Békés Megyei Hírlap, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-28 / 174. szám
Megyei amatőr művészeti fesztivál Köröstarcsán MEGYEIKÖRKÉp\---------------------------------------------ifeRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP E rdélyi gyerekek Szabadkígyóson A gyerekek tanáraikkal és szállásadóikkal a szarvasi kirándulás után. Fáradtan, ám mindig jókedvűen 1997. július 28., hétfő Az idén már hatodik alkalommal rendezik meg Köröstarcsán a megyei amatőr művészeti fesztivált (MAMF). A korábban háromnapos program az idén négynaposra bővült. Augusztus 7-én, csütörtökön délután a Kettős-Körös partján lévő táborhelyek kialakítása és elfoglalása után a művelődési központban a gyomaendrődi Komédiás Kör előadásában kerül színpadra Schwajda György Himnusz című komédiája. Ezután a kör Quartettje mutatkozik be a szabadtéri színpadon, majd a Team Show koncertjére kerül sor. A könnyűzenei programok keretében a három napon tizenkilenc rockegyüttes mutatkozik be, zenekaronkét 45 percben. Az idei rockfesztiválra több mint harminc együttes jelentkezett, a szervezők szigorú szakmai válogatása alapján — Békéscsabáról, Kecskemétről, Szegedről, Újkígyósról, Dunaújvárosból, Gyuláról, Szeghalomból, Békésről, Mezőberényből, Szentesről, s természetesen-ott lesz a helyi együttes is — összesen tizenkilenc zenekar kapott meghívást. Augusztus 9-én fellép Lagzi Lajcsi, másnap Nagy Bandó András. Népszerű musical részletekkel szerepel majd Dorogi Barbara és Pintér Tibor, s többek között lesz Ferenczy György és a Herfli Davidson, Strong Deformity é s Takács Tamás DBB koncert, népzenei műsor, ásványkiállítás, népművészeti kirakodó vásár, éjszakai filmvetítés, s megrendezik a MAMF legerősebb embere elnevezésű vetélkedőt. A tavalyihoz hasonlóan az idén is minden program ingyenes. Az elmúlt év zárónapján több mint öt ezren voltak, az idén nagyobb vendégseregre számítanak a MAMF szervezői. Sz. A. Szerte az országban hallható, hogy sok családnál csereüdültetés révén külföldi gyerekek nyaralnak. így történt ez Szabadkígyóson is, ahol a Havasokból, Kézdiszentkeresztről érkezett 18 általános iskolás gyermek tanáraik kíséretében. Egy hetes programjukat a kígyósi önkormányzat és a művelődési ház közösen készítette elő. Ezúton jutottak el a gyerekek a szarvasi arborétumba, a békéscsabai Munkácsy Múzeumba, a gyulai strandra és tanyamúzeumba. A kirándulás résztvevői egytől egyig családoknál voltak elszállásolva, ahol lovagoltak, szalonnát sütöttek, bográcsoztak és különböző családi programokban vettek részt. Meglepő, ugyanakkor példaértékű, hogy a szervezők és a családok (Hocz István, Gál Mihály, Tusjak János és felesége, Csík Zsolt, Hankó József, Ragály Lajosné) az önkormányzat mellett saját pénzükkel járultak hozzá a fogadáshoz és ellátáshoz. A viszontlátogatásra 1998 júliusában kerül sor, amikor is Kovács Ödön, Németh Aranka és Varga István tanárok fogják a kígyósi diákokat fogadni. T. M. „Befűzték” egy nyaralásra Az orosházi üzlettulajdonosok, Szűcs László és Szűcs Lászlóné mellett a boldog és meghatódott nyertes, a nagymágocsi Pataki Ernő. A kép jobb szélén pedig a FUJI Film Magyarország Kft. elnöke, KatsuhisaBaba FOTÓ: DITTRICH ÉVA A FUJI Film Magyarország Kft. még a tavasszal hirdette meg június 31-éig szóló akcióját „Befűzhető egy nyaralásra?” címmel. A boltokba betérők és FUJI filmet vásárlók bonokat kaptak. Ha a játékosok ezeket a szelvényeket beküldték a cég címére, értékes nyeremények várományosai lettek. A játékba természetesen bekapcsolódott az orosházi Szűcs és Zsóka Bt. is, a megyében lévő 5 üzletükben az elmúlt időszakban többezer tekercs filmet vettek a fotózás szerelmesei. — A játéknak vége, a sorsolást Budapesten közjegyző jelenlétében megtartották. Egy ózdi vásárló nyerte a 800 ezer forintos utazási utalványt, míg a 2 darab, 100 ezer forintos utalvány egyikének mi külön örültünk. Hiszen