Békés Megyei Hírlap, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-05-06 / 155. szám
Gyulán feltámad a Rockszínház A gyulai tószínpadon július 5-én és 6-án este mutatja be a Rockszínház társulata Tim Rice— Andrew Lloyd Webber nagyhírű rockoperáját, a Jézus Krisztus szupersztárt Miklós Tibornak, a színház alapító tagjának az adaptációjában. Magyarországon 1986-ban adta elő a társulat először, Gyulán most. (8. oldal) Nem könyörgik haza Balett-táncosok teljesítményéhez nem illik mérőszalag vagy stopperóra. Még akkor sem, ha ugrásaik olykor bravúrossá válnak, vagy ha művészetükkel legyőzik az időt. Egyetlen kivétel erősíti a szabályt: Maja Pliszeckaja. Hattyúszámyainak fesztávolsága méltó a bámulatra. Ugrásai még most, hetvenkét évesen is borzongatóak. (9. oldal) 1997. július 5-6., szombat-vasárnap Szomorú levelet kézbesített szerkesztőségünknek a posta. Köröstarcsán adta fel egy édesanya, aki pár héttel ezelőtt elvesztette 23 éves lányát. „Kislányom már nem érhette meg sem az anyák napját, sem a gyermeknapot. Nem lehetett anya, s elment úgy, hogy ideje sem volt elköszönni. Fülzúgással került klinikára és a műtétje után három nappal már nem volt az élok sorában. Kérem, közöljék a halott kislányomhoz írt gondolataimat.” „Gyermeknap alkalmából köszöntlek téged drága Marcsikám. Eljöttem hozzád, sírod előtt állok, kezemben nyíló tarka virágok. Napsugár melengeti ágyad. Kívánom, legyen gyönyörű álmod. Úgy éltél köztünk, hogy nem vett észre senki, úgy távoztál tőlünk, hogy nem feledhet senki. Leírhatnám százezerszer, de leírom csak egyszer: Istenünk megsegít, imádkozom érted, hiszem és remélem, egyszer a síron túl is találkozom véled. Fejfádra borulok összeszorult szívvel. Szeretünk örökké és nem feledünk, míg élünk. A búcsúszó, amit nem mondtál ki, itt zokog a vállamon, úgy váltunk el, mint egy óriási kettészakadt fájdalom.” A levél a szívemig hatol. Meghalt egy fiatal lány. Víg kedélyű, kedves, vidám lány (volt) Bak Marika. Nincs Köröstarcsán, aki ne ismerte, ne szerette volna. Ha végigment a településen, mindenkihez volt egy-két kedves szava. Marika nincs többé. * Dr. Borbényi Olivér, a gyulai kórház fül, orr- gégeosztályának vezető főorvosa. Amikor Bak Máriáról kérdezem — a szülők beleegyezésével —, látszik, az emlékezés felkavarja a főorvost. — Bak Máriánál az első hallásvizsgálat 1996. december 4-én erős bal oldali fülzúgás, lüktető érzés és halláscsökkenés miatt történt. Egy hónap múlva rendeltük vissza ellenőrző vizsgálatra, azzal a javaslattal, ha hallása tovább romlik, a hallásromlás okának felderítésére műtétet fogunk végezni. 1997. január 15-én történt az ismételt hallásvizsgálat, amely hallásromlásának fokozódását mutatta, így 1997. február 27-én megoperáltuk. A műtét során a dobüregben lilás színű, pulzáló szövetszaporulatot találtunk, amely érdaganatra utalhatott. Természetesen a pontos diagnózist az úgynevezett kór- szövettani vizsgálat adhatta meg, de úgy gondoltam, a vérzés kockázata miatt nem veszek szövettanra anyagot. Ilyen esetekben az a megoldás, hogy a szövettani vizsgálatot ott végzik el, ahol a végleges gyógyítást, azaz a daganat teljes eltávolítását el tudják végezni. A műtétet követően elvégzett CT- és MR-vizsgálatok nem zárták ki a koponya alatt és a dobüregben esetleges daganat lehetőségét, így intézkednünk kellett. A dobüregben lévő érdaganatokra jellemző, hogy bár igen lassan nőhetnek, elhelyezkedésük miatt végzetes következménnyel járhatnak, így a beteget az ország egyik legjobb fülsebészéhez irányítottam, ahol ilyen esetek ellátásában nagy tapasztalattal rendelkeznek. ♦ A köröstarcsai ház kertje virágpompával köszönt. Itt élt szüleivel és Zolival, a barátjával Marcsika. Kis szobájában minden érintetlen, a testápoló, a papucs, a párna, a takaró, mintha várnák gazdájukat. A szobát virágok özönével díszítették. A csokrok arra várnak, hogy majd a temető kis parcelláját díszítsék. Marika édesanyja talpig feketében. Olyan vékony, hogy egy kisebb szélvihar bizonyára elfújná. Nehezen ejti ki a mondatokat, közben többször elsírja magát. — Soha nem tudom feldolgozni, hogy Marikám nincs velünk—mondja, s egy levelet tesz elém. „Tisztelt szülők! Hosszú ideje töprengek azon, mit tudnék Önöknek mondani lányuk, Bak Mária betegségével és halálával kapcsolatban. Nagyon letört az eset, mert ha nem vállalom a műtétet, akkor a lányuk ma még élhetne