlekedő Móra InterCity, a Budapest és Pécs között járó Tenkes InterCity, valamint — a kísérleti jelleggel Budapest— Keszthely vonalra beállított —Helikon InterCity csak a hét utolsó munkanapján, illetve a szabad- és munkaszüneti napokon szállítja az utasokat. A MÁV Rt. Miskolc és Tiszaújváros között mostantól közvetlen összeköttetést biztosít a Miskolcról induló InterCity vonatokhoz. Az IC-jeggyel igénybe vehető InterPicy-jára- tok Tiszaújvárosból 06.20,9.55 és 15.15 órakor, Miskolc Tiszai pályaudvarról pedig 09.00, 12.00 és 19.35 órakor indulnak. Az InterCity színvonalú Inter- Picy sínbuszok beállításával jóval gyorsabb és kényelmesebb lesz az utazás. A menetrendi változásokat az utasok a pályaudvarokon és az állomásokon elhelyezett hirdetményekről, valamint a szeptember végén megjelenő 2. számú menetrendi pótlékból ismerhetik meg, illetve felvilágosítást kaphatnak a MÁV központi tudakozójában a 322- 7860-as telefonszámon, Morzsák a tartalomból: • Itt a szüret ideje • Érik a szilva! • Bele valamibe • Nyuszi a tányéron • Cuki cukkini • Kenyérre való Kiskegyed Konyhája - igazi társ a főzésben! Megjelent a Kiskegyed Konyhája szeptemberi száma! Beszélgetőpartnerünk Zöldi László, az aforizmamilliomos A poénvadász és a gyöngyszemek 1989 óta gyűjti Zöldi László a hazai lapokból politikusok, közéleti személyiségek, művészek szellemes megállapításait, és ezekből a többnyire élvezetes, a kilencvenes éveket jellemző aforizmákból most két karcsú kötetnyi válogatást adott közre.-Aki hosszú évekig szerkesztőként dolgozott, annak a szeme önkéntelenül rányílik a megszokottól eltérő mondatokra - mondta az ismert újságíró-szerkesztő. - Gyűjteni kezdtem ezeket a gyöngyszemeket. Ma már a számítógépem mintegy négyszázezer karaktert őriz, s ennek alig negyedét tartalmazza a „Politikusok aforizmái”, illetve a „Művészek aforizmái”; köztük Horváth Balázs négy évvel ezelőtti mondását, miszerint „Magasabb hőfokon kell égetni az MDF-tagsá- got”, vagy Horn Gyula szavait Petrasovits Annáról: „Azt hiszem, senki sem kétli, hogy Annuska nem egy Kéthly”. Öt másik kötetre való még biztosan benne van a szöveg- szerkesztőben, foglalkozom is a gondolattal, hogy egyszer az újságírók aranyköpéseit is kiadom. Egyébként rendszeresen mintegy száz újságot kísérek figyelemmel, és valóságos kincsesbányának tekintem a helyi, a megyei lapokat. Azt tapasztalom ugyanis, hogy politikusaink vidéki szerepléseiken jobban elengedik magukat, gyakran őszintébben megnyilvánulZöldi László FOTÓ: FEB nak, mint a fővárosban. A legnagyobb gondot számomra a válogatás okozta a végtelenül gazdag gyűjteményből. Torgyán Józseftől eddig például százhúsz mondatot jegyeztem fel, a kötetbe húszat vettem be. A sort azonban mégsem ő, hanem Csurka István vezeti. Mint írónak, van érzéke a tömör fogalmazáshoz, a metaforához, és ez általában érvényes a sokat szereplőkre, a profi politikusokra és természetesen a művészekre is. Ez utóbbiak azért tudnak „jókat mondani”, mert a hatásból élnek. A politikusok sem tekinthetnek el a hatáskeltéstől. Nem véletlen, hogy a dobogós helyeken olyan közszereplők állnak, mint például Hóm Gyula, Orbán Viktor, Tamás Gáspár Miklós, Kuncze Gábor, Pető Iván. Egyébként többnyire nem „szerzőket”, hanem szövegeket olvasok, s csak utólag nézem, hogy kitől származnak. Ezek a bölcsességek azután néha ütik egymást, egy-egy politikus életművén belül is. (d. g.) Számítógépes kapcsolat kistelepüléseknek Lökösházán másfél éve működik az OTP jóvoltából az a számítógépes rendszer, amely a hivatal dolgozóinak munkáját könnyíti meg és amivel tegnap több település képviselője a helyszínen ismerkedett fotó: such tamás Tegnap Lökösházán látták vendégül azoknak a településeknek a vezetőit, amelyekben jelenleg nincs működő OTP-fiók. Lökösházán ugyanis már létrejött és működik az a számítógépes rendszer, melyet az OTP épített ki és az önkormányzat fejlesztett tovább, megkönnyítve ezzel a polgármesteri hivatal dolgozóinak, valamint a lakosságnak a dolgát. Ezzel a rendszerrel ugyanis a kisebb települések önkormányzatai közvetlenül, napi szinten követhetik pénzügyi kapcsolataikat, a megkapott számítógéppel pedig más nyilvántartásokat is vezethetnek. Lökösházán például az elmúlt másfél év alatt kiépült egy adminisztrációs adatbázis, szociális segélyek, adók nyilvántartása és a népességnyilvántartás is. A rendszer továbbfejlesztésére a község több Phare-pályázatot nyújtott be. Az OTP vezető szakemberei szerint hamarosan ugyanez a rendszer működhet azokon a településeken is, amelyeknek a képviselői tegnap Lökösháza vendégei voltak. (a) Gázzal is fűthetnek Békéssámsonban Békéssámson képviselő-testületének tagjai péntek délutáni ülésükön határozatban erősítették meg azt a szándékot, hogy 1997. augusztus 29-én a Szabadság utcai iskola tornatermének falán tábla jelezze: ezen a napon a lakosság összefogásának eredményeként lobbant fel a településen a gáz lángja. Á területfejlesztési tanácstól nyert pénzzel kiegészítve a saját erőforrást májusban kezdődött meg a beruházás és augusztusra 677 igénylőhöz jutott el a gáz (információink szerint 500 sámsoni már az idén elvégezteti a belső szerelési munkálatokat). Történelmi jelentőségű ez a nap a község életében. Először 1967-ben adódott lehetőség a gáz bevezetésére, ám akkor nem éltek vele. Még kétszer próbálkoztak, de akkor sem jártak sikerrel. Most végre kényelmes körülményeket teremtve fűthetnek, főzhetnek a békéssámsoniak is. Ebből az alkalomból meghívták a térség országgyűlési képviselőjét, igazságügy-minisztert, dr. Vastagh Pált, hogy képletesen lobbantsa fel a gázlángot a településen, majd leplezze le az emléktáblát az iskola falán. Csete Ilona Hamarosan indul ALAPÍTVA t945-BF.fi J A HAZA MLNOF.N ELŐTT MRS MEGYEI HÍRLAP őszi nagy nyereményjátéka. Több százezer forint értékű nyeremény vár előfizetőinkre! Ön most többszörösen is nyerhet, mert azok között, akik már szeptemberre is előfizetnek, külön nyereményeket sorsolunk ki. Figyelje a Békés Megyei Hírlapot! HA BENNÜNKET OLYAS, ÖN IS NYERÉSRE ÁLL!