az orosházi üveggyárban dolgozó Pataki Ernő nyerte meg az egyik 100 ezer forintos utalványt — mondta Szűcs László, a bt. vezetője. A pénz a legjobb helyre került. Olyan család élvezheti majd a nyaralást, akikhez eddig még soha nem kopogtatott be a szerencse. Csete Ilona Augusztus 9. — Bélmegyer-nap Közel másfél évtizede rendezték meg először Bélmegyeren a falunapot. Azóta bebizonyosodott, életképes kezdeményezésről van szó, hiszen minden évben színvonalasabbra sikeredett a rendezvény. Ma már mindenki magáénak érzi, a községből elszármazottak közül sokan látogatnak haza falujukba. Az idei Bélmegyer-nap augusztus 9-én, szombaton lesz, egész napos kirakodóvásárral. Dán Márton, a község polgár- mestere elmondta: most is egész napos programmal várják mind a helyieket, mind a környékbelieket, időseket, fiatalokat egyaránt. A gazdag kulturális műsor valamennyi programja mindenki számára ingyenes. Egy órakor táncosok és a vésztői majorette csoport műsorával kezdődik a délutáni program, majd a gyermek- műsor keretében fellép Gálházi László illuzionista, Csoti, a bohóc és Pálfi Péter, gyermekslágerekkel. Az operettműsor keretében színpadra lép Csonka Zsuzsa, Heller Tamás és Leblanc Győző. Minden bizonnyal sokakat vonz majd műsorával a három nevettető, vagyis Boncz Géza. Markos György és Nádas György. Hét órakor kezdődik Gergely Róbert show-ja és Szűcs Judit koncertje. Kilenc órátólöa- lázs Pali lép a közönség elé, majd fél tizenegykor tűzijátékkal zárul a XII. Bélmegyer-nap idei programsorozata. —sz— CVL- Liű-LiLLáLív eLLw ________________ INGYENES OTP BANKKÁRTYA! ________________ B ankunk lakossági folyószámla-tulajdonos ügyfelei 1997. december 31-éig az első éves kártyadíj felszámítása nélkül juthatnak Cirrus/Maestro Ügyfélkártyához. ___________________ INGYENES BIZTOSÍTÁSOK -------------------------------B ANKKÁRTYA-BIRTOKOSAINKNAK! Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy bankkártya-szolgáltatásaink körét az alábbiak szerint bővítettük: 1. Külföldre szóló segítségnyújtás Ha bankkártyával rendelkező ügyfelünknek — bárhol a világon — segítségre van szüksége, a nap 24 órájában hívhatja a következő telefonszámot: 31-71-3641-270. A segítségnyújtási szolgálat munkatársa magyar nyelven fogadja hívását. Ügyfelünk nevének és OTP bankkártyája utolsó 4 számjegyének bemondásával a következő szolgáltatásokat tudja igénybe venni: • hozzátartozó értesítése a biztosítottat érintő balesetről, megbetegedésről • a biztosított tartózkodási helyéhez legközelebb lévő szerelők, tolmácsok, orvosok, kórházak címének, telefonszámának megadása • betegszállítás megszervezése • beteglátogatás költségeihez való hozzájárulás • külföldi tartózkodás — kórházi gyógykezelés miatti — meghosszabbítása során felmerülő többletköltségekhez való hozzájárulás • Magyarországon élő közvetlen hozzátartozó halála esetén bekövetkező idő előtti hazautazás többletköltségeihez való hozzájárulás • a biztosított halála esetén a holttest hazaszállításának megszervezése. 2. Balesetbiztosítás Bankkártya-birtokos ügyfelünk — bárhol a világon bekövetkező — baleseti halála esetén OTP bankkártyánként 100 000 Ft biztosítási szolgáltatás nyújtása. Bővebb információkkal munkatársaink készséggel állnak rendelkezésükre bármelyik bankfiókunkban. 5600 Békéscsaba, Szent István tér 3. Telefon: (66) 442-722. Fax: (66) 441-232. RF.KÍ'S MKiVU HÍM \P a ^AtATESZ tagja Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelőé szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Telcfon/fax: (66)441-311; Terjesztésvezető: Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66)453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHIR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 695 Ft, negyed évre 2085 Ft. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Kner Nyomda, Békéscsaba, Baross út 9—21. Nyomdaigazgató: Péter István. HU ISSN 12151068