és senki sem tudja megmondani, hogy meddig élhetett volna, mikor repedt volna meg az az ér a dobüregben, amely mint fejlődési rendellenesség a dobüregben futott...” Megcsípem magam. Ébren vagyok? Ki írta ezt a levelet? Rossz tapasztalataink vannak az orvosi nyilatkozatokkal kapcsolatban. Itt meg egy levél, amelyet bizony nem is akárki, egy egyetemi tanár írt. „Minden valószínűség szerint — folytatódik a levél — egy rendkívül ritka fejlődési rendellenességről lehet szó, amikor is a koponyába menő nagy fejverő ér szokatlan módon a dobüregben fut. Egyébként csontba burkolva a dobüreg előtt szokott a koponyaüregbe bejutni és ez az ér a dobüregben egy úgynevezett aneurizmát, tehát egy ér- fal-kiboltosulást képezett. Ennek a fala rendkívül vékony, bármikor megrepedhet és ha ez az ér megreped, akkor gyakorlatilag az élet nem menthető meg, mert mire hozzájutunk, elvérzik... A műtét során ez az úgynevezett aneurizma sérülhetett, amit végeredményben különösebb vérveszteség nélkül sikerült ellátnunk műtéti körülmények között, bár fennállt annak a veszélye, hogy ez az ér elzáródik aminek következménye: egy jobb testfélbénu- lás lép fel, ami esetleg később valaVékony, csinos, magas lány volt Bak Mária mennyit javulhat, sőt rendeződhet is, de ritkán lehet ez az érelzáródás halálos. Sajnos lányuknál annyira vékonykák voltak az agyerek, hogy a nem elzáródott erek nem tudták pótolni az elzáródott ér munkáját és fokozatosan elhalt az az agyrész, amelyet ez az ér látott el. Végül is az elhalás okozta agyduzzanat megbénította a légzést és a szívet működtető központot. így következett be a halál... Azóta találkoztam Borbényi főorvos úrral, aki szintén megrendültén hallotta az Önök körzeti orvosától az esetet és nagyon megkönnyebbült, hogy nem ő nyúlt hozzá, mert akkor már Gyulán így járhatott volna. Engem sajnos annyira letört az eset, hogy nem tudom, merek-e valaha ilyen műtétet vállalni. Azóta ahány fülbe belenézek, mindig az Önök lányának dobhártyáját látom...” Marika édesanyja egy fényképet ad. Legyen ez benne az újságban, ha meg akarom írni kislánya életének utolsó heteit. — Úgy kezdődött — emlékezik —, hogy a munkahelyi orvos észrevette, valami nem stimmel a kislányomnál, mert az állandó fülzúgás nem természetes. Marcsi azt hitte, a varrógép zakatolásától, nem is figyelt rá, azt mondta, megszokta. Aztán mégis rászánta magát, s 1996 decemberében Gyulán Borbényi Olivér főorvos megvizsgálta. Azt javasolta, 1 hónap múlva menjünk vissza kontrollra. A második vizsgálat után megállapították, hogy a hallása tovább romlott. Ekkor mondta dr. Borbényi főorvos úr, hogy operálni kell! Marika hallani sem akart róla. A mezőberényi doktornő azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és ismételten javasolta a vizsgálatot. 1997. február 27-én operálták Gyulán. Amikor meglátogattam, nagyon rosszul volt. De a következő napon már mosolyogva mondta az édesapjának: jól érzi magát. Három nap élteltével viszont azzal fogadott: — Anya, daganatom van, de műthető. Borbényi főorvos azt tanácsolta. azonnal vigyük a lányunkat Pécsre. Csütörtökön reggel útra keltünk. A pécsi professzor megvizsgálta, s azt mondta, időben hoztuk, de a műtétet csak három hét múlva tudja megcsinálni. Ma sem értem miért olyan soká? Április 11-én műtötték. Másnap utaztunk meglátogatni. Amikor megláttam. a szívem majd kiugrott a helyéből. Valami iszonyatos szorítást éreztem. Egy ápolónő fogta akislányunk kezét. Kapkodtam a fejem, Jézusom, mi baj lehet? A professzor bekísért a szobájába és annyit mondott, hogy Marcsi sajnos lebénult. Akkor haza kellett jönnünk, de abban reménykedtünk, mire hétfőn visszamegyünk, talán jobban lesz. Amikor legközelebb megláttam a kislányomat, azt hittem összeesek. Lélegeztetőgépen volt. Közölték, beállt az agyhalál. Nem tudom, hogy értünk haza. Másnap reggel 9 óra után telefonáltak, hogy 8.30-kor meghalt... Áz asszony annyira kifárad a tragikus esemény felidézésébe, hogy percekig nem tud megszólalni. Összeszorul a torkom. Az asztal sarkán fotó. Marika mosolyog rajta, ölében pöttöm kislány. A keresztlánya. Imádta. Talán egy fél éve. készülhetett a kép. Hosszú barna haja szépen keretezi nagy barna szemeit. Vékony, csinos, magas lány volt Bak Mária. Rossz ezt a mondatot múlt időben írni. Elbúcsúzom az édesanyától, aki virágcsokorral a kezében a temetőbe siet. Béla Vali Anya! Daganatom van